Igaz Szó, 1984. február-június (29. évfolyam, 2-6. szám)

1984-06-01 / 6. szám

Aranka az Operettből A musicalszakos Mayer Aranka a Leányvásár Bessy szerepében debütált. Fergete­gesen táncolt, nagyszerűen énekelt, s ezzel sok kellemes percet szerzett a nézőknek — olvashattuk a tömör, ám még­is roppant hízelgő értékelést az egyik lapban. Ennyi jót né­hány sorban egy pályakezdő­ről nem mindig írnak. A kriti­ka nem túloz, hisz Bessy való­ban elkápráztatta a publiku­mot. A könnyűvérű, tempera­mentumos, kissé kacér — a darab során társalkodónőből revütáncossá átvedlett — höl­gyet hamar a szívébe zárta a hálás nézőközönség. Megvallom őszintén, ami­kor Mayer Arankát az Ope­rettszínház öltözőjében meg­kerestem, a darabról őrzött ké­pet raktároztam el és a csinos Bessyt szerettem volna vi­szontlátni. De az öltözői tükör előtt egy copfos, masnis, mat­­rózgalléros kislány szépítke­­zett. Itt valami tévedés lehet. De ő ugyanaz a Mayer Aranka volt, akit a színpadról megis­mertem, csak akkor este ép­pen a csintalan, a felnőttek orra alá állandóan borsot tö­rő bakfis korú zárdanövendék Mariann szerepét játszotta a Nebáncsvirágban. Bessyre azon az estén csak a fogason lógó fekete, flitteres ruha emlékez­tetett csupán. — A két figura között a szembeötlő különbség ellenére is, számtalan rokonvonás van — mondta. — Mind a kettő igen nőies szerep. Akaratosak, célratörőek ezek a lányok. Na­gyon jól érzem magam e két szerepben és úgy gondolom ez­zel sikeres évadot is zárhatok. Az Operettben amúgyis jó helyzetben vagyok, régen nem szerződtettek fiatalt, így nem panaszkodhatom, hogy tétle­nül telnek a napjaim. Most pedig ugorjunk vissza néhány évet, vagy inkább év­tizedet Aranka életében. Ér­dekes naplót mutat, amelyet édesanyja vezetett akkoriban. Kétéves korától egyre sűrű­södnek csak a bejegyzések, miszerint a kislány feltűnően sokat énekel. Persze ezek még amolyan gyerekdalocskák vol­tak. Évekkel később viszont a Csillagok, csillagok országos gyermekdal-vetélkedőn éne­kelt, ahol felfigyeltek a hang­jára.­­ A gimnáziumban már ko­moly terveket forgattam a fe­jemben — folytatta. — Opera­énekes szerettem volna len­ni, de az első nyilvános meg­hallgatáskor elutasítottak. Az indok: nem elég érett a han­gom. Következett az operett­musical, szak, ahová másod­szorra sikerült bejutnom. Mi­vel csak háromévenként in­dult a szak, így az első kísér­let után volt időm, hogy meg­ismerkedjem, megbarátkozzam a műfajjal. Az operettnek ugyanis törzsközönsége van és a mi családunk nem tarto­zott azok közé, akik sűrűn megfordultak a Nagymező ut­cában. A főiskola második évében Pécsett Kálmán Imre Ördög­lovasának szubrett főszerepét játszotta nagy sikerrel, és ami nem utolsó szempont, már szakmai rutint is szerzett. Az utolsó évben az Ódry Színpa­don a Csókolj meg Katámban láthatta a közönség, majd jött a sorsdöntő telefonhívás az Operettből. Udvarias Katalint kellett helyettesíteni a Szer­dán tavasz lesz című darab­ban. Egy éjszakája volt a szö­vegkönyv tanulmányozására, ám a beugrás mégis remekül sikerült. — Miként barátkozik meg ma egy modern, huszonéves lány az operett világával? — Az operett hálás műfaj, de egyben nehéz is. A törté­netek zöme végtelenül egy­szerű és a közönséget a tánc, a fény, a csillogás, az ártatlan tréfák, a humoros helyzetek vonzzák leginkább. A néző ilyenkor elfelejti gondját, ba­ját, felszabadultan szórakozik. Ha bejövök a színpadra, már­is felzúg a taps, és ha ennyi embernek örömet tud szerezni a színész, az már nagyszerű dolog. Ami a nehézségeket il­leti: tudomásul kell venni, hogy a széksorokban olyanok is ülnek, akik még Honthy Hannát látták ugyanitt fellép­ni. Ők roppantul igényesek, nekik nem szabad csalódást okozni. F. P. 34

Next