Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - ÉRDÉLYI ZSUZSA KÖSZÖNTÉSE - Szakolczay Lajos: Hegyet hágék, lőtőt lépék (vendégkritika)

Szakolczay Lajos Hegyet hágék, lőtőt lépék (Vendégkritika) Nem akarok hinni a szememnek: előttem a Hegyet hágék, lőtőt lépék harmadik, megint bővített, ezúttal Pozsonyból érkezett kiadása. Gyönyörű könyv. Teste van, akárcsak a Bibliának — a korábbi kiadások szövegeinek száma 137-ről, illetve 251-ről mostanra 321-re nőtt —, ám forgatásakor, az archaizáló, szép külső ellenére, elsőbben a szelleme ragad meg. Az a megtisztító erő, amit az Erdélyi Zsuzsanna által föltámasztott kései középkor sugall. Ha nincs vagy kevés az írásos emlék, akkor életre keltve egy sosem volt régiséget, szóljon a szóló száj, öreg mámikáink, búcsújáró öregjeink sok nemzedék kincsét őrző pogány-keresztény imája-zsolozsmája! Amely nemcsak a torokfájásra, hideglelésre, hályogra, ijedtségre stb. lehet hasznos ima, hanem a Jézus Krisztust megidéző szenvedéstörténet költőileg átélt mozzanataival az ember háborgó, a valóságban ugyancsak sokat szenvedő lelkére is. A szenvedővel való azonosulás magában hordja a megtisztulás reményét. A féltve őrzött, az emlékezet ki tudja, milyen mélységéből előkerült imák, amelyek gyakran a templom falain kívül rekedtek, ezért némelykor bibliapót­lékként is hatnak. Hogy egyikük-másikuk elmondásával a hét halálos bűn megbocsáttatik-e, kérdéses, de a verssel fölérő, nemegyszer poétikai magasla­tokba szökő zsolozsmák-bájolók megszólaltatói hittek a varázslatban. Nyomo­rúságos életük fölött mindig ott volt egy égi út­r­a képzelet. Ha itt lent szorított valami, akkor a megfoghatatlanságában is sugallatos ösvény jelentette számukra a szabadságot. A moldvai Diószénről származó, szárászi (Tolna megye) Benke Jánosné Benedek Rozália könyveimmé emelt, mára klasszikussá váló verses látománya beavat a lélek emez intimitásába. „Hegyet hágék,/ Sőtőt lépék,/ Kőkápolnicskát láték,/ Bellőt arannyal,/ Kitel irgalmas/ Szent Világ Úrjézus Krisztus benne lakik vala,/ Aran hajával' leeresztvel,/ Arankönyveivel kicsordulva,/ És aransze­­kállával kitépvel,/ Eljőve Szent Világ Úristen és megkérdeztén:/ Miért ülsz itt, Szent Világ Úrjézus Krisztus,/ Aranhajadval beersztvel/ Arankönyveidvel kicsordulva,/ És aranszekálládval kitépvel?/ Azér ülök itt, Szent Világ Úristen,/ Várom a harangokat, megkonduljanak,/ A bűnösök ide folyamoggyanak,/ Bűnbánatot tartsanak,/ Szent asztalomról táplálkoggyanak,/ Hogy örök életet éljenek./ Aki esztét elmongya eszte lefektibe,/ Reggel felkeltibe,/ Testve beteg,/ Lelke készül,/ Boldog mennyország ajtaja nyitut’, áment.” A kozmikussá tágított képben, melyet a kőkápolnicska, az adatközlőben a történelem és a lélek viharait egyként lecsendesítő kápolnácska indított el, az Úristen legszegényebb jobbágyaiként számon tartott csángók szenvedésélme­

Next