Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

Grenada alig budapestingi ország, 344 négyzetkilométeren, 110 ezer lakossal. Ko­rábban angol gyarmat, még tíz éve sincs, hogy független. Egy ilyen pici ország alig­­alig szerepel a hírekben. Ám a függetlenség kikiáltása utáni miniszterelnöke, az ext­­rémségeiről hírhedt Eric Gairy gondosko­dott a hírverésről, önkényuralmi módsze­reivel, brutalitásával szerzett országának nemzetközi „sajtót”. 1979 márciusában egy fiatal értelmiségi csoport, Maurice Bishop vezetésével elker­gette a miniország diktátorát. A nép az új vezetés mellé állott. Az új kormány el­ső intézkedései között népjóléti változtatá­sokat foganatosított. Leszállították az alap­vető élelmiszerek árát. Bevezették a fér­fiak és nők egyenlő bérezését. Harcot hir­dettek a korrupció ellen. Diplomáciai kap­csolatot létesítettek Kubával, szolidaritást vállaltak az antiimperialista latin-ameri­kai mozgalmakkal. Grenada a fejlődő országok közé tarto­zik. Az egy főre jutó évi nemzeti jövede­lem alig éri el az 500 amerikai dollárt. Ipa­ra jóformán nincs. Fő terméke a rum. Szerecsendió, banán, kakaó, cukornád — a legfontosabb mezőgazdasági termékei. Az ország egyetlen kincse, gyönyörű ten­gerpartja, a karibi szigetvilágban csak­nem egyedülálló klímával. A hőmérséklet átlaga 25—28 C-fok között mozog és a le­vegő páratartalma nem éri el az elvisel­hetetlen mértéket. Még a Kis-Antillák kö­zött is a legkellemesebb éghajlatú ország. Ennek megfelelően az ország gazdaságá­ban kiemelkedő jelentőségű a turizmus. A nemzeti jövedelem hatoda-hetede szár­mazik az idegenforgalomból (ami arányai­ban nagyobb, mint például Ausztriáé). Az ország lakosságának egyharmada a mező­­gazdaságban talál megélhetést, mindösz­­sze hat százaléka a jórészt manufakturális iparban és több, mint 60 százalék a szol­gáltatásban, főként az idegenforgalomban. Helyesen ismerte fel tehát Maurice Bi­shop kormánya, hogy a szigetország adott­ságait kihasználva nagy figyelmet kell for­dítani az idegenforgalom fejlesztésére. S mivel Grenada sziget, repülőtere kicsi, el­avult, a nagy gépek fogadására nem alkal­mas, a turizmus növelése nagymértékben modern, nemzetközi repülőtér meglétén múlik. Nem sokkal a Bishop-kormány hi­vatali ténykedésének elkezdése után — — egyebek között a Világbank ajánlatára — nekikezdtek egy minden igényt kielé­gítő repülőtér megépítésének. Grenada ed­dig felsorolt adataiból is egyértelmű: ek­kora volumenű, a legmodernebb techni­kai felkészültséget igénylő munkára ez az ország képtelen. Se ipari háttere, se szak­emberei, se anyagi bázisa nincs hozzá, így jött létre az együttműködés Kubával. Hogy miért pont ezzel az országgal? Az új grenadai rezsim haladó intézke­déseit a közelebbi és a távolabbi környé­ken sokan nem nézték jó szemmel az első percektől fogva. A szocialista Kubában vi­szont természetes szövetségesre lelhetett a külföldi profitérdekek helyett a még oly kicsiny nép valódi érdekeit szem előtt tartó Bishop-kormány. Grenada kezdettől fogva szálka az Egye­sült Államok szemében. (Részben azért is, mert 1979 júliusában a közeli Nicaraguá­ban győzött a sandinista forradalom.) Amerikai megítélés szerint az amerikai földrészen veszélyes mértékben harapódz­­ni kezdett a „vörös veszély”. S hogy az ürügynek megfelelő súlya legyen, kitalál­ták, hogy az Egyesült Államok nemzetbiz­tonságát veszélyezteti a Grenadán épülő katonai repülőtér. Katonai repülőtér? Aki valaha járt a vi­lág egyik legforgalmasabb légikikötőjében, a Frankfurt am Main-in, a saját szemével láthatta, hogy a polgári gépek által hasz­nált kifutópálya túloldalán sötétzöldre fes­tett amerikai harci gépek sorakoznak, ugyanazt a betont használják. Egy repü­lőtér attól válik kimondottan katonaivá, hogy bevetésre kész harci gépek állomá­soznak a területén. Máskülönben a világ­nak az összes olyan repülőtere, amely az óriás utasszállítók —, a Jumbók, Boeing 747-esek, DC—10-esek, stb. — fogadására alkalmas, a hatalmas csapatszállítók ki­szolgálására is képes. Ha tehát az Egye­sült Államok valóban nemzetbiztonságát féltené (a 110 ezres Grenadától, amely — nem mellesleg szólva — több mint kétezer kilométerre fekszik például New Yorktól), bőven ráérne akkor jajveszékelni, ha azon a repülőtéren számára ellenséges katonai gé­pek állomásoznának. Akkor netán meg­alapozott lenne az aggodalom. De erről szó sincs! Az amerikaiak úgy tesznek, mintha sosem lett volna kubai válság, s nem született volna megállapodás az USA és a Szovjetunió között, s mintha a Szov­jetunió már több, mint húsz éven át nem tartotta volna be. (Ugyancsak naivitás fel­tételezni a Szovjetunióról, hogy középható­sugarú harci gépeket küld Grenadába, amikor Kubába sem küld. Pedig az vala­mivel közelebb van az USA-hoz. Egyéb­ként az amerikai propagandát jellemzi, hogy érvelésének éppen ilyen kiinduló­pontot választ: minden történelmi tapasz­talatot félretéve igyekszik befeketíteni a Szovjetuniót.) Grenada ismertetéséhez még egy adat hozzátartozik: hadseregének létszáma 1200 fő. Az amerikai inváziós csapatok létszáma ezzel szemben minimum a duplája volt ennek (amit a rákövetkező napokban csak­nem megháromszoroztak). A szabadfordí­tásban „őrült Rohanás” fedőnevű akciót (Operation Urgent Fury) további két anyahajó (a Guam és az Independence), a hozzájuk tartozó, 21 hajót számláló flotta­csoportosítás, valamint C—141-es, C—130- as, AC—130-as szállítógépek, AC—130-as helikopterek, A—6-os Intruder és A—7-es Corsair vadászbombázók támogatták — részben a gyors reagálású erők (Rapid Deployment Force) egységei. Szó sem le­hetett tehát egyenlő erők küzdelméről. A partraszállás pontos forgatókönyv sze­rint történt 1983. október 25-én kora haj­nalban. Két évvel korábban, 1981 őszén az 4

Next