Igaz Szó, 1977. július-december (22. évfolyam, 13-24. szám)

1977-10-01 / 19. szám

bözőbb helyein mutogatják, s ez csak a nép szeretetével magyaráz­ható, amely hősével helyileg is szo­rosabbra akarja fűzni kapcsolatát. Abban a korabeli történetírók is megegyeznek a néphagyománnyal, hogy Kinizsi nem nemesi ivadék, hanem a nép fia volt. Bonfini nyo­mán így ír erről Heltai Gáspár „Magyar Króniká”-jában (1575): „A Kinizsi Pál egy paraszt ember fia vala, és malomból jőve vala ki szol­gálatra. Szolgája pedig először az Magyar Balázsnak hadnagysága alatt. Szép Herkules termetű em­ber vala, jó eszű és felette nagy erejű. A malomban egyedől felemel­te a malomkövet. Egy egész hordó bort felemelt, jeles hammarfutó vo­la.”. Nem tudjuk, mikor kezdte a ka­tonáskodást. Csak annyi bizonyos, hogy Mátyás királyt a trónra lépé­sétől kezdve híven szolgálta. Nyil­ván nem kis érdemeiért jutalmazta a király 1472 augusztusában a Ve­­zsenyi-birtokkal. Az adományt rövi­desen újabbak is követték, több­nyire egy-egy diadalmas hadjárat után. Az pedig akadt bőven, oly­annyira, hogy Mátyás 1478-ban az ország déli részének főkapitányává, Bács, Temes és Bihar megye főis­pánjává teszi meg. Innen támad a törökre, s már a következő évben nagyszerű győzelem öregbíti addig sem akármilyen hírnevét. Kenyér­mezei diadala Nándorfehérvár (1456) óta a legnagyobb csapás volt, ami magyar részről a törököket érte. Harmincezer török harcos esett el az ütközetben, ahol Kinizsi a tör­ténetírók leírása szerint dühödt oroszlánként küzdött: „Kinizsi Pál mindkét felől fegyvert kötött vala fel és mint egy oroszlán oly fene vala az viadalban. Valamelyfelé for­dul vala, mind levágja az törököket, és rakva vala mind a két keze vér­rel. És erős kiáltással bátorítja va­la az hadakozókat és nódítja vala őket az viadalra ...” írja róla a már idézett Heltai Gáspár. Nos, kedvcsinálónak talán ennyi is elegendő egy vázsonyi kirándu­láshoz. S titkon azt reméljük, az odalátogatóknak jövőre már nem­csak a pecsenyesütő papírtálcái mu­tatják az utat... K. X.

Next