Irodalmi Ujság, 1967 (18. évfolyam, 1-22. szám)
1967-01-15 / 1. szám
XVIII. évfolyam 1. szám A MAGYAR ÍRÓK LAPJA A TELEFONFÜLKE FOGLYAI Humoros baleset történt Budapesten, Szent Szilveszter napján,az újonnan épített EMKE aluljáróban. Két fiatalember, a MÁV magasépítési főnökség két fiatal munkatársa beszorult az új aluljáró új telefonfülkéjébe s nem tudott semmiképpen sem kijönni. A tömeg, mely Wodka Wyborova üvegekkel s papírtrombitákkal felszerelve áramlott az aluljáró nem legfényesebben sikerült falai közt, a rab ifjak köré csoportosult, vigasztalta őket. Kinyitni a telefonfülke ajtaját senki nem tudta. Telt az idő, vidám ugratás s kevésbé vidám bennszorulás közepette, míg végre, a rendőrség közbelépése nyomán, három telefonfülke-szerelő leszerelte a fülkét a bennszorultakról, valahogyan úgy, ahogyan egykor a páncélosvitézekről lefejtették csata után a páncélt. Kiderült, s erről hivatalos jelentés is kiadatott, hogy a frissen felhegesztett csúszósín önmagától leszakadt, az ajtó közé szorult. Az egyik fiatalember legyintett, a másik kissé szomorú volt, mert egy órával előbb randevúja volt menyasszonyával, az utcán. Másfél óra telt el, az EMKE alatt, a frissen felhegesztett s frissen leszakadt csúszósín mögött. B. János és R. István, a pesti telefonfülke foglyai, engedjétek meg, hogy ezt az időt kihasználjuk, s néhány kérdést tegyünk fel nektek, a távolból. Frissebb választ, mint a tieteket, hitelesebb híradást, mint amit ti adtok, nehezen kapni. KÉRDÉS : Boldogok vagytok ? VÁLASZ : Micsoda szellemes kérdés ! Jobbat is feltehettetek volna, nagy nyugati tapasztalatotokkal. A telefonfülke ajtaja ránk zárult. Ennek nem örülünk. Nem tudjuk, mikor fogják kinyitni, s az aluljáró közönsége túlságosan sokat nevet rajtunk. Ha azonban úgy értettétek a kérdést,ami mégiscsak valószínű, hogy boldogabbak vagyunk-e, mint mondjuk a tíz év előtti szilveszteren voltunk, azt feleljük : igen. KÉRDÉS : Hány évesek vagytok? VÁLASZ : Én huszonöt, a barátom huszonnégy. Alig kamaszodó gyerekek voltunk tíz éve. Borzalmas volt az akkori Szilveszter. Pest félig lerombolva, pokoli hideg a lakásban, ennivaló alig, az utcákon orosz járőrök, kijárási tilalom este. Több barátunk eltűnt, mások azon törték a fejüket, hova dugják el a forradalomból megmaradt pisztolyt, töltényeket. Fogalmunk se volt, mit hoz a jövő. Ha jól emlékszem, azon törtük a fejünket, hogyan lehetne Nyugatra kijutni ... KÉRDÉS : Halló, halló ! Pár szót a mostani életetekről. VÁLASZ : Élünk, dolgozunk. KÉRDÉS : Miért ilyen röviden? (Csend) VÁLASZ : Minek részletesebben ? KÉRDÉS : Nyugodtan beszélhettek. A bezárt fülkeajtó — legalább ez az előnye megvan — tökéletesen szigetel. Attól talán csak nem tartotok, hogy most, Szilveszter kavargásában, rákapcsolják a lehallgatókészüléket erre az aluljáróbeli telefonfülkére ? (Kis csend) VÁLASZ : Minden lehetséges. Különben is, minek feszegetni a dolgokat. Mindketten megvagyunk, mindketten dolgozunk, keresetünk közepes, elég arra, hogy szüleinkkel lakva megéljünk, sőt ruházkodjunk is. Ha megházasodunk, a feleség is dolgozni fog. Lakásra egyelőre nem számíthat egyikünk sem, de ha nem tévedünk, azokban az országokban, ahol a Ti lapotok megjelenik, sem a legfényesebb a lakáshelyzet. Ennyit a magánéletünkről. KÉRDÉS : Jól van. Akkor beszéljetek a közéletről. VÁLASZ : Az mi ? KÉRDÉS : Magyarország helyzete, gazdaság, politika, sajtó, satöbbi. VÁLASZ : A helyzet jó. KÉRDÉS : Ezt azért mondjátok, mert féltek a lehallgatástól. VÁLASZ (kissé ingerült) : Mi a jó-mindent mondjunk ? Közélet? Az mi az ördög ? Az nem létezik itt. Úgy látszik, már elfelejtettétek. Egyikünk párttag, ő néha elmegy a taggyűlésre. Ott elmondják azt, amivel amúgy is tele az újság. A vietnami háború. A kínaiak veszekedései. Az új létesítmények. (Kis nevetés) Atomerőművet építünk... KÉRDÉS : Miért nevettek ? A leszakadt csúszósín miatt ? VÁLASZ . Épp az imént említettük a barátommal, hogy mielőtt az atomerőműhöz hozzáfognak, előbb meg kellene tanulni hegeszteni. KÉRDÉS : Olvastuk, hogy szovjet tapasztalatok nyomán, szovjet segítséggel fog felépülni az atomerőmű. Az ő hegesztési módszereik talán jobbak, mint az otthoni telefonfülke-hegesztőké... VÁLASZ : Nézzétek, nekünk mindegy az egész. Úgyse szólhat bele senki semmibe. Legalább hadd nevessünk. KÉRDÉS : Ilyen cinikus volna a mai pesti fiatalság ? Ez nevetnivaló ? A magyar kormányzat végre nekilát a magyar urániumkincs felhasználásának. Elvégre, akármilyen fiatalok voltatok, talán emlékeztek, hogy tíz évvel ezelőtt mennyire felháborodott az ország a magyar uránium elherdálásán,azt mondhatni : ellopásán. VÁLASZ : És aztán ? Ki mondta, hogy ezután nem fogjuk elherdálni , hogy ezután nem lopják el tőlünk ? Az az atomerőmű csak terv: hét újabb év kell hozzá, amíg üzemelhet, ha ugyan üzemelni fog. Ki tudja, milyen árat kell érte fizetni ? Ki tudja, milyen újabb függőséget jelent az oroszoktól ? Sőt, még azt sem tudni, milyen áron fogják visszajuttatni nekünk az itthon kibányászott s azóta is folyton elvitt urániumot. Végül még azt sem tudni, nem jelent-e újabb veszélyes katonai célpontot hazánkban ? Nem is beszélve a csillagászati árról, amit érte fizetnünk kell majd. Közben a legegyszerűbb élelmiszercikkek hiányoznak az üzletekből, karácsony előtt egy hónappal elfogyott minden játékáru, a megvásárolható ruhanemű java. KÉRDÉS : Ahhoz képest, hogy milyen fiatalok vagytok, eléggé konzervatív hangot ütöttetek meg. Az atom :haladás. A fiatalság mindig a haladás híve volt minden országban. VÁLASZ : Mi is a haladás hívei vagyunk, nyugodjatok meg. A pesti utcán megjelenő Porsch-ok, Jaguárok, a filmhíradóban látott új nyugati villanymozdonyok, függővasutak látványa megdobogtatja a szívünket. Nem bánnánk, ha három sávon sugározna a mi televíziónk is, mint a londoni, vagy akár tizenkettőn, mint az amerikai. De amikor olyan problémák vannak, hogy nincs tojás, vagy nincs WC-papír, egy állítólag fejlett iparú közép-európai államban, huszonkét esztendővel a háború vége után, akkor azt mondja magában az ember, még ha fiatal is , mindent sorjában. Az oroszok megengedhetik maguknak, ha nekik úgy tetszik, hogy eljussanak a Holdba a rakétáikkal. Úgy látszik, őket nem zavarja, hogy közben biciklivel kell kihajtatni a kolhozba. Minket zavar. Mi, kemény, buta, magyar tökfejünkkel azt szeretnénk, ha — nem akarunk sokat mondani — de legalább ott tartanánk, ahol például Finnország, vagy Ausztria. Atomjuk nincs, de élelmiszer és ruházati gondjaik sincsenek. Autója annak a munkásnak, annak az alkalmazottnak van, aki venni akar. Karácsonykor nem kell egy hónappal előbb az áruházakat járnia, hogy ajándékot vehessen. S főleg nem kell attól félnie, hogy rossz üzletet köt egy olyan nagyhatalommal, amellyel egyszer már — húsz éven át ■— a legrosszabb kalandjai voltak ezen a téren. KÉRDÉS : Nagyon belemelegedtetek a közügyek bírálatába. Mi, akiket nem lehet elfogult szovjetrajongással vádolni, úgy látjuk, mintha bizonyos változás lenne Oroszország magatartásában, a csatlós államok irányában Mintha, talán most először, bizonyos határozott erőfeszítéseket tenne, hogy a puszta hatalmi szó mellett, amely eddigi egyetlen eszköze volt, bizonyos valódi juttatásokkal is magához láncolja őket. Talán a magyarországi atomerőmű közös terve is ezek közé a valóságos juttatások közé tartozik ? VÁLASZ : Meglehet. Talán meglepő, amit most mondunk , de még akkor is nyugtalanító. KÉRDÉS : Az ország energiaszolgáltatásának 15-17 százalékát el tudná látni, 1974-es üzembehelyezésekor. VÁLASZ : Válasz helyett hadd tegyünk fel mi egy kérdést : miért van az, hogy a románok, akik pedig éppolyan ’’szocialista ország”, mint mi vagyunk, nem az oroszoktól vásárolják meg az atomerőművet, hanem, mint azt eldugott hírekből kiolvastuk, nagyobbat, erősebbet vásárolnak Nyugaton ? Talán butábbak nálunk ? Vagy talán az oroszok nem akartak nekik eladni erőműberendezést ? KÉRDÉS : A románok elhatározása valószínűleg összefügg általános nyugati orientációjukkal. Úgy fest, hogy a román kormányzat igyekszik kikerülni az orosz hatalmi körből, s fokozatosan a Nyugathoz szeretne csatlakozni. VÁLASZ : Talán nálunk nem épp most lenne, — végre ! — az a pillanat, amikor könnyen, megrázkódtatás nélkül elszakadhatnánk attól a partnertől, aki eddig többnyire előnytelen gazdasági kapcsolatokon kívül főleg nemzeti elnyomást, kulturális láncokat, veszélyes helyzetekbe sodródást, félévszázados elmaradást, félháborús inflációt juttatott hazánknak? Ehelyett, úgy tetszik, tétlen figyeljük, hogyan teszi meg az önállósulás útját a többi ’’telefonfülkébe zárt nemzet”, mint nyitja ki ajtaját, mint lép ki, előbb talán csak az aluljáróba, aztán a napfényre. KÉRDÉS : Metaforátok tetszetős, mi bizonyítja azonban, hogy — hadd válaszoljunk mi is metaforával— nem verik vissza bunkósbottal a nemzetet a telefonfülkébe, s nem szivattyúzzák-e ki ráadásul még a levegőt is a fülkéből, ha újra megpróbálkozik a kitöréssel, mint 1956-ban tette ? VÁLASZ : A helyzet érzésünk szerint más, mint tíz évvel ezelőtt volt, előnyösebb a számunkra, hátrányosabb az oroszok számára. Mi, akik jól ismerjük az itthoni hangulatot, nyugodtan mondhatjuk, hogy nincs szükség olyasféle kitörésre, amilyen a tíz év előtti volt. Kína leválása, oroszok ellen fordulása mélyen megrendítette az egész keleti tábor helyzetét. Maguk, akik nyugaton élnek, csak hozzávetőlegesen ismerik azt, amit mi itt nap mint nap tapasztalunk: az oroszok valóságos páni félelmét Mao Kínájától. A vietnami háború, Németország felfegyverzése, a NATO valóságos kismiska ahhoz képest, amit a szibériai határokon megjelent óriás, az atomfegyverzetű, oroszellenes Kína jelent. A sajtóban naponta jelenik meg híradás — kommentár nélkül — a’vörösgárdisták” újabb kalandjairól. Ebben az egyben legalább olyan jól el vagyunk látva híradással, mint a legjobboldalibb nyugati sajtótermékek. Azt azonban csak az tudja, aki itthon él, hogy a hivatalos emberek, a főnökség, a beavatottak, egyszóval azok, akik az oroszokkal valamiféle kapcsolatban vannak, micsoda vad dühvel beszélnek Kínáról, milyen elszánt gyűlölet él bennük a mostani Kína ellen. Az oroszok nehéz, veszélyes, új helyzetben vannak. Megtörténhet az is — s ezt nyilván számbavették — hogy egy napon egyedül kell szembenézniük egy hétszázmilliós, fanatizált katonanemzettel, mellyel többezer kilométeres közös határuk van. Ilyen helyzetben természetes, hogy kiutat, szövetségeseket keresnek. Látványos oldala ennek, amikor Gromiko Amerikában egyezményt ír alá, vagy amikor az orosz miniszterelnök Párizsba utazik baráti látogatásra. Kevésbé látványos, titkosabb oldala, amikor engedményeket tesznek a csatlósállamoknak. A mi véleményünk az, hogy Romániának van igaza, amikor felhasználja az alkalmat arra, hogy a lehető legnagyobb engedményeket csikarja ki húsz éven keresztüli elnyomójától. KÉRDÉS : Nyíltan az oroszok ellen fordulni ? VÁLASZ : Ostobaság lenne és, szükségtelen. Földrajzi helyzetünk jobb, mint Romániáé : távolabb vagyunk az oroszoktól. Gazdasági helyzetünk sem lenne katasztrofális, ha nem erőltetnénk tovább a kolhozt, hanem visszaadnánk a parasztgazdaságok egykor virágzó önnállóságát : iparunk ma már el tudná látni őket traktorokkal, nem is beszélve a nyugaton fölös számban futószalagról lefutó traktortízezrekről, melyek vásárlóra várnak. Uránium-kincsünket, mely igen jelentős, okosan meg lehetne 1967. JANUÁR 15-I LAPUNK TARTALMÁBÓL Kovács Imre : Hazánk-e még a szülőföld ? (3. old.) Herényi Károly nyilatkozik az Irodalmi Újságnak (4. old.) Bárdos Artur : Mérföldkövek egy színház életéből (4. old.) Albert Pál : Sartre az arénában (5. old.) Zártkörű vita a moszkvai Marxista-Leninista Intézetben (6-7. old.) Sári Gál Imre : Emlékezés Remenyik Zsigmondra (6-7. old.) Siklós István hozzászólása a költői vitához (8. old.) Halász Péter és Megyery Sári karcolatai (9. old.) Ladányi László elbeszélése : M. Hanavi (11. old.) Bakucz József, Határ Győző, Keszei István és Tűz Tamás versei Az Idő Sodrában, Levelek a szerkesztőhöz, Glosszák, Hírek osztani keleti és nyugati export közt, világpiaci áron s nem homályos cserék szolgálatában, mint jelenleg. A magyar ipar termékeit sem csak az orosz és a néger vásárló tartja nagyra : helyet kaphatna európai s tengeren túli piacokon is, főként, ha a technológia bekapcsolódhatna a nyugati, modern áramkörbe s behozná — s hamar behozná — kétségtelen elmaradását. Tudom előre a választ , hogy Európa mindenképpen halad a közös megoldások felé. Lehet. De attól tartunk, mi ketten, itt a telefonfülkében, s még jó néhányan mások, akiknek ismerjük a véleményét, hogy amíg ez a helyzet elérkezik, megöregszünk. KÉRDÉS : Mi a teendő tehát, pesti fiatalemberek, ebben a most kezdődő 1967-es új esztendőben ? VÁLASZ : Az, amit mi is teszünk, csak maguk nem látják. Dörömbölni a telefonfülke üvegén. Kézzel-lábbal mutogatni, megmutatni, hogy követeljük : nyissák ki a ránk zárult fülkeajtót, távolítsák el a frissen hegesztett, de mégis az ajtórésbe szorult csúszósín alkalmatlan, korszerűtlen darabját. Elvégre nem vagyunk egyedül. Itt áll körülöttünk egy nagy, talán néha mosolygó, alapjában azonban szánakozó tömeg. Szívesen venné, ha visszakerülnénk áramába. Látja, hogy meg vagyunk szorulva. Tíz évvel ezelőtt cipősarokkal belerúgtunk az üvegbe, az szilánkokra tört, véresre sebzett minket, a körülöttünk állókat. Nem lehetett mozdulni sem, amikor értünk jött a felhúzott géppisztolyos rendőrosztag. Ma semmi akadálya annak, hogy ha civilizáltan, de határozottan követeljük a szabadba jutást, ne kerüljön rá a sors egy óra, egy nap, egy hónap, vagy egy év múlva, ne lássuk meg a kanyarban a szerelőcsoportot, ne tartsák jobbnak, a világraszóló botrány helyett azt, hogy egy-két csavarintással kinyissák az ajtózárt. KÉRDÉS : Utána ? VÁLASZ : Barátok maradunk. Elvégre, ha a szerelő kinyitotta az ajtót, mi választana el tőle minket ? Lám, ott jönnek, az aluljáró lépcsőjén. Hárman vannak. Jó arcot vágnak az esethez. Megértették, hogy nem akarjuk az új esztendőt rabságban tölteni. Résnyire megnyílt az ajtó. Megköszönjük, hogy egyetértettek velünk. Kezet fogunk s velük együtt elkeveredünk a papírtrombitát fújó, új életre váró szilveszteri tömegben. UGRAT ATTILA 1967. január 15.