Igen, 1995 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1995-01-20 / 1. szám

Intelem Az Úr testéről Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek­nek nevében. Ezek tiszteletre méltó atyánk, Szent Ferenc szent intelmei­nek szavai, melyeket valamennyi testvérhez intézett. Az Úr Jézus így beszél tanítványai­hoz: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismertetek volna, Atyámat is ismertétek volna, de mos­tantól fogva ismeritek és látjátok őt. Fü­­löp így sz°lt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Jézus így felelt: Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem? Fü­­löp, aki engem lát, atyámat is látja. Az Atya megközelíthetetlen fényességben lakozik, és lélek az Isten, és Istent soha senki sem látta. Ezért csak lélekben lát­ható, mert a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. De a Fiút se látja senki másként, mint az Atyát, mert hiszen egyenlő az Atyával, sem más­ként, mint a Szentlelket. Mindazok tehát, akik az Úr Jézust csak ember­sége szerint látták és nem látták őt lelke és istensége szerint, és nem hit­ték róla, hogy Isten valóságos Fia, el­­kárhoztak. Hasonlóan azok is, akik látják ugyan a szentséget mely az ol­táron a pap kezében az Úr szavai ál­tal a kenyér és bor színében meg­­szentelődik, de nem látják lelke és is­tensége szerint és nem hiszik róla, hogy az valósággal a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére, elkár­­hoznak. Hiszen maga a Magasságbeli tanúsítja: Ez az én testem és vérem, az én új szövetségemé [mely sokakért kionta­­tik]; és­ aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. Tehát az Úrnak híveiben lakozó lelke az, aki veszi az Úr szentséges testét és vérét; mindenki más, akiben nincs ebből a lé­lekből, és mégis venni merészeli a szentséget, ítéletét eszi és issza. Nos tehát emberek fiai, meddig lesztek még nehéz szívvel? Miért nem ismeri­tek meg az igazságot és miért nem hisztek Isten Fiában? Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testé­ben jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És mi­ként az apostolok csak testi szemeik­kel csak testét látták, de lelki szeme­ikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fon­toljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron hívei­vel, amint maga mondja: íme, én veletek vagyok egészen a világ végezetéig. T­alán nem kacsingatna oly sokfelé testi szemünk, ha lelki tekintetünket lekötné az egyetlen érdekes „látnivaló". Talán nem éreznénk szükségét annak, hogy mindenféle zajjal-zörejjel csiklandozzuk fülünket, félve az ingerhiánytól, ha a lelki fülünkkel valóban arra figyelnénk, akire kell. Ha nem nyitjuk ki lelki szemeinket, soha nem fogjuk meglátni, aki a szemünk előtt áll, és tekintetünket keresi, hogy az találkozzék az övével. „Ebben a világban Isten Szent Fiából nem látok egyebet, mint az Ő Szent Testét és Vérét." Erre az egyre figyelve már nem kell félnünk senkinek a tekintetébe nézni, még a sajátunkéba sem. Csak azt nem tudjuk megúszni, hogy a lelket fontosabbnak ne tartsuk a testnél. Csak azt nem lehet, hogy ne engedjük Jézust elénk állni, hogy majd szemünket kinyitva megpillanthassuk. Csak az oltáron újra és újra meghozott áldozata által válhat számunkra is a test valóban testté, és a lélek valóban lélekké. Csak ha akarjuk. 3­ ­.

Next