Irodalmi Szemle, 1996
1996/2 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...
Kovács Sándor Iván Száll Márs mindenikben, s az ő vitéz szemek Bátorságban villámnak, mint gyémántkövek. Hangos zendülés lön az. vitézek között, Mint mikor kemény szél megfujja az. erdőt; Mindenik csak alig várja az.1 az. üdőt, Az mikor Istenhez, bocsáthassa lelkét. Zrínyi eposzbeli Tátra-hasonlatainak ez a végső kiérlelt variációja. Elmaradt belőle a földrajzi tájolás, a megnevező empirizmus: általános érvényű másfél tömör sorrá sűrűsödött: "Mint mikor kemény szél megfújja az erdőt". Ezt az erős gyönyörű sort és előzményeit a későbbi magyar költészet — többnyire nem is tudván, ki a forrás — sokszor visszazengi. Verseghy Ferenc: "S hol csak csörgése a vizeknek / vagy jajta zeng a zsid szeleknek, /midőn gallyakba ötlenek" (Rikóti Mátyás, lábjegyzet). Csokonai Vitéz Mihály: "Sűrű felhő száll le Kárpátus széléről / S az aethert megúszván a » felszél« szárnyain " (A nemes magyarságnak felütésére). Vajda János: "Mikor a szél hírs észak felül / Az erdőn oly szomorún hegedül, / Hogy a fák borzongnak, / A gally remeg, / Táncolnak a légben a falevelek" (Elmúlt idő). Arany János: "Zúg az erdő, lecsapott a felszél" (A lantos). József Attila: "Szaggatlak, mint a fergeteg az erdőt. / Zúgj és nyögj. Vigyázz: ez küzdelem " (töredék). Nemes Nagy Ágnes: "Szél zúg sornyi fán,/Mint a fésű csontfogán " (Vadkacsa). Csokonai Vitéz Mihályt külön kiemelem: az ő Zrínyi-élményének intenzitásával keveseké ér fel. Nyomtatásban is megjelent epikonja, A nemes magyarságnak felülésére (Komárom, 1797) arra hozza fel hasonltásként a Kárpát egymással ütköző szeleit és fellegeit, ahogyan a magyar csap össze a franciával. Mint mikor a Tátra kősziklás bércéről Sűrű felhő száll le Karpatus széléről, S az aethert megúszván a ’felszél’ szárnyain, Másikba ütközik Mária kőszálain; S nem akarván egy is útat adni másnak, Dühös tornyoskodva rohannak egymásnak, Rettentő dörgéssel, villámmal, mennykővel küszködnek az égnek mezején erővel; Amit csak útjukban a földön találnak, Abból irtóztató prédálást csinálnak, Város, falu, erdő, hegy, völgy mind puszta lesz, A rémült Palóc fél, hogy a világ elvész, Igy csap itt a csata öszve a csatával, A vitéz, magyar nép a franc armadával.