Ifjusági Testnevelés, 1936-1937 (21. évfolyam, 1-36. szám)
1937-02-22 / 22. szám
6. oldal. o Lu i,: ■ ? (j ^ Q ^ ‘íj- 22. szám. *3-j^e>sl^iZilPOILÓ A KISOK-bajnokság második teljes fordulója nem hozott nagyobb meglepetést, hiszen az elmúlt héten bajnoki küzdelmekben látott csapatok nagyarányú győzelmeit nem lehet annak nevezni. Örömmel írjuk meg, hogy az Árpád gimnázium csapata rohamos formajavuláson ment keresztül. Pedig erős ellenféllel kellett összemérnie erejét, a Szent István fk .együttesében. Az Árpád gimnáziumból azonban „kirobbant” a várt forma és megsemmisítő győzelmet arattak. Megnyugtató az Eötvös gimnázium teljesítménye is. Főleg okos összjátékukkal arattak megérdemelt sikert. Folytatta győzelmi sorozatát a Rákóczi fk. kitűnő együttese is, melynek sikereit az eddigi ellenfelei nem tudták még csak megnehezíteni sem. Nagy gólarányú győzelmeket értek el még a Pestújhelyi fk., Berzsenyi g., a Bolyai g. és a Széchenyi fk. csapatai. Úgy látszik, hogy már kialakul a résztvevő iskolák erőviszonya és megkapjuk azt az élcsoportot, mely hivatva lesz eldönteni a bajnokság végleges sorrendjét. Az elmúlt héten lejátszott mérkőzések az alábbi eredményeket hozták. Árpád g.—Szt. István fk. 11:0 (6:0) Árpád g.: Jakó—Székely, Mamusich— Makláry L.—Bodó, Makláry Z., Fábián. Szt. István fk.: Woleszky—Gellért, Varga —Békés—Kovács, Kuti, Dancs. — Biró, Farkas. — A két együttes találkozójától mindenki erős küzdelmet és izgalmas játékot várt. Bekövetkezett azonban az a nagy meglepetés, hogy az Árpád g. megcáfolva múlt heti gyenge formáját, egyszerűen lelépte ellenfelét. Góldobók: Fábián (6), Makláry Z. (3),Bodó és Mamusich. Rákóczi fk.—Szt. László g. 8:1 (4:0). Rákóczi fk.: Schwammel—Schwarcz L., Groel—Königsberger—Schwarcz A., Berkovits, Hering. — Szent László g.: Eggendorfer—Veres, Zsebő—Farkas—Mazák, Sárosi, Harsányi. — Biró, Boer. Ötletes és friss játékkal érte el fenti szép gólarányai győzelmét a fb. egyre javuló csapata. A gimn. végig védekezésre szorult. — Góldobók: Berkovits f.), Schvarcz A. (3), Königsberger (2), illetve Mazák. Pestujhelyi fk.—Wesselényi fk. 5:0 (2:0). Pestuujhelyi fk.: Lőwy—Hegyi, Nánás— Komonczy—Blaho, Bujtás I., Bujtás II. Wesselényi fk.: König—Borbély, Buda— Grosz—Sugár, Daru, Zsille, Biró, Perényi. — Nem hozott nagy játékot a két csapat egymás elleni küzdelme. A nagy igyekezettel játszó és jobb úszókkal rendelkező pestújhelyi fl. csapata megérdemelten győzött Komonczy (4) és Bujtás I. góljaival. Berzsenyi g.—Zrínyi g. 5:1 (3:0). Berzsenyi g.: Simon—Suhatagi, Meszlényi —Szuezrong—Várkonyi, Ignusz., Hermann. — Zrínyi g.: Járai—Baumgartner, Appl—Sarkadi—Taschlik, Fejér, Reiter, Biró, Csontos. — A győzelmet megérdemelte ugyan a Berzsenyi g. kevésbbé rossz csapata, azonban nem ilyen nagy gólarányban. Itt is alacsony színvonalon mozgott a játék. Góldobók: Várkonyi (3), Ingusz és Meszlényi, illetve Reiter, Bolyai —Madách g. 7:0 (4:0). Bolyai g.: Laczkovics—Somogyi, Juskó— Bodó—Basa, Marközi, Kiss. — Madách g.: Gáspár—Torma, Kollin—Deme—Földes, Brüller, Gerencséri. — Biró, Schmidek. — A két csapat nívatlan küzdelmét a Bolyai g. Bodó kitűnő egyéni játékával nyerte meg ilyen nagy arányban. A vesztes fél csatársora kínálkozó gólhelyzeteit elügyetlenkedte. — Góldobók: Bodó (5), Kiss (1) és Somogyi (1). Eötvös g.—Kir. kath. Egyetemi g. 6:1 (3:1). Eötvös g.: Sárosi—Damó, Flóri—• Sas—Décsi, Illés, Karinthy. — Kir. kath. g.: Szluha—Kelenhegyi, Kovács—Elmer— Caveggia I., Zsolnay, Caveggia II. — Bíró, Róth. — Élénk iramú, élvezetes játékot láttunk mindkét részről, mivel a Kir. Kath. gimnáziumnak is vannak egészen kiváló játékosai. Az Eötvös gimn. ötletes, friss összjátékkal érte el a hízelgő arányú győzelmet. Góldobók: Décsi (3), Sas (2) és Karinthy (1), illetve Elmer. Széchenyi fk.—Fáy g. 5:1 (3:1). Széchenyi fk.: Tass—Ringer, Cavalloni— Paffinger—Hegyi, Kovács, Lőrinc. — Fáy g.: Vadnay—Varga, Dunay—Lászlófalvi—Tótfalusi, Flesch, Major. — Biró, Friedrich. — A fk. csapata biztosan tartotta kezében a mérkőzés sorsának irányítását. Szép gólokkal szerezték meg győzelmüket, melynek arányát a g. csatárai csak egyetlen tiszteletgóllal enyhítették. — Góldobók: Kovács (3), Lőrinc (1) és Daffinger (1), illetve Flesch. Baross fk.—Kér. Akad. 2:0 (2:0). Baross fk.: Bánsági—Gerő, Weiler—Kaszás— Klein, Helik, Baronai. — Kér. Ak.: Fényes—Lantos, Radich—Jakobovits—Lányi, Molnár, Barna. — Biró, Halász. — A csapatok még a kezdetleges tudás alacsony fokán mozognak. Inkább a lelkesedés, mint a komoly, kiforrott tehetség megnyilvánulását volt alkalmunk látni. — Góldobók: Helik (2). A bajnoki mérkőzések sorrendje: Február 24-én, szerdán d. u. 4 órakor: Hunfalvy fk.—Aranyossy fk., — 4 óra 25 perckor: Bolyai g.—Fáy g., — 4 óra 50 perkor: Toldy g.—Vörösmarty g. — 5 óra 20 perckor: Kir kath. g.—Kér. Ak. Február 25-én, csütörtök d. u. 4 órakor: Wesselényi fk.—Ág. ev g. — 4 óra 25 perckor: Szent István g.—Pestújhelyi fk. — 4 óra 50 perckor: Zrínyi g.—Kossuth fk. — 5 óra 20 perckor: Szt. László g.—Berzsenyi g. kosárlabda A KISOK bajnokság elmúlt heti fordulója a Szt. István fk. további fölényes szereplésén kívül nagy meglepetést hozott: az Eötvös g. megérdemelt győzelmét a Fáy g. ellen. Ezzel a Rákóczi fk. esélyei nagyon megerősödtek a II. helyre. A további helyezésekért továbbra is nyílt maradt a küzdelem. A döntő jelenlegi állása: Szt. István fk.—Rákóczi fk. 59:l (17:5). Kemény, de fair mérkőzést vívott a két csapat. Az I. félidőben izgalmas volt a játék. Szünet után a Rákóczi fk. védelme állandóan szabadon hagyta a győztes csapat egyik bedobóját, így érték el a nagy arányú győzelmet. Góldobók: Boldizsár (28), Velkey (16), Pásztói (8), Szabó (4) és Nagy (2), illetve Papp (4) Schwanner (4) és Schwarcz (3). Ker. Ak.—Izraelita g. 21:13 (6:10). A győztes csapat feltétlenül sokat javult, így a g. tartalékos együttesét megérdemelten győzte le. Góldobók: Szőnyi N. (13), Szőnyi I. (6) és Szabó (2), illetve Rosenbaum (8), Szántó (3) és Rechnitzer (2). Eötvös g.—Fáy g. 19:18 (5:8). Az Eötvös g. nagy akarással küzdött, így a győzelme feltétlenül megérdemelt. Góldobók: Sárosi (12), Póta (6) és Manfréda, illetve Sárvölgyi (10), Futakfalvy (6) és Werner (2). Szent István fk.—Kér. Ak. 54:10 (21:3). A bajnokcsapat ismét igazolta előlegezett bizalmunkat. Különösen Boldizsár volt nagy formában, ennek megfelelően ő dobta a mérkőzésen csapata legtöbb gólját. A Kér. Ak. nagyon megilletődötten játszott. — Góldobók: Boldizsár (29), Velkey (12), Pásztói (6), Jákfalvy (2) és Nagy (2), illetve Szőnyi N. (2) és Tóth (2). 1.Szt. István fk.4 4 —— 228: 518 2.Rákóczi fk.3 2 —1 60: 964 Ku*Fáy g.2 1 —1 39: 352 4.Izraelita g.4 1 —3 87:1222 5.Eötvös g.4 1 —3 76:1452 6.Kér Akad.3 1 —2 47: 88«1 3