Ifjúsági Magazin, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1972-06-01 / 6. szám
Boldogságom erdeje Bálint Lea azon kevesek közé tartozik, akik jelzőtáblák nélkül jutottak el a költészet mezejére. Az alig húszesztendős költő a rímek, a versformák univerzumában „hallás” szerint igazodott el; ösztönösen fogta fel témáinak társadalmipolitikai mibenlétét is. Aki nyolcesztendős korban kezd a verseléshez, s tolla alól figyelmet keltő gondolatok csúsznak ki, vajmi keveset mondhat magáénak a költői eszköztárból. Csodagyerek lenne hát Bálint Lea? Ne féljünk a szótól, aki a csodák világában (ki tagadja a költészet varázserejét?) eligazodik, átlagon felüli egyéniség. Ha nem lenne több Bálint Lea Boldogságom erdeje című karcsú verskönyve, mint egy gyermek, egy kamaszlány vagy éppen maturáló diáklány zabolátlan fantáziájának kísérleti műhelye, ebben a kísérletekkel teli szellemi légkörben miért ne figyelnénk pont erre? De Bálint Lea verseivel bizonyít, pár soros aforizmáival, felnőtt bölcselkedésével, teljességre törekvésével. Felelősséggel „játszadozik” a jó és a rossz fogalmával; az „angyali” az „ördögi” tulajdonságok fel-felcserélődő rendjében keresi az embert, a gyarló, az erényes, a gonosz, a nemes embert. Közhelyek ezek? Látszólag igen, de a jó és még jobb költészet is közhelyekből építkezik; a formai és tartalmi megvalósítás dönti le végül is a közhelyátlényegülés értékét. Bálint Lea verseinek értéke a szokatlan tömörségben rejlik; gondolati költészet ez, mégpedig nem is akármilyen, mert nyolc-tíz sorban tárgyal fontos témákat, amelyek kifejtéséhez általában több versszak, narratív („elmesélő”) megközelítés a hagyományos. A fiatalok — közöttük a diákok — bizonyára örömmel és szellemi élvezettel forgatják majd Bálint Lea kötetét, s joggal várják el azt a folytatást, amit ez az ígéretes költészet a holnap számára tartogat. (Magvető kiadó). pL BÁLINT LEA Boldogságom erdeje ■MŰVÉSZÉT! Köszönet - zenével A nagyteremben összegyűlt közönség lelkesen ünnepelte az immár európai hírű Liszt Ferenc Kamarazenekart, Sándor Frigyes karmestert és a kis szólistát, Sebestyén Verát. A 13 éves zeneiskolai növendék Dr. Bach: B-dúr Zongoraversenyének két tételét játszotta. A hangverseny másik két szólistája ugyancsak zeneiskolai növendék volt. Szombathelyi Zsolt Vivaldi: e-moll Gordonkaversenyének két tételét, Frittmann Zsombor Vivaldi: g-moll Hegedűversenyét adta elő. A kis szólisták játéka, ha néha-néha elbizonytalanodott vagy megbicsaklott, tartotta, tovább vitte őket a mögöttük biztosan szóló zenekar. Volt valami megindító, egyben imponáló is ebben a koncertben. A hallgatók között senki nem várta csodagyerekek különleges élményt nyújtó játékát. Elnézték a botlásokat, élvezték a kristályosan megszólaló hangokat, a megmutatkozó tehetséget, gyönyörködtek a zenekar szép játékában. Frenkel Pálnétól, a Fővárosi XIII. kerületi Állami Zeneiskola igazgatónőjétől tudom, hogyan is került sor iskolájukban erre a rendhagyó koncertre. A Liszt Ferenc Kamarazenekar, bár a zenei életben már rangos helyet vívott ki magának, állandó próbaterem hiányában azonban komoly gondokkal küzd. Tagjai valamennyien dolgoznak, így csak az esti órákban van módjuk próbálni. Hol itt, hol ott kapnak ideiglenes termet, s ez nagyon megnehezíti felkészülésüket. Frenkel Pálné gyakran „kisegítette” a zenekart, téli-nyári szünetekben a zeneiskola termeit ajánlotta fel próbateremnek. Sándor Frigyes karmester viszonzásképpen egy koncerttel szerette volna megköszönni a nekik sokat jelentő segítséget. Az igazgatónő ötlete volt, hogy ezen az előadáson mutatkozzon be néhány tehetséges zeneiskolai növendék. A XIII. kerületben 800 kisdiák jár a kihelyezett zeneiskolába. Tegyék a növendékek a kerület személyes ügyévé a koncertet. Célt sokféleképpen lehet tűzni a fiatalok elé. Például így is, ahogyan ez a nagy sikerű koncert, az izgatottan figyelő gyerekek látványa igazolta. L . SZOMBATHELYI ZSOLT GORDONKÁVAL SEBESTYÉN VERA A ZONGORÁNÁL FRITTMANN ZSOMBOR HEGEDŰVEL (FEHÉR INGBEN)