Igaz Szó, 1942 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1942-10-10 / 1. szám

2 A Vörös Hadsereg támadó hadműveletei Mi lett Hitler nagy dérrel-durral beígért végső győzelmével 1942 nyarán? 1941-ben Hitler még az egész szovjet-német fronton támadott egyidejűleg. E harcok folyamán és az oroszok téli offenzívája alatt a Vörös Hadsereg megsemmisítette Hitler legjobb hadosztályait. 1942 nyarán már csak egyetlen frontszakaszon, a déli arcvonalon tudott támadásba menni és sikereket elérni. Pedig 100 legjobban kiképzett és felszerelt hadosztályát vezette erre a frontra és több mint egymillió magyart, románt, olaszt küldött a vágóhídra. Az északi, leningrádi, a kalinini és a nyugati fronton a kezdeményezés a Vörös Hadsereg kezében maradt. Októberben a német-román-magyar-olasz offenzíva a déli fron­ton is megtorpant. Szeptember óta Hitler és cinkosainak hadsere­gei nem bírnak tovább előrenyomulni és helyi eredményeket is csak rettenetes áldozatok árán érnek el. Sztálingrádnál elvérzik a német hadsereg, és Sztálingrádtól északnyugatra a Vörös Hadsereg ragadta magához a kezdeményezést. Német hullahegyek emelked­nek a kaukázusi magaslatok bejáratánál. Novorosszijszknál egyre gyakoribbak az orosz ellentámadások. Voronyezst méltán nevezik a legnagyobb magyar temetőnek. A többi frontszakaszon egyre nagyobb arányokat öltenek az orosz támadó hadműveletek. A kalinini fronton az oroszok áttörték a németek tizenegy hónap óta épített erődítményeit és egy nap alatt 25 helységet foglaltak el. Orosz támadó hadműveletek vannak fo­lyamatban az északi és a nyugati frontszakaszon. A kezdeményezés az összes frontszakaszon kezd átmenni a Vörös Hadsereg kezébe. Ez a fronthelyzet 1942 október közepén, amikor már csak hetek, sőt napok választanak el a tavalyinál is súlyosabb orosz téltől. Hitler birtokába nem kerültek sem a kaukázusi kőolajforrások, sem az olyan fontos feketetengeri kikötők mint Tuapsze, Szocsi, Batum, sem a Kaspi-tenger partja, sem Sztálingrád. Ezzel összeom­lottak Hitler tavaszi és nyári tervei, amelyek eléréséért a német­­m­agyar-román-olasz katonák százezreit és hadifelszerelésük legja­vát áldozta fel. A Vörös Hadsereg pedig töretlen és azoknak a téli hadműveleteknek a körvonalai, amelyek során a német-olasz-ma­­gyar-román hadseregek végleges vereséget fognak szenvedni, egyre élesebben bontakoznak ki. Egy svájci újságnak, a „Bemer Tagespost“-nak katonai tudó­sítója a fronthelyzettel kapcsolatban ezt írja: „A németek sztratégiai helyzete most, amikor délfelé előrenyo­multak, de a többi fronton állásaik a régiek maradtak, igen veszé­lyes. Ha az oroszok a Sztálingrádtól nyugati vagy délnyugati irány­ban bárhol áttörik a frontot, akkor senki sem tudhatja, mi lesz a zsákutcába került német hadsereg sorsa.“ Ponciustól Pilátusig Minden honvéd tudja, hogy nyavalyás kis összegeket szab meg a törvény a hozzátartozók segélyezésére. Mit használ a mai drágaságban 16 pengő a feleség­nek, 5 pengő a gyereknek? Olyan ez, mint forró kövön a vízcsepp. Elpárolog egy pillanat alatt. De hiszen ha legalább ezt meg­kapnák az otthonmaradottak! Vizsgáljunk csak meg egy na­gyon mindennapi esetet. Bodnár István honvéd hozzá­tartozói Bodrogszögön (utolsó posta Szerdahely) szegény, favá­gásból élő emberek. El is ment a Bodnár Pista öccse, Jani, a jegy­zőhöz a segélyért. De a jegyző azt mondta, járjon el Pista a pa­rancsnokságnál odakint a fron­ton. Beszélt István a századparancs­nokkal, de az azt mondta, hogy ő sem tehet semmit írás nélkül. Neki községi bizonyítvány kell, csak arra adhatja ki azt a név­sort, aminek az alapján a község­házán a segélyt kifizetik. Szeren­cséje volt a Janinak, megkapta a községi bizonyítványt, el is küldte azon nyomban Pistának, tábori posta 12/c. számra. De hát min­den honvéd tudja, hogy milyen keserves dolog az a tábori posta. Bodnár István sohasem kapta meg a községi bizonyítványt, miért is a jegyző nem fizette ki a segélyt. Az utóbbi hónapokban a hon­védelmi miniszter elrendelte, hogy most már nem elég ha vagy a községházán, vagy a századpa­rancsnoknál kérik a segélyt, ha­nem a községházán is, meg a szá­zadparancsnoknál is kell kérni egyszerre. Küldözgetik hát a honvéd hoz­zátartozóját Ponciustól Pilátusig! A magyar kormány úgy tesz a segéllyel, mint Mátyás ki­rály okos Katija az ajándékkal. Galambot hozott Kati ajándékba szita alatt, aztán levette róla a szi­tát és a galamb elrepült. Hozott is hát ajándékot meg nem is. A kormány is: ad is hadisegélyt meg nem is. Bizony felkopik a szegény honvéd családjának az álla! Igaz Szó 1942 október 10. MMITSÁG ODAHAZA? Miért mondott le Bartha honvédelmi miniszter? Bartha honvédelmi miniszter lemondott! Hitler nem volt meg­elégedve vele. Azért nem, mert még Bartha is megsokallta a ma­gyar csapatok szörnyű véráldoza­tait az orosz fronton. Hitler el­kergette Barthát, mert a honvé­delmi miniszter nem akarta vál­lalni, hogy még több honvédet küldjön a Don-melletti magyar katona-mészárszékre. Azt a ma­gyar minisztert, aki nem engedel­meskedik mukkanás nélkül a né­met parancsnak, Hitler kirúgja! Hogy a magyar kormányban ki legyen a honvédelmi miniszter, azt Hitler szabja meg! Bartha helyébe Hitler kinevezte nagybaczoni Nagy Vilmost, mert tudja, hogy Nagy Vilmosból jó bólogató János lesz, aki megcsi­nál mindent, amit a német paran­csol. Nagy Vilmost két évvel eze­lőtt azért nyugdíjazták, mert tud­ták róla, hogy Hitler engedelmes szolgája és nem akarták a ma­gyar katona sorsát egy ilyen né­met­ bérencre bízni! Most aztán rábízták! Nagy Vilmos első dolga volt, hogy Magyarország még megmaradt katonaságát, az erdé­lyi határon elhelyezett 4 hadtestet is eladta a németeknek! Ez az ember lesz most élet-halál ura a magyar hadseregben. Hitler azt követeli, hogy a legcsekélyebb német-ellenes szóért állítsanak minden magyar katonát és tisztet haditörvényszék elé. Nagy Vilmos odaállítja őket! A jelszava ez: Vérezzen a magyar katona Hitler­ért, de a száját se merje kinyitni! A gyerekei, a családja jövőjén ne gondolkozzék! Az életére ne vi­gyázzon! A hazája sorsával ne törődjék! Nagy Vilmos, az új honvédelmi miniszter, azt köve­teli a magyar honvédtől, hogy kussoljon és haljon meg! Ezért ültette Hitler Bartha helyébe! Többet a németnek, kevesebbet a magyarnak Kállay Miklós miniszterelnök beszédet tartott Zalaegerszegen, amelyben kijelentette, hogy „saj­nos, nem elég élelmiszert szállít Magyarország külföldre“. Ez ma­gyarul azt jelenti, hogy Németor­szág még több gabonát követel. A beszéd után le is szállították a ke­nyéradagokat. A földművesek, a felnőttek — a saját termésükből egy évre 180 kg, a 16 éven aluliak 120 kg búzát kapnak. Ebből a mennyiségből még levonnak 10 — 20 kg-ot az őrleléskor — a vám­ra, és a korpát 30—40 kg-ot is az állam raktárába kell beszolgál­tatni. Egy felnőtt falusi ember egy évben 120 kg gabonából él majd ezentúl, a tizenhat éven aluli családtag meg 80 kg-ból. A nem­ földműves lakosságnak, akár városban, akár falun lakik, napi 20 deka kenyérre van igé­nye. Ebből csak éhenhalni lehet! Levelek a frontra Lassi József honvédnek (t.p. 220/48.) írja felesége a somogy­­megyei Mesztegnyőről: „Kedves párom, azt írtad, hogy kenyeret küldjék, de honnan ve­gyem? nekünk sincs annyi, hogy a gyerekekkel együtt jóllakhat­nánk. Annyit dolgozok, mint egy állat. Ha meglátnál, nem ismernél rám...“ Szegletes József őrvezetőnek (t.p. 217/27.) írja anyja, Szegle­tes Jánosné, Veszprémből: „Azt írod fiam, hogy amerre ott jártok, borzasztó nyomor van. Dehát ott háború van, itt nincs háború és mégis ugyanolyan a helyzet mint te onnan írod. Mind dolgozunk látástól vakulásig, de a heti kereset a hét ötödik nap­jáig se futja. Pedig csak kenyeret meg krumplit eszünk, zsíron már a gondolatunk se jár.“ Velez Zoltán hadapródőrmes­­ternek (t.p. 253/12.) írja anyja, Velez Rezsőné Budapestről: „Hús, fiam, az nincs. De vaj sincs és tojás sincs. És zsír sincs. Kenyér is, liszt is csak a legki­sebb mennyiségben. Nem tudom én, hová lett minden. Mert még az a kevés sincs, aminek lenni kellene, hiszen termelik falun. Úgy látszik elviszik valahová.“ Ezt csinálták az urak abból a Magyarországból, amit azelőtt tejjel-mézzel folyó Kánaánnak volt szokás nevezni. De hol a tej, hol a méz? Velez Rezsőné azt írja: „Elvitték valahová.“ El, de ho­vá? Németországba. Hogy a né­met tovább bírja a háborút. És­­ tovább hajthassa a magyar hon­védet a vágóhídra.

Next