Irodalmi Ujság, 1963 (14. évfolyam, 1-23. szám)
1963-01-01 / 1. szám
Irodalmi Ujság XIV. évfolyam 1. szám A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1963 január 1. Mauriac, Rossellini, Cocteau a kínai agresszió ellen Vezető angol, francia és olasz intellektuelek közös nyilatkozatban tiltakoztak az indiai területre behatoló kínai agresszió ellen. Szolidaritásukat fejezték ki az indiai néppel s nyilatkozatukban rámutattak arra, hogy a kínai csapatok visszavonulásával a veszély még nem szűnt meg: a világ közvéleményének őrködnie kell azon, hogy India békében és háborítatlanul folytathassa építő munkáját. A francia nyilatkozatot a többi között a következők írták alá: Jean Cocteau, Francois Mauriac, André Maurois, a Francia Akadémia tagjai, Raymond Aron, L. Renou, a Sorbonne professzorai, Armand Salacrou, Janine Bouissounouse, Pierre Emmanuel, Louis Martin-Chauffier, Jean Paulhan, David Rousset, René Tavernier, Louis de Villefosse, stb. Az olasz nyilatkozat aláírói: Roberto Rossellini, Ignazio Silone, Alfredo Todisco, Leo Valiani, Vincenzo Arangio Ruiz professzor, Domenica Bartoli, Lamberto Eorghi professzor, stb. Az angol aláírók: E.M. Forster, Barbara Ward, Jennie Lee, Lord Altrincham, Max Beloff professzor, Desmond Donnelly képviselő, Harold Wilson, stb. , _ . JANUÁR 1.-I SZÁMUNK TARTALMÁBÓL IRODALOM, MŰVÉSZET Körmendi Ferenc: Téli délután (4-5. old.) Enczi Endre elbeszélése: Esőcsepp (7. old.) Robert Proct: Emlékezés Albert Camus-ra (4-5. old.) Friedrich Dürrenmatt nyilatkozata (1. old.) Dénes Tibor Faludy György könyvéről (6. old.) Folytatódik a hadjárat Moszkvában a modernek ellen (3. old.) Emlékezés ifj. Krúdy Gyulára (6. old.) Kibédi Varga Áron versei. POLITIKA Hruscsov Titót választotta (2. old.) Az Idő Sodrában, Glosszák, Hírek SZILVÁGYI JÓZSEF Az író az emberek és nem az állam lelkiismerete &Rieckich í Dürrenmatt nyilatkozatla érz Sxodamna Wpágnak A TAXISOFŐR háromszor is eltévedt, amíg odajutottunk a neucháteli házhoz. A magányt és a nyugalmat szerető drámaíró a városon kívül, az erdő szélén egy domboldalon lakik. Egy derék bennszülött mutatta meg végül az odavezető keskeny hegyi utat, mondván : a ház előtt álló nagy amerikai kocsiról fogjuk megtudni, hogy helyben vagyunk. A hatalmas Chevrolet valóban ott állt a polgári jólétet sugárzó háromemeletes ház előtt, melyet úgy építettek a domboldalba, hogy az utcai bejárat egyenesen a második emeletre vezet. Viszont minden emeleten van kijárat a kertbe s bármennyi lépcsőt mászik az ember föl vagy lefelé, valamiképpen mindig a földszinten találja magát. Csengetésemre sínadrágos szobalány nyitotta ki a kerti rácsajtót. Amikor megmondtam a nevemet, elindult a lépcsőn lefelé, mondván : „Az úr a dolgozószobájában várja”. A lépcsőház végig japán rajzokat utánzó mintás fehér tapétával van bevonva, az egyik szobában régi, masszív berni bútorzat látható, míg a benyíló berendezése vadul modern , Dürrenmatt ízlése meglehetősen eklektikus. Két emelettel lejjebb elérkeztünk az óriási dolgozószobához. Az ajtóval szemben széles, majdnem földig érő, hatalmas ablakok foglalják el az egész falat, amelyeken át lelátni a Neuchâteli-tóra és azon túl a hóborította Alpesekre. Csodálatosan szép látványt nyújt a decemberi délután könnyű ködfátyolával bevont táj. A szoba berendezése modern, mindenfelé kényelmes karosszékekkel, jobboldalt sima vonalú, nagy íróasztal, rajta villanyos írógép, a gépben félig teleírt ív, több másolattal. Dürrenmatt maga gépeli darabjait, sőt valószínűleg mindjárt gépen rögzíti gondolatait, mert az asztalon nyomát sem látom kéziratnak, vagy jegyzetnek. Belépésemkor a ház ura feláll gépe mögül, amelyet kissé félretol, elém jön és felém nyújtja kövér, puha fogású kezét. Nagy darab, erősen elhízott ember, vastagkeretű pápaszemet hord, kopasz fejét már csak oldalt koszorúzza bozontos, szürke haj. Ha nem tudnám, hogy 1921-ben született, könnyen nézném 55 évesnek. Külseje után ítélve inkább lehetne meggazdagodott vidéki kereskedőnek gondolni, mint híres drámaírónak, akinek darabjait világszerte legalább 20 nyelven játsszák. SZÓTLANUL MUTAT HELYET az íróasztallal szemben álló karosszékben, majd egy szekrényből előveszi korábban írásban beküldött kérdéseimet és elém rakja azokat. Nem is mondhatnám, hogy rakja, inkább ráejti az íróasztalra, amelyen nincs tenyérnyi üres hely : a szerteszét heverő pipák számát hozzávetőleg huszonötre becsülöm. Félreértés ne essék : Dürrenmattról nem lehet azt állítani, hogy mogorva. Inkább csak szófukar. Később, a beszélgetés hevében bőbeszédűbbé válik. Mióta szárnyra kapta a világhír, sokat kell utaznia, sok emberrel van dolga, de azért érzem, hogy igazán jól csak tóparti magányában érzi magát, az írógépe előtt. Lehet, hogy a berni paraszti környezet, amelyből származik, lehet, hogy karrierjének kezdeti nehézségei tették ilyenné. — Színdarabjai mindenhol nagy sikerrel kerülnek színre, Nyugaton is, Keleten is — kezdem a beszélgetést. — Minek tulajdonítja, hogy művei az egymástól merőben eltérő ideológiájú országokban egyaránt kedvező fogadtatásban részesülnek. — Na, ami a Keletet illeti, nem mindenütt, — mondja, — csak Lengyelországban, Jugoszláviában és, azt hiszem, Magyarországon, Kelet-Németországban és Csehszlovákiában még egyetlen darabomat sem adták. Lengyelországban egyébként is liberális kultúrpolitikát folytatnak. Nem hiszem, hogy Kelet-Németországban egyhamar színpadra kerülnek. — Az ember pedig azt gondolná, hogy az említett országok azonos magatartást kénytelenek követni. — Az államok igen, de az emberek nem — feleli. — Lengyelországban teljes kultúrszabadság van. — Magyarországon tudtommal „Az öreg hölgy látogatásá”-nak nagy sikere volt. Elő fogják adni más darabját is ? — Azt hiszem, „A fizikusok”-at hozzák színre. Még nem tudom biztosan.Fel akarom tenni a következő kérdést, de Dürrenmatt eltűnt. Körülnézek és látom, hogy a dolgozószoba üvegajtaja nyitva van és az író, szivarját szíva, fel-alá sétál a tóra néző teraszon. Azt hinné az ember, hogy felkészül a következő kérdésekre. Majd szó nélkül visszajön.) — Párizsban legutóbb nagy sikert aratott a „Frank V.” című darabja, pedig a francia főváros közönsége tudvalevőleg óvatos külföldi szerzők színdarabjaival szemben. Mivel magyarázza, hogy ez a tipikusan latin publikum ilyen jól fogadta ezt a bemutatót ? — Párizs nemzetközibbé vált. Egyébként is sok minden megváltozott. És aztán nagyon sokat számít, hogyan játszanak egy darabot. „Az öreg hölgy”-et két különböző előadásban láttam. Az első a Théátre Marigny-ban határozottan rossz volt. Ezzel szemben az Ambigue-ben a Théátre de l’Est nevű színtársulat kitűnően játszotta. Az első Párizsban színrekerült darabom előkészítésénél nem voltam jelen, viszont a „Frank V.” próbáin ott voltam. A „Frank V.” különben is szatirikus komédia és ezt a műfajt mindenhol szeretik az emberek. — Franciaországban a külföldi darabokat nem fordítani, hanem „adaptálni” szokták. Rudiberti még Shakespeare-t is adaptálta. Hogyan történt ez az ön műveivel? — Az én darabjaimat évek óta egy és ugyanaz a fordító fordítja és senki nem adaptálja őket franciára. A színházak vagy elfogadják úgy, ahogy én átnyújtom, vagy sehogy. Más a helyzet Amerikában, ahol még sokkal inkább „adaptálják” a darabokat, mint bármely más országban. — Hogyan ellenőrzi darabjai fordítását ? Szoktak-e a fordítók változtatni a szövegen ? — Általában nem változtatnak darabjaimon. Igaz, hogy olyan országokban, amelynek nyelvéről fogalmam sincsen, nehéz az ellenőrzés. Elővettem az Irodalmi Újság november 1.-i számát, amely beszámol arról, hogy „A fizikusok” magyarországi fordítója Dürrenmatt darabjának egy fontos részét megváltoztatta : a fordítás kihagy egész mondatokat, amelyek a pártot bírálják. — Lengyelországban is kihagyják ezt a részt ? — Ki. — Az előbb megjegyezte, hogy Lengyelországban más a helyzet, — ott liberálisabb kultúrpolitikát folytatnak... — Ezt mégsem merik... Mit csináljak ? Nem provokálhatom ki a színház bezárását. — Tehát akkor ? Dürrenmatt most már majdnem mérgesen mondja : — Értse meg, nem szabadok. MÁS TÉMÁRA térek. — Milyen munkamódszerrel dolgozik ? Van-e szüksége különleges feltételekre, életkörülményekre a munkához ? Van-e meghatározott munkabeosztása, készít-e előzetes feljegyzéseket ? Vannak-e mániái, mint Schillernek vagy Balzac-nak voltak ? Dürrenmatt első ízben mosolyodik el : — Nincsenek mániáim. Dolgozni rendszeresen szoktam. Reggel 10-től 12-ig, délután 2-től 6-ig írok. De csak itthon. A rendezés persze más, ott rendezek, ahol színre kerülnek darabjaim, ha jelen vagyok a próbáknál. Jegyzeteket nem csinálok, vázlatokat sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy darabjaimat minden előzetes munka nélkül vetem papírra. De ez a munka bennem folyik, ha megérik, leírom. — Az ön darabjai újszerűek mind felépítésükben, mind felvetett témájukban. Feltehető, hogy bizonyos célokat, ideálokat követ? — A drámaíró nem követ feltétlenül bizonyos célokat műveiben. Csak a történteket írja meg, időszerűen. Ábrázol, mint a szobrász. Én drámaíró vagyok és nem filozófus, mint Sartre, ő valóban azzal a célzattal írja darabjait, hogy azokon keresztül igazolja filozófiai tételeit. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy engem nem érdekelnek a kor jelenségei. Csak másként fogom fel és másként ábrázolom azokat. A dráma ugyanolyan értékű lehet, mint egy filozófiai mű, csak éppen a kifejezési módja más. A drámaíró mondanivalóinak formáját és kereteit tetszés szerint választja meg. Ugyanazt elmondhatná más formában, más keretek közt is. Nézze, pl. a „Frank V.” lényegében egy emberi közösség, egy kollektíva képét tárja a közönség elé. Pontosabban: egy gengszter-demokráciáét. A darab politikai vígjáték, amely az emberek egymáshoz való viszonyát mutatja egy kollektív intézmény keretében. — Miért választotta ezt az énekkel tarkított, operettszerű műfajt ? VÁLLATVON : — Az ének csak ürügy arra, hogy a szereplők elmondják mondanivalójukat. Mint ahogy csak forma kérdése, hogy a „Frank V.” cselekménye egy magánbank kereteiben játszódik. Választhattam volna egy minisztériumot, egy másik kollektív intézményt, vagy akár egy államot színhely gyanánt. A keret nem fontos egy darabnál, csak az, ami benne kifejezésre jut. — Darabjaiban, jogosan, éles bírálattal illeti korszakunk szociális beállítottságát és a jelenlegi társadalmi rendet. Véleménye szerint min kellene elsősorban változtatni ? — Sok mindenen kellene változtatni. De nem vagyok pesszimista. Nehéz volna jóslásokba bocsátkozni. A magam részéről remélem, hogy az emberiség idővel meg fog okosodni. Az író műveiben rámutat a fenyegető veszélyekre. Ez nem jelenti azt, hogy azok be is fognak következni. — Felfogása szerint az olyan írónak, akinek van mondanivalója is és nemcsak a közönséget kívánja szórakoztatni, melyek a szellemi és erkölcsi kötelességek ? — Az író úgyszólván az emberek lelkiiszrteretének szerepét tölti be. Nem lehet az állam lelkiismerete, mert az állam szervezet, tehát nincs lelkiismerete. Azért is anarchista egy kissé minden szó, mert nem fogadhatja el a fennálló államformát végleges gyanánt. Az államnak szüksége van ellenirányban ható erőkre is (németül így mondja : Gegenkräfte) és ezek az erők — az írók. — Van-e készülőben új darabja, hol lesz legközelebb premierje? — Londonban elhalasztották ,„A fizikusok” bemutatóját , december helyett január 8.-án kerül rá a sor. Szeptemberben a Broadway-n adják elő. De még előbb, márciusban bemutatják új darabomat : „Herkules és Augias istállója” címen, Zürichben. — Befejezésül még egy kérdés: ismer-e magyar írót ? — Egyet : Háy Gyulát, akivel 1951 -ben vagy 52-ben találkoztam Bernben. Mondja, kiszabadult végre ? Érdeklődése őszinte ; megnyugtatom, hogy Háy már nincs börtönben. BÚCSÚZOM, de valahogy úgy érzem : a beszélgetés túlságosan „hivatalos” volt, az interjú túlságosan is interjú. Szeretnék ebből a hidegen okos, minden szavát meggondoló emberből valami közvetlenebb hangot is kicsalni. A szemem az íróasztalára esik. — Látom, azonos passziónk van, — jegyzem meg. — Ön is nagy pipás ? Elmosolyodik. Felvesz egy marokra való mindenféle fajta pipát : — Maga is pipázik ? Hát akkor miért nem gyújtott rá ? Milyen dohányt szív ? Én legjobban ezt a „Szobranie”-t szeretem... Úgy látszik, a pipások szolidaritása erősebb az írókénál és az újságírókénál : amikor taxiért akarok telefonálni, Dürrenmatt felajánlja, hogy kocsiján levisz a hegyről a távoli vasútállomásig. Magára kanyarít egy kopott kabátot, fejére zsíros micisapkát tesz és így ülünk ragyogó, alumíniumkarosszériájú, vörös bőrüléses luxuskocsijába. Az író bámulatos biztonsággal vezet a kanyargó hegyi utakon, egy-kettőre az állomásnál vagyunk. Egy kézfogás és az autó elegánskanyarulattal visszafelé indul...