Irodalmi Szemle, 1982
1982/10 - Záreczky László: Kodály Galántája
s a nagyvilágba általuk eljuttatott verbunkos muzsika szolgáltatta Kodálynak az alapokat a Galántai táncokhoz. Vágai, taksonyi és vízkeleti parasztlányok szolgáltak akkoriban a Kodály családnál. A tőlük hallott dalok lettek — a szüleitől megismert klasszikus zene mellett — a kis Kodály zenei táplálékává. Kodály Zoltán 1888. szeptember 1-én lépte át először a háromtantermes galántai népiskola küszöbét. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik nem mezítláb jártak iskolába. Édesapám egyik testvére, István bátyám, egy osztályba járt Kodály Zoltánnal. Egy időben egymás mellett is ültek. Fülöp János tanító az egyik évben kettest adott énekből Kodálynak. Ki tudja, miért? Kodály az 1937-ben kiadott Bicinia Hungarica előszavában így emlékezik a Galántán eltöltött hét esztendőre: „Galántai népiskola, mezítlábas pajtásaim, rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át. Hajigáló, verekedő, fészekkiszedő, semmitől meg nem ijedő, talpig derék fiúk, dalos, táncos, illedelmes, jódolgú lányok: hová lettetek? Ha minket akkor effélékre (s még egyre s másra) megtanítanak, de más életet teremthettünk volna ebben a kis országban, így azokra marad, akik most kezdik tanulni, hogy nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd igazán: örvendjen az egész világ ...” Kodály Zoltán 1905 augusztusában Galántáról indult első népdalgyűjtő útjára. Először a Mátyusföld meg a Csallóköz falvait járta, majd a Zoborvidéken folytatta a munkát: „Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és ötven koronával a zsebemben indultam el a Csallóközbe. Ott bolyongtam kialakult rendszer nélkül, embereket fogtam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmába és hallgattam az aratólányok dalát...” A népdalok Kodály előtti lejegyzői, mint ő maga döbbenten megállapította, meghamisították a dalokat, az idegen zenén nevelkedett gyűjtők főként a magyar sajátosságokat másították meg bennük. Ekkor tudatosította Kodály: „nincs más választás, mint a néptől megtanulni dalait.” Mátyusföldi parasztoknál, béreseknél, kisdunai halászoknál, cselédeknél talál szállást, kunyhók mécslángja mellett veti papírra útijegyzeteit s az összegyűjtött népdalokat. A mátyusföldi Nádszegről Párizsba írt üzenetében egyebek között ez állt: „Azt hiszem, ez szebb, mint Páris... Én úgy iszom és kurjongatok, mint a falusi legények, van is eddig dalom már 100-on felül.” Mint tudjuk, ezen az útján 150 népdalt gyűjtött, s ebből tizenöt dallamot Mátyusföldi gyűjtés címmel 1906-ban közölt az Ethnográfia. A Galánta iránti szeretet hozta őt el 1927-ben is hozzánk, a régi iskolába, amelyre mindig szívesen emlékezett. Hat esztendővel e látogatás után pedig egy csodálatos szép szimfonikus művel ajándékozta meg Galántát s az emberiséget. 1933-ban — a Budapesti Filharmóniai Társaság megalakulásának 80. évfordulója alkalmából — megírta zenekari művét, a Galátai táncokat. (A galántai új Művelődési Házban 1978. június 3-án csendültek fel először a Galántai táncok akkordjai: a budapesti Vasas szimfonikus zenekar adta elő, Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző vezényletével.) 1943-at írtunk, amikor Kodály Zoltán ismét Galántára érkezett. Május 30-a volt. Kodály néhány perccel háromnegyed kilenc előtt, gépkocsin érkezett a községbe, s legelőször a régi iskolát látogatta meg. Körülnézett az osztályban, elindult a padok között, aztán beült az egyikbe, s a rá jellemző rövidséggel csak ennyit mondott: „Itt ültem...” Belenézett az eléje tett osztálynaplóba, amelyben ez állt: „Neve: Kodály Zoltán I. oszt.” Lapozta a kopott, megsárgult könyvet, s amikor a saját jegyeihez érve észrevette az énekből kapott kettest, csendesen megjegyezte: „Ebből a tantárgyból, úgy látszik, kissé gyengébb voltam.” A községháza tanácstermében ebéd előtt ünnepi ülést tartott a képviselőtestület, s e gyűlésen Kodály Zoltánt Galánta község díszpolgárává választották. Kodály köszönő szavai azonban nagyon meglepték az „urakat”: „Nekem, mint mától fogva e község polgárának, nemcsak kötelességeim, de jogaim is vannak itt. Jogom van kérni, javasolni, akár követelni is, hogy községünk elöljárósága ezentúl az eddiginél sokkal nagyobb mértékben tekintse feladatának a magyar művelődés szolgálatát. Kézzelfogható, maradandó intézkedésekre van szükség.” Majd így fejezte be mondandóját: „Én megfogadom, hogy eleget teszek polgártársi kötelességemnek, és időnként ellenőrizni