Igaz Szó, 1946. június-december (2. évfolyam, 11-35. szám)
1946-11-09 / 29. szám
2 HOL VAGY ADOLF? Írta: Badó Béla az eseményekben az a szép, a kergetik egymást, mint a szél parancsára ősszel a lehullt falevelek. Lám, ott feküdtem élő csontvázként Mauthausen fiókhalálgyárában, Günskirchenben, deci répalevessel bizonytalan ideig prolongálva muladozó életemet, körülvéve drótsövénnyel és Hitler istencézár gyilkosaival. És tíz nap múlva ,felszabadultan ugyan, ám betegség rabjaként, ott voltam a kórházban, amelyet német repülőtéri parancsnokságból rendeztek be asilumnak és olvashattam azt a történelmi német újságot, amit a szövetségesek adtak ki, címlapján fabetűkkel nyomott plakátírással. Ez állt rajta: Kapituláltunk. A féloldalt betöltötte ez az egy szó és nem hazudok, ha azt állítom: három fokkal rögtön kisebb lett a lázam, amikor az újságot kézbevettem. És három nap múlva lepedőnagy angol lapot kaptam s újabb gyógyulásként olvashattam benne, hitelesen, szemtanuk elbeszélése alapján, hogy a milliók gyilkosa és majdnem gyilkosom Hitler Adolf úgy is mint vezér, úgy is mint kancellár a kancellária mélyén épített kastélyszerű bunkerjában lelövette magát egy gyilkosságban edzett SS-tábornokkal. Az ágyon összebújtunk mi csontvázbetegek és fordítottam az angol szöveget a lázasoknak. Igen, a diadalmas szovjet csapatok egy órányira voltak a brandenburgi kaputól, amikor Hitler összehívta vezérkarát. A tábornokok közül sokan nem jöttek el, ám az SS-vezetők közül is akadtak páran, akik nem voltak már hajlandók találkozni az állandóan hisztérikusan ordítozó, sírógörcsökben szenvedő „Führerrel“. Göring csak egy percig tartózkodott vezérénél, aztán megcsörrentve rendjeleit, legyintve távozott. A többit Hitler zavarta el. Ordítozott: ezek mind Árulók! Szárnysegéde egész idő alatt nem tágított mellőle, többször felemelte a földről, mert a hol dühöngő, hol kiabáló Hitler jónéhányszor a földre vetette magát. Körülöttem a félig holtak tágranyitották szemüket, amikor a tudósításban ehhez a passzushoz értem: — Ne beszéljetek nekem az SS- ről sem, tudom jól — es ez fáj legjobban —, hogy az SS is elárult... A szemtanú, Hitler bizalmasa komornyikja elmondja, mikép őrjöngött a vezér fájdalmában és lecsapva a kagylót, amikor Dönitz jelentkezett, lemunkázva más telefonáló náci hatalmasságokat, folyton azt rikoltozta, hogy az SS volt az utolsó reménysége és azok is gazok és árulók! Nem mondott újat vele számunkra, akik az SS-ek kamjai közt voltunk megmenekülésünkig, de őszintén be kell vallani, ez volt Hitler első mondata, amelyet szívből helyeseltünk ... így történt, folytatta a szemtanú, hogy végül is ráripakodott adjutánsára, aztán jól célozz!... és a szárnysegéd felnyalábolta a minden ízében remegő emberroncsot, kivitte s nyomban utána revolverdörrenés hallatszott. A többi ismeretes, az SS teljesítette az utolsó gyilkosságot, a parancshoz híven elégette a holttestet, nehogy az „oroszok kezére kerüljön“ s maga is öngyilkos lett Nekünk ott a kórházban ennyi elég volt. És elég volt a legtöbb lapnak is, amelyek nagy részletességgel tálalták a históriát. Később aztán kiderült, hogy egyes lapok nem tudnak belenyugodni abba, hogy a világnak ez a megrontója, a világtörténelem első számú általános közellensége, megszűnt. Szenzáció okából, de nem is titkolt szándékosságból állandóan feltámasztják azt, akiről az emberiség jobb és nagyobb fele azt tartja, hogy jobb lett volna, ha meg sem születik. — Hol vagy Adolf? — kérdezik lihegve — elbújva élsz-e Spanyolországban, Dél-Amerikában vagy-e, megbújva és szakállal álcázva egy német faluban, vagy egy német romvárosban, lapulva az épületroncsok alatt, amelyet te idéztél ép házból téglára és hulló vakolatra?! Hol vagy, Adolf — ismétlik és történeteket költenek akalandok árán menekült Hitlerről, élő hírét költvén az akasztófa elől golyóhalálba futott holtnak. Vájjon miért élesztgetik, miért akarják feltámasztani, miért akarnak betűkből legendát szőni e tébolyodon világgonosztevő köré? Miért nem akarnak belenyugodni abba, hogy bűzös petróleummal öntötték le holttestét és hogy nagyon helyesen, még sírja sincs annak, aki annyi sírt sikkasztott el, amikor a krematóriumok kéményén át távoztatta el az ártatlanul Tabui fogott százezrek legyilkolt testét? Miért nem nyugszanak bele abba, hogy akármilyen módon pusztult el a pusztító, végérvényesen nincs többé, nem is lesz, sőt még epigonjaira is rákerül az igazság szekérrúdja! Meg akarják fogni, bíróság elé akarják talán állítani? Kellene egy új komédia, új fülhallgatós, látványos eljárás, ahol egy-két gaz elítélése mellett nagyszerűen fel lehell éienteni olyanokat, akik ugyan nem gyilkoltak, de honi és külföldi tőkéscinkosaikkal nagyszerűen előkészítették a gyilkosok számára a terepet? Ugyan,kérem, tegyünk már egyszer pontot az Adolf végére. Törődjünk bele abba, hogy nincs Adolf, sem szakállasan, sem csupaszállal, sem parasztnak öltözve; ne rakjuk rá a legenda takaró köpönyegét, mert nem gazra és gyilkosra való az. Nekem és gondolom, nagyon sokunknál, megfelel az a vég, hogy a Führer jajveszékelt, mert még szűkebb bandájában is csalatkozott, lelőtte egy gyilkosa s holttestét is rossz szagú petróleummal öntözte le. Ha mindenáron kutatni akarunk, A Bírák és Ügyészek Egyesületének kongresszusán Pfeiffer Zoltán igazságüügyminisztériumi államtitkár mondott vasárnap beszédet. A magyar bíróság mindig hivatási magaslatán állott, férfias gerincességgel, soha nem hódolt be az uralkodó rendszernek — állapította meg az Államtitkár Úr azokról a bírókról, ügyészekről, akik százszámra akasztottak fel, vagy vetették tömlőébe a baloldal legjobb harcosait. A bíró azelőtt sem politizált, ma se politizáljon, maradjon szakember — mondotta ki végül a szentenciát Pfeiffer Zoltán. Valóban nem politizáltak-e a bírák? Töreki Géza, a Kúria hírhedt elnöke szerint a bíróságok feladata az, hogy biztosítsák az uralkodó osztályok uralmát. Töreki útmutatását a Horthybíróságok buzgón teljesítették. A bíróságoknak ez a magatartása politika volt, mégpedig gyalázatos politika. Azok a jogászok, akik Töreki szellemében nevelkedtek, ma jogászi megfontolásra hivatkoznak és a szakértelmet játszák ki ütőkártyának abban a szívós és alattomos harcban, amelyet a demokrácia ellen folytatok. A jogászok szakértelme pontosan annyit ér, amennyit abból a demokrácia védelme érdekében felhasználnak. Aki azonban szaktudását arra fordítja, hogy kibúvót keressen a demokrácia politikai és gazdasági ellenfeleinek, annak tudománya fabatkát sem ér. Ezek a jogászi problémák minden országban felmerülnek, ahol a fasiszta métely megfertőzte a népet. A nürnbergi per során, Göring védője, dr Stahmer arra hivatkozott, hogy a nácik céljai oly magasztosak voltak, hogy azokat egyetlen generáció nem volt képes megvalósítani. Servalius ügvéd, Sauckel védője, egyenesen azzal érvelt, hogy nincs jó és nincs rossz, minden attól függ, milyen szemszögből vizsgálják a dolgot. Nem lehet valakit elítélni olyan bűnökért, amelyek az elkövetés időpontjában nem voltak büntetendők — hirdetik európaszerte egyes jogász-próféták, hogy ily módon «szakszerű» mentséget találjanak a legocssmányabb gaztettekre. Ausztriában megrögzött jogászok, letűnt fasiszta törvények alapján még ma is bocsátanak ki vádiratot antifasiszták ellen a fasizmussal Szentben elkövetett szabotázscselekményekért. Ugyan miféle szakértelem nyilvánul meg az efajta jogászkodásban? Nem is szakértelem ez, legeljebb a fasiszta időkben szerzett rutin. Nem is szakvegyük elő inkább az apró Adolfokat. Azokból még mindig van elég. A fiók-Hitlereket kutassuk fel, van itt is, ott is belőlük elég. Bújnak és lapulnak, sóhajtva olvassák a szenzációkat Vezérük feltámadásáról. Vegyük őket elő és küldjük őket szeretett vezérükhöz. Nem Dél-Amerikába, Spanyolországba, hanem oda, ahol a vezérük tényleg van: a pokolba, emberek ezek az urak, legfeljebb rutinjék. Azon a napon, amikor Pfeiffer államtitkár úr beszéde elhangzott, tartotta első országos értekezletét a Magyar Jogászok Szabad Szakszervezete is. Az értekezlet szónokai közül többen — köztük dr Szebeni Endre, dr Ferd Sándor és dr Faragó László— nyíltan hirdették a leszámolást azzal a múlttal, amely a magyar jogászság nagy tömegeit az elnyomó osztályok reakciós céljainak a szolgálatába állította. Az értekezlet a politikától való tartózkodás helyett, a magyar jogászok demokratikus átnevezését tűzte maga elő célnak. Különösen sok kritika hangzott el a NOT működésével kapcsolatosan. Kiderült, hogy ez a bíróság több, mint egy esztendős fennállása óta alig két- és félezer ügyet intézett el, holott, a hátralék októberben több lett, mint nyolcezer, és novemberben elérte a tízezer aktát. Ez a rendkívül lehangoló statisztika mindennél meggyőzőbben mutatja, hogy a fasiszta bűnösök felelősségrevonása kátyúba jutott, mert ilyn munkatempóval a háborús bűnösök pereit még öt év múlva sem fejezik be. Meg kell vizsgálni, ki felel ezekért az állapotokért és a bajokon sürgősen segíteni kell — állapította meg az értekezlet. Az értekezleten felszólalók többnyire nem osztják Pfeiffer Zoltán megállapítását, hogy a magyar bírák mindig hivatásuk jóslatán állottak, ellenben építő kritikájukkal bizonyára inkább szolgálják a magyar demokrácia ügyét, mint az Államtitkár Úr, a maga alapnélküli bókjával. Nem, valóban nem igaz, hogy a magyar bíróságok most sem politizálnak. A kifogás éppen az, hogy gyakran rosszul politizálnak. Az egyetemeken már megkezdődött a munkás és paraszt ifjúság átképzése. Ez az ifjúság fel fogja frissíteni a magyar igazságszolgáltatás intézményét és a kagyar jogászságot. Ez az ifjúság fogja végérvényesen biztosítani, hogy a magyar igazságszolgáltatás megvesse lábát a demokratikus úton és arról soha többet te ne férjen. KÉT KONGRESSZUS írta: dr Kovács István Brazília, a nyilasok paradicsoma (Riport a 8. Idolon.) ra®!firKlein SÍSBH Éret: Oldlarr Vladimir 1917 október 25-én (november 7) az «Aurora» cirkáló ágyúlövései egy új korszak kezdetét tudatták a világgal, e dolgozók felszabadításának a korszakát. A Vörös Gárdisták, a munkásság felfegyverzett osztagai a Téli Palota ellen indultak rohamra, ahol az Ideiglenes Kormány rejtőzött. Az «Aurora» cirkáló szintén a Téli Palotára irányította ágyúit. Lenin, aki átvette a fegyveres felkelés közvetlen vezetését, megparancsolta, hogy végezni kell a régi világ ez utolsó bástyájával Petrográdon. A Téli Palotát elfoglalták, az Ideiglenes Kormányt letartóztatták. Még folytak a harcok a fővárosban, amikor a Szmolniban, a forradalom főhadiszállásán 1917 október 25-én este 1411 órakor megnyílt a szovjetek második országos kongresszusa. A bolsevikok itt is megmutatták, hogyan kell teljesíteni a nép akaratát és az adott ígéreteket Megvalósították azokat a jelszavakat, melyek alatt a munkások és parasztok kiálltak a barrikádokra: « Minden hatalmat a szovjetek neki», s Békét.'», s Földel!t. A dolgozó népre támaszkodó nagygyűlés magához ragadta a hatalmat. Lenin javaslatára a kongresszus elfogadta a békére vonatkozó rendeletet. A nagygyűlés azt javasolta az öszszes hadviselő államoknak, hogy azonnal szüntessék be a hadműveleteket, ez államok munkásait pedig felhívta, hogysikeresen fejezzék be a béke ügyét. Ugyanezen az éjszakán a nagygyűlés Lenin javaslatára elfogadta a földre vonatkozó rendeletet is. A föld éz összes kincsei minden kártérítés nélkül azonnal a nép tulajdonába mentek át. A parasztság évszázados álma valóra vált: földet kapott. A forradalom első napjaiban Leninnek, az első szovjet kormány elnökének aláírásával megjelent Oroszország valamennyi népének egyenrngúságáról szóló deklaráció is, mely a szovjetek országától való elszakadás jogát is elismerte. A szovjet demokrácia a szovjet államhatalom első napjától kezdve a legtökéletesebb demokrácia volt, az egyetlen valóban népi demokrácia és pedig nemcsak hangzatos nyilatkozatokkal, politikailag és anyagilag meg is alapozta az egyenjogúságot. A szovjet kormány, nemcsak elvileg adta meg az emberi jogokat, hanem anyagilag gondoskodott is arról, hogy a szovjet kormány élhessen ezekkel a jogokkal. A forradalom — Lenin szavai szerint — «diadalmenetben» terjedt el az egész országban. Még sohasem fordult elő azonban, hogy egy ledöntött uralkodóosztály békésen belenyugodott volna sorsába. A nemzetközi reakció sem békült meg azzal, hogy a földteke egy hatodán a hatalom a munkások és parasztok kezébe került. A belső ellenforradalom és a nemzetközi tőke gyorsan egymásra találtak: 11 állam sietett fegyveres erejével az oroszországi ellenforradalmi bandák segítségére. Elsőnek a német imperializmus avatkozott be. Vele való harcában alakult a nép új forradalmi hadserege. A dolgozók szocialista hazájuk védelmére keltett. Narva és Pszkov mellett megállították a német megszállók előnyomulását; ez volt a forradalmi hadsereg első komoly ellenállása. Ez a nap, 1918 február 23-a tett a Vörös Hadsereg születésnapja. A harcban alakult fiatal Munkás és Paraszt Vörös Hadsereg hősiesen védte a szovjet köztársaságot a minden oldalról támadó ellenséggel szemben. A munkások és parasztok, öregek és gyermekek, a szovjet államban lakó összes nemzetiségek harcba szálltak Németország, Anglia, Franciaország, Amerika és Japán fegyveres erőivel és a cári tábornokok ellenforradalmi csapataival. A szovjet nép nem akarta vissza a múltat, tudta, mit várhat az ellenségeitől, teljesen megbízott a szovjet hatalomban és minden erejével a győzelemért harcolt. És győzött. A polgárháborúgyőzelmes befejezése után a szovjet nép hozzáfogott az emberiség történelmében példátlanul álló építőmunkához. Rövid időn belül, rengeteg nélkülözés ellenére, a félig feudális imperialista és félig prmati országból ipari és mezőgazdasági nagyhatalmat épített fel. Megalapozta a haladás, a győzelmes szocializmus hatalmas országát. A német fasiszták el akarták zágni a szovjet népnek a kommunizmushoz vezető diadalmas útját. A szovjetkép azonban a német fasiszta területrablók ellen vívott Nagy Honvédő Háborújában is,, megmutatta, mekkora az ereje, hogy legyőzhetetlen és hogy a történelem kerekét visszafordítani nem lehet. Ebben a háborúban győztek a Szovjetunió fegyveres erői, győzött a szovjet társadalmi rend, a szocialista munka és népek szocialista együttműködése. Győzött a Szovjetállam és az Októberi Forradalom gyermeke. Mi lenne most Európa népeivel, ha a régi cári Oroszország állt volna szemben a németekkel, nem pedig Lenin és Sztálin műve, az Októberi Forradalomban született Szovjet-Oroszország? Rabság, sötétség és leigázás lett volna a világ népeinek osztályrésze. A német fasizmus és a japán imperializmus megsemmisítéséért a világ népeinek hálát kell érezniük a szovjet emberek iránt, akik végrehajtották az Októberi Forradalmat, óriási áldozatokat hoztak, életüket és vérüket adták a szocializmus győzelméért és a világ összes népeinek szabadságáért és függetlenségéért. A szovjet kormány fennállásának első napján, amikor aláírta a békére vonatkozó dekrétumot, a békéért folyó harc élére állt. Azóta is hű maradt a népek közötti béke és biztonság védelméhez, mint a népek békés fejlődésének és barátságának egyetlen következetes harcosa. Ez is mutatja, hogy minden nép érdeke egyezik a Szovjetunió érdekeivel. Egyetlen nép sem találhat , önzetlenebb védelmezőt és őszintébb barátot, mint amilyen az Októberi Forradalom országa, a Szovjetúnió. IGAZ SZÓ KELMEFESTÉST száraztisztítást TÓTH LAJOSNÁL V., József nádor-tér 9 1046 november, 9 BAUON^Si^iS.MáRTON és SZáSZ —ISSS