Igen, 1989 (1. évfolyam, 1-18. szám)
1989-04-28 / 1. szám
- Grittié - „Vacsoráié ház”, illetve annak előtere Jeruzsálemben, szőnyegek, lépcsők, mediterrán kertrészletek; az utolsó vacsora helyszíne. A tájformák és a tárgyi világ nehezen értelmezhetőek, akárcsak a színésznők emlékei; a holt nyelvek tanszékére pedig visszavisszajárnak a holtak lelkei, hallgatózni. A Megváltó öltözéke is, a tanítványoké is korhű, egyszerű, szegényes, de nem hivalkodóan az. A vacsora körüli kötetlenjövés-menés laza koreográfiát rejt magában, mint egy madárraj, mely éppen klasszikus geometriai alakzatba rendeződik. Ez akkor lesz nyilvánvaló, amikor a tizenhárom alak elhelyezkedése és minden egyes gesztusa, mozdulata - egyetlen pillanatig - pontos megfelelését adja Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának. (E pillanat, mely által készülő kompozícióvá értékelődnek át a megelőző jelenetek még a másodperc törtrészéig sincs megállítva, kimerevítve, ahogyan ez a folyókkal sem történik meg.) E jelenet-az öltözékektől eltekintve-legkisebb részleteiben is hűséges mása a festménynek, ideértve az arcokat és a hajviseletet is. Ha valaha, valakik egyszer eljátsszák e filmet: nem szabad álszakállat és parókát viselniük; szakálluknak, hajuknak meg kell nőnie. Ez alól legfennebb Júdás alakítója lehet kivétel. Néhány modarfoszlány az egyes tanítványoktól. Júdás:... vacsorázni így, éhgyomorra? János: ... és ezek a tárgyak, ahogy közeledsz feléjük, egyre kisebbek lesznek ... Máté:... és lehazudja a kígyót-békát az égről. Egy-két másodpercre: Jézus arca, és a következő szavak: - Bizony mondom néktek, ti közületek egyvalaki... A mondat vége már nem érthető. A tanítványok egyes csoportjai, amint hitetlenkedve, rettegve, szomorúan kérdik: csak nem én? vajon melyikünk? csak nem én? ki fogja ezt megtenni? Az utolsó kérdés már jelzi, hogy a kezdeti meglepetést követően a tanítványok figyelme már nem önmagukra irányul, a lelkiismeret vizsgálatot fölváltja a gyanakvás. Képi asszociáció: egy vödör, amint lemerül a kútba; majd egy másik vödröt húznak ki egy másik kútból: kis vörös szörny ül benne, szertekémlelve. Néhány kérdésfoszlány közül kiválik a következő állítás: a leghűségesebb tanítvány én vagyok. Majd részletek Jézus válaszából: -Aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb. Simon Péter arca, szavai nem érthetőek, csak szenvedélyes gesztusaiból és mimikájából derül ki, hogy tiltakozik valami ellen; a jelenetet távolról látjuk - az sem baj, ha a nézőnek az jut eszébe: ez itt most olyan, mintha az Atya nézné távcsövön. Jézus kereszt formában maga elé helyez két száraz faágat. Hosszan nézi, majdhogynem kíváncsian, fejét megdöntve, mint egy műtárgyat. Sokára felel Péternek: - Péter, Péter! Imé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. És Péter válasza: -Veled, Uram, kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni. Jézus szavai nem feddőek, inkább szórakozottak, elnézőek, megbocsátóak. - Mondom néked Péter: ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. Péter: A kakas? Melyik kakas? Jézus nem válaszol. Jézus a tanítványok között az utcán. Hirtelen megtorpan és végignézi őket. „Egy közületek démon”, mondja. A „varázsló ház”, a vendégek távozása után. Az asztalon tányérok, kenyérdarabok, csontok. A töprengő, összeráncolt homlokú Péter, amint meghasonlását hordozza az éjszakai Jeruzsálem utcáin. Mintha magában vitatkozna valakivel, de száját legfennebb egy-két szótag hagyja el, olyankor, amikor a holdfény rásüt. Néha megáll, és kakasokat rajzol a homokba. Azután össze is tapossa őket. Egy kapu előtt megtorpan, majd visszafordul, arcán a megvilágosodás öröme, majdhogynem káröröme. Bemegy a kapun. A ház egy baromfikereskedőé lehet. Péter nemsokára a ketrecek előtt alkuszik vele. A jószágok még alusznak, mint az árulás. Pénzt ad a gazdának, aki szolgák és cselédlányok segítségével előráncigálja a kakasokat, majd helyben ölik őket. Péter gondosan megvizsgálja a ketreceket: - Biztosan nincs több? Majd a gazda tagadó szavaira: - Egy sem maradhat élve. Péter elcsukló, már-már háborodott örömmel és fénylő szemekkel, mintegy magának: - Ha nincs kakas - nincs kakasszó - ha nincs kakasszó - Péter nem lehet áruló. A háziak döbbenten nézik, amint Péter kifordul a kapun, maga mögött hagyva az udvaron a kakastetemeket. 1 Szaájsza““ TFilmifovella^ ° gQy MENNYIRE HIÚ, ANNYI ESZE HIÁNYZIK.g qMINDENKI GYÁVA VOLNA, HA LENNE HOZZÁ ELÉG BÁTORSÁGA. GQAMGYAA AZ, AKI VÁLLALJA.