Irodalmi Ujság, 1967 (18. évfolyam, 1-22. szám)

1967-03-15 / 5-6. szám

6 FEBRUÁR 20-án a londoni Sotheby cégnél régi könyvek tér­képek és kéziratok után nem min­dennapi leveleket árvereztek, köz­tük számos magyar vonatkozásút. Kalapács alá kerültek Kossuth La­jos, Pulszky Ferenc és Tanárky Gyula angolul írt episztolái. Kossuth leveleit elkülönítették a többitől. Amikor az árverést meg­előző napokban megtekintettük őket, a 173-as sorszámú borítékból gyűretlenül, mint amikor valaki hosszú, nyugodalmas álomból éb­red, kerültek elő az 1848-49-es szabadságharc vezérének levelei. Gyűretlenül, pedig Kossuth több mint 100 évvel ezelőtt olyan ap­rócska kopertákba hajtogatta őket, amilyeneket manapság gyerekek játékpostája számára készítenek. A papírlapok, a borítékok sárga, zöldeskék vagy narancsszínűek; Párizsban, Milánóban, Cosillában adták őket postára. Kossuth a nyolc levelet 1861. május 12-e és augusztus 20-a kö­zött írta Joshua Toulmin Smith angol ügyvédnek. Gondos kézvoná­sának minden betűje világosan ol­vasható, akárcsak jól ismert aláírá­sa. Egy-két oldalon elsáppadt ugyan már a tinta, de a legtöbbön szinte kihívóan frissnek tűnik, meghazudtolván, hogy már több mint száz esztendős. ’’Talán te vagy az egyetlen an­gol, — írja Kossuth 1861. július 8-án Toulmin Smith-nek — aki következetesen, fáradhatatlanul és aktívan rokonszenvezel hazám jó ügyével. Szándékosan használom az ’aktív’ megjelölést, szemben az alkalmi felbuzdulásokkal és a sza­vakra szorítkozó tiltakozásokkal.'’ Kossuth 1861. márciusában köl­tözött Londonból Olaszországba. 10 évet töltött Angliában, ezalatt barátkozhatott meg Toulmin Smith-szel. Az 50-es években Kos­suth, a szabadságharc legtöbb ve­zetőjével együtt úgy vélte, felsza­badíthatja Magyarországot az osztrák uralom alól. Reményke­dett abban, hogy a nagyhatalmak súrlódásai, Garibaldi légiója, Ca­­vour, a szárd királyság miniszter­­elnöke segítségére lesz tervei meg­valósításában, hiszen III. Napo­­léon és Cavour is messzemenő se­gítséget helyezett kilátásba. Ekkor alapította meg Kossuth Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel a Magyar Nemzeti Igazgatóságot és kezdte el a Magyar Légió szervezé­sét. AZ ELŐKÉSZÜLETEK roman­tikus, lázas időszakában Kossuth — arra az esetre, ha visszatér Ma­gyarországra — bankót nyomatott Angliában. Később az Osztrák Kor­mány ezért Londonban pert indí­tott ellene. Az ítélet nem kedve­zett Kossuthnak. Friába fellebbe­zett, ismét vesztes maradt. Kivált erről az ügyről szólnak Toulmin Smith-hez intézett levelei. Kossuth kitűnő angolsággal mennydörög bennük a Szigetország bírósága el­len. De ekkor már aligha gondolha­tott közeli hazatérésre. III. Napo­­léon cserbenhagyta a magyar ügyet, világossá vált, hogy a nagy száműzöttet is csak hitegette, Ausztria nyugtalanítására használ­ta és 1859-ben, Villafrancában nem csekély mértékben az esetleges ma­gyar felkelés rémével zsarolta Fe­renc Józsefet és vette rá a fegy­verszüneti egyezmény megkötésé­re. KOSSUTH 1861. május 12-én keltezte Toulmin Smith-nek írt első levelét. Ebben Teleki László­ról is szó esik. Teleki 1860. végén Orczy Istvánná meglátogatására hamis útlevéllel, parókásan Drez­dába utazott. Nem tudta, hogy Bécs kémjei folyvást figyelik, jelen­tést tesznek minden lépéséről, így aztán váratlanul érte, amikor a szász rendőrség letartóztatta és kiszolgáltatta Ausztriának. Né­­hány napi fogság után azonban Telekit, legnagyobb meglepetésére, egyenest a­­császár elé vitték. Őrizetbevételét és kiadatását nem­csak Magyarországon, de világszer­te felháborodás követte. Bécs beláthatatlan bonyodalmaktól tart­hatott, ha kivégezteti az emigrá­ció egyik vezető alakját vagy akár ha Telekinek csak bántódása esik. Ennek tulajdonítható, hogy a császár közölte a fogollyal : sza­badlábra helyzteti, ha megígéri, hogy engedély nélkül nem hagyja el a Monarchia területét, nem érintkezik a Monarchia külföldi ellenségeivel és egyelőre tartózko­dik a politikai tevékenységtől. Te­leki elfogadta a feltételeket és er­re elbocsátották a Landesgericht­­ről. Ám az ’’egyelőre” közvetve tragédiájának vált okozójává. Mert amikor Teleki 1861. tavaszán Fe­renc József sajátkezű aláírásával meghívót kapott az országgyűlés felső táblájára, ezt joggal úgy értel­mezte, hogy az uralkodó feloldotta adott szava alól. Véget ért az ’’egyelőre”, amíg tartózkodnia kell a politikától. 1861. március 30-án, régi ke­rületében, Abonyban egyhangúan megválasztották képviselőnek. Szin­te természetes volt, hogy a balol­dal, a Határozati Párt vezérévé lett. De a döntő szavazás előesté­jén, május 7-ről 8-ra virradóra, amikor kiderült már, hogy pártja abszolút többségben van , Teleki szívenlőtte magát. Horváth Zoltán Teleki László­ról írt könyvében a következőket olvashatjuk : "Teleki László gyors fokozatosságban felismerve a való helyzetet, kettős erkölcsi válságba jutott. Tudomásul kellett vennie, hogy a saját hibájából történt hazatérés a nemzetet a nem kí­vánt döntés kényszere elé állítot­ta : az emigrációval tart-e vagy sem. De azt is fel kellett ismer­nie, hogy ha önmagához, elveihez hű akar maradni (s másképp nem lehet élni), akkor egyszerűen meg­szűnt közéleti működésének értel­me, sőt lehetősége is, mert ahhoz amit ő akar, ahhoz e hazában (s alighanem a szomszéd országok­ban sem) nem akad társ.” (Hor­váth Zoltán : Teleki László, Aka­démiai Kiadó, Budapest, 1964. 1. kötet 474. old.) Egyéb dokumentumok, körül­mények is arra mutatnak, hogy Horváth felfogása a helytálló, nem pedig az Új Magyar Lexikon­ban (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962. 6. kötet 393 old.) Teleki László öngyilkosságáról olvasható szöveg. Eszerint Teleki azért ve­tett véget életének, mert: "Idegeit felőrölte, hogy sokan — köztük Kossuth is ■— árulónak tartották..." AZ AKADÉMIAI KIADÓ két publikációjának véleményeltérésé­hez Kossuth Toulmin Smith-nek írt első ■— most elárverezett levele — is perdöntő adatot szolgáltat. Kossuth 1861. május 12-én, tehát alig néhány nappal Teleki öngyil­­kosságát követően a tragikus ese­ményről angolul a következőket írta a londoni ügyvédnek : "Felmérhetetlen veszteség ez ha­zámnak... Szegény Magyarország ’ Egyik csapás a másik után éri. Emellett Teleki nemcsak terveim részese volt, de legbensőbb bará­tom is. Gyászolom, mint embert és mint hazafit egyaránt...” Kossuth tehát nem tartotta áru­lónak Telekit. Még az sem felté­telezhető, hogy Toulmin Smith­­nek — egy kívülállónak — küldött levelében álságos, politikus meg­fontolásból nevezze Telekit "leg­­bensőbb barátomnak” és a ma­gyarokkal ugyan ’’aktívan” ro­konszenvező, de mégiscsak idegen Toulmin Smith-nek — más ügy­ben írt — levelében gyászolja Te­lekit "mint embert és mint haza­fit egyaránt”. Teleki és Kossuth nézetei ki­vált a nemzetiségi kérdésben tér­tek el egymástól. Teleki már 1849. tavaszán egyenjogúságot követelt a magyarországi nemzetiségek számára és Kossuthot megelőzve jutott el a dunai államszövetség gondolatához. Igaz, Teleki felfogá­sa a nemzetiségi kérdésről nem érvényesült a Magyar Nemzeti Igazgatóság 1859. június 22-én kiadott nyilatkozatában, de ami­kor III. Napoléon kijátszotta a magyarokat, Kossuth számára is egyértelművé vált, hogy a dunai népek függetlenségi törekvéseit össze kell kapcsolni és Kossuth dunakonföderációs elképzelésében — ha nem is eredeti radikális for­májukban — Teleki gondolatai ér­vényesültek. Bízvást feltételezhető, hogy ez is eszében van Kossuth­nak, amikor Telekit "tervei része­sének” nevezi. Kossuth leveleiben szó esik Ca­vour haláláról, a kiegyezést kereső Deák Ferenc "passzív kedélyéről” és bizonnyal sok más érdekesség, az általános felfogást megerősítő, esetleg módosító adat volna belő­lük kibányászható, ha nemcsak kurta betekintésre tarthatnék ke­zünkben az évszázados papírlapo­kat. PULSZKY FERENC és más 1849-es emigránsok Toulmin Smith-nek írt leveleit a 174-es sor­számú nagy barna borítékból hú­zogatjuk elő. Pulszky 1849-ben a független magyar kormány londo­ni követe volt, elkísérte Kossuthot amerikai diadalútjára is, de azután kissé elhidegültek egymástól. Le­veleit 1861. február 2-a és 1863. augusztus 3-a között írta Olasz­országból. Sorai elárulják, hogy ismét közeledni szeretne Kossuth­­hoz. Ebben a kötegben leljük meg 1849. londoni magyar követe fele­ségének és fiának leveleit is, amelyeket akkor írtak az angol ügyvédnek, amikor Pulszkyt 1862. augusztusában letartóztatták. Pulszky Garibaldi szicíliai ha­,­diszállásán járt és amikor innen visszatért, a nápolyi rendőrség őri­zetbe vette. A Pulszky-család ugyancsak an­golul írt levelei 160 oldalra ter­jednek, és ugyanez a csomag tar­talmazza Tanárky Gyula, szintén Toulmin Smith-nek — de már Magyarországról — küldött két beszámolóját is. Tanárky ismert tagja volt az emigrációnak. A Nemzeti Igazgatóság titkáraként működött, majd a Magyar Légió­ban küzdött az olasz szabadság­­harcosok oldalán. Naplóját, ame­lyet Budapesten az Országos Le­véltárban őriznek, ”A Kossuth emigráció szolgálatában” címmel 1962-ben Magyarországon ki is nyomtatták. Tanárky visszatért Magyarországra. A kiegyezés évé­ben, 1867-ben, pesti keltezéssel és postabélyeggel írta leveleit Toul­min Smith-nek. Az elsőt szep­tember 27-én, a másodikat ponto­san egy hónap múlva, október 27- én. 16 oldalon beszámol arról, miként látja — a Nyugaton járt emigráns szemével — a megválto­zott Magyarországot. Hazatérése miatt azonban Kossuth Tanárkyt sem tartotta ’’árulónak”. Közismert Kossuthnak az a Torinóban ké­szült fényképe, amelyre 1877. március 17-én a következőket írta: ’’Igaz, hű barátjának emlékül Kos­suth Lajos.” A MAGYAR SZEMPONTBÓL nem csekély értékű történelmi do­kumentumok közül a második kötegért fizettek többet a londoni árverésen. A 174-es számú boríték, Pulszkyék és Tanárky leveleivel, 300 fontért kelt el. A Sotheby cég katalógusa szerint ezt is és a Kos­suth leveleit tartalmazó tételt is ”egy gentleman” bocsátotta áruba. Talán Toulmin Smith valamelyik leszármazottja, kései örököse. De a ’’gentleman”-t alighanem csodálko­zással és csalódással töltötte el, hogy Kossuth írásai potom 120 fontért cseréltek gazdát. A vásárló ”egy lady” volt, aki titokban kí­vánja tartani kilétét. A Budapesti Rádió február 20- án este, a ’’Népszabadság” pedig másnap reggel adott hírt a londo­ni árverésről. De mindkettő csak Pulszky leveleit említette, Kos­suth episztoláiról se a rádióban, se a pártlapban szó se esett. A ’’Népszabadság” kurta közleménye szerint "Értékes magyar történel­mi dokumentumokhoz jutott a Nemzeti Múzeum Londonban”. Pulszky levelei tehát a Nemzeti Múzeumba kerülnek. Oda is va­lók. De miért nem említik a bu­dapesti tudósítók Kossuth leveleit? Remélhetőleg csak azért, mert res­tellik a közvélemény előtt, hogy az ereklyeszámba vehető dokumen­tum, Kossuth kezének írása 120 fontot sem ért meg a Magyar Kor­mánynak. Viszont olyan restelke­­dés — bármi legyen is a háttere — amely a hírközlés alapvető er­kölcsi szabályait sérti meg, nem enyhítő körülmény. Se Kossuth, se Teleki, de Pulszky se nézné el, mert ez az ő korukban, már száz évvel ezelőtt is az önkényuralom egyértelmű ismertetőjele volt. SZÁSZ BÉLA Kossuth levelei a kalapács alatt Irodalmi Újság HAMARY DÁNIEL A nemzetnek ünnepe van T­elkesedéssel indultunk az Újvilág utcai orvosi egyetem épüle­tébe, mely már más célnak, nem az orvosinak áll szolgálatá­ban, — de már ekkor oly nagy közönség állott úton-útfélen, hogy alig haladhattunk. Az egyetem u­tca, a kúria előtti tér, a Hatvani utca tele volt kiváncsi közönséggel, melynek nagy része áradatként nyomult velünk az orvosi egyetem udvarára, melynek közepén megállottunk. Petőfi és Jókai számára Bulyovszky székeket hoza­tott. Hamary, Sebő és Gaál ismét a tantermekhez siettek és az ifjúságot kiszólitották. Csausz Márton, az anatómia derék tanára, midőn beszóltunk a terembe, örömsugárzó arccal azt mondta fel­hívásunkra : ”Ha a nemzetnek ilyen ünnepe van, menjenek önök, de viseljék magukat nemes magyar ifjakhoz méltóan !” — Ezzel a gavallér tanár meghajta magát, a tantermet elhagyta, az ifjúság pedig tódult Petőfi és Jókai köré az udvarra. Schordan, az élettan tanára, nem tudott a helyzet nagyszerűségéhez méltóan viselked­ni, latinul kiejtett néhány szóval elhagyott bennünket s mi is kimentünk az udvarra. Petőfi, midőn az orvos egyetemi ifjúság mind mögötte volt, százszor is elszavalta költeményét... Az Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk hatalmasan ismétel­ve jön az ifjúság által. A 12. pontra, midőn felolvasta Jókai, olyan riadalom támadt, melyhez hasonlót az egyetem udvara sem azelőtt, sem azután többé nem hallott. Láttuk mi kezdeményezők, lelki örömmel láttuk, látta a hoz­zánk csatlakozott ifjúság, a nagyközönség, hogy sem Lenerer, az akkori várparancsnok nem szól át Budáról ágyúival, sem a Károlykaszárnya szuronyai nem csillognak felénk, a bátorságunk, kedvünk, lelkesedésünk fokozódott s számunk percről-percre gya­rapodott. (''Hazánk'’ 1886) ÁCS MIHÁLY Öreg nyomdász emlékezik ámos nemzeti színű zászlótól tarkítva, mint egy zúgó ár, közeledett az utcán a tömeg. Landerer a személyzetének élén a nyomda bejáratánál állott, mikor Jókai, Petőfi, Vasvári s a többi márciusi ifjak magyar díszruhában, nemzeti színű vállsza­­laggal, oldalukon többnyire széles kardot viselve, a tömegből ki­váltak, a nyomdába léptek. Erőszakos elfoglalásról szó sem volt. A személyzet éljenzéssel, Landerer rövid beszéddel fogadta őket. Mikor előadták kívánságukat, hogy a 12. Pontot s a Nem­zeti dalt, a Tapk­a magyart előleges cenzúra nélkül akarják kinyo­matni . Landerer inkább színleg, mint komolyan figyelmeztette őket az ezzel járó felelősségre , de az ifjak azon kijelentésére, hogy minden felelősséget magukra vállalnak, minden látszólagos nehézség elenyészett. A 12. Pont kéziratát négy részre osztották, a Tapk­a magyart pedig, hogy a szedés gyorsabban menjen, Pe­tőfi úgy diktálta az illető szedőnek. Mert nem igaz az, amit a többek között Fischer Sándor Petőfi életrajzában mond, hogy a márciusi ifjak maguk álltak a szekrényhez s szedték ki a szük­séges sorokat. Nem lehet igaz ez már azért sem, mert bár nem valami boszorkányság az a betűszedés, de azért az intelligens sem tanulhatja meg azt csak úgy egy pillanat alatt. Előbb a betű­szekrény számos rekeszeivel kell egy kissé megismerkednie, hogy tudja, melyik betű hol van, s akkor is még sokkal lassabban megy a munka, semhogy abból az időből kitelnék, mely a nevezetes nyomtatvány előállíttására fordíttatott. A regényes színezetnek itt ellenemond már maga a technikai nehézség. Bizony a szedést a nyomdának öt rendes szedője, mindeneset­re a rendkívüli helyzetből kifolyólag, nem a rendes gépies módon végezte, s a folytonosan behallatszó éljenzés közben először a Talpra magyar formája került a sajtóba, melynek első példányait riadó örömmel fogadta a tömeg. Bár a nyomásnál a szükséges egyéneken kívül többen is szí­vesen segédkeztek volna, az előállított példánymennyiség nem volt arányban a kinnlevő tömeg türelmetlenségével, melynek minden egyese beírni akarta a sóvárogva várt sajtószabadság első termékét, így a Talpra magyar a 12. ponttal együtt a kézisajtókból csakha­mar a gyorssajtóba került, ahonnan azután a szaporábban készülő példányokat a nyomda személyzete az ablakokból folyton szórta a lelkesült tömeg közzé. (’’Vasárnapi Ujság”, 1896. március) 1967. március 15.-április 1.

Next