Igen, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-03 / 1. szám

„SZENTELD MEG ŐKET AZ IGAZSÁGBAN!...” Gondoljunk arra, ha egy osztályban a tanár igazságtalanul osztályoz, a még el nem tompult fiatal lelkekben elemi erővel tör föl a vágy: Igazságot! Gon­doljunk egy népre, melynek szívében, hosszú elnyomás alatt, fölgyülemlik és kitör az igény: Igazságot! Tehát ősi, em­beri törekvésünk: az igazság atmoszfé­rájában akarunk és tudunk csak élni. De mi az igazság? Az, amikor fölfogásunk teljesen meg­egyezik a tárgyi valósággal, és szubjek­tív szempontok nem torzítják el. Ez az elméleti igazság. A tudományok köre. Ennél azonban sokkal döntőbb szá­munkra: az élet igazsága. Jézus erről beszél. Mivel annyira alapvető az embe­ri életben, az ember története folyamán ismételten fölvetődött: miben áll az igazság? Hol nyilatkozik meg? Erre az ókori bölcsek és nagy gondolkodók sem tudtak pontos feleletet adni. Azt tudták, hogy nem elméleti, nem is patetikus, nem normákhoz és erkölcsi előírások­hoz igazodik. De pontosan miben áll? Pilátus is megkérdezi: Mi az igazság? (Jn. 18,68.) Jézus válasza: „Én arra születtem, és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” Tehát az élet igazsága nem önmagában valami, hanem valaki, látható és tapasz­talható: Jézus Krisztus. • Ezért mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn. 14,6.) Szerintem e döntő kiejelentésben nem lépcsőfokokról, nem is szinonimákról van szó, hanem Jézus személyiségének különböző vonatkozásairól. A sok zsákutca és tévút között — ezek minden ember számára konkrét veszélyek — Jé­zus élete példájával jelenti a biztos utat. A féligazságok és hazugságok között Jé­zus tanítása a biztos igazság. Végül a li­dérces fényű kísértések között Jézus, a benne működő és belőle áradó Szentlé­lek által a valódi élet. Pilátus megkérdezte: „Mi az igaz­ság?” Mi, keresztények így kérdezzük: „Ki az igazság?” „A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által valósult meg.” (Jn. 1,17.) Az Ószövetség csupán törvényt adott, de ennek megvalósításá­hoz erőt nem. Mózes csupán kapta és ki­hirdette a törvényt, Krisztus maga az igazság. Jézus emberi természete teljesen egyesülve van az Istennel, ennek követ­keztében az isteni élet emberi természe­tére is kiáradt, tanítása pedig nem csu­pán ígéret, mint az Ószövetségben volt, hanem teljesen egyértelmű. „Szenteld meg őket az igazságban, a te igéd igaz­ság.” (Jn. 17,17.) Amikor valaki olyan­nak mutatja magát, amilyen valójában, és nem csupán úgy viselkedik, amilyen­nek lenni kellene, akkor élete­ tiszta és áttetsző. Ilyen Jézus Krisztus élete. De tovább kell lépnünk. Jézus fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján. Mi lesz tovább? Hogyan szól bele a történelembe? Rajtunk ke­resztül. Életének példája, tanításának igazsága általunk épül bele a világba. Neves német író mondja: „Egész katoli­kus személyiségem nem más: lámpás vagyok, bennem Krisztus személyisége a fény, mely világít." (Langbehn) Tehát kereszténynek lenni nemcsak annyi, hogy elfogadom Krisztus tanítását, ha­nem az is, hogy továbbélem Krisztus életét, aki a Szentlélek által bennem él. Az apostol szavai szerint: „Öltsétek ma­gatokra az új embert, aki Isten hasonló­ságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény.” (Ef. 4,24.) Ma egyre nagyobb jelentőséget tulaj­donítunk a környezetszennyeződésnek. Pedig ugyanilyen, ha nem nagyobb ká­rokat okoz a szellemi szennyeződés, a hazugság terjedése. A hazugság elsősor­ban az egymás iránti bizalmat teszi tönkre; meggátolja, hogy higgyünk egy­másnak, fölbomlasztja legszorosabb kapcsolatainkat. Valamennyien érez­zük, hogy addig áll fönn egy társada­lom, amíg képesek vagyunk mások sza­vára építeni. Azt tartjuk becsületes em­bernek, akinek szavai mögött élete aranyfedezete áll, amikor az „ige” test­té, azaz „életté” válik benne. Mi tehát a teendőnk? Beszédünkben őszintéknek kell len­nünk. „Legyen beszédetek: igen, igen, nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.” (Mt. 5,37.) Emlékez­zünk Áronra. Mózes távollétében, a nép kívánságára aranyborjút készít. Mikor Mózes felelősségre vonja, válasza így hangzik: „ Ők idehozták az aranyat, én a tűzbe vetettem s ez a borjú lett belőle. ” (Móz. II, 32,24.) Tehát beszédünk le­gyen kertelés, kétértelműség és mellébe­szélés nélkül, de nem felfuvalkodott, ítélkező és másokat kitanító. ' * Viselkedésünkben kerülni kell a kép­mutatást. „Nézzétek az igaz izraelitát! — mondja Jézus Nátánaelről. „Nincs benne kétszínűség!” (Jn. 1,47.) Kép­mutatásról akkor beszélünk, mikor a külső mást mutat, mint a belső. (Mt. 23,27.) Lelkünkben érezzük az állandó fölszólítást, hogy legyünk az igazság munkatársai: „Te valóban az igazság útján jársz. Nincs nagyobb örömöm, amikor azt hallom, hogy fiaim az igaz­ság útján járnak.” — írja Szent János egyik hívének. (­ Jn. 4.) Az imádság­ban sem a szavakon van a hangsúly, ha­nem hogy a szavak mögött valóban evangéliumi élet éljen: „Lélek (és igaz­ság) az Isten, akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniok.” (Jn. 4,24.) Végül az igazság tesz szabaddá ben­nünket. Ne feledjük, a mindenkori Ha­talom áll a Szabadsággal szemben. Az egyik nagyon erős, mert pénzzel, fegy­verrel és hazugsággal rendelkezik, a másik önmagában áll, ezért látszólag gyenge. Ma a szabadságmozgalmak áll­nak a társadalmi élet homlokterében. Az egyes embert a szenvedélyek tartják rabságban, a közvélemény narkotizálja s a hazugság egyetemes atmoszférája veszi körül. Felszabadulás egyedül az igazság érvényesítése útján remélhető. Feladatunk és kötelességünk, hogy te­vékenyen részt vegyünk ebben a sza­badságharcban. Harcolnunk azért kell, mert az igaz­ság csak fokozatosan válik világossá. Gondoljunk arra, csak Kopernikusz óta tudjuk, hogy a Föld forog a Nap körül. Csak Kolumbusz óta tudjuk, hogy Amerika létezik. Csak Harvey óta tu­dunk a vérkeringésről, és csak Koch is­merte föl a baktériumok káros hatását. Mennyivel inkább áll fönn ez az erkölcsi élet igazságairól, az egyetemes béke föl­tételeiről és a humánum értékeiről. Ha visszaemlékezem, életem talán legfájdalmasabb emléke, amikor egy jól képzett bíró hatévi börtönbüntetésre ítélt szervezkedés és izgatás vádja alap­ján. Ő is nagyon jól tudta, hogy a vád nem igaz, de fölsőbb parancsra tudato­san hazudott, és visszaélve bírói hatal­mával, hamisan ítélt. Nem a börtön és nem a szabadságvesztés fájt, hanem az igazság nevében űzött színjáték... Aszalós János 2

Next