Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
„Vannak e költemények között olyanok, amelyek tündökölnek a nemzeti gyűlölettől! [...] S a nemzeti gyűlölettől ragyogó költemények nem lesznek fölvéve ez idő szerint Petőfi hagyományai közé. Az oltárról loptam le ezt a lángot én magam, hogy fel ne gyújtsa magát a templomot. Valóságos vandalismus volt: a Niebelungen kincsei a Rajnába dobva. Gyilkos voltam, több censor voltam! De nem! Fajgyűlöletet hirdetni még egy Petőfinek sem szabad!” (T. Szabó Levente: A megszelídített Petőfi? Az 1874-es Petőfi-díszkiadás körüli vita és a korabeli Petőfi-filológia egyidejű egyidejűtlenségei = „Szirta habok közt". Tanulmányok Imre László 70. születésnapjára, szerk. Bényei Péter- Gönczy Monika - S. Varga Pál, Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2014,161.) Holott, úgy tűnik, Petőfi célja épp ez volt. Nem a (19. századi kifejezéssel élve) „fajgyűlölet", azaz a nemzeti megosztás, gyilkos radikalizmus szítása, hanem a tömeg lángra gyújtása - a sokat idézett levélrészlet szerint még tervezett követi, azaz „szakpolitikusi feladatát is ebben látja. Hogy képes a „fanatikus lelkesedés” felkeltésére, ezt mindenki el is ismerte. „Petőfi előtt emeljük kalapunkat, az egyik legnagyszerűbb embere az országnak. Amily varázserőt fejtett ki az izgalom előteremtésében s áthatott verseivel, szónoklataival mindent, úgy uralkodik most a rend felett” írta például Kovács Lajos, Széchenyi titkára. (Kalla Zsuzsa,, m., 85.) A politika Petőfi számára tehát inkább a tömegekkel való kommunikálást, a tömegekre való irányított, pontosabban egy irányban működő hatás elérését, terjesztését jelenti úgy a tömegmédia, mint a jelenléten alapuló aktivitás interakciós terében. Idézett tanulmányában Kalla Zsuzsa is kiemeli, hogy a márciusi ifjak, Petőfivel az élen, „a városi tömegekkel való kommunikálásnak más eszközeit is sikeresen alkalmazzák [...] ilyenek a falragaszok, röpiratok. Fellépésükkel jelenik meg a színen egy a magyar közéletben eddig alig ismert - hathatós politikai fegyver, a népgyűlés, a forradalmi Pest erejét újra és újra bizonyító erődemonstráció, a diétával, az udvarral szembeni nyomásgyakorlás eszköze." (Kalla Zsuzsa, I. m. 86.) Az ilyen értelmű „politizálás” - mely nem a politikai érdekérvényesítést, a politikai ellenfelek meggyőzését s a velük való kompromisszumos együttműködést, politikai programok megvalósítását jelenti, hanem a politika rendszerének „passzív”, felhatalmazói felével való egyirányú kommunikálást, a reménybeli választók (Petőfi szavával élve) „fanatizálását" takarja, off-regime téren, az „utcán” és a nagy nyilvánosság előtt számára, mintegy színdarabként, tudatosan retorizált drámaként rendezve vitetik színre. Tény, hogy e kommunikációs forma kapcsolódik a politika modern teréhez, de nem azonos azzal, s ugyanakkor az antikvitás politizálásának rétori hagyományával sem. Roppant hatékony 20. (és 21.) századi politikai kisajátíthatóságát és a modern irodalom rendszerétől való elkülönülését épp az eredményezi, hogy egy a 20. század tömegtársadalmában óriási szerepre szert tevő új forma születik: a politikai tömegkommunikáció, vagy még inkább a politika megjelenése a születőben lévő modern tömegmédia társadalmi rendszerében. ▲ Arnóti András: In memóriám PS, olaj, vászon, 71x71 cm, 2001 (forrás: Kieselbach Galéria, HUNGART © 2023) 22 ( 2023/1