Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - FIGYELŐ - Mészáros László: Hevenyészett híd a Dunán (Most cez Dunaj, Slovenský spisovateľ, 1968)
A jakobinusok elvei szorosan összefüggnek az általuk megvetett plebejusi libertinizmussal. Kalivoda arra figyelmeztet, hogy magjában mindkettő egyformán antikapitalista; tudjuk, hogy a kispolgárság vetette ki magából a „negyedik rendet“, a későbbi munkásosztályt. Az említett áramlatok mind romantikus jellegűek, hiszen egy nem létező, eszményi valóság protekciójával próbálkoznak, s bármilyen meglepőn hangzik, valamennyien Marx családfájának tagjai. Kalivoda elsősorban Marx bizonyítható romanticizmusában találta meg a „rokoni kötelékeket“. Filozófiai téren Rousseau elidegenedéstana adta Hegelnek az impulzust szélsőségesen idealista ember-interpretációjához, Marx pedig (Feuerbachhal gazdagítva) a hegeli elidegenedéstant vette át, és anyagi-társadalmi alapon magyarázta. Hegel dialektikus meghatározásában hármas szerkezettel találkozunk, mely kétszeres, teljes negáció útján teremt előbb az abszolút semmiből realitást, majd ismét abszolút semmit. Ugyancsak hármas struktúrája van a keresztény elképzelésnek az elveszett Paradicsomról — a „siralomvölgyről“ — s a földöntúli létről. Hasonló hullámzást figyelt meg Kalivoda a Marx-féle elidegenedésben, amely után (a kommunizmusban) a „teljes ember" új magára találása következik. Feltételezhető, hogy kimondatlanul is az elidegenedés mozzanatát már megelőzte valamilyen stádium. Marx tudatosan az utópiából indult ki (gyakran hivatkozik Weitlingre), ám minden romanticizmusán túl is újat hozott. A Marx előtti elméletek elveszett, régi princípiumokat akartak újrateremteni, visszaállítani. Ezzel szemben Marx is éppen ezért romantikus, hiszen forradalmi, futuralista romanticizmus is létezik — új valóságot hirdetett, mégpedig nem is a meglevő minőségek lineáris továbbfejlesztése útján, hanem a forradalmian aktív munkásosztály önmegsemmisítésén keresztül. Ezen az úton akarta — a filozófia segítségével — az embert újrateremteni. Ez — a teljes ember új magára találása — teljesen illuzórikus elképzelés volt. Hiszen hol van ez az ember? S mi lényegében az elidegenedés? Kalivoda kérdése meglepően hangzik, de logikus: mikor mi által „idegenedik el“ az ember? Nem autentikus tett-e az ember minden cselekedete? Kalivoda végső következtetése: az emberi lényeg nem megvolt és újabb felfedezésre váró kvalitás, hanem üres keret, amely koronként különböző módon telik meg tartalommal. (Hozzátehetjük, hogy a keret maga is meghatározza e tartalom minőségét és mennyiségét.) Az ember feladata tehát nem fellelni, hanem kitölteni a keretet. Méltó feltöltésének eszköze lehet a kommunizmus, mint olyan rend, amely az eredeti szocialista egyenlőségből a szabad választás lehetőségével abszolút variábilis, sokoldalú — tehát teljes ember létrejöttét biztosítja, így a kommunizmus nem cél, hanem az ember valóságos humanizálásának csupán eszköze lesz. Az ember szüntelenül küzd a teljes felszabadulásért. Nem érheti be a szabadság szép távlatával. Jelenével és jelenében alkotja jövőjét, túllép pillanatnyi létén, negálja azt — egy másik, egy emberhez méltóbb lét jegyében. Ebben az értelemben új reneszánsz minden korszak, s leginkább az a XX. század, amelyben az ember a legkegyetlenebb körülmények között kéri a szót, és keresi a leghumánusabb társadalomhoz vezető utat. Haltenberger Kinga Hevenyészett híd a Dunán (Most cez Dunaj, Slovenský spisovateľ, 1968/ (Első reakció) A hidakat általában szükséges dolognak tartjuk. Persze, ez is (mint annyi más) csak hagyomány kérdése, mert lehet, hogy néhány évtized múlva alagutakat fogunk építeni, s nevetséges, elavult és értelmetlen építménynek tekintjük majd a hidat. A lényeg azonban marad: a kapcsolat, a viszony (a kommunikáció ) szükségessége. A híd fogalomnak van valamilyen szimbolikus, misztikus jelentése. Ezt csak érezni lehet, s valamilyen felemelő érzést vált ki az emberből. A konkrét híd már nem mindig. A fogalom elvont, így