Irodalmi Ujság, 1967 (18. évfolyam, 1-22. szám)
1967-03-15 / 5-6. szám
6 FEBRUÁR 20-án a londoni Sotheby cégnél régi könyvek térképek és kéziratok után nem mindennapi leveleket árvereztek, köztük számos magyar vonatkozásút. Kalapács alá kerültek Kossuth Lajos, Pulszky Ferenc és Tanárky Gyula angolul írt episztolái. Kossuth leveleit elkülönítették a többitől. Amikor az árverést megelőző napokban megtekintettük őket, a 173-as sorszámú borítékból gyűretlenül, mint amikor valaki hosszú, nyugodalmas álomból ébred, kerültek elő az 1848-49-es szabadságharc vezérének levelei. Gyűretlenül, pedig Kossuth több mint 100 évvel ezelőtt olyan aprócska kopertákba hajtogatta őket, amilyeneket manapság gyerekek játékpostája számára készítenek. A papírlapok, a borítékok sárga, zöldeskék vagy narancsszínűek; Párizsban, Milánóban, Cosillában adták őket postára. Kossuth a nyolc levelet 1861. május 12-e és augusztus 20-a között írta Joshua Toulmin Smith angol ügyvédnek. Gondos kézvonásának minden betűje világosan olvasható, akárcsak jól ismert aláírása. Egy-két oldalon elsáppadt ugyan már a tinta, de a legtöbbön szinte kihívóan frissnek tűnik, meghazudtolván, hogy már több mint száz esztendős. ’’Talán te vagy az egyetlen angol, — írja Kossuth 1861. július 8-án Toulmin Smith-nek — aki következetesen, fáradhatatlanul és aktívan rokonszenvezel hazám jó ügyével. Szándékosan használom az ’aktív’ megjelölést, szemben az alkalmi felbuzdulásokkal és a szavakra szorítkozó tiltakozásokkal.'’ Kossuth 1861. márciusában költözött Londonból Olaszországba. 10 évet töltött Angliában, ezalatt barátkozhatott meg Toulmin Smith-szel. Az 50-es években Kossuth, a szabadságharc legtöbb vezetőjével együtt úgy vélte, felszabadíthatja Magyarországot az osztrák uralom alól. Reménykedett abban, hogy a nagyhatalmak súrlódásai, Garibaldi légiója, Cavour, a szárd királyság miniszterelnöke segítségére lesz tervei megvalósításában, hiszen III. Napoléon és Cavour is messzemenő segítséget helyezett kilátásba. Ekkor alapította meg Kossuth Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel a Magyar Nemzeti Igazgatóságot és kezdte el a Magyar Légió szervezését. AZ ELŐKÉSZÜLETEK romantikus, lázas időszakában Kossuth — arra az esetre, ha visszatér Magyarországra — bankót nyomatott Angliában. Később az Osztrák Kormány ezért Londonban pert indított ellene. Az ítélet nem kedvezett Kossuthnak. Friába fellebbezett, ismét vesztes maradt. Kivált erről az ügyről szólnak Toulmin Smith-hez intézett levelei. Kossuth kitűnő angolsággal mennydörög bennük a Szigetország bírósága ellen. De ekkor már aligha gondolhatott közeli hazatérésre. III. Napoléon cserbenhagyta a magyar ügyet, világossá vált, hogy a nagy száműzöttet is csak hitegette, Ausztria nyugtalanítására használta és 1859-ben, Villafrancában nem csekély mértékben az esetleges magyar felkelés rémével zsarolta Ferenc Józsefet és vette rá a fegyverszüneti egyezmény megkötésére. KOSSUTH 1861. május 12-én keltezte Toulmin Smith-nek írt első levelét. Ebben Teleki Lászlóról is szó esik. Teleki 1860. végén Orczy Istvánná meglátogatására hamis útlevéllel, parókásan Drezdába utazott. Nem tudta, hogy Bécs kémjei folyvást figyelik, jelentést tesznek minden lépéséről, így aztán váratlanul érte, amikor a szász rendőrség letartóztatta és kiszolgáltatta Ausztriának. Néhány napi fogság után azonban Telekit, legnagyobb meglepetésére, egyenest acsászár elé vitték. Őrizetbevételét és kiadatását nemcsak Magyarországon, de világszerte felháborodás követte. Bécs beláthatatlan bonyodalmaktól tarthatott, ha kivégezteti az emigráció egyik vezető alakját vagy akár ha Telekinek csak bántódása esik. Ennek tulajdonítható, hogy a császár közölte a fogollyal : szabadlábra helyzteti, ha megígéri, hogy engedély nélkül nem hagyja el a Monarchia területét, nem érintkezik a Monarchia külföldi ellenségeivel és egyelőre tartózkodik a politikai tevékenységtől. Teleki elfogadta a feltételeket és erre elbocsátották a Landesgerichtről. Ám az ’’egyelőre” közvetve tragédiájának vált okozójává. Mert amikor Teleki 1861. tavaszán Ferenc József sajátkezű aláírásával meghívót kapott az országgyűlés felső táblájára, ezt joggal úgy értelmezte, hogy az uralkodó feloldotta adott szava alól. Véget ért az ’’egyelőre”, amíg tartózkodnia kell a politikától. 1861. március 30-án, régi kerületében, Abonyban egyhangúan megválasztották képviselőnek. Szinte természetes volt, hogy a baloldal, a Határozati Párt vezérévé lett. De a döntő szavazás előestéjén, május 7-ről 8-ra virradóra, amikor kiderült már, hogy pártja abszolút többségben van , Teleki szívenlőtte magát. Horváth Zoltán Teleki Lászlóról írt könyvében a következőket olvashatjuk : "Teleki László gyors fokozatosságban felismerve a való helyzetet, kettős erkölcsi válságba jutott. Tudomásul kellett vennie, hogy a saját hibájából történt hazatérés a nemzetet a nem kívánt döntés kényszere elé állította : az emigrációval tart-e vagy sem. De azt is fel kellett ismernie, hogy ha önmagához, elveihez hű akar maradni (s másképp nem lehet élni), akkor egyszerűen megszűnt közéleti működésének értelme, sőt lehetősége is, mert ahhoz amit ő akar, ahhoz e hazában (s alighanem a szomszéd országokban sem) nem akad társ.” (Horváth Zoltán : Teleki László, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964. 1. kötet 474. old.) Egyéb dokumentumok, körülmények is arra mutatnak, hogy Horváth felfogása a helytálló, nem pedig az Új Magyar Lexikonban (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962. 6. kötet 393 old.) Teleki László öngyilkosságáról olvasható szöveg. Eszerint Teleki azért vetett véget életének, mert: "Idegeit felőrölte, hogy sokan — köztük Kossuth is ■— árulónak tartották..." AZ AKADÉMIAI KIADÓ két publikációjának véleményeltéréséhez Kossuth Toulmin Smith-nek írt első ■— most elárverezett levele — is perdöntő adatot szolgáltat. Kossuth 1861. május 12-én, tehát alig néhány nappal Teleki öngyilkosságát követően a tragikus eseményről angolul a következőket írta a londoni ügyvédnek : "Felmérhetetlen veszteség ez hazámnak... Szegény Magyarország ’ Egyik csapás a másik után éri. Emellett Teleki nemcsak terveim részese volt, de legbensőbb barátom is. Gyászolom, mint embert és mint hazafit egyaránt...” Kossuth tehát nem tartotta árulónak Telekit. Még az sem feltételezhető, hogy Toulmin Smithnek — egy kívülállónak — küldött levelében álságos, politikus megfontolásból nevezze Telekit "legbensőbb barátomnak” és a magyarokkal ugyan ’’aktívan” rokonszenvező, de mégiscsak idegen Toulmin Smith-nek — más ügyben írt — levelében gyászolja Telekit "mint embert és mint hazafit egyaránt”. Teleki és Kossuth nézetei kivált a nemzetiségi kérdésben tértek el egymástól. Teleki már 1849. tavaszán egyenjogúságot követelt a magyarországi nemzetiségek számára és Kossuthot megelőzve jutott el a dunai államszövetség gondolatához. Igaz, Teleki felfogása a nemzetiségi kérdésről nem érvényesült a Magyar Nemzeti Igazgatóság 1859. június 22-én kiadott nyilatkozatában, de amikor III. Napoléon kijátszotta a magyarokat, Kossuth számára is egyértelművé vált, hogy a dunai népek függetlenségi törekvéseit össze kell kapcsolni és Kossuth dunakonföderációs elképzelésében — ha nem is eredeti radikális formájukban — Teleki gondolatai érvényesültek. Bízvást feltételezhető, hogy ez is eszében van Kossuthnak, amikor Telekit "tervei részesének” nevezi. Kossuth leveleiben szó esik Cavour haláláról, a kiegyezést kereső Deák Ferenc "passzív kedélyéről” és bizonnyal sok más érdekesség, az általános felfogást megerősítő, esetleg módosító adat volna belőlük kibányászható, ha nemcsak kurta betekintésre tarthatnék kezünkben az évszázados papírlapokat. PULSZKY FERENC és más 1849-es emigránsok Toulmin Smith-nek írt leveleit a 174-es sorszámú nagy barna borítékból húzogatjuk elő. Pulszky 1849-ben a független magyar kormány londoni követe volt, elkísérte Kossuthot amerikai diadalútjára is, de azután kissé elhidegültek egymástól. Leveleit 1861. február 2-a és 1863. augusztus 3-a között írta Olaszországból. Sorai elárulják, hogy ismét közeledni szeretne Kossuthhoz. Ebben a kötegben leljük meg 1849. londoni magyar követe feleségének és fiának leveleit is, amelyeket akkor írtak az angol ügyvédnek, amikor Pulszkyt 1862. augusztusában letartóztatták. Pulszky Garibaldi szicíliai ha,diszállásán járt és amikor innen visszatért, a nápolyi rendőrség őrizetbe vette. A Pulszky-család ugyancsak angolul írt levelei 160 oldalra terjednek, és ugyanez a csomag tartalmazza Tanárky Gyula, szintén Toulmin Smith-nek — de már Magyarországról — küldött két beszámolóját is. Tanárky ismert tagja volt az emigrációnak. A Nemzeti Igazgatóság titkáraként működött, majd a Magyar Légióban küzdött az olasz szabadságharcosok oldalán. Naplóját, amelyet Budapesten az Országos Levéltárban őriznek, ”A Kossuth emigráció szolgálatában” címmel 1962-ben Magyarországon ki is nyomtatták. Tanárky visszatért Magyarországra. A kiegyezés évében, 1867-ben, pesti keltezéssel és postabélyeggel írta leveleit Toulmin Smith-nek. Az elsőt szeptember 27-én, a másodikat pontosan egy hónap múlva, október 27- én. 16 oldalon beszámol arról, miként látja — a Nyugaton járt emigráns szemével — a megváltozott Magyarországot. Hazatérése miatt azonban Kossuth Tanárkyt sem tartotta ’’árulónak”. Közismert Kossuthnak az a Torinóban készült fényképe, amelyre 1877. március 17-én a következőket írta: ’’Igaz, hű barátjának emlékül Kossuth Lajos.” A MAGYAR SZEMPONTBÓL nem csekély értékű történelmi dokumentumok közül a második kötegért fizettek többet a londoni árverésen. A 174-es számú boríték, Pulszkyék és Tanárky leveleivel, 300 fontért kelt el. A Sotheby cég katalógusa szerint ezt is és a Kossuth leveleit tartalmazó tételt is ”egy gentleman” bocsátotta áruba. Talán Toulmin Smith valamelyik leszármazottja, kései örököse. De a ’’gentleman”-t alighanem csodálkozással és csalódással töltötte el, hogy Kossuth írásai potom 120 fontért cseréltek gazdát. A vásárló ”egy lady” volt, aki titokban kívánja tartani kilétét. A Budapesti Rádió február 20- án este, a ’’Népszabadság” pedig másnap reggel adott hírt a londoni árverésről. De mindkettő csak Pulszky leveleit említette, Kossuth episztoláiról se a rádióban, se a pártlapban szó se esett. A ’’Népszabadság” kurta közleménye szerint "Értékes magyar történelmi dokumentumokhoz jutott a Nemzeti Múzeum Londonban”. Pulszky levelei tehát a Nemzeti Múzeumba kerülnek. Oda is valók. De miért nem említik a budapesti tudósítók Kossuth leveleit? Remélhetőleg csak azért, mert restellik a közvélemény előtt, hogy az ereklyeszámba vehető dokumentum, Kossuth kezének írása 120 fontot sem ért meg a Magyar Kormánynak. Viszont olyan restelkedés — bármi legyen is a háttere — amely a hírközlés alapvető erkölcsi szabályait sérti meg, nem enyhítő körülmény. Se Kossuth, se Teleki, de Pulszky se nézné el, mert ez az ő korukban, már száz évvel ezelőtt is az önkényuralom egyértelmű ismertetőjele volt. SZÁSZ BÉLA Kossuth levelei a kalapács alatt Irodalmi Újság HAMARY DÁNIEL A nemzetnek ünnepe van Telkesedéssel indultunk az Újvilág utcai orvosi egyetem épületébe, mely már más célnak, nem az orvosinak áll szolgálatában, — de már ekkor oly nagy közönség állott úton-útfélen, hogy alig haladhattunk. Az egyetem utca, a kúria előtti tér, a Hatvani utca tele volt kiváncsi közönséggel, melynek nagy része áradatként nyomult velünk az orvosi egyetem udvarára, melynek közepén megállottunk. Petőfi és Jókai számára Bulyovszky székeket hozatott. Hamary, Sebő és Gaál ismét a tantermekhez siettek és az ifjúságot kiszólitották. Csausz Márton, az anatómia derék tanára, midőn beszóltunk a terembe, örömsugárzó arccal azt mondta felhívásunkra : ”Ha a nemzetnek ilyen ünnepe van, menjenek önök, de viseljék magukat nemes magyar ifjakhoz méltóan !” — Ezzel a gavallér tanár meghajta magát, a tantermet elhagyta, az ifjúság pedig tódult Petőfi és Jókai köré az udvarra. Schordan, az élettan tanára, nem tudott a helyzet nagyszerűségéhez méltóan viselkedni, latinul kiejtett néhány szóval elhagyott bennünket s mi is kimentünk az udvarra. Petőfi, midőn az orvos egyetemi ifjúság mind mögötte volt, százszor is elszavalta költeményét... Az Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk hatalmasan ismételve jön az ifjúság által. A 12. pontra, midőn felolvasta Jókai, olyan riadalom támadt, melyhez hasonlót az egyetem udvara sem azelőtt, sem azután többé nem hallott. Láttuk mi kezdeményezők, lelki örömmel láttuk, látta a hozzánk csatlakozott ifjúság, a nagyközönség, hogy sem Lenerer, az akkori várparancsnok nem szól át Budáról ágyúival, sem a Károlykaszárnya szuronyai nem csillognak felénk, a bátorságunk, kedvünk, lelkesedésünk fokozódott s számunk percről-percre gyarapodott. (''Hazánk'’ 1886) ÁCS MIHÁLY Öreg nyomdász emlékezik ámos nemzeti színű zászlótól tarkítva, mint egy zúgó ár, közeledett az utcán a tömeg. Landerer a személyzetének élén a nyomda bejáratánál állott, mikor Jókai, Petőfi, Vasvári s a többi márciusi ifjak magyar díszruhában, nemzeti színű vállszalaggal, oldalukon többnyire széles kardot viselve, a tömegből kiváltak, a nyomdába léptek. Erőszakos elfoglalásról szó sem volt. A személyzet éljenzéssel, Landerer rövid beszéddel fogadta őket. Mikor előadták kívánságukat, hogy a 12. Pontot s a Nemzeti dalt, a Tapka magyart előleges cenzúra nélkül akarják kinyomatni . Landerer inkább színleg, mint komolyan figyelmeztette őket az ezzel járó felelősségre , de az ifjak azon kijelentésére, hogy minden felelősséget magukra vállalnak, minden látszólagos nehézség elenyészett. A 12. Pont kéziratát négy részre osztották, a Tapka magyart pedig, hogy a szedés gyorsabban menjen, Petőfi úgy diktálta az illető szedőnek. Mert nem igaz az, amit a többek között Fischer Sándor Petőfi életrajzában mond, hogy a márciusi ifjak maguk álltak a szekrényhez s szedték ki a szükséges sorokat. Nem lehet igaz ez már azért sem, mert bár nem valami boszorkányság az a betűszedés, de azért az intelligens sem tanulhatja meg azt csak úgy egy pillanat alatt. Előbb a betűszekrény számos rekeszeivel kell egy kissé megismerkednie, hogy tudja, melyik betű hol van, s akkor is még sokkal lassabban megy a munka, semhogy abból az időből kitelnék, mely a nevezetes nyomtatvány előállíttására fordíttatott. A regényes színezetnek itt ellenemond már maga a technikai nehézség. Bizony a szedést a nyomdának öt rendes szedője, mindenesetre a rendkívüli helyzetből kifolyólag, nem a rendes gépies módon végezte, s a folytonosan behallatszó éljenzés közben először a Talpra magyar formája került a sajtóba, melynek első példányait riadó örömmel fogadta a tömeg. Bár a nyomásnál a szükséges egyéneken kívül többen is szívesen segédkeztek volna, az előállított példánymennyiség nem volt arányban a kinnlevő tömeg türelmetlenségével, melynek minden egyese beírni akarta a sóvárogva várt sajtószabadság első termékét, így a Talpra magyar a 12. ponttal együtt a kézisajtókból csakhamar a gyorssajtóba került, ahonnan azután a szaporábban készülő példányokat a nyomda személyzete az ablakokból folyton szórta a lelkesült tömeg közzé. (’’Vasárnapi Ujság”, 1896. március) 1967. március 15.-április 1.