Igen, 1995 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1995-01-20 / 1. szám
Intelem Az Úr testéről Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ezek tiszteletre méltó atyánk, Szent Ferenc szent intelmeinek szavai, melyeket valamennyi testvérhez intézett. Az Úr Jézus így beszél tanítványaihoz: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismertetek volna, Atyámat is ismertétek volna, de mostantól fogva ismeritek és látjátok őt. Fülöp így sz°lt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Jézus így felelt: Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem? Fülöp, aki engem lát, atyámat is látja. Az Atya megközelíthetetlen fényességben lakozik, és lélek az Isten, és Istent soha senki sem látta. Ezért csak lélekben látható, mert a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. De a Fiút se látja senki másként, mint az Atyát, mert hiszen egyenlő az Atyával, sem másként, mint a Szentlelket. Mindazok tehát, akik az Úr Jézust csak embersége szerint látták és nem látták őt lelke és istensége szerint, és nem hitték róla, hogy Isten valóságos Fia, elkárhoztak. Hasonlóan azok is, akik látják ugyan a szentséget mely az oltáron a pap kezében az Úr szavai által a kenyér és bor színében megszentelődik, de nem látják lelke és istensége szerint és nem hiszik róla, hogy az valósággal a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére, elkárhoznak. Hiszen maga a Magasságbeli tanúsítja: Ez az én testem és vérem, az én új szövetségemé [mely sokakért kiontatik]; és aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. Tehát az Úrnak híveiben lakozó lelke az, aki veszi az Úr szentséges testét és vérét; mindenki más, akiben nincs ebből a lélekből, és mégis venni merészeli a szentséget, ítéletét eszi és issza. Nos tehát emberek fiai, meddig lesztek még nehéz szívvel? Miért nem ismeritek meg az igazságot és miért nem hisztek Isten Fiában? Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok csak testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: íme, én veletek vagyok egészen a világ végezetéig. Talán nem kacsingatna oly sokfelé testi szemünk, ha lelki tekintetünket lekötné az egyetlen érdekes „látnivaló". Talán nem éreznénk szükségét annak, hogy mindenféle zajjal-zörejjel csiklandozzuk fülünket, félve az ingerhiánytól, ha a lelki fülünkkel valóban arra figyelnénk, akire kell. Ha nem nyitjuk ki lelki szemeinket, soha nem fogjuk meglátni, aki a szemünk előtt áll, és tekintetünket keresi, hogy az találkozzék az övével. „Ebben a világban Isten Szent Fiából nem látok egyebet, mint az Ő Szent Testét és Vérét." Erre az egyre figyelve már nem kell félnünk senkinek a tekintetébe nézni, még a sajátunkéba sem. Csak azt nem tudjuk megúszni, hogy a lelket fontosabbnak ne tartsuk a testnél. Csak azt nem lehet, hogy ne engedjük Jézust elénk állni, hogy majd szemünket kinyitva megpillanthassuk. Csak az oltáron újra és újra meghozott áldozata által válhat számunkra is a test valóban testté, és a lélek valóban lélekké. Csak ha akarjuk. 3 .