Igaz Szó, 1947 (6. évfolyam, 2-14. szám)
. Annak a leghatalmasabb fellendülésnek a kellős közepén, melyet valaha is átélt az USA, a kapitalista világban egyre nő a félelem a közelgő új gazdasági válságtól. Ez a félelem teljesen indokolt. A kapitalizmus történelme azt mutatja, hogy minden „boom“ (fellendülés) válsággal végződik, és hogy ezek a válságok 7—10 évenként szabályszerűen visszatérnek. Marx bebizonyította, hogy a kapitalizmus belső törvényei elkerülhetetlenül az ipari termelés ciklikus menetéhez és az időszakonként megismétlődő válságokhoz kell, hogy vezessenek. A tőkés rendszer általános válsága, — amint arra Sztálin rámutatott — megváltoztatta a kapitalista termelés ciklikus menetét olyan értelemben, hogy a válságnak és a depressziónak a fázisai meghosszabbodtak, s a depresszió után csupán felélénkülés, nem pedig az igazi virágzás szakasza következik. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a mostani ciklus a világháború hatása következtében nem tekinthető „normálisnak“: az USA-ban „boom“-hoz vezetett, míg a világ legtöbb más országának a termelése még jelentősen elmarad a háború előtti időktől és alacsony, válságkörüli színvonalon mozog. Valóban az összes háborúzó tőkés országok, az Egyesült Államok kivételével, igen elszegényedve kerültek ki a háborúból. Anglia nemzeti vagyonának mind az országon belül, mind a határokon túl, körülbelül egynegyedét vesztette el. Németország nemzeti vagyonának megközelítően a fele veszett el. Európa országainak termelése aháború okozta rombolások következtében, a háború előtti színvonalnak 300 SOVO-át teszi ki, tehát alacsonyabb színvonalon áll, mint a legsúlyosabb válság időszakában. Ellentétben a letarolt európai kontinenssel, az Egyesült Államok meggazdagodva kerültek ki a háborúból. Az ország ipari termelése az 1946-os évben e0 fo-kal felülmúlja az 1938. év színvonalát, azaz a magasfokú konjuktúra időszakának színvonalán mozog. Mivel magyarázható az Egyesül Államok háború alatti meggazdagodása? Az Egyesült Államokban, mint a világ leggazdagabb kapitalista országában a kapitalizmus háború előtti általános válsága rendkívüli erősségű volt: 8 millió munkást sújtott a munkanélküliség. Az üzemek teljesítőképességüknek mindössze 65 százalékával működtek (300 váltást véve évi „teljes“ üzemképességnek) a termelőtök jelentős részét nem használták, mivel a kormány a farmereknek hatalmas pénzbeli szubvenciót utalt ki minden hektár után, melyet nem vetettek be búzával, kukoricával s amelyet nem használtak fel gyapot vagy dohány termesztésére, ily módon a háború előtt az Egyesült Államokban a meglévő termelőerőknek csupán egy részét használták ki, mivel nagyobbtömegű áru számára nem volt piac. Csupán a világháborúval kapcsolatos korlátlan árukereslet tette lehetővé a termelőerők kihasználását, melyek béke idején nem találtak alkalmazást. A háború alatt a termelés az 1939-es évhez viszonyítva kétszeresére nőtt. Ily jelentősen a megnövekedett termelés segítségével az Egyesült Államok nemcsak a háború szükségleteit fedezhették, hanem (a lakóház építés, a személygépkocsik és ideiglenesen néhány nem létszükségletet jelentő élelmiszer kivételével) a lakosság szükségleteit is. Ezenkívül az Egyesült Államoknak sikerült jelentős vagyont felhalmozni, újonnan épített üzemek és hajók formájában is. Nagy szerepet játszott itt az a körülmény, hogy az Egyesült Államok későn léptek be a háborúba. Az Egyesült Államok területét nem érintették a hadműveletek. Az akülönbség, amely a háborúnak egyrészt az Egyesült Államokra, másrészt az európai és távol-keleti kapitalista országokra gyakorolt hatásában mutatkozik, odavezetett, hogy napjainkban épúgy, mint az első világháború után a kapitalizmus nem ismeri az egyféle gazdasági ciklust: az Egyesült Államokban „boom“ mutatkozik, míg a háborús országokban még mindig a válság körüli alacsony színvonalon mozgó lassú javulást észlelhető. Az amerikai „boom“ azonban nem normális. Igen nagy mértékben a megelőző háborús időszak hatásának az eredményét jelenti. Noha a háború idején az ipari termelés kétszeresére emelkedett, az Egyesült Államok lakossága nem volt képes pénzjövedelmét áruiban realizálni. A helyzet az, hogy a termelés jelentős részét a háború szükségleteire fordították. Ennek folyományaképpen a lakosság kezében bankjegyek, takarékpénztári betétek és bankletétek formájában óriási összegek halmozódtak fel. A pénzforgalom az 1939. év végén 7.8 miliárd dollár volt, míg 1945 végén 28.5 miliárd dollárt tett ki. A bankdepozitok összege az 1945. év végéig, az 1939. év 45 miliárd dollárjával szemben, 106 milliárd dollárra emelkedtek. A takarékpénztári betétek összege, az 1939. évi 14 milliárddal szemben 1945 végéig, 66 milliárd dollárra szökött fel. E három kategória növekedése több mint 130 milliárd dollárt jelent. Ezeknek az összegeknek gazdasági jellege különböző. Egy részük kétségtelenül nem szolgál áruvásárlásra, hanem járadék forrásává válik, és a tisztviselők és jobban fizetett munkások munkanélküliség esetére félretett tartalékát képezi. A rosszabbul fizetett munkások amint ezt a hivatalos statisztika mutatja, még a háború idején sem tudtak semmit megtakarítani. Ez összegeknek azonban egész jelentős részét áruvásárlásra fordítják. Ilyenek azok a pénzösszegek, melyeket a tőkések amortizációs alap minőségében a háború idején elhasználódott alaptőkéik pótlására tettek félre; azok az összegek, amelyek az áruraktárak csökkenő méreteiben mutatkoznak, olyan pénzösszegek, melyeket rendes körülmények között a vállalkozók lakóházak építésére és gépkocsik vásárlására használtak volna fel. A háborús években felhalmozódott ez a vásárlóképesség, mely az amerikaiak normális vásárlóképességéhez járul, az Egyesült Államok mostani „boom“-járnak bizonyos mértékben inflációs jelleget ad. És mégis a „boom“ ellenére két és fél millió munkanélkülit tartanak nyilván az Egyesült Államokban és másfél millió olyan leszerelt katonai személy van még, akik kormánysegélyben részesülnek. Az ipari termelés terjedelme az 1946. évben az 1943-as évhez viszonyítva, több mint egyharmadával csökkent; a munkások reálbére a rohamosan emelkedő árak következtében (júliustól szeptemberig a megélhetési értékindex 16 so-kal alászállott), valamint a túlórák és a vasárnapi munka megszüntetése miatt, amelyekért magasabb bért fizettek, — esik. Az árellenőrzés megszüntetése, ha még olyan is volt az, az árak még nagyobb emelkedését idézi elő és ennek megfelelően a munkások, alkalmazottak, tisztviselők, tehát az amerikai vásárlóközönség alapvető tömegei vásárlóképességének csökkenéséhez vezet. Ez meggyorsítja a „boom“ befejeződését és az új gazdasági válság előtörését. Három tényező már a válság közeledéséről beszél. Először megkezdődött az árutartalékok növekedése. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint az üzemek, a nagy- és kiskereskedelem árukészlete augusztusban egymilliárd dollárral nőtt, s általános értékük 31 milliárdot tett ki. A kereskedelmi minisztérium kijelentette, hogy a készletek ilyen rekordnövekedése „a további gazdasági fejlődést illetően bizonyos veszedelmet rejt magában“. Másodszor, a stábilitásra váró nyersanyagok tőzsdei árai október folyamán erősen estek. Joe Johnson nyersanyag-árindexe egyetlen hét leforgása alatt oly mértékben süllyedt, amilyent 1933 óta nem tapasztaltak. Harmadszor, folyó év májusától az ipari részvények árfolyamának erős esése észlelhető. A május közepétől szeptember közepéig terjedő időszakban, a newyorki tőzsdén bejegyzett részvények átlagos értéke 84 milliárdról 63 milliárd dollárra esett. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen árfolyamesések egy - másfél évvel szokták megelőzni a gazdasági válságot. Ezeknél az árfolyam-eséseknek az oka az, hogy a fináncoligarchia legkörültekintőbb tőzsdelovagjai kezdenek túladni az ipari részvényeken. Mindez arról tanúskodik, hogy a közeli jövőben, valószínűleg nem később, mint 1948-ig, vagy még előbb, Amerikában új gazdasági válság előtörését lehet várni. Meghatározott, jóllehet egészen eltérő tényezők — mint például hatalmas fegyverkezési kiadások, idegen országok számára jelentős hitelek nyújtása, nagyarányú tartós sztrájkok—csupán késleltetik a válságot. Az Egyesült Államok közelgő gazdasági válsága óriási befolyást gyakorol más tőkés országok gazdasági helyzetére is. Az Egyesült Államok-beli válság súlyos csapást mér az országok háború utáni újjáépítésének nehéz folyamatára, melynek súlya a dolgozók vállát terheli. Kérdés, hogy a válság romboló hatása megengedi-e, hogy ezek az országok elérjék a gazdasági virágzás időszakát. A kapitalista országokban a háborúról a békeidőre való átmenet szükségszerűen a piacok szűkülésével, a termelés színvonalánál, süllyedésével, üzemek leállásával és a munkanélküliség növekedésével jár. Csupán a Szovjetunió nem ismer hasonló jelenségeket. A Szovjetunió mentes a termelésnek attól az anarchiájától, mely a kapitalizmus sajátossága és amely a fellendülés és válság időszakainak váltakozásához vezet. Ezek alapjában rendítik meg a gazdaság egész rendszerét s állandó bizonytalansággal sújtják a dolgozókat, akik ily módon nem tudhatják, mit hoz a legközelebbi nap. „A szovjet nép bizakodóan halad előre, nem félve a gazdasági válság és a munkanélküliség fellépésétől, mert egy magasabb, szocialista rendszerű gazdasági szervezetre támaszkodik, amely nem ismeri a válságokat és munkanélküliséget.“ (Zsdanov.) A gazdasági válság közeledése a kapitalista világban Írta: VARGA JENŐ Igaz Szó Boldog újévet a szomszédos demokratikus országok népeinek, valamennyi szabadságszerető népnek! A dolgozók helyzete a tőkés országokban A második világháború nyomorba döntötte a dolgozók millióit. A háború befejezése után a kapitalista gazdaságnak a béketermelésre való áttéréssel járó terhei szintén teljes egészükben, a dolgozók vallaira nehezedtek. A dolgozók helyzete a háború után csak még súlyosabbá vált. Munkanélküliség, nyomor, drágaság, lakásínség — íme ez jellemzi a dolgozók mostani helyzetét a kapitalista országok nagy részében. ANGLIÁBAN Anglia háborús erőfeszítéseinek növekedését a háború alatt szakadatlanul a dolgozó tömegek nélkülözésének, éhségének növekedése kísérte. A háború után Angliában többízben csökkentették az élelmiszer adagokat. 1946 közepén Angliában bevezették a kenyér adagolását. Attlee miniszterelnök az alsóházban az élelmezési kérdésben tartott felszólalása során kijelentette: „Nem tudom biztosítani, hogy nem kell-e újabb korlátozásokat életbe léptetni“... Anglia ipari centrumaiban , Dél-Walesben, Liverpoolban, Belfastban és más városokban nő a munkanélküliség. Különösen sokat romlott a nők helyzete. Az egyik angol újság a következőket írja: „Rengeteg nő szorul ki az iparból. Még azokat a nőket is elbocsájtják, akik szakképzésben részesültek és a háborúban jelentős tapasztalatra tettek szerta szakmunka terén. Ha még találnak is munkát, akkor is csak sokkal kisebb szakképzettséget igénylő és sokkal rosszabbul fizetett munkáról lehet szó“. A női munkát Angliában mindezideig csaknem felényi munkabérre fizetik, mint a férfimunkát. A legnagyobb nehézségek egyike, amellyel az angliai munkásoknak mostanában meg kell birkózniok, a lakásínség. A háztulajdonosok kihasználják a rendkívül nagy lakáshiányt és jelentős mértékben felemelték a lakbéreket. FRANCIAORSZÁGBAN A megélhetés erős drágulását észlelhetjük Franciaországban is. Az ipari és a finánctőke, amely a háború ideje alatt szoros kapcsolatban állt a hitleristákkal, az ország gazdasági életében továbbra is uralkodó helyzetet foglal el. A francia statisztikai hivatal adatai szerint 1945-ben az árak négyszáz százalékkal voltak magasabbak az 1939 évi színvonalnál. 1945-ben a gáz ára 45 százalékkal, a villanyé 35 százalékkal emelkedett. Párizsban csak 1945 május, júniusában harminc százalékkal emelték a lakbéreket. OLASZORSZÁGBAN Az olasz munkásság és parasztság helyzete rendkívül súlyos. A sajtó közlése szerint Olaszországban körülbelül két és félmillió a munkanélküli. A „Bemer Tagnacht“ című svájci újság az olasz parasztok, napszámosok és munkanélküliek nyomorúságos helyzetéről szóló tudósításában számos tényt említ, melyek az elégedetlen nyomorgó néptömegek fellépésére és a rendőrséggel való összeütközésére vonatkoznak. TÖRÖKORSZÁGBAN A török sajtó hasábjain több ízben jelentek meg közlések a Törökországban egyre jobban terjedő munkanélküliségről és a gazdasági nehézségek fokozódásáról. Még az olyan reakciós újság is, mint a „Dzsumhuret“ kénytelen volt cikket írni: „A Törökország nagyvárosaiban gyorsan növekvő munkanélküliségről“. „Országunkban — írja a cikk —, különösen pedig a nagyvárosokban, kézzelfoghatóan a munkanélküliség fokozódása felé irányuló tendenciát lehet megfigyelni. A textilipari munkásoknak most megkezdődött elbocsátása nagy riadalmat kelt, mert könnyen átterjedhet más iparágakra is.“ Az„Eni-szabad“ című újságban nemrég közzétették a sztambuli textilgyárakból elbocsátott munkások egyik csoportjának levelét. „A súlyos anyagi helyzet láttán — hangzik a levél — hajlandók vagyunk bármilyen munkát vállalni, ha kell elmegyünk még a kőbányákba is, de sehol sem lehet munkát találni“. Ha egyik-másik üzem vesz is fel máshonnan elbocsátott munkásokat, a munkabért — amely egyébként anélkül is rendkívül alacsony, — még jobban lenyomja. Akiknek az újév sem hoz javulást Elliot Roosevelt feleségével a Leningrádi Tengerészeti Iskolában FRANCIAORSZÁG ÚJ KORMÁNYA A novemberi választásokon a francia nép minden kétséget kizáróan a demokráciára szavazott. A Kommunista Párt az össz-szavazatok 29°/6-át nyerte el és a parlament legerősebb pártjává lett. 186 kommunista és 106 szocialista képviselő a parlamenti létszám csaknem felét teszi A reakció nyílt képviselői a szavazatoknak mindössze 15°/6-át kapták. Bár a nép félreérthetetlenül kifejezte álláspontját, a kormányalakítás kérdése mégis csupán ideiglenesen oldódott meg. A Blum elnökségével megalakult új kormány teljesen a Szocialista Párt képviselőiből áll. Programja a frank megszilárdítását és a gazdasági élet fellendülését tűzte ki céljául. Ezzel az intézkedéssel a parlament rövid időre elhalasztotta a kormányválságot. A válság minden napja, amelyet a reakciós pénzügyi és ipari mágnások az ország életének aláaknázására használnak fel, a népnek egy milliárd frankjába került. A válság elkerülése céljából a Kommunista Párt komoly engedményekre volt hajlandó. A kormányt széles demokratikus alapokon — csak a reakciós pártok kizárásával —kívánta megalakítani. Egyetlen kikötése az volt, hogy mint vezetőpárt, a három legfontosabb — a hadügyi, külügyi és belügyi — tárcák egyikét biztosítsák számukra. Az MRP ellenkezése miatt a válság nem nyert megoldást. Az ideiglenes kormány a reakció aknamunkáját igyekszik korlátozni, míg a demokratikus erők parlamenti képviselete a válság megoldásáért harcol. Ennek a rendkívül fontos harcnak az eredményét egy pár hét múlva fogja megismerni a Franciaország megújhodását remélő világközvélemény. TÜRINGIA KORMÁNYÁNAK PROGRAMJA A németországi szovjet megszálló övezetben, az egyes, tartományokban, az őszi választások után most tartományi kormányok alakulnak. A szász és a brandenburgi kormány nyilatkozatát a türingiai kormány programnyilatkozata követte. A kormány legközelebbi feladata, a nyilatkozat szerint, a nép életének biztosítása, a tervszerű gazdálkodás, a magánvállalkozás ösztönzése és az élelmezés biztosítása révén. Másrészről folytatni kell a demokratikus újjáépítés munkáját. Be kell fejezni a földosztást, a háborús bűnösök vagyonának kisajátítását. Végül a kormány kijelentette hogy az egységes, demokratikus és szabad Németország elvét támogatja. A JAPÁN DEMOKRÁCIA HARCA December 17-én 22 demokratikus szervezet felhívására amunkások, parasztok, a kispolgárok százezrei vonultak fel Tokió terein és utcáin, követelve a reakciós kormány lemondását. Nyolchónapos tevékenykedése alatt ez a kormány politikájával az országot inflációba sodorta, a nagytőkéseknek milliárdos kompenzációt engedményezett, a gazdasági életet szétzilálta. A tüntetők egy demokratikus kormány alakítását követelték, mert csak ez biztosíthatja a nép tömegeire támaszkodva az ország gazdasági és politikai újjáépítését. A decemberi nagy tüntetést kisebb méretű tüntetések követték a többi városokban. A tüntetések jelentősége és ereje a munkás-parasztegység létrejöttében van. A LABOUR PART KONGRESSZUSA ELŐTT A munkáspárti kormány külpolitikájának csak az angol és világreakció tapsol. A demokratikus tömegek mindenütt szembeszegeződnek e politikával: a Közelés Távol-Keleten, Görögországban, sőt még Olaszországban is. Nem kerül le a napirendről a kérdés az angol munkásszervezetekbensem. Az utóbbi hetekben a munkásközvéleményt a Labour Párt egyik szervezetének körlevele foglalkoztatja. A körlevél a kormány külpolitikáját élesen bírálja. A jelen angol külpolitika — mondja a körlevél — a munkásmozgalom által áhított külpolitikának a paródiája. A körlevél az egyes országokban folytatott angol politika tényeivel támasztja alá állítását. A körlevelet, mint egy ékesszavú vádiratot fogadták a munkásszervezetekben, melyek most tárgyalják az 1947-ben öszszeülő munkáspárti kongresszus elé terjesztendő javaslatokat. És megtörtént az, ami eddig ismeretlen volt a munkáspárt történetében, hogy a párt titkárja körlevélben kénytelen igazolni a kormány politikáját. WALLACE A HARCVONALON Az Egyesült Államok volt alelnöke és minisztere Wallace, a közismert demokrata, a kormányból való kényszerű távozása után elfoglalta a „New Republic“ című haladó hetilap szerkesztői állását. Egyenes célja Amerika haladó erőinek megszervezése. Programja: „munka, béke és szabadság“. „Ma a béke — írja Wallace — cselekvést jelent. Meg kell akadályozni egy újabb háborút“. Wallace hosszasabban tárgyalja programjának egyes részleteit és rámutat arra, hogy a szovjet rendszer „a legfejlettebb demokráciát képviseli. A Szovjetunióban a demokrácia — írja Wallace — a kisebbségek és a nemek teljes egyenjogúságán alapszik. A nép jogai a gazdasági és társadalmi élet terén biztosítva vannak. Ott nincsenek mindenható magán monopóliumok. Cikke végén Wallace az amerikai demokratikus erők szervezeti kialakulásáról ír. Azt ajánlja, hogy a Demokratikus pártot kell ademokráciáért folytatott harc központi eszközévé tenni és ha ez nem sikerül, egy harmadik pártot kell alakítani. Kétségtelen, hogy Wallace komoly szavai termékeny talajra találnak. A nép, amely 14 évig Roosevelt haladó politikáját támogatta, a reakció minden mesterkedése ellenére a jövőben is a haladásért fog síkra szállni. ÚJ HARCOK FELÉ (Folytatás az 1. oldalról) erkölcsi győzelmet aratott ellenfelei fölött. Az Egyesült Nemzetek közgyűlésein és a bizottságokban bizonyos körök részéről megnyilvánuló idegességnek, a fontos problémák tárgyalásánál kialakult éles formájú harcnak az a magyarázata, hogy a reakciós köröket nyugtalansággal tölti el a népi demokratikus fejlődésnek az az iránya, amelynek egész sor európai országban tanúi vagyunk. Aháború utáni európai országok népei mindinkább balra tolódnak. Ez a balratolódás országok szerint különböző, hol enyhébb, hol élesebb formában jelentkezik, de mindenütt egyértelműen tiltakozás a dolgozó nép érdekei ellen irányuló politikával szemben, így pl. Angliában a széles néprétegek elégedetlensége a munkáspárti kormány külpolitikájával szemben, mely lényegében megőrizte régi imperialista jellegét, ellenzéki mozgalmat váltott ki a munkáspárti képviselők között. Elég jelentős csoport saját külügyminisztere ellen foglalt állást. Franciországban a nép bizalmából a Kommunista Párt lett a nemzetgyűlés legerősebb pártja. Politikai befolyása és súlya hatalmasan megnövekedett. A román Demokratikus Blokk a legutóbbi választásokon a szavazatok 90°/o-tkapta. Bulgáriában a nép a szavazatok 78°/o-át adta le a baloldali pártok koalíciójára, a Hazafias Arcvonalra. Jugoszláviában a Népfront a szavazatok 96°/o-át kaptameg. A régi Magyarországon a tekintetes vármegye a reakció vára volt, a főispán a dolgozó nép esküdt ellensége. A felszabadított Magyarországon a demokrácia behatolt a vármegyébe is. A napokban iktatták be hivatalába a kommunista Földi István szolnoki főispánt, egy 9 holdas kisgazdát. Afejlődésnek ez a népi demokratikus iránya nyugtalanítja a reakciót. Aggodalommal tekint a jövő felé. Ezzel szemben a világ dolgozóibíznak a népi demokrácia győzelmében. És 1947-ben még jobban ki fogják szélesíteni népi rendszerük alapjait. 1947 január 1