Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Grenada alig budapestingi ország, 344 négyzetkilométeren, 110 ezer lakossal. Korábban angol gyarmat, még tíz éve sincs, hogy független. Egy ilyen pici ország aligalig szerepel a hírekben. Ám a függetlenség kikiáltása utáni miniszterelnöke, az extrémségeiről hírhedt Eric Gairy gondoskodott a hírverésről, önkényuralmi módszereivel, brutalitásával szerzett országának nemzetközi „sajtót”. 1979 márciusában egy fiatal értelmiségi csoport, Maurice Bishop vezetésével elkergette a miniország diktátorát. A nép az új vezetés mellé állott. Az új kormány első intézkedései között népjóléti változtatásokat foganatosított. Leszállították az alapvető élelmiszerek árát. Bevezették a férfiak és nők egyenlő bérezését. Harcot hirdettek a korrupció ellen. Diplomáciai kapcsolatot létesítettek Kubával, szolidaritást vállaltak az antiimperialista latin-amerikai mozgalmakkal. Grenada a fejlődő országok közé tartozik. Az egy főre jutó évi nemzeti jövedelem alig éri el az 500 amerikai dollárt. Ipara jóformán nincs. Fő terméke a rum. Szerecsendió, banán, kakaó, cukornád — a legfontosabb mezőgazdasági termékei. Az ország egyetlen kincse, gyönyörű tengerpartja, a karibi szigetvilágban csaknem egyedülálló klímával. A hőmérséklet átlaga 25—28 C-fok között mozog és a levegő páratartalma nem éri el az elviselhetetlen mértéket. Még a Kis-Antillák között is a legkellemesebb éghajlatú ország. Ennek megfelelően az ország gazdaságában kiemelkedő jelentőségű a turizmus. A nemzeti jövedelem hatoda-hetede származik az idegenforgalomból (ami arányaiban nagyobb, mint például Ausztriáé). Az ország lakosságának egyharmada a mezőgazdaságban talál megélhetést, mindöszsze hat százaléka a jórészt manufakturális iparban és több, mint 60 százalék a szolgáltatásban, főként az idegenforgalomban. Helyesen ismerte fel tehát Maurice Bishop kormánya, hogy a szigetország adottságait kihasználva nagy figyelmet kell fordítani az idegenforgalom fejlesztésére. S mivel Grenada sziget, repülőtere kicsi, elavult, a nagy gépek fogadására nem alkalmas, a turizmus növelése nagymértékben modern, nemzetközi repülőtér meglétén múlik. Nem sokkal a Bishop-kormány hivatali ténykedésének elkezdése után — — egyebek között a Világbank ajánlatára — nekikezdtek egy minden igényt kielégítő repülőtér megépítésének. Grenada eddig felsorolt adataiból is egyértelmű: ekkora volumenű, a legmodernebb technikai felkészültséget igénylő munkára ez az ország képtelen. Se ipari háttere, se szakemberei, se anyagi bázisa nincs hozzá, így jött létre az együttműködés Kubával. Hogy miért pont ezzel az országgal? Az új grenadai rezsim haladó intézkedéseit a közelebbi és a távolabbi környéken sokan nem nézték jó szemmel az első percektől fogva. A szocialista Kubában viszont természetes szövetségesre lelhetett a külföldi profitérdekek helyett a még oly kicsiny nép valódi érdekeit szem előtt tartó Bishop-kormány. Grenada kezdettől fogva szálka az Egyesült Államok szemében. (Részben azért is, mert 1979 júliusában a közeli Nicaraguában győzött a sandinista forradalom.) Amerikai megítélés szerint az amerikai földrészen veszélyes mértékben harapódzni kezdett a „vörös veszély”. S hogy az ürügynek megfelelő súlya legyen, kitalálták, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonságát veszélyezteti a Grenadán épülő katonai repülőtér. Katonai repülőtér? Aki valaha járt a világ egyik legforgalmasabb légikikötőjében, a Frankfurt am Main-in, a saját szemével láthatta, hogy a polgári gépek által használt kifutópálya túloldalán sötétzöldre festett amerikai harci gépek sorakoznak, ugyanazt a betont használják. Egy repülőtér attól válik kimondottan katonaivá, hogy bevetésre kész harci gépek állomásoznak a területén. Máskülönben a világnak az összes olyan repülőtere, amely az óriás utasszállítók —, a Jumbók, Boeing 747-esek, DC—10-esek, stb. — fogadására alkalmas, a hatalmas csapatszállítók kiszolgálására is képes. Ha tehát az Egyesült Államok valóban nemzetbiztonságát féltené (a 110 ezres Grenadától, amely — nem mellesleg szólva — több mint kétezer kilométerre fekszik például New Yorktól), bőven ráérne akkor jajveszékelni, ha azon a repülőtéren számára ellenséges katonai gépek állomásoznának. Akkor netán megalapozott lenne az aggodalom. De erről szó sincs! Az amerikaiak úgy tesznek, mintha sosem lett volna kubai válság, s nem született volna megállapodás az USA és a Szovjetunió között, s mintha a Szovjetunió már több, mint húsz éven át nem tartotta volna be. (Ugyancsak naivitás feltételezni a Szovjetunióról, hogy középhatósugarú harci gépeket küld Grenadába, amikor Kubába sem küld. Pedig az valamivel közelebb van az USA-hoz. Egyébként az amerikai propagandát jellemzi, hogy érvelésének éppen ilyen kiindulópontot választ: minden történelmi tapasztalatot félretéve igyekszik befeketíteni a Szovjetuniót.) Grenada ismertetéséhez még egy adat hozzátartozik: hadseregének létszáma 1200 fő. Az amerikai inváziós csapatok létszáma ezzel szemben minimum a duplája volt ennek (amit a rákövetkező napokban csaknem megháromszoroztak). A szabadfordításban „őrült Rohanás” fedőnevű akciót (Operation Urgent Fury) további két anyahajó (a Guam és az Independence), a hozzájuk tartozó, 21 hajót számláló flottacsoportosítás, valamint C—141-es, C—130- as, AC—130-as szállítógépek, AC—130-as helikopterek, A—6-os Intruder és A—7-es Corsair vadászbombázók támogatták — részben a gyors reagálású erők (Rapid Deployment Force) egységei. Szó sem lehetett tehát egyenlő erők küzdelméről. A partraszállás pontos forgatókönyv szerint történt 1983. október 25-én kora hajnalban. Két évvel korábban, 1981 őszén az 4