Igen, 1989 (1. évfolyam, 1-18. szám)

1989-04-28 / 1. szám

Várszegi Asztrik: Kínálatunk! Ha valaki megkérdezne egy hívő zsidót, hogy Izrael törté­netének melyik a legszomorúbb dátuma, biztosan azt felelné: (i.e.) 586. Izrael nagypéntekje ez az évszám. Ennek az évnek a tragikus eseményeiről a Királyok II. könyve számol be. Ba­bilon királya meghódítja Izraelt, Jeruzsálemet. Halomra gyil­kolnak. A király fiait apjuk előtt ölik meg, a királyt magát megvakítva fogságba hurcolják és még lehetne sorolni a bor­zalmakat, ahogy az idegenek ezt a maroknyi népet szinte fi­zikailag megsemmisítik, elhurcolják, megfosztják mindan­nak lehetőségétől, ami eddig neki biztonságot, hitet, államot, életteret jelentett. Dávid királysága romokban, reménysugár sincs, hogy valaha nép lesz ez a véres, megvert és kisemmi­zett embercsoport. És ezen az abszolút nulla ponton, a ka­tasztrófa kellős közepén a babiloni fogságban megszólal egy hang, nevét sem tudjuk pontosan, Másod-Izajásnak mondják az írástudók, és vigasztalni kezd; felvázolja Isten igazi tervét: nem erő és hatalom, nem diplomácia és taktika hoz szabadu­lást, hanem a gyengeség, a tehetetlenség vállalása, mert Isten a saját erejét ebben a tehetetlenségben mutatja meg. Az eljö­vendő Messiásról kezd beszélni, aki a fájdalmak, a gyönge­­ség férfia, akit semminek és senkinek néznek és ennek elle­nére, mégis ő lesz a Szabadító. Rá épült és épül ma is az Egyház, a benne hívők mindig megújuló közössége. Még számos történeti modellt lehetne példaként felsorol­ni, vehetnénk példát a magyar történelemből is. E modell, ha a történeti burkot lepattintjuk róla, megmutatja a keresz­ténység esélyét, azt a növekedési távlatot, amelyet történeti katasztrófák megakaszthatnak rövidebb-hosszabb időre, de meg soha nem szüntethetnek. Az emberi lélek éhségét, vá­gyait - hitünk és meggyőződésünk szerint - egyedül Isten vá­laszolhatja meg maradéktalanul. Minden más kísérlet - hosszú távon - bizonytalan. A keresztény közösség, az egy­ház kínálata a Jézus Krisztus emberségében és istenségében újjáformált, elidegenedés, elidegenedettség nélküli tiszta em­ber, aki hittel, reménységgel és tevékeny szeretettel él, köze­líti meg embertársait, életének legkisebb és leghétköznapibb eseményeit. Mivel emberségét a lélek és a szellem uralja, legalább is erre törekszik, úgy él és úgy dolgozik, hogy élete minden szintjén és területén a lélek és a szellem elsőbbségét érvénye­sítse. Amikor Istenbe vetett hitéből Krisztus tiszta embersé­gét akarja kirajzolni saját egyéniségén, küzdelemmel bár, de túljut a környezet és saját ösztönös voltának kiszolgáltatott­ságán, önmaga fölött alkotott győzelmei a tiszta öröm és bel­ső siker forrásai lesznek. Ebből a megszerzett belső békéből, emberi jóságból munkájával és aktív közreműködésével ala­kítja környező világát. Mert hitben, közösségben él Istennel, s ebből a közösségből eredően tud maga is közösségre lépni másokkal, sokakkal. Mert a lélek törvényei szerint kíván él­ni, viselkedését nem valamiféle etikett, hanem a keresztény stílus, a másikra figyelő, a másikat szolgáló magatartás hatá­rozza meg. Ezért ahol a keresztény közösség él, előbb vagy utóbb kinőnek a földből a keresztény szeretet és szolgálat is­­kolái/intézményei: óvoda, iskola minden fokon, kórház és öregotthon. A másikra figyelő keresztény embertársát is sze­retné megmenteni az "életnek", ezért volt korábban és ma is szükség van olyan intézményre, ahol otthont adnak az árvák­nak, kitaszítottaknak, sőt azoknak, akik kifejezetten veszélye­zettek: drogosok, alkoholisták, erkölcsileg bukottak. Mivel már zsenge gyermekkortól a lélek pedagógiával ne­veli az embert, megtanítja a másik tiszteletére, adott esetben a nő tiszteletére. Ebből fakad az, hogy előkészít a keresztény házasságra is. Ez az előkészítés nemcsak egy területre, a ne­miségre irányul, hanem az egész emberre, a férfi és a nő ter­mészetére, igényeire, a sikeres együttélés elemeire, azt is tu­datosítva, hogy az ember párkapcsolatának súlyát és méltó­ságát az adja, hogy Isten e közösség mintája és a társak a te­remtő Istennek munkatársai. Ebben a szeretetben tud több gyermeket vállalni, mely magának a gyermeknek is előnyére válik és az emberi közösség is, a nemzet gyarapszik. Újraélednek a keresztény lelkiség azon mozgalmai, me­lyek életcéljuknak a közvetlen istenszolgálatot tűzik ki, ame­lyek azonban zömében az embertárs szolgálatában valósul­nak meg. Ezek a mozgalmak a szerzetesi élet elkötelezett for­májában vannak jelen a keresztény közösségben. A keresztény közösség először Krisztusba oltódik, onnan szívja életnedveit, ahogy a szőlővesszők a szőlőtőről. Mivel ez a kötődés elsődleges, ezt követi a nemzethez tartozás, a vérségi hagyományok. A Keresztény testvért lát a másikban, Krisztusban mindannyian terstvérek vagyunk és egy Atyának a gyermekei. Jézus Krisztusban ezért nincsen több zsidó vagy pogány, szlovák, vagy román, cigány vagy másképpen gon­dolkodó. Még akkor is, ha saját értékrendszerét körvonalaz­za, netán védi, nem lehet "anti", valami, vagy valaki-ellenes. Lelki igénye az igazság keresése és elfogadása, mégha az lát­gQW MENNYIRE HIÚ, ANNYI ESZE HIÁNYZIK, g^yMINDENKl GYÁVA VOLNA, HA LENNE HOZZÁ ELÉG BÁTORSÁGA. qqMAGYAR AZ, AKI VÁLLALJ

Next

/
Thumbnails
Contents