Igaz Szó, 1944 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1944-01-04 / 1. szám
2 A szovjet csapatok 1943 január 12-én kezdték meg támadásukat a 2. magyar tsarsereg ellen. Egy hét alatt szétzúztak 9 honvéd hadosztályt és egy gépesített dandárt. 1943 február 9-én a magyar hadifoglyok felhívásukban a magyar néphez és hadsereghez, megállapították, hogy „a 2. magyar hadsereg nincs többé. Százezrek estek el a felsőbb parancsra: kitartani az utolsó csepp vérig! Özvegy feleség, Námaszát vesztett édesanya, hadiárva gyermek, egész vidékek mérhetetlen gyásza, hadifoglyok tízezrei — ez lett a 2. magyar hadsereg vége." A honvéd hadsereg zöme Sztálingrád után, a Vörös Hadsereg 1942—1943. évi feltartóztathatatlan téli offenzívájának hatása alatt, a szovjet-német frontra küldött román és olasz hadsereg megsemmisítése után, tudta, hogy hamarosan a honvédhadsereg szétzúzására kerül a sor. A 35. gyalogezredbeli Boros Emil búcsúlevele feleségének azt a hangulatot fejezi ki, mely 1942 végén és 1943 január elején, a Vörös Hadsereg Voronyezs alatti támadása előtt, a honvédek nagy részét ragadta meg. Boros Emil ezt írta feleségének: „Édes kis feleségem, itt írom, úgy érzem a búcsúzó levelemet.. . Szivem majd meghasad. Itt ez idegen földön kell meghalnom, ahol senki — de senki meg egy szál virágot sem ültet a síromra. Nemcsak én halok meg itt, hisz annyi a magyar vérző honvéd, hogy az megszámlálhatatlan. .. A fűbe harapunk ahányan vagyunk." És Boros Emillel együtt igen sokan tették fel a kérdést: „Tulajdonképpen miért kell nekem meghalnom?" Ezt a hangulatot ismerte a magyar hadvezetőség is. A 2. magyar hadseregparancsnokság 2650/2. hds. H.b. 42.XII.21. számú rendeletében ezt olvassuk: „Több esetben különböző helyeken végzett hangulatmegfigyelés egybehangzó eredménye az alábbi képet mutatta: a) az emberek tekintélyes része ma sem tudja azt, hogy miért kell a honvédségnek a szovjet elleni háborúban résztvenni. Véleményük szerint a magyar üggyel ennek a háborúnak semmiféle kapcsolata nincsen. Ez pusztán a németek ügye. b) A németekkel szemben egy bizonyos fokú ellenszenv fejlődött ki. Az emberek azt beszélik, hogy a magyarokat a németek csak kihasználják, de szükség esetében nem támogatják kellően." Hogyan sietett ebben a voronyezsi katasztrófát megelőző rendkívül komoly helyzetben a honvédség vezetésével megbízott magyar hadvezetőség a katasztrófát előrelátó, sőt részben okait is megérző magyar katonák segítségére? így: „Orosz tömegtámadás esetén, ha a csapat kitartásában ingadozni kezdene, az egyes parancsnokok a legkíméletlenebb eszközök azonnali alkalmazása révén (felkoncolás) állítsák helyre a fegyelmet." (A IV. magyar hadtest parancsnokság A. 2612/IV. kdt. I.a. szám alatt 1942 december 27-én kelt parancsából.) A magyar hadvezetőség tehát úgy készült fel a voronyezsi harcokra, hogy ha a honvédet nem éri orosz golyó, ha életét egy idegen érdekekért folyó háborúban családja és hazája számára meg akarja menteni, akkor felkoncolni a honvédeket! Ez a politikai értelme és lényege az idézett parancsnak. Ugyanakkor a magyar hírverés a hazai közvéleményt és a honvédséget így tájékoztatta közvetlenül Voronyezs előtt: Ifjú vitéz Horthy Miklós 1943 január 1-i rádióbeszédében ezt jelentette ki: „A magyarság sorsa a körülményekhez képest megnyugtatóan kielégítőnek mondható!" 1943 január 1-én a Pesti Hírlap ezt írta: „Az arcvonal Leningrádtól Kalininen, Voronyezsen, Sztálingrádon át egészen a Kaukázus északi lejtőjéig húzódik. Ennek a nagy csatának eddigi lefolyása már most a tengelyhatalmak teljes győzelmére mutat." A Magyar Katonaújság 1943 január 2-i „Számvetés" című vezércikkében felveti a kérdést, hogy az elmúlt 1942. év során „megérte-e váljon, érdemes volt-e háromszázhatvanöt napot átdacolni a haragos kedvű sorssal?" És ez a válasza: „Egy esztendő bátor küzdelmének tiszta mérlege az, hogy egy büszke hadsereg (a 2. magyar honvéd hadsereg) diadalmas fegyvereire tekint." Az Új Magyarság írja január 3-án: „Egy esztendeje változatlanul (Sztálingrád stb. után!) húzódik le a frontvonal a voronyezsi térségig. Itt erősen kiépített támpontok vannak, mégpedig szinte beláthatatlan sokaságban és a szovjet minden áttörési kísérlete teljes kudarcba fulladt." A Magyarország január 4-én ezt írja: „A keleti arcvonal helyzetéről minden további nélkül meg lehet állapítani, hogy az a német vezetés, valamint a továbbra is támadó jellegű védekezésben álló német és szövetséges csapatok számára semmiféle meglepő elemet nem rejt magában." (A Magyarországban aláhúzva.) Az Uj Nemzedék január 5-én ugyanezt szögezi le és hozzáteszi: „Ezen kívül tovább megjavítottuk a német vonalakat." A Magyar Élet január 6-án: „Csökkent a szovjet támadás ereje." Az Uj Nemzedék január 5-én ugyanezt vitéz Görgey Vince „A téli támadás" című vezércikkében. „A Vörös Hadsereg utolsó, kétségbeesett erőfeszítéséről" ír, arról, hogy a „Vörös Hadsereg messzemenő, úgynevezett hadászati mély képzésre képtelen" és „sokkal szívesebben csatáz a rádióállomások mikrofonja útján, mint például hadszíntereken." S miután dicshimnuszt zengett a német hadseregről, „megállapítja", hogy a német hadvezetőség „a délen és északon készenlétbe helyezett érintetlen tartalékhadseregekkel megindítja majd mindent elsöprő ellentámadását." A Reggeli Magyarország január 8-án közli: „Voronyezstől délkeletre magyar csapatok mélyen behatoltak a bolsevikok háta mögé." Január 9-én a magyar vezérkar a már — mindezek ellenére — nyugtalankodó magyar közvéleményt azzal áltatja, hogy 1942 augusztus 20. és december 31. között e magyar csapatok összvesztesége 2256 halott. (Azaz kevesebb, mint a partizánok ellen harcoló 105. magyar hadosztály szeptemberi vesztesége.) És egyidejűleg jelenti, hogy a magyar csapatok „fölényesen" visszaverték a Vörös Hadsereg minden támadását. Ezt a jelentést ismétlik a magyar újságok nemcsak január 12-éig, amikor a szovjet csapatok megkezdték a 2. hadsereg szétzúzását, hanem január 16-áig, amikor a vezérkar 20 fokos hidegre és a ködre való hivatkozással ezt jelenti: „a szovjet csapatok kis éket vertek a magyar védelmi vonalba, de ezt az éket is elvágták a magyar csapatok". Itt nem térünk ki a Voronyezst követő jelentésekre, csupán ezt akarjuk még leszögezni: A magyar hadifoglyok legnagyobb része a fronton töltötte a Voronyezst megelőző napokat, saját szemével látta, saját bőrén érezte, hogy mi előzte meg Voronyezst és mi történt Voronyezs alatt. Okmányszerűen soroltunk fel néhányat a számtalan parancs és nyilatkozat közül, melyek meg nem cáfolhatók, mert hivatalos aláírásokkal vannak ellátva, vagy a sajtóban jelentek meg. Ezekegyértelműen azt bizonyítják, hogy a magyar kormánykörök és a magyar hadvezetőség, akik a magyar hírverést irányították, ismerték a helyzetet, ismerték a honvédek hangulatát és mégis, tehát tudatosan vitték a 2. magyar hadsereget a katasztrófába és tudatosan csalták a magyar közvéleményt. S mégis, egy évvel Voronyezs után is, ugyanez a kormány irányítja Magyarország sorsát! Csoda-e, hogy még a voronyezsinél is súlyosabb nemzeti szerencsétlenségbe sodorta és sodorja tovább az országot? Nem felelős-e ezért mindenki, aki tudja, saját tapasztalatából is tudja, hogy a magyar kormány tudatosan és következetesen becsapta a magyar népet és — noha ezt tudja — mégsem segített a magyar népnek leleplezni ezt a kormányzatot? Kétségtelenül felelős. És felelős Magyarország további sorsáért is. Megjön, kétségtelenül megjön annak az ideje, amikor a magyar nép azt fogja mondani: aki hallgatott, az segítette leplezni a kormány bűneit, az közösséget vállajt vele és ezért feleljen is vele együtt. KASSAI GÉZA Voronyezs előtt (Folytatás az 1. oldalról) egy nappal később elfoglalták Pogrebiscse városát, s ezzel mélyen délnyugati irányban hatoltak be a németek védelmi rendszerébe. Az áttörést követő előnyomulás folyamán felszabadultak még Volodar-Volinszki, Cservonoarmejszk, Szamgorodok, Marklevszk és Trojanov városok is. Az előnyomulás első hat napján a Vörös Hadsereg csapatai szétzúztak 8 német tankhadosztályt, köztük az SS „Adolf Hitler“ és „Reich“ nevű tankhadosztályokat és 14 gyaloghadosztályt. A támadás fokozódó hevességgel folytatódik. Az új év első négy napján e frontszakaszon felszabadított helységek száma meghaladja a 660-at. Novográd-Volinszki A Vörös Hadsereg Zsitomiron és Korosztenen túl tovább nyomulva nyugat felé, újabb nagy váratlan csapást mért a németekre: harckocsihadosztályok és gyalogság hirtelen támadással, rövid néhány nap alatt, mintegy 120—150 kilométert haladva harccal előre, január 3-án bevették Novográd-Volinszki városát és vasúti csomópontot. Ezzel oly mély éket vertek a szovjet csapatok a német védelembe, hogy már a német csapatok kettévágásának közvetlen lehetőségéről lehet beszélni. Ezzel egyidejűleg a Koroszten—Kovel vasútvonalon a szovjet csapatok mintegy 55 000 kilométerrrel haladtak túl Korosztenen északnyugat felé. A szomszédos szakaszokon A zsitomiri szakaszon lefolyó nagyjelentőségű és következményeiben még teljes egészében fel sem becsülhető események első hatásait máris látjuk a szomszédos arcvonal-szakaszokon. A Kirovográd alatti német ellentámadások, amelyektől a németek sokat vártak, hirtelen megszakadtak. A Dnyepr-kanyarban megingott a német ellenállás. A szovjet csapatok Zaporozsjetól nyugatra támadást kezdtek és kiverték a németeket a Dnyepr jobb partján lévő sok helységből, valamint a Dnyepr Hortica nevű szigetéről, amelyet még megszállva tartottak. Ezt a szigetet jól ismeri sok magyar katona még az 1941-es harcokból. A szovjet csapatok a Zaporozsje—Nikopol—Aposztolovo vasútvonal több állomását is elfoglalták. Mindezek csak első jelei a déli arcvonalszakaszon várható eseményeknek. A déli frontszakasz bonyolult, a németek szempontjából kedvezőtlen vonala, amelyben Manstein tábornokot az orosz fél és az orosz offenzíva érik, megbosszulja magát. És Magyarország! Minden magyarnak megvan az oka arra, hogy a legnagyobb figyelemmel kísérje a déli frontszakasz eseményeit. Ennek a német hadseregcsoportnak hátországa tudniillik nem Németország, hanem Románia és Magyarország. Napról-napra bizonyosabb, hogy Magyarország hadszíntérré válik. Ha Magyarország minden kockázatot vállalva, megtagadná, hogy Hitlernek visszavonulási területül, hátországul, hadszíntérül szolgáljon, akkor borzalmas szenvedésektől és rettenetes politikai következményektől szabadulna meg az ország. Más kivezető út nincs. Ez ma már teljesen Világos. POLGÁR ENDRE Igaz Szó Két szemért — öt hold A magyar rádió világgá kürtölte, hogy a dunántúli Lepsényben Farkas Máté Sándor két szemére megvakult, 100%-os hadirokkant, öt hold földet kapott ajándékba. A rádió nyilván azért kürtölte világgá ezt az esetet, mert a kormány büszke rá, hivalkodni akar vele. íme, milyen gavallérosan, milyen jótékonyan bánnak Magyarországon a hadirokkantakkal: öt hold jár ki két kilőtt szemért! Közben nem veszik észre, hogy ennél vérlázítóbb esetet, ennél gyilkosabb vádiratot a magyar reakció rendszere ellen még azoknak a fantáziája sem tudna kitalálni, akiknek minden okuk meg van arra, hogy gyűlöljék Horthyékat. Magyarországon meg kell vakulni ahhoz, hogy öt hold földhöz jusson a paraszt! Farkas Máté Sándor öt holddal való megajándékozásának azért csinált reklámot a magyar kormány, mert azt akarta vele mondani: nálunk mindenki kaphat öt hold földet, ha úgy kiérdemli, mint ahogy kiérdemelte Farkas Máté Sándor. Nem kell hozzá egyéb, mint a megvakulás. Farkas Máté Sándor esete mutatja, hogy érdemes a parasztnak a bőrét kockáztatni a magyar urak Hitler támogatására vívott háborújában: ha megvakul, kap öt hold földet. Ha történetesen elesik, akkor persze kevesebbel is be kell érnie, akkor elég neki három arasz széles és két méter hosszú föld is. A különböző magyar földreform- és kisbérlet-törvényekben a legkülönbözőbb kellékeket sorolták fel a törvényhozók arra nézve, hogy mi kell az „igényjogosultsághoz“: politikai megbízhatóság, fizetni tudás, stb. Most az igényjogosultságnak egy új kellékét kell bevenni a magyar törvénykönyvbe: két szem elvesztését kell igazolni Hitler háborújában ahhoz, hogy a magyar paraszt földet kapjon. Károlyi Mihály gróf nyilatkozata A Londonban élő gróf Károlyi Mihály a következő nyilatkozatot tette az angol Reuter távirati iroda képviselőjének: „Az 1944-es év válságos lesz a magyar történelemben. Közeledik az utolsó pillanat, amikor a magyar nép a végső vesztés előtt megmutathatja, hogy folytatja-e elzárkózott, nacionalista politikáját, vagy pedig a szomszéd államokkal a legszorosabb testvériségben működik-e együtt. Ragaszkodik-e tarthatatlan területi követeléseihez és azzal a megsemmisülést hívja-e ki, vagy leveti a náci járműt és megmenti nemzeti létéből ami még menthető. A magyar nép helyzete gyászos. Horthy, mint elődje Tisza, a szakadék szélére vezette az országot. Teljes pusztulás vár az országra, ha a nép nem szakit a németekkel és a németeket támogatókkal. A suttogó hadjárat, az óvatos eszközök ideje elmúlt. A tettek ideje elkövetkezett. Olyan bátran kell harcolnunk, mint Titónak. A szövetségesek az erőfeszítéseket aszerint értékelik, hogy mennyire mozdítják azok elő az ő erőfeszítéseiket, és ki mennyire járul hozzá a háború megrövidítéséhez. Most a 12-ik órában megértést kell teremteni a cseh, a jugoszláv, az osztrák és a többi néppel. El kell oszlatni az ú.n. „bolsevista rém“ által keltett zűrzavart. Legelső feladatunk a Németország elleni háború megnyerése. Más középeurópai népekkel bajtársi viszonyban, Amerika, a Szovjetunió és Anglia segítségével, biztosítjuk majd a jólétet és békét. Ez az óra bátorságra és elszántságra hív fel bennünket.“ Néhány szó a magyar szociális közigazgatásról Az állam jogi életében a közigazgatás játsza az egyik legnagyobb szerepet. Az államhatalomnak a közigazgatási jog területén a lehető legrugalmasabbnak kell lennie, akalmazkodnia kell a mindennapi élethez. Az államhatalom birtokosai a szociális közigazgatás terén akkor járnak el helyesen, ha a többi államtól állandóan tanulnak és minden erővel arra törekszenek, hogy a szociális intézmények tekintetében, főleg a szomszédos államoktól el ne maradjanak. Ezen általános szabály megsértésének egyik kiáltó példáját láthattuk 1938. évben a Felvidék visszacsatolása alkalmával. Magyarországon a mezőgazdasági munkavállalók balesetbiztosítása egész kezdetleges, öreg napjaikról intézményesen egyáltalában nem gondoskodtak. Az a szerencsétlen mezőgazdasági munkavállaló, aki egész életének munkáját adta a dolgoztatóinak, azoktól annyit sem kapott, hogy elaggott napjaiban megélhessen. Rendszerint a gyermekeitől kapott kegyelem-adomány, vagy a szegényház keserű kenyere volt az osztályrésze. A Felvidék visszatérésével az ott élt és most visszakerült mezőgazdasági munkavállalók megfelelő magyar intézmény hiányában semmiféle életjáradékot nem kaptak. Az ennek következtében fellépő és a kormányra nem kellemes hangulat leszerelése céljából alkotta meg az állam az 1938. XII. törvényt, amely az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet felállításáról szól. Ezt a törvényt nem az igazi segíteniakarás, nem a valódi szociális meggyőződés sugalta, és az csak látszatmegoldás volt. A tömeghangulat leszerelését célozta, de nem érte el. A szabályozás értelmében egy mezőgazdasági munkás, aki 65 éves kora, munkaképtelensége stb. feltételek fennforgása esetén az életjáradékra jogalapot nyert, havi öt pengőt kapott. Ez volt az az összeg, melyből magát fenn kellett volna tartania. Ez az összeg az anyaországbeli munkavállalónál sem nevezhető segítségnek. A felvidékinél ez visszaesést jelentett, mert a Csehszlovák államtól ennek az összegnek sokszorosát kapta. A kormány rosszhiszeműségét ezen fontos szociális kérdés látszatmegoldásánál legékesebben az a falragasz bizonyítja, melyet a „szükséges“ propaganda kifejtése céljából bocsájtott ki. Ez a falragasz egy magyar külsejű, pipázó magyar parasztot ábrázolt. A falragasz felírása pedig ez: „Nyugodtan pipázhat, mert öreg napjai biztosítva vannak.“ Persze a havi öt pengőre való hivatkozás a falragaszon sehol sem volt. A biztosan eljövendő szabad, független, demokratikus Magyarország egyik igen fontos feladata lesz ezen látszatmegoldásra készült törvénynek az eltörlése és olyan valóban szociális törvények meghozatala, melyek a dolgozó egész életén keresztül végzett becsületes munkáját úgy értékelik, hogy öreg napjaira anyagi gondtalanságot biztosítanak. DR ÉRCHEGYI JÓZSEF hdgy. hdf. Finn újság a magyar Függetlenségi Frontról A Suomen Socialdemokratii az első oldalon feltűnő szedéssel nyomtatott cikkben írja: „Svájci jelentések szerint Magyarországon a magyar nép Függetlenségi Frontja néven illegális szervezet működik. A szervezet tagjai között sok a különböző párthoz tartozó személyiség, kezdve a kormánypárttól egészen a betiltott kommunista pártig. A szervezetnek tíz pontból álló programja van. Követeli a külpolitika gyökeres megváltoztatását, a szakítást a tengelyhatalmakkal. A program demokratikus kormányrendszert követel, az antiszemita törvények hatálytalanítását, a nagy földbirtokok felosztását, a nemzetiségek jogainak védelmét, az élelmiszerek külföldre szállításának megszüntetését, stb. A szervezetnek van saját rádiója, melynek neve »Kossuth rádió«. Van egy folyóirata, mely jól van szerkesztve.“ (Ceglédi I. hdf. rajza) 1944 január 4 Görgényi Dániel százados, hdf. Igazoló eljárás A honvédség szabályzatai előírják, hogy a hadifogságból való visszatérés, után minden hadifogságba jutott tisztet igazoló eljárás alá kell vonni. Ennek az igazolásnak a célja, hogy tisztázza a tiszt hadifogságba jutásának a körülményeit. Ennek az igazoló eljárásnak a során tisztázódik az is, hogy az egyes parancsnokságot viselő tisztek menynyiben felelősek egységeik hadifogságba jutásáért. Az utóbbi időben kifejtett propaganda igyekezett meggyőzni, különösen a tényleges tiszteket, hogy a fogságba jutás helyett jobb öngyilkosságot elkövetni. A propaganda, sajnos, túl nagy hatást ért el és túl sok tisztünket vitt öngyilkosságba. Ha a propaganda terjesztőit vonnák igazoló eljárás alá az öngyilkosságba kergetett tisztekért, kiderülne, hogy eljárásuk üldözendő. Ezzel szemben a ma orosz hadifogságban lévő tisztek hadifogságba jutásának körülményei igazolják azok magatartását. — Egyszerűen feláldozott minket az az idegen hitlerista fasiszta vezetés, amelynek alá voltunk rendelve. Van azonban az igazoló eljárásnak egy másik oldala is, amiről némely hadifogoly tisztünk sokat szeret beszélni: a hadifogságbeli politikai magatartás igazolása. Ennek a szolgálati szabályzatban rögzített alapja nincsen. Az egész azon alapul, hogy a szolgálati szabályzat szerint tisztnek politikai ténykedést kifejteni tilos. De vonatkozhatik-e ez olyan időkre, amikor nagy politikai események zajlanak le körülöttünk, amikor hazánk létéről, vagy nem létéről van szó? Nem kötelessége-e minden magyarnak, különösen pedig minden magyar lisztnek, minden körülmények között a hadifogságban is, küzdeni hazánk fennmaradásáért és a magyar népért? A tétlenség senkit sem igazol. Az első világháború után is igen sok szó esett arról, hogy a tisztikar politikai tájékozatlansága és az ebből eredő tétlensége vagy nemtörődömsége igen sokat ártok hazánk érdekeinek. Most sincs másképpen. Ma létérdeke hazánknak és alapvető érdeke Magyarország további fennmaradásának a Hitler-iga lerázása és a Hitler oldaláról való mielőbbi leválás, mert ha ezt min tesszük Trianon Trianonját kell majd kiviselnünk a háború után. Ha a háború befejezése után visszatérünk hazánkba és politikai magatartásunk miatt igazolnunk kell magunkat, vajjon kinek a magatartása lesz igazolt, azé-e, aki a hadifogságban is küzdött Magyarország fennmaradásáért, vagy azé, aki a szolgálati szabályzat paragrafusaiba burkolódzva, struccpolitikát folyatva, tétlenkedik! Meg vagyok győződve róla és vallom, hogy abban az új Magyarországban, ahová a háború befejezése után visszatérünk, azokat fogják igazoltnak tekinteni, akik tevékenykedtek hazánk és a magyar nép érdekeiért, és azokat fogják felelősségre vonni, akik tétlenkedtek. Hány magyar ember életébe fog ez a tétlenkedés kerülni, nem fedjük, de azt tudjuk, hogy ezért a tétlenkedők, az igazoló eljárástól rettegők felelősek. “Egészséges egyensúly“ Reményi-Schneller magyar pénzügyminiszter a képviselőházban „jövedelmi többletadó“ bevezetését harangozta be. A kormány úgy tesz, mintha a hadinyereségeket a jövedelmi többletadóval akarná megadóztatni. A kormánypárt számos szónoka beszélt a költségvetési vitában arról a növekvő elkeseredésről, mely a népet elfogta a tömegek súlyosbodó háborús terhei és a hadigazdagok tobzódása láttán Ezt az elkeseredést akarja a kormány levezetni, amikor „jövedelmi adótöbbletet“ vezet be. Reményi-Schneller el akarta hitetni, hogy ez az új adónem „egészséges egyensúly-helyzetet“ fog teremteni, vagyis enyhíteni fogja a vérlázító aránytalanságot a hadinyereségek és a nép terhei között. Csakhogy Reményi-Schnellerrel saját költségvetésének számadatai szállnak perbe. A jövedelmi többletadó hozadéka a most letárgyalt költségvetésbe már be volt számítva. Az új költségvetés viszont egyenes adókból 944 millió pengőt irányoz elő. Ebből az összegből azonban le kell vonni kb. 300 milliót, ami a kereseti adóra esik. Ezt ugyanis a munkások és hivatalnokok fizetik. Marad: 640 millió. Ez a vagyonos rétegek összes adóterhe Magyarországon. Ennyit fizetnek évenként a nagybirtokosok és a hadigazdagok. Ezzel szemben a fogyasztási adók, a forgalmi adó, a vámok, az illetékek, a dohány- és szeszjövedék összes hozadéka kerek összegben: 3 milliárd pengő. Ezt fizetik a vagyontalan, szegény rétegek. A dolgozó nép adóterhe tehát ötször annyi, mint a hadigazdagoké. Ezt hívja Reményi-Schneller „egészséges egyensúly-helyzetnek”. Fehér László főhadnagy hdt. közli: 1942 augusztus havában Arhangelszkojéban (Sztári-Oszkol mellett) történt az alanti eset. A 402. kmsz. parancsnoka, Csutorás Mihály főhadnagy, a templomban istentiszteletet akart rendezni a munkaszázadban lévő zsidó származású római katolikusok számára. De papnem volt. A zsidó munkaszázadban volt egy Déri Miklós nevű született keresztény fiú. Az apja 40 év előtt tért ki. Déri kiugrott katolikus papnövendék, jelenleg gyógyszerész. A főhadnagy a sárga karszalaggal megbélyegzett fiatalembert állította az oltár elé a misét celebrálni. A helyzet tragikomédiáját fokozta, hogy az ott lévő tábori kórház néhány keresztény orvosa hangosan adott kifejezést megbotránkozásának. Azt mondták: mégis csak disznóság, hogy „egy büdös zsidót“ engednek az oltár elé.