Igen, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-03 / 1. szám
A találkozó alatt nagyon sokan tevékenykednek, csakhogy minél jobban sikerüljön minden: a vonatnál az érkezőket fogadó csoportvezetőitől elkezdve, a rendezőkön, műszaki feladatokat megoldó szakembereken, ügyeletes orvoson, a gyerekeket dús programmal ellátókon át, a folyamatosan gyóntató papokig, az imádságos légkört megteremteni akaró zenészekig, énekesekig, meg a teáról és a kenyereket (— ennyi embernek! —) megkenő és kínálgató leányokig. A találkozó után kb. két hétre újra összeül a rendezőgárda, hogy kiértékelje a napot. Addig mindenki igyekszik összegyűjteni az észrevételeket, hozzászólásokat, kritikákat, s ezekkel igyekszünk szembenézni, hogy legközelebb még jobban sikerüljön. S aztán nem sokkal később újra kezdődik a tervezgetés, és az egész folyamat. „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért ...” — mondta a Róka a Kishercegnek. Higgyétek el, Testvérek, — felelősek vagyunk a nagymarosi találkozókért. A rendezők nem jobban, mint bármelyik résztvevő, mert itt mindenki „rendező”. Hogy mennyire alakul ki imádságos légkör az attól függ, hogy akik ott vannak, mennyire élnek együtt a jó Istennel. „Úgy imádkozzál, mintha minden az Istenen fordulna, de úgy tevékenykedj, mintha minden tőled függne!” — elv értelmében valamennyien vegyük magunkra a találkozók gondját! Amit jónak látunk, azt erősítsük — amit rossznak, azt javítsuk —, de elsősorban saját magunkon kezdjük. Azzal az érzülettel, amivel József testvérünk befejezte levelét. Egyedül az egyházunk iránti szeretet és a ránk bízottak iránti aggodalom vezéreljen. Testvéri szeretettel várja mindenben segítségeteket: Kállay Emil atya .