Ipari Szemle, 1988 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 6. szám
A szakemberek körében egyre erősödött az az igény, hogy a szervezés és számítástechnika alkalmazás, a hardver és szoftver fejlesztések eredményei egy kiállítás keretében kerüljenek bemutatásra, és az egész rendezvénysorozat váljon mindinkább a hazai és nemzetközi szakmai élet egyik jelentős fórumává. Mindezt figyelembe véve az ORGTECHNIK és a SOFTWARE kiállításokat szervező intézmények - nem kevés vita és konkurrenciaharc után - megállapodtak, hogy 1988 évtől a kiállításokat közösen rendezik meg. Az elképzeléseket az élet igazolta, hiszen már az első RGTECHNIKCOMPF AIR-en olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a Kongresszusi Központ területe is szűknek bizonyult. A mintegy 5000 m2 -es összterületen (ebből 3300 m2 a hasznos terület) kiállító 150 cég, közöttük 17 külföldi egy részét külön erre a célra létesített pavilonban kellett elhelyezni. A rendezvény értékelésénél ki kell emelni a Fővárosi Tanács elnökének kiállítást megnyitó szavait, aki elmondta, hogy a kiállítás a számítástechnika minden területéről átfogó képet ad, mind a szakma képviselőinek, mind a felhasználóknak. Lehetővé teszi, hogy a hardver, a szoftver és az alkalmazások együtt, egymást kiszolgálva, kiegészítve méressenek meg a hazai és a külföldi konkurrencia termékei mellett. A kiállítás rangját mutatja, hogy azon olyan jelentős külföldi cégek is részt vettek, mint az IBM, BULL, AGFA, KODAK, Mannesmann, Maschinda, Sysgraph, WANG stb. A Kongresszusi Központ igen kulturált, jó feltételeket biztosított a lebonyolításhoz, emellett a szervezők jó munkáját bizonyítja a pontos és gyors tájékoztatás (pl. saját tájékoztató lap, videofilmes ismertetés segítségével). A kiállítás a következő tematikai felépítést követte: - számítástechnikai rendszerek, hálózatok, célorientált komplexumok, - hatékonyságnövelő egyedi berendezések és perifériák, - személyi számítógépek (hobbi, irodai, professzionális kategóriák), - OEM-perifériák és -mikroperifériák, - rendszer és alkalmazói programok, - az ügyviteli, irodai munka szervezéstechnikai eszközei, - a termelésirányítás és üzemi munkahelyek szervezéstechnikai eszközei, - a mérnöki munka szervezéstechnikai eszközei, - alkalmazási és szervizhatékonyságot növelő hardver-szoftver eszközök, - az elektronikai gyártástechnológia eszközei, - elektronikai háttéripar, félvezetők, mágneses hordozók, papír stb. valamint infrastruktúra, - távtanulási rendszerek és eszközök. A kiállítás szakmai értékelése Szakmai szempontból a kiállítás magas színvonalú volt. A bemutatott hardver-szoftver eszközöket széles választék, és zömében világszabvány-kompatibilitás jellemezte. A számítógépeknél a KFKI TPA 11-es sorozatú 20 és 32 bites mikro és magazini számítógépei, a személyi számítógép kategóriában pedig az IBM XT/AT, illetve ezzel kompatibilis eszközök említhetők. A háttértárolóknál jellemző termékek voltak a félvezetős tároló diszkek, a HDS-Winchester diszk egységek 4x20, 40, illetve 80 Mbyt-es tárolókapacitással, továbbá a MOM által gyártott 5,25 inches minifloppy egységek 0,25-10W-os kapacitással. A nagyszámítógépek kapacitását jelentősen növelő, nagy teljesítményű lézernyomtató (5250-21 000 sor/perc) szolgáltatását a SZENZOR Szervezési Vállalat Magyarországon elsőként ajánlotta. Az együttműködő, decentralizált, autonóm alrendszerek támogatásának eszközeként említhetők az IBM kompatibilis számítógép hálózatok és kulcsrakész hálózati hardverek, így például: az ORCHIDPCNET, ARCNET, BUS rendszerű ARCNET kompatibilis hálózati kártyák, valamint az ETHERNET kompatibilis hálózati elemek. Emellett figyelemreméltó az IBM PC típusú gépekre ajánlott, NOVELL típusú lokális hálózat térhódítása is. Az információ feldolgozás folyamatában az adatazonosítás korszerű eszközeként egyre nagyobb mértékben terjed a vonalkódtechnika alkalmazása. A kiállítás ehhez kapcsolódóan bemutatott több terméket, mint pl. a fényceruzát, a hordozható adatgyűjtő terminált, valamint a pénztárgép hálózattal összekapcsolt vonalkódos berendezéseket és ezek alkalmazását Az alkalmazói szoftverek területén jellemzőek voltak a lokális hálózatokra épülő anyaggazdálkodási, állóeszközgazdálkodási, főkönyvi és folyószámla könyvelési, valamint termelésirányítási rendszerek. A szakértői rendszerek külön is említhetők, mint a mesterséges intelligencia növelésének eszközei, például a COMPUDRUG Kisszövetkezet gyógyszeripari fejlesztései, és az SZKI logikai alapú, magas szintű programozási nyelve, az MPROLOG. Újszerűnek mondható a SZÁMSZÖV REXLIB rendszere, mely egy integrált, intelligens fejlesztői környezet IBM kompatibilis mikroszámítógépeken és hálózatokon fűtő felhasználói rendszerek készítéséhez biztosítja a következő szolgáltatásokat: menü, képernyőkezelés, file kezelés, kódolt információ kezelés, HELP rendszer, hardverkörnyezet definiálása, szoftvervédelem. A műszaki alkalmazások - elsősorban a CAD/ CAM rendszerek - területén több mint 30 cég mutatott be műszaki alkalmazásokat hardver/szoftver témakörben. A kiállított termékek mennyisége és választéka alapján már levonhatók egyes tendenciákra vonatkozó következtetések, így többek között a világviszonylatban ismert, és gyakorlatban elterjedt rajzoló szoftverek csaknem mind megjelentek a COMPFAIR-en. Kapható volt AUTOCAD, CADKEY, a VERSACAG (ez magyar kommunikációs nyelvet használ), a PC-DRAFT, hozzávetőlegesen 700 ezer és 1,1 millió forint közötti árakon. Örvendetes volt, hogy a jogilag rendezett formában forgalomba hozott