Irodalmi Szemle, 1982
1982/9 - Vojtech Kondrót: Valódi bor (beszélgetés Illyés Gyulával)
tok merülnek fel, amelyeket az élet állít elénk s amelyeket meg kell oldani. Költő vagyok, ám ezen kívül egyéb kötelességeim is vannak. Mint „szürrealista” költő megírtam a Puszták népét. Mert a maga idejében éppen a szürrealizmus tanított keménységre, bátorságra, meg nemalkuvásra. De vegyük például. Petőfit — ő is sokoldalú és szétforgácsolt volt. Második anyanyelved a francia. Milyen mértékben hatott ez eredeti anyanyelvedre? A francia világos nyelv, a világosság nyelve, felvilágosult vagy felvilágosító nyelv. A franciában nem fejezhetjük ki magunkat pontatlanul, ködösen, hanem csak világosan, egyszerűen. A franciában nem lehet csalni. A francia és a magyar nyelv összekötő kapcsa a latin, a racionalizmus nyelve. Kosztolányi Dezső egyszer megkérdezte tőlem, hol tanultam meg olyan jól magyarul. „Párizsban, Jules Rénard-ról”, válaszoltam. És Kosztolányi megjegyezte: „Én is!” Az avantgarde-hoz való viszonyod ... Az avantgarde-ot sohasem vetettem el teljesen, de mindig olyan kifejezést kerestem, amellyel kifejezhető, definiálható valami. Ezért hagytam el a szürrealizmust annak eredeti formájában. Kassák például nem akarta közzétenni József Attila verseit, mivelhogy rímesek voltak. De Cocteau ugyancsak írt rímes verseket! No látod! A népköltészet, a népdal manapság is befolyásolhatja a műköltészetet? Perszehogy. A nép hosszú századokon át csak a népdalnak, a népköltészet minden formájának köszönhetően maradt meg. A népköltészet elemeinek éppen ezért manapság is — a vers közvetett formájában — vissza kellene kerülniük oda, ahonnan származnak: a néphez... A népköltészet örök, kiapadhatatlan forrása a költészetnek: számunkra és az utánunk jövők számára is. A szlovák olvasó még a te válogatott verseid megjelenése előtt megismerkedett Kassák Lajos és Weöres Sándor költészetével. Hogyan jellemeznéd e két költőt te, a mai magyar költészet harmadik pillére? Kassák túlságosan vezéri jellem volt, ezért is maradt sereg nélküli hadvezér. A munkatársa voltam, de olyan munkatársa, aki ellentmondott neki és szüntelenül vitázott vele, még ha tisztelte is. Az ilyen vezérek, sajnos, mindig azt hiszik, hogy — mint nálunk mondják — „csak nekik súg az isten”, csakhogy ő József Attilának meg nekem is súgott. De ezt csak azoknak mondom, akik tisztelik és értékelik Kassákot — ellenkező esetben én leszek az első, aki megvédi őt. Weöres bármilyen költői feladatot képes megoldani, s maga is újabb és újabb feladatokat gondol ki a végtelenségig. Bármely műfajban mesterművet alkot, gondoljunk csak a fordításaira. Hogyan viszonyulsz a szlovákiai és egyáltalán a csehszlovákiai magyar irodalomhoz? Személyes leszek. A legerősebben Forbáth Imre költészete hatott rám, méghozzá már kezdeti fázisaiban. Örülök, hogy éppen én voltam az, aki segített neki napvilágra jutni, aki beszédre bátorította, aki rábeszélte első kötetének megjelentetésére. Milyen kapcsolatban állsz a szlovák és a csehirodalommal? Hogyan látod a középeurópai testvéri szocialista államok irodalmi kapcsolatainak perspektíváit? 1953-ban egy hivatalos íróküldöttség tagjaként szép darabot megismertem a ti gyönyörű hazátokból, sok emberrel megismerkedtem: írókkal és nem írókkal. A legmélyebb benyomást Vitézslav Nezval tette rám. Természetesen főleg a francia nyelv meg a párizsi emlékek kapcsoltak egymáshoz bennünket... No és ha a perspektívákról van szó, vissza kellene térnünk úgy negyven évvel, és ott kellene újra kezdenünk, ahol akkor megszakadt, abbamaradt ígéretesen fejlődő kölcsönös megismerésünk.. . Tehát semmi mást, mint következetesebben építeni arra, ami akkor olyan nagyvonalúan elkezdődött, s ami, sajnos, különböző objektív és szubjektív okokból nem fejeződött be. Egyelőre az 1971-ben kiadott Abbahagyott versek az utolsó köteted. E versek stilizált töredékessége, tömörsége új síkokba tolja át lírádat...