Igen, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-03 / 1. szám

A találkozó alatt nagyon sokan tevékenykednek, csak­hogy minél jobban sikerüljön minden: a vonatnál az érke­zőket fogadó csoportvezetői­től elkezdve, a rendezőkön, műszaki feladatokat megoldó szakembereken, ügyeletes or­voson, a gyerekeket dús programmal ellátókon át, a folyamatosan gyóntató papo­kig, az imádságos légkört megteremteni akaró zenésze­kig, énekesekig, meg a teáról és a kenyereket (— ennyi em­bernek! —) megkenő és kí­­nálgató leányokig. A találkozó után kb. két hétre újra összeül a rendező­gárda, hogy kiértékelje a na­pot. Addig mindenki igyek­szik összegyűjteni az észrevé­teleket, hozzászólásokat, kri­tikákat, s ezekkel igyekszünk szembenézni, hogy legköze­lebb még jobban sikerüljön. S aztán nem sokkal később új­ra kezdődik a tervezgetés, és az egész folyamat. „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az idő, amit a rózsádra veszte­gettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat. Te egyszer s min­denkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért ...” — mondta a Róka a Kisherceg­­nek. Higgyétek el, Testvérek, — felelősek vagyunk a nagyma­rosi találkozókért. A rende­zők nem jobban, mint bárme­lyik résztvevő, mert itt min­denki „rendező”. Hogy men­nyire alakul ki imádságos lég­kör az attól függ, hogy akik ott vannak, mennyire élnek együtt a jó Istennel. „Úgy imádkozzál, mintha minden az Istenen fordulna, de úgy tevékenykedj, mintha minden tőled függne!” — elv értelmé­ben valamennyien vegyük magunkra a találkozók gond­ját! Amit jónak látunk, azt erősítsük — amit rossznak, azt javítsuk­ —, de elsősorban saját magunkon kezdjük. Az­zal az érzülettel, amivel József testvérünk befejezte levelét. Egyedül az egyházunk iránti szeretet és a ránk bízottak iránti aggodalom vezéreljen. Testvéri szeretettel várja mindenben segítségeteket: Kállay Emil atya .

Next