Ifjúsági Magazin, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1972-06-01 / 6. szám

Boldogságom erdeje Bálint Lea azon kevesek közé tarto­zik, akik jelzőtáblák nélkül jutottak el a költészet mezejére. Az alig húszesztendős költő a rímek, a versformák univerzu­mában „hallás” szerint igazodott el; ösz­tönösen fogta fel témáinak társadalmi­­politikai mibenlétét is. Aki nyolcesztendős korban kezd a verseléshez, s tolla alól figyelmet keltő gondolatok csúsznak ki, vajmi keveset mondhat magáénak a köl­tői eszköztárból. Csodagyerek lenne hát Bálint Lea? Ne féljünk a szótól, aki a csodák világában (ki tagadja a költészet varázserejét?) el­igazodik, átlagon felüli egyéniség. Ha nem lenne több Bálint Lea Boldogságom erde­je című karcsú verskönyve, mint egy gyermek, egy kamaszlány vagy éppen maturáló diáklány zabolátlan fantáziájá­nak kísérleti műhelye, ebben a kísérle­tekkel teli szellemi légkörben miért ne figyelnénk pont erre? De Bálint Lea verseivel bizonyít, pár soros aforizmái­val, felnőtt bölcselkedésével, teljességre törekvésével. Felelősséggel „játszadozik” a jó és a rossz fogalmával; az „angyali” az „ördögi” tulajdonságok fel-felcserélődő rendjében keresi az embert, a gyarló, az erényes, a gonosz, a nemes embert. Köz­helyek ezek? Látszólag igen, de a jó és még jobb költészet is közhelyekből épít­kezik; a formai és tartalmi megvalósítás dönti le végül is a közhelyátlényegülés értékét. Bálint Lea verseinek értéke a szokatlan tömörségben rejlik; gondolati költészet ez, mégpedig nem is akármilyen, mert nyolc-tíz sorban tárgyal fontos témákat, amelyek kifejtéséhez általában több vers­szak, narratív („elmesélő”) megközelítés a hagyományos. A fiatalok — közöttük a diákok — bi­zonyára örömmel és szellemi élvezettel forgatják majd Bálint Lea kötetét, s jog­gal várják el azt a folytatást, amit ez az ígéretes költészet a holnap számára tar­togat. (Magvető kiadó). p­L BÁLINT LEA Boldogságom erdeje ■MŰVÉSZÉT! Köszönet - zenével A nagyteremben összegyűlt közönség lel­kesen ünnepelte az immár európai hírű Liszt Ferenc Kamarazenekart, Sándor Frigyes karmestert és a kis szólistát, Se­bestyén Verát. A 13 éves zeneiskolai nö­vendék Dr. Bach: B-dúr Zongoraverse­nyének két tételét játszotta. A hangver­seny másik két szólistája ugyancsak zene­iskolai növendék volt. Szombathelyi Zsolt Vivaldi: e-moll Gordonkaversenyének két tételét, Frittmann Zsombor Vivaldi: g-moll Hegedűversenyét adta elő. A kis szólisták játéka, ha néha-néha elbizonytalanodott vagy megbicsaklott, tartotta, tovább vitte őket a mögöttük biztosan szóló zenekar. Volt valami megindító, egyben imponáló is ebben a koncertben. A hallgatók között senki nem várta csodagyerekek különle­ges élményt nyújtó játékát. Elnézték a botlásokat, élvezték a kristályosan meg­szólaló hangokat, a megmutatkozó tehet­séget, gyönyörködtek a zenekar szép já­tékában. Frenkel Pálnétól, a Fővárosi XIII. ke­rületi Állami Zeneiskola igazgatónőjétől tudom, hogyan is került sor iskolájuk­ban erre a rendhagyó koncertre. A Liszt Ferenc Kamarazenekar, bár a zenei életben már rangos helyet vívott ki magának, állandó próbaterem hiányá­ban azonban komoly gondokkal küzd. Tag­jai valamennyien dolgoznak, így csak az esti órákban van módjuk próbálni. Hol itt, hol ott kapnak ideiglenes termet, s ez nagyon megnehezíti felkészülésüket. Frenkel Pálné gyakran „kisegítette” a ze­nekart, téli-nyári szünetekben a zeneis­kola termeit ajánlotta fel próbaterem­nek. Sándor Frigyes karmester viszonzás­képpen egy koncerttel szerette volna megköszönni a nekik sokat jelentő se­gítséget. Az igazgatónő ötlete volt, hogy ezen az előadáson mutatkozzon be né­hány tehetséges zeneiskolai növendék. A XIII. kerületben 800 kisdiák jár a kihelye­zett zeneiskolába. Tegyék a növendékek a kerület személyes ügyévé a koncertet. Célt sokféleképpen lehet tűzni a fiata­lok elé. Például így is, ahogyan ez a nagy sikerű koncert, az izgatottan figyelő gye­rekek látványa igazolta. L . SZOMBATHELYI ZSOLT GORDONKÁVAL SEBESTYÉN VERA A ZONGORÁNÁL FRITTMANN ZSOMBOR HEGEDŰVEL (FEHÉR INGBEN)

Next