Igaz Szó, 1947 (6. évfolyam, 2-14. szám)

. Annak a leghatalmasabb fellendülésnek a kellős közepén, melyet valaha is átélt az USA, a kapitalista világban egyre nő a félelem a közelgő új gazdasági válság­tól. Ez a félelem teljesen indokolt. A kapi­talizmus történelme azt mutatja, hogy minden „boom“ (fellendülés) válsággal végződik, és hogy ezek a válságok 7—10 évenként szabályszerűen visszatérnek. Marx bebizonyította, hogy a kapitalizmus belső törvényei elkerülhetetlenül az ipari termelés ciklikus menetéhez és az idő­szakonként­­ megismétlődő válságokhoz kell, hogy vezessenek. A tőkés rendszer általános válsága, — amint arra Sztálin rá­mutatott — megváltoztatta a kapitalista termelés ciklikus menetét olyan értelem­ben, hogy a válságnak és a depressziónak a fázisai meghosszabbodtak, s a depresszió után csupán felélénkülés, nem pedig az igazi virágzás szakasza következik. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a mostani ciklus a világháború hatása kö­vetkeztében nem tekinthető „normális­nak“: az USA-ban „boom“-hoz vezetett, míg a világ legtöbb más országának a termelése még jelentősen elmarad a há­­ború előtti időktől és alacsony, vá­lságkö­­rüli színvonalon mozog. Valóban az összes háborúzó tőkés or­szágok, az Egyesült Államok kivételével, igen elszegényedve kerültek ki a háború­ból. Anglia nemzeti vagyonának mind az országon belül, mind a határokon túl, körülbelül egynegyedét vesztette el. Né­metország nemzeti vagyonának megköze­lítően a fele veszett el. Európa országai­nak termelése a­­háború okozta rombolá­sok következtében, a háború előtti szín­vonalnak 300 SOVO-át teszi ki, tehát ala­csonyabb színvonalon áll, mint a legsú­lyosabb válság időszakában. Ellentétben a letarolt európai konti­nenssel, az Egyesült Államok meggazda­godva kerültek ki a háborúból. Az or­szág ipari termelése az 1946-os évben e0 fo-kal felülmúlja az 1938. év színvona­lát, azaz a magasfokú konjuktúra idősza­kának színvonalán mozog. Mivel magyarázható az Egyesül Álla­mok háború alatti meggazdagodása? Az Egyesült Államokban, mint a világ leggazdagabb kapitalista országában a ka­pitalizmus háború előtti általános válsága rendkívüli erősségű volt: 8 millió munkást sújtott a munkanélküliség. Az üzemek teljesítőképességüknek mindössze 65 szá­zalékával működtek (300 váltást véve évi „teljes“ üzemképességnek) a terme­lőtök­ jelentős részét nem használták, mi­vel a kormány a farmereknek hatalmas pénzbeli szubvenciót utalt ki minden hek­tár után, melyet nem vetettek be búzá­­­val, kukoricával s amelyet nem használ­tak fel gyapot vagy dohány termesztésére, ily módon a háború előtt az Egyesült Ál­lamokban a meglévő termelőerőknek csu­pán egy részét használták ki, mivel na­gyobb­­tömegű áru számára nem volt piac. Csupán a világháborúval kapcsolatos korlátlan árukereslet tette lehetővé a termelőerők kihasználását, melyek béke idején nem találtak alkalmazást. A hábo­rú alatt a termelés az 1939-es évhez viszonyítva kétszeresére nőtt. Ily jelen­tősen a megnövekedett termelés segítségé­vel az Egyesült Államok nemcsak a há­ború szükségleteit fedezhették, hanem (a lakóház építés, a személygépkocsik és ideiglenesen néhány nem létszükségletet jelentő élelmiszer kivételével) a lakosság szükségleteit is. Ezenkívül az Egyesült Államoknak sikerült jelentős vagyont fel­halmozni, újonnan épített üzemek és ha­jók formájában is. Nagy szerepet játszott itt az a körül­mény, hogy az Egyesült Államok későn léptek be a háborúba. Az Egyesült Ál­lamok területét nem érintették a hadmű­veletek. Az a­­különbség, amely a háborúnak egyrészt az Egyesült Államokra, másrészt az európai és távol-keleti kapitalista or­szágokra gyakorolt hatásában mutatko­zik, odavezetett, hogy napjainkban épúgy, mint az első világháború után a kapita­lizmus nem ismeri az egyféle gazdasági ciklust: az Egyesült Államokban „boom“ mutatkozik, míg a háborús országokban még mindig a válság­ körüli alacsony szín­vonalon mozgó lassú javulást észlelhető. Az amerikai „boom“­ azonban nem nor­­­mális. Igen nagy mértékben a megelőző háborús időszak hatásának az eredmé­nyét jelenti. Noha a háború idején az ipari terme­lés kétszeresére emelkedett, az Egyesült Államok lakossága nem volt képes pénz­­jövedelmét áruiban realizálni. A helyzet az, hogy a termelés jelentős részét a há­ború szükségleteire fordították. Ennek fo­lyományaképpen a lakosság kezében bankjegyek, takarékpénztári betétek és bankletétek formájában óriási összegek halmozódtak fel. A pénzforgalom az 1939. év végén 7.8 miliárd dollár volt, míg 1945 végén 28.5 miliárd dollárt tett ki. A bankdepozitok összege az 1945. év végé­ig, az 1939. év 45 miliárd dollárjával szemben, 106 milliárd dollárra emelkedtek. A takarékpénztári betétek összege, az 1939. évi 14 milliárddal szemben 1945 végéig, 66 milliárd dollárra szökött fel. E három kategória növekedése több mint 130 milliárd dollárt jelent. Ezeknek az összegeknek gazdasági jel­lege különböző. Egy részük kétségtelenül nem szolgál áru­vásárlásra, hanem jára­dék forrásává válik, és a tisztviselők és jobban fizetett munkások munkanélküli­ség esetére félretett tartalékát képezi. A rosszabbul fizetett munkások amint ezt a hivatalos statisztika mutatja, még a háború idején sem tudtak semmit megta­karítani. Ez összegeknek azonban egész jelentős részét áruvásárlásra fordítják. Ilyenek azok a pénzösszegek, melyeket a tőkések amortizációs alap minőségében a háború idején elhasználódott alaptőkéik pótlására tettek félre; azok az összegek, amelyek­ az áruraktárak csökkenő mére­teiben mutatkoznak, olyan pénzösszegek, melyeket rendes körülmények között a vállalkozók lakóházak építésére és gép­kocsik vásárlására használtak volna fel. A háborús években felhalmozódott ez a vásárlóképesség, mely az amerikaiak nor­mális vásárlóképességéhez járul, az Egye­sült Államok mostani „boom“-járnak bi­zonyos mértékben inflációs jelleget ad. És mégis a „boom“ ellenére két és fél millió munkanélkülit tartanak nyilván az Egyesült Államokban és másfél millió olyan leszerelt katonai személy van még, akik kormánysegélyben részesülnek. Az ipari termelés terjedelme az 1946. évben az 1943-as évhez viszonyítva, több mint egyharmadával csökkent; a munkások re­álbére a rohamosan emelkedő árak követ­keztében (júliustól szeptemberig a meg­élhetési érték­index 16 so-kal alászállott), valamint a túlórák és a vasárnapi munka megszüntetése miatt, a­melyekért maga­sabb bért fizettek, — esik­. Az árellenőr­zés megszüntetése, ha még olyan is volt az, az árak még nagyobb emelkedését idézi elő és ennek megfelelően a munká­sok, alkalmazottak, tisztviselők, tehát az amerikai vásárlóközönség alapvető töme­gei vásárlóképességének csökkenéséhez vezet. Ez meggyorsítja a „boom“ befeje­ződését és­ az új gazdasági válság elő­­törését. Három tényező már a válság közele­déséről beszél. Először megkezdődött az árutartalékok növekedése. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint az üzemek, a nagy- és kiskereskedelem árukészlete augusztusban egymilliárd dollárral nőtt, s általános ér­tékük 31 milliárdot tett ki. A kereskedel­mi minisztérium kijelentette, hogy a kész­letek ilyen rekord­növekedése „a további gazdasági fejlődést illetően bizonyos veszedelmet rejt magában“. Másodszor, a stábilitásra váró nyers­anyagok tőzsdei árai október folyamán erő­sen estek. Joe Johnson nyersanyag-árin­dexe egyetlen hét leforgása alatt oly mér­tékben süllyedt, amilyent 1933 óta nem tapasztaltak. Harmadszor, folyó év májusától az ipari részvények­ árfolyamának erős esé­se észlelhető. A május közepétől szep­tember közepéig terjedő időszakban, a newyorki tőzsdén bejegyzett részvények átlagos értéke 84 milliárdról 63 milliárd dollárra esett. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen árfolyamesések egy - másfél évvel szokták megelőzni a gazdasági vál­ságot. Ezeknél­ az árfolyam-eséseknek az oka az, hogy a fináncoligarchia legkörül­­tekintőbb tőzsdelovagjai kezdenek túlad­ni az ipari részvényeken. Mindez arról tanúskodik, hogy a kö­zeli jövőben, valószínűleg nem később, mint 1948-ig, vagy még előbb, Ameri­kában új gazdasági válság előtörését le­het várni. Meghatározott, jóllehet egészen eltérő tényezők — mint például hatalmas fegyverkezési kiadások, idegen országok számára jelentős hitelek nyúj­tása, nagyarányú tartós sztrájkok—csu­pán késleltetik a válságot. Az Egyesült Államok közelgő gazdasá­gi válsága óriási befolyást gyakorol más tőkés országok gazdasági helyzetére is. Az Egyesült Államok-beli válság súlyos csapást mér az országok háború utáni új­jáépítésének nehéz folyamatára, melynek súlya a dolgozók vállát terheli. Kérdés, hogy a válság romboló hatása megenge­­di-e, hogy ezek az országok elérjék a gazdasági virágzás időszakát. A kapitalista országokban a háborúról a békeidőre való átmenet szükségszerűen a piacok szűkülésével, a termelés szín­vonalánál, süllyedésével, üzemek leállá­sával és a munkanélküliség növekedésé­vel jár. Csupán a Szovjetunió nem ismer ha­sonló jelenségeket. A Szovjetunió mentes a termelésnek attól az anarchiájától, mely a kapitalizmus sajátossága és amely a fellendülés és válság időszakainak válta­kozásához vezet. Ezek alapjában rendítik meg a gazdaság egész rendszerét s ál­landó bizonytalansággal sújtják a dolgo­zókat, akik ily módon nem tudhatják, mit hoz a legközelebbi nap. „A szovjet nép bizakodóan halad előre, nem félve a gazdasági válság és a mun­kanélküliség fellépésétől, mert egy ma­gasabb, szocialista rendszerű gazdasági szervezetre támaszkodik, amely nem is­meri a válságokat és munkanélkülisé­get.“ (Zsdanov.) A gazdasági válság közeledése a kapitalista világban Írta: VARGA JENŐ Igaz Szó Boldog újévet a szomszédos demokratikus országok népeinek, valamennyi szabadságszerető népnek! A dolgozók helyzete a tőkés országokban A második világháború nyomorba dön­tötte a dolgozók millióit. A háború befe­jezése után a kapitalista gazdaságnak a béketermelésre való áttéréssel járó terhei szintén teljes egészükben, a dolgozók val­­lair­a nehezedtek. A dolgozók helyzete a háború után csak még súlyosabbá vált. Munkanélküliség, nyomor, drágaság, la­kásínség — íme ez jellemzi a dolgozók mostani helyzetét a kapitalista országok nagy részében.­­ ANGLIÁBAN Anglia háborús erőfeszítéseinek növe­kedését a háború alatt szakadatlanul a dolgozó tömegek nélkülözésének, éhsé­gének növekedése kísérte. A háború után Angliában többízben csökkentették az élelmiszer adagokat. 1946 közepén Angli­ában bevezették a kenyér adagolását. Att­­lee miniszterelnök az alsóházban az élel­­mezési kérdésben tartott felszólalása so­rán kijelentette: „Nem tudom biztosítani, hogy nem kell-e újabb korlátozásokat életbe léptetni“... Anglia ipari centrumaiban , Dél-Wa­­lesben, Liverpoolban, Belfastban és más városokban nő a munkanélküliség. Külö­nösen sokat romlott a nők helyzete. Az egyik angol újság a következőket írja: „Rengeteg nő szorul ki az iparból. Még azokat a nőket is elbocsájtják, akik szakképzésben részesültek és a háború­ban jelentős tapasztalatra tettek­ szert­­a szakmunka terén. Ha még találnak is munkát, akkor is csak sokkal kisebb szak­­képzettséget igénylő és sokkal rosszab­bul fizetett munkáról le­het szó“. A női munkát Angliában m­indezideig csak­nem felényi munkabérre­ fizetik, mint a fér­­fimunkát. A legnagyobb nehézségek egyi­ke, amellyel az angliai munkásoknak mostanában meg kell birkózniok, a lakás­ínség. A háztulajdonosok kihasznál­ják a rendkívül nagy lakáshiányt és je­lentős mértékben felemelték a lakbéreket. FRANCIAORSZÁGBAN A megélhetés erős drágulását észlel­hetjük Franciaországban is. Az ipari és a finánctőke, amely a háború ideje alatt szoros kapcsolatban állt a hitleristákkal, az ország gazdasági életében továbbra is uralkodó helyzetet foglal el. A francia statisztikai hivatal adatai szerint 1945-ben az árak négyszáz százalékkal voltak ma­gasabbak az 1939 évi színvonalnál. 1945-ben a gáz ára 45 százalékkal, a villanyé 35 százalékkal emelkedett. Pá­rizsban csak 1945 május, júniusában har­minc százalékkal emelték­ a lakbéreket. OLASZORSZÁGBAN Az olasz munkásság és parasztság hely­zete rendkívül súlyos. A sajtó közlése sze­rint Olaszországban körülbelül két és félmil­lió a munkanélküli. A „Bemer Tagnacht“ című svájci újság az olasz parasztok­, nap­számosok és munkanélküliek nyomorúsá­gos helyzetéről szóló tudósításában szá­mos tényt említ, melyek az elégedetlen nyomorgó néptömegek fellépésére és a rendőrséggel való összeütközésére vonat­koznak. TÖRÖKORSZÁGBAN A török­ sajtó hasábjain több ízben je­lentek meg közlések a Törökországban egyre jobban terjedő munkanélküliség­ről és a gazdasági nehézségek fokozódá­sáról. Még az olyan reakciós újság is, mint a „Dzsumhur­et“ kénytelen volt cik­ket írni: „A Törökország nagyvárosaiban gyorsan növekvő munkanélküliségről“. „Országunkban — írja a cikk —, külö­nösen pedig a nagyvárosokban, kézzel­foghatóan a munkanélküliség fokozódása felé irányuló tendenciát lehet megfigyel­ni. A textilipari munkásoknak most meg­kezdődött elbocsátása nagy riadalmat kelt, mert könnyen átterjedhet más ipar­ágakra is.“ Az­­„Eni-szabad“ című újságban nem­rég közzétették a sztambuli textilgyárak­ból elbocsátott munkások egyik csoport­jának levelét. „A súlyos anyagi helyzet láttán —­ hangzik a levél — hajlandók vagyunk bármilyen munkát vállalni, ha kell elmegyünk még a kőbányákba is, de sehol­ sem lehet munkát találni“. Ha egyik-másik üzem vesz is fel máshonnan elbocsátott­ munkásokat, a munkabért — amely egyébként anélkül is rendkívül ala­csony, — még jobban lenyomja. Akiknek az újév sem hoz javulást Elliot Roosevelt feleségével a Leningrádi Tengerészeti Iskolában FRANCIAORSZÁG ÚJ KORMÁNYA A novemberi választásokon a francia nép minden kétséget kizáróan a demok­ráciára szavazott. A Kommunista Párt az össz-szavazatok 29°/6-át nyerte el és a parlament legerősebb pártjává lett. 186 kommunista és 106 szocialista képviselő a parlamenti létszám csaknem felét teszi A reakció nyílt képviselői a szavazatok­nak mindössze 15°/6-át kapták. Bár a nép félreérthetetlenül kifejezte álláspontját, a kormányalakítás kérdése mégis csupán ideiglenesen oldódott meg. A Blum elnökségével megalakult új kor­mány teljesen a Szocialista Párt képvise­lőiből áll. Programja a frank megszilár­dítását és a gazdasági élet fellendülését tűzte ki céljául. Ezzel az intézkedéssel a parlament rö­vid időre elhalasztotta a kormányválsá­got. A válság minden napja, amelyet a reakciós pénzügyi és ipari mágnások az ország életének aláaknázására használnak fel, a népnek egy milliárd frankjába került. A válság elkerülése céljából a Kommu­nista Párt komoly engedményekre volt hajlandó. A kormányt széles demokratikus alapokon —­ csak a reakciós pártok kizárá­sával —­­kívánta megalakítani. Egyetlen kikötése az volt, hogy mint vezetőpárt, a három legfontosabb — a hadügyi, kül­ügyi és belügyi — tárcák egyikét biz­tosítsák számukra. Az MRP ellenkezése miatt a válság nem nyert megoldást. Az ideiglenes kormány a reakció akna­munkáját igyekszik korlátozni, míg a de­mokratikus erők parlamenti képviselete a válság megoldásáért harcol. Ennek a rend­kívül fontos harcnak az eredményét egy pár hét múlva fogja megismerni a Fran­ciaország megújhodását remélő világköz­vélemény. TÜRINGIA KORMÁNYÁNAK PROGRAMJA A németországi szovjet megszálló öve­zetben, az egyes, tartományokban, az őszi választások után most tartományi kormányok alakulnak. A szász és a bran­denburgi kormány nyilatkozatát a türin­­giai kormány programnyilatkozata követte. A kormány legközelebbi feladata, a nyilatkozat szerint, a nép életének biz­tosítása, a tervszerű gazdálkodás, a ma­gánvállalkozás ösztönzése és az élelmezés biztosítása révén. Másrészről folytatni kell a demokratikus újjáépítés munkáját. Be kell fejezni a földosztást, a háborús bű­nösök vagyonának kisajátítását. Végül a kormány kijelentette hogy az egységes, demokratikus és szabad Németország elvét támogatja. A JAPÁN DEMOKRÁCIA HARCA December 17-én 22 demokratikus szer­vezet felhívására a­­munkások, parasztok, a kispolgárok százezrei vonultak fel To­kió terein és utcáin, követelve a reakciós kormány lemondását. Nyolchónapos te­vékenykedése alatt ez a kormány politi­kájával az országot inflációba sodorta, a nagytőkéseknek milliárdos kompenzációt engedményezett, a gazdasági életet szét­zilálta. A tüntetők egy demokratikus kormány alakítását követelték, mert csak ez bizto­síthatja a nép tömegeire támaszkodva az ország gazdasági és politikai újjáépítését. A decemberi nagy tüntetést kisebb mé­retű tüntetések követték a többi városok­ban. A tüntetések jelentősége és ereje a munkás-parasztegység létrejöttében van. A LABOUR PART KONGRESSZUSA ELŐTT A munkáspárti kormány külpolitikájá­nak csak az angol és világreakció tapsol. A demokratikus tömegek mindenütt szem­­beszegeződnek e politikával: a Közel­és Távol-Keleten, Görögországban, sőt még Olaszországban is. Nem kerül le a napirendről a kérdés az angol munkásszer­vezetekben­­sem. Az utóbbi hetekben a munkásközvéleményt a Labour­ Párt egyik szervezetének körlevele foglalkoztatja. A körlevél a kormány külpolitikáját élesen bírálja. A jelen angol külpolitika — mondja a körlevél — a munkásmozgalom által áhított külpolitikának a paródiája. A kör­levél az egyes országokban folytatott angol politika tényeivel támasztja alá állí­tását. A körlevelet, mint egy ékesszavú vád­iratot fogadták a munkásszervezetekben, melyek most tárgyalják az 1947-ben ösz­­szeülő munkáspárti kongresszus elé ter­jesztendő javaslatokat. És megtörtént az, ami eddig ismeretlen volt a munkáspárt történetében, hogy a párt titkárja körle­vélben kénytelen igazolni a kormány po­litikáját. WALLACE A HARCVONALON Az Egyesült Államok volt alelnöke és minisztere Wallace, a közismert demokra­ta, a kormányból való kényszerű távozása után elfoglalta a „New Republic“ című haladó hetilap szerkesztői állását. Egye­nes célja Amerika­ haladó erőinek meg­szervezése. Programja: „munka, béke és szabadság“. „Ma a béke — írja Wallace — cselekvést jelent. Meg kell akadályoz­ni egy új­abb háborút“. Wallace hosszasab­ban tárgyalja programjának egyes részle­teit és rámu­tat arra, hogy a szovjet rendszer „a legfejlettebb demokráciát kép­viseli. A Szovjetunióban a demokrácia — írja Wallace — a kisebbségek és a nemek teljes egyenjogúságán alapszik. A nép jogai a gazdasági és társadalmi élet te­rén biztosítva vannak. Ott nincsenek min­denható magán monopóliumok. Cikke végén Wallace az amerikai de­­mokrati­kus erők szervezeti kialakulásá­ról ír. Azt ajánlja, hogy a Demokratikus pártot kell a­­demokráciáért folytatott harc központi eszközévé tenni és h­a ez nem sikerül, egy harmadik pártot kell alakítani. Kétségtelen, hogy Wallace komoly sza­vai termékeny talajra találnak. A nép, amely 14 évig Roosevelt haladó politi­káját támogatta, a reakció minden mes­terkedése ellenére a jövőben is a haladá­sért fog síkra szállni. ÚJ HARCOK FELÉ (Folytatás az 1. oldalról) erkölcsi győzelmet aratott ellenfelei fölött. Az Egyesült Nemzetek közgyűlésein és a bizottságokban bizonyos körök részéről megnyilvánuló idegességnek, a fontos problémák tárgyalásánál kialakult éles formájú harcnak az a magyarázata, hogy a reakciós köröket nyugtalansággal tölti el a népi demokratikus fejlődésnek az az iránya, amelynek egész sor európai or­szágban tanúi vagyunk. A­­háború utáni európai országok népei mindinkább balra tolódnak. Ez a balratolódás országok szerint különböző, hol enyhébb, hol éle­sebb formában jelentkezik, de mindenütt egyértelműen tiltakozás a dolgozó nép érdekei ellen irányuló politikával szemben, így pl. Angliában a széles néprétegek elégedetlensége a munkáspárti kor­mány külpolitikájával szemben, mely lé­nyegében megőrizte régi imperialista jelle­gét, ellenzéki mozgalmat váltott ki a munkáspárti képviselők között. Elég je­lentős csoport saját külügyminisztere ellen foglalt állást. Franciországban a nép bizalmából a Kommunista Párt lett a nemzetgyűlés legerősebb pártja. Politikai befolyása és súlya hatalmasan megnöve­­­kedett. A román Demokratikus Blokk a legutóbbi választásokon a szavazatok 90°/o-t­­kapta. Bulgáriában a nép a sza­vazatok 78°/o-át a­dta le a baloldali pártok koalíciójára, a Hazafias Arcvonalra. Ju­goszláviában a Népfront a szavazatok 96°/o-át kapta­­meg. A régi Magyarorszá­gon a tekintetes vármegye a reakció vára volt, a főispán a dolgozó nép esküdt ellen­sége. A felszabadított Magyarországon a demokrácia behatolt a vármegyébe is. A napokban iktatták be hivatalába a kommunista Földi István szolnoki főis­pánt, egy 9 holdas kisgazdát. A­­fejlődésnek ez a népi demokratikus iránya nyugtalanítja a reakciót. Aggoda­lommal tekint a jövő felé. Ezzel szemben a világ dolgozói­­bíznak a népi demokrá­­cia győzelmében. És 1947-ben még job­ban ki fogják szélesíteni népi rendszerük alapjait. 1947 január 1

Next