Irodalmi Szemle, 1971
1971/9 - FIGYELŐ - Somogyi Mátyás: Eszménk erejével (Aczél György könyvéről)
mint mintát, a követendő példa értelmében. Magyarország nem »modell«, egyszerűen azért, mert a marxizmus-leninizmus általános törvényszerűségeit érvényesíti, ezeket a maga sajátosságához igazítja, vagyis már csak a sajátosságokra való tekintettel sem lehet »minta« senki számára“ — olvassuk a kötetben. A nemzeti kérdésre is kiterjed a szerző figyelme. Egyértelműen leszögezi, hogy a hazafiság elválaszthatatlan az internacionalizmustól. A közös nyelv sem állította tartósan egy oldalra az osztályharc szemben álló frontjain elhelyezkedő társadalmi erőket, még akkor sem, amikor nemzeti sorskérdések voltak napirenden. „Közelebb áll hozzánk egy szerb, szlovák, orosz, vagy angol nyelven beszélő forradalmár, mint egy magyar nyelven beszélő ellenforradalmár ... A mi nemzedékünknek nehéz és magasztos történelmi feladata, hogy felszámolja az Osztrák-Magyar Monarchia népeket szembeállító örökségét, a nacionalizmust és sovinizmust. Nemcsak a magyar, hanem a cseh, szlovák, román, szerb, horvát nép élő nemzedékeire gondolok. A szocializmus közös ügye a lehető legjobb alap a nemzeti gyűlölködés, elnyomás felszámolásához. Bízunk abban, hogy népeink, pártjaink és kormányaink közös erőfeszítése nyomán a jövőben energikusabban bontakoznak ki a pozitív lenini tendenciák“ — írja Aczél. A marxizmus ideológiai ellenfeleinek fegyvertárába tartozik a marxizmus ún. pluralizmusáról és a két rendszer konvergenciájáról hirdetett elmélet. Aczél György megállapítja, hogy a „többféle marxizmus“ teóriája mögött végső fokon a marxista-leninista pártok vezető szerepének felszámolására irányuló törekvés húzódik meg. Hiszen ha többféle marxizmus van, akkor a különféle irányzatok képviseletében különböző kristályosodási pontoknak kell kialakulniuk, ezeknek pedig különböző „marxista“ pártok, vagy az egyes pártokon belül különféle frakciók alakulásához kell vezetniük. Ez végeredményben a pártegység és a vezető szerep feladását, különféle antimarxista, revizionista és álforradalmi pártok és frakciók megszervezésének ideológiai előkészítését jelentené. Filozófiai-ideológiai alapon azért nem fogadható el a marxizmus pluralizmusa, mert a marxizmus-leninizmus tudományos világnézet, a proletariátus tudományos ideológiája. Ez azt jelenti, hogy benne az objektív valóság törvényei tükröződnek... Nem az az igénye, hogy egy konkrét kérdésre több választ adjon, hanem az, hogy a tudományosan helyes megoldást megtalálja. A helyes válaszhoz, az igazsághoz az egyedüli tudományos állásponthoz vitákon keresztül, a vélemények „többféleségén“, összeütközéseken keresztül vezet az út. Megtévesztés volna a gondolkodásnak, az igazságkeresésnek ezt a természetes folyamatát összekeverni a többféle marxizmus hamis koncepciójával. Nincs „19. századi“ és „20. századi" marxizmus, nincs párton belüli és párton kívüli marxizmus, nincs konzervatív és modern marxizmus, marxizmus csak egy létezik, amely a változó világ, a változó valóság folyamatait általánosítva szakadatlanul fejlődik. A reformizmuson, a revizionizmuson belül ma jelentős tere van annak a burzsoá elméletnek, amely szerint a szocialista és kapitalista társadalom műszaki és gazdasági fejlődése tulajdonképpen a két rendszer konvergenciája irányában halad. Az elmélet hirdetői azonban elfeledik, hogy a technikai fejlődés nem jelentheti a hatalmi és tulajdonviszonyok megváltozását. A kultúra pártirányítása, az irodalom pártossága, a párt tudománypolitikája, a népművelés feladatai a szocialista társadalom jelenlegi szakaszában — megannyi érdekes téma, amelyeket Aczél a problémák alapos ismerete alapján, alkotó marxista módszerrel elemez. Nézete szerint a kultúra pártirányítása nem szűkülhet le az ideológiai küzdőtér egyszerű kijelölésére, a „játékszabályok“ előírására. A pártirányítás a marxizmus vezető szerepe megerősítéséért vívott harcban nem valamiféle passzív, döntőbírói szerep. Ellenkezőleg: a pártirányítás révén a kultúra pártosságának elve dinamikusan jut érvényre, mindenekelőtt úgy, hogy a kultúra minden területén ideológiai, erkölcsi, propagandisztikus és anyagi eszközökkel támogatjuk a szocialista tendenciákat. Figyelemre méltó Aczél megállapítása az irodalom pártosságáról: . A mi mindennapi életünkben jelentkezik a szocialista és a vele szemben álló, nem szocialista elem. A pártosság értelme az, hogy a szocializmus mellett foglalunk állást, és a nemszocialistával szemben lépünk fel. A pártosság: feltárni és megmutatni azokat a meglevő és fejlődő szocialista emberi kapcsolatokat, amelyek megvannak, amelyek maga-