Igen, 1989 (1. évfolyam, 1-18. szám)

1989-04-28 / 1. szám

- Grittié - „Vacsoráié ház”, illetve annak előtere Jeruzsálem­ben, szőnyegek, lépcsők, mediterrán kertrészletek; az utolsó vacsora helyszíne. A tájformák és a tárgyi világ­ nehezen értelmezhetőek, akárcsak a színész­nők emlékei; a holt nyelvek tanszékére pedig vissza­­visszajárnak a holtak lelkei, hallgatózni. A Megváltó öltözéke is, a tanítványoké is korhű, egyszerű, szegé­nyes, de nem hivalkodóan az. A vacsora körüli kötet­lenjövés-menés laza koreográfiát rejt magában, mint egy madárraj, mely éppen klasszikus geometriai alakzatba rendeződik. Ez akkor lesz nyilvánvaló, amikor a tizenhárom alak elhelyezkedése és minden egyes gesztusa, mozdulata - egyetlen pillanatig - pontos megfelelését adja Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának. (E pillanat, mely által készülő kompo­zícióvá értékelődnek át a megelőző jelenetek még a másodperc törtrészéig sincs megállítva, kimerevít­ve, ahogyan ez a folyókkal sem történik meg.) E jelenet-az öltözékektől eltekintve-legkisebb rész­leteiben is hűséges mása a festménynek, ideértve az arcokat és a hajviseletet is. Ha valaha, valakik egy­szer eljátsszák e filmet: nem szabad álszakállat és pa­rókát viselniük; szakálluknak, hajuknak meg kell nőnie. Ez alól legfennebb Júdás alakítója lehet kivé­tel. Néhány modarfoszlány az egyes tanítványoktól. Júdás:... vacsorázni így, éhgyomorra? János: ... és ezek a tárgyak, ahogy közeledsz feléjük, egyre kisebbek lesznek ... Máté:... és lehazudja a kígyót-békát az égről. Egy-két másodpercre: Jézus arca, és a következő sza­vak: - Bizony mondom néktek, ti közületek egyvalaki... A mondat vége már nem érthető. A tanítványok egyes csoportjai, amint hitetlenkedve, rettegve, szomorúan kérdik: csak nem én? vajon me­lyikünk? csak nem én? ki fogja ezt megtenni? Az utolsó kérdés már jelzi, hogy a kezdeti meglepe­tést követően a tanítványok figyelme már nem ön­magukra irányul, a lelkiismeret vizsgálatot fölváltja a gyanakvás. Képi asszociáció: egy vödör, amint le­merül a kútba; majd egy másik vödröt húznak ki egy másik kútból: kis vörös szörny ül benne, szertekém­lelve. Néhány kérdésfoszlány közül kiválik a következő ál­lítás: a leghűségesebb tanítvány én vagyok. Majd részletek Jézus válaszából: -Aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki leg­kisebb. Simon Péter arca, szavai nem érthetőek, csak szen­vedélyes gesztusaiból és mimikájából derül ki, hogy tiltakozik valami ellen; a jelenetet távolról látjuk - az sem baj, ha a nézőnek az jut eszébe: ez itt most olyan, mintha az Atya nézné távcsövön. Jézus kereszt formában maga elé helyez két száraz faágat. Hosszan nézi, majdhogynem kíváncsian, fe­jét megdöntve, mint egy műtárgyat. Sokára felel Pé­ternek: - Péter, Péter! Imé a Sátán kikért titeket, hogy meg­rostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. És Péter válasza: -Veled, Uram, kész vagyok mind tömlöcre, mind ha­lálra menni. Jézus szavai nem feddőek, inkább szórakozottak, el­nézőek, megbocsátóak. - Mondom néked Péter: ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz en­gem. Péter:­­ A kakas? Melyik kakas? Jézus nem válaszol. Jézus a tanítványok között az utcán. Hirtelen meg­torpan és végignézi őket. „Egy közületek démon”, mondja. A „varázsló ház”, a vendégek távozása után. Az asz­talon tányérok, kenyérdarabok, csontok. A töprengő, összeráncolt homlokú Péter, amint meg­­hasonlását hordozza az éjszakai Jeruzsálem utcáin. Mintha magában vitatkozna valakivel, de száját leg­­fennebb egy-két szótag hagyja el, olyankor, amikor a holdfény rásüt. Néha megáll, és kakasokat rajzol a homokba. Azután össze is tapossa őket. Egy kapu előtt megtorpan, majd visszafordul, arcán a megvilágosodás öröme, majdhogynem káröröme. Bemegy a kapun. A ház egy baromfikereskedőé lehet. Péter nemsokára a ketrecek előtt alkuszik vele. A jó­szágok még alusznak, mint az árulás. Pénzt ad a gazdának, aki szolgák és cselédlányok segí­­tségével előráncigálja a kakasokat, majd helyben ölik őket. Péter gondosan megvizsgálja a ketrece­ket: - Biztosan nincs több? Majd a gazda tagadó szavaira: - Egy sem maradhat élve. Péter elcsukló, már-már háborodott örömmel és fény­lő szemekkel, mintegy magának: - Ha nincs kakas - nincs kakasszó - ha nincs kakas­szó - Péter nem lehet áruló. A háziak döbbenten nézik, amint Péter kifordul a ka­pun, maga mögött hagyva az udvaron a kakastete­meket. 1 Szaájsza­­““ TFilmifovella^ ° gQy MENNYIRE HIÚ, ANNYI ESZE HIÁNYZIK.g qMINDENKI GYÁVA VOLNA, HA LENNE HOZZÁ ELÉG BÁTORSÁGA. GQAMGYAA AZ, AKI VÁLLALJA.

Next