Irodalmi Szemle, 2005

2005/7 - Napló

750.000 KÍVÁNCSI OLVASÓ A Potter-kasza, ha beindul... A hatodik Harry Potter-kötet (a címe: Harry Potter és a sárvérű herceg) hamarosan a boltokba kerül — a New York Times utánanézett, eddig hányan voltak kíváncsiak látatlanban. A Barnes&Noble képviselője június 20-i nyilatkozatában elmondta, hogy a hálózat boltjaiban és a weboldalukon keresztül leadható előrendelések száma eddig 750 000, de a kötet megjelenéséig egymillió érdeklődőre számítanak. Márai Sándor a sikerlista élén A Corriere della Sera olasz napilap kulturális melléklete szerint a könyvek siker­listáját Olaszországban Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye ve­zeti. Olaszországban tavaly jelent meg a nyolcadik Márai-fordítás: Az igazi, Judit és Az utóhang került egy kötetbe, Az igazi nő címmel (La donna giusta, Adelphi). Magyarország legnagyobb könyvesboltja Budapest és az ország legnagyobb könyvesboltját, az Alexandra áruházat, a Nyu­gati tér 7. szám alatt még márciusban nyitották meg. A 2200 négyzetméter alapte­rületű hétszintes áruház, az Alexandra ötvenegyedik láncszeme mintegy 500 ezres választékkal várja a látogatókat mindennap reggel tíztől éjfélig. Az Alexandra-pó­­dium naponta ingyenes irodalmi és művészeti programokat kínál. Magyar származású író a német írószövetség élén Az 56 éves, egri születésű Török Imre Isgarhofenben, a déli Baden-Württemberg tartomány és Bajorország határán fekvő településen él, nemrég tért haza Ingolstadtból, ahol az írószövetség elnökévé választották. Meghalt Larry Collins bestseller-író Hetvenöt éves korában, agyvérzés következtében a dél-franciaországi Fréjus kór­házában meghalt Larry Collins amerikai bestseller-író, aki a francia Dominique Lapierre-rel közösen számos sikerkönyv, így A párizsi csata szerzője volt. A ha­lálhírt Dominique Lapierre közölte. A legrégibb németországi Trisztán-szöveg A Trisztán-monda legrégibb kéziratára akadtak rá a regensburgi püspökség Köz­ponti Könyvtárában katalogizálás közben. Spanyolnátha: uborka_fazon Június 20-án jelent meg a spanyolnátha nevű netes irodalmi folyóirat „uborka fa­zon” című száma, mely a www.spanyolnatha.hu webcímen érhető el.

Next