Igaz Szó, 1977. július-december (22. évfolyam, 13-24. szám)
1977-10-01 / 19. szám
bözőbb helyein mutogatják, s ez csak a nép szeretetével magyarázható, amely hősével helyileg is szorosabbra akarja fűzni kapcsolatát. Abban a korabeli történetírók is megegyeznek a néphagyománnyal, hogy Kinizsi nem nemesi ivadék, hanem a nép fia volt. Bonfini nyomán így ír erről Heltai Gáspár „Magyar Króniká”-jában (1575): „A Kinizsi Pál egy paraszt ember fia vala, és malomból jőve vala ki szolgálatra. Szolgája pedig először az Magyar Balázsnak hadnagysága alatt. Szép Herkules termetű ember vala, jó eszű és felette nagy erejű. A malomban egyedől felemelte a malomkövet. Egy egész hordó bort felemelt, jeles hammarfutó vola.”. Nem tudjuk, mikor kezdte a katonáskodást. Csak annyi bizonyos, hogy Mátyás királyt a trónra lépésétől kezdve híven szolgálta. Nyilván nem kis érdemeiért jutalmazta a király 1472 augusztusában a Vezsenyi-birtokkal. Az adományt rövidesen újabbak is követték, többnyire egy-egy diadalmas hadjárat után. Az pedig akadt bőven, olyannyira, hogy Mátyás 1478-ban az ország déli részének főkapitányává, Bács, Temes és Bihar megye főispánjává teszi meg. Innen támad a törökre, s már a következő évben nagyszerű győzelem öregbíti addig sem akármilyen hírnevét. Kenyérmezei diadala Nándorfehérvár (1456) óta a legnagyobb csapás volt, ami magyar részről a törököket érte. Harmincezer török harcos esett el az ütközetben, ahol Kinizsi a történetírók leírása szerint dühödt oroszlánként küzdött: „Kinizsi Pál mindkét felől fegyvert kötött vala fel és mint egy oroszlán oly fene vala az viadalban. Valamelyfelé fordul vala, mind levágja az törököket, és rakva vala mind a két keze vérrel. És erős kiáltással bátorítja vala az hadakozókat és nódítja vala őket az viadalra ...” írja róla a már idézett Heltai Gáspár. Nos, kedvcsinálónak talán ennyi is elegendő egy vázsonyi kiránduláshoz. S titkon azt reméljük, az odalátogatóknak jövőre már nemcsak a pecsenyesütő papírtálcái mutatják az utat... K. X.