Irodalmi Ujság, 1969 (20. évfolyam, 1-21. szám)
1969-01-15 / 1. szám
XX. évfolyam 1. szám MAGYAR ÍRÓK LAPJA AGGÁLYOS KEZDET (*) Kiemelés tőlünk. Az idézet további részében értelmi rövidítéseket és összevonásokat ejtettünk. form alapelve ”a népgazdaság tervszerű központi irányításának és a piac aktív szerepének összekapcsolása a termelőeszközök szocialista tulajdona alapján” (mely utóbbi nyilvánvalóan Terv úrfi hozománya a házasságba). Természetesen ”a piac nem lehet valamiféle magárahagyott, szabadversenyes piac” (elég hosszú ideig volt a leányzó árva !), "hanem olyan piacnak kell lennie, amely úgy szabályoz, hogy ő maga is központilag szabályozva, irányítva van, s ezáltal elősegíti a megalapozott népgazdasági tervek megvalósulását”. (Ez utóbbi mondat stiláris elemzése külön tanulmányt érdemelne. Piacra vinni ideológia mama merevebb kapcsokhoz szokott népét oly nyugtalanító gondolat, hogy nyomban enyhítésre szorul : világ proletárjai, ne aggódjatok, ’’úgy szabályoz, hogy ő maga is szabályozva van”. Ez aztán kételyt fakaszt ; elvégre miért nem lehet akkor a gépművet előre beszabályozni, a bevált régi módon ? Válasz : mert a piac megold olyan ’’milliónyi, folyton változó részfolyamatot”, melyet a központi tervező nem láthat át, s ezáltal ’’elősegíti a megalapozott tervek megvalósulását”. Ügyeljünk az agyafúrt reformerek sorok közti finomságaira , csak a megalapozott tervekét... Hogy is mondta József Attila : ”Az én falkám olyan falka, ondolálva van a farka.”) SZILVESZTER ÉJJELÉN véget ért Magyarországon a gazdasági reform első kísérleti éve. Az új gazdasági szervezet végleges bevezetéséig még két-három átmeneti esztendő van hátra, melynek végeztével — s ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul — a tervirányítás és a piacgazdálkodás ’’összeházasítása” befejezett ténnyé válik. Addig a jegyesek inkább csak méregetik egymást az örömszülök vizsla tekintete alatt. Hogy egészen pontosak legyünk, a próbaidőhöz elsősorban a Vőlegény (Terv úrfi) rátarti szülei ragaszkodnak, tekintettel arra, hogy a Menyasszony (Piac fzajlácska) kissé kikapós hírben áll. Ez utóbbinak viszont nincsen választása, lévén hogy árvalány, amióta szülei (Vállalkozó úr és Pénztőke asszonyság) derék határőreink éberségét kikerülve elhagyták az országot. Hogy is volt tovább ? Az elárvult leányka egy vidéki zárt intézetbe került, ahol néhány vállalkozóbb szellemű szövetkezeti áruforgalmazótól eltekintve senki élő lélek nem látogatta. Még szerencse, hogy egy inspekciós körút alkalmával Terv úrfi — akiben már vagy 15 éve Hamlet önváddal s kételyekkel teli lelke lakozik — meg látta, s heves szerelemre gerjedt iránta. A bűnös érzelmet persze titkolni kellett : nem is tudott róla más, mint egy-két nagyszakállú tudós közgazdász, kik is a viszonyról szerzett értesüléseiket a magukértMÉG FOLYTATHATNÁNK e köhetetlen nyelven cserélték ki. Valahogyan így : "Vigyük közelebb tervmódszereinket a gyakorlat kívánalmaihoz.” AMIKOR a természetellenes vonzalom híre először jutott a fülükbe, Terv úrfi szülei éktelen haragra gerjedtek. Párthatalom atya első dühében nejére, a vasorrú ideológia bábára támadt, s annak tyúkeszét okolta fia elpártolásáért. De ahogy teltek az évek, s az öregedő Terv úrfit egymásután kosarazták ki az (ideológiai szempontból) kívánatos menyecskék, az örömszülők, ha kelletlenül is, de tudomásul vették, hogy fiacskájuk számára Piac fzajlácska az egyetlen lehetséges parti. E felismerésből született meg — tévedni méltóztatik, kedves olvasó, a frigy gyümölcsétől még messze vagyunk, sokkal képletesebb magzatról lesz most szó — az M. Sz. M.P. Központi Bizottságának ”A gazdasági mechanizmus reformjáról” hozott 1966. májusi határozata. Az Ideológia mamának oly kedves nyelven, e határozatban a következőket olvashatjuk : ”A népgazdaság tervszerű fejlődése a gazdaság fejlettségének jelenlegi fokán azt kívánja, hogy (*) , (1) ”az irányításban ne az adminisztratív, hanem a közgazdasági eszközök domináljanak” ; (2) ”a vállalatok maguk határozzák meg terveiket”, ’’szabadon létesíthessenek egymással közvetlen kereskedelmi vagy kooperációs kapcsolatot, maguk dönthessenek arról, hogy tevékenységi körükön belül miből mennyit gyártsanak és kínáljanak eladásra”, illetve pénzükért honnan vásároljanak ; (3) ’’tágabb érvényesülési teret biztosítsunk a szocialista gazdaságban szükségképpen létező áruviszonyoknak”, aktívabb szerepet a piacnak, pénznek, áraknak, jövedelmezőségnek, hitelnek ; (4) ’’segítsük elő a szükséges és hasznos kísérletek lehetőségét, a gazdasági kockázat helyes felmérését és számbavételét.” A PÁRTHATÁROZAT SZERZŐI számára a kívánatos gazdasági körülményes — de nem jelentéktelen — párthatározat ismertetését, amelyből a közvélemény először szerzett tudomást a szakkörökben akkor már évek óta folyó reformvitákról. Megtudnánk e dokumentumból, hogy a jövőben a vállalatok a ’’jövedelmezőség” (értsd : haszon) alapján fognak működni, ide értve a beruházások egy jelentős részét, miközben ”a tervezőmunka hangsúlya a távlati tervekre helyeződik”. Azt is kiolvashatnánk belőle, hogy az árak önkényének befellegzett, hogy a központi árszabályozás a jövőben csak egyes kulcstermékekre fog szorítkozni, s hogy minden árban "kifejezésre kell jutnia a piac értékítéleteinek”. Kiderül a szövegből az is, hogy noha a minisztériumok továbbra is ’’felelősek” maradnak ágazatuk egészének mikénti működéséért, közvetlen utasításokat csak kivételesen adhatnak ki. Egyszóval — hogy előbbi hasonlatunkhoz térjünk vissza — a rangon aluli házasság keserű pirulája lenyeletett, s az eljegyzés is végbement. Hátramaradt a módozatok kidolgozása és fokozatos életbeléptetése. ENNEK első esztendején esett túl a magyar gazdasági élet, s ha a hivatalos megnyilatkozásoknak hinni lehet, nem is túl sok bajjal. A reform néhány kulcsintézkedésére még az év elején sor került. Újrarendezték a termelői árakat, felemelték a vállalatok számára érvényes valutakurzusokat (azaz burkoltan leértékelték a forintot), eltörölték a vállalati gazdálkodás korábban fennálló jónéhány kötöttségét, s áttértek a beruházások egy részének bankhitelek útján történő finanszírozására. Más reformok félúton abbamaradtak, így például meg akarták szüntetni a személyszállítási vállalatok (vasút, villamos) deficitjét, de a közönség felzúdulása miatt a viteldíjak felemelését olyan bérletrendszerrel kellett enyhíteni, amely a tervezett haszon nagyobb részét elnyelte. Elvben a bérmegállapítást a vállalatokra bízták, de attól való félelmében, hogy "erre föl” a bérek túlságosan ’’megszaladnak”, a kormány végül mégis rögzítette a béralapot ; mondani sem kell, hogy az új megkötést a régi jó módszerekkel ellenőrzik. Amikor az elfogulatlan szemlélő elolvassa a reform első évéről szóló híradásokat, az első dolog, amit nyugtáznia kell, hogy a reformról, az új gazdaságvezetési módszerekről, a vállalati gazdálkodás új szelleméről és feladatairól igen sok szó esik mind a sajtóban, mind a hivatalos megnyilatkozásokban. Ez első pillantásra jó jel : a reformot, úgy látszik, komolyan veszik. E tény magában véve is fontos, de még inkább az, a csehországi fejlemények óta. Hiszen tudjuk, hogy a moszkvai pártvezetőség a cseh tavaszodásban a gazdasági reformokat is sokallta, s gondoskodott arról, hogy azok egy időre eltemettessenek. Nem lett volna meglepő, ha az ideológiai rendcsinálás viharában Magyarországra is hull egy-két moszkvai villám. Nem hullt, legalábbis úgy tűnik. S most el lehet gondolkozni azon, hogy vajon e türelem biztató körülmény-e, (Moszkva nem akar túl messzire menni a beavatkozásban), vagy ellenkezőleg, csüggesztő, (a szovjet pártvezetőség ismeri a magyar reformtörekvések határait). HA AZONBAN valamivel mélyebbre hatolunk a szövegelemzésben, akkor a reformmal szemben inkább a kételyeink erősödnek. Egy tavaly decemberi pártnyilatkozat a reform első évének sikerei között elsősorban a termelésnövekedést emelte ki. Vagyis megy tovább a régi verkli, holott az új elvek éppen nem a mennyiségi hajszát állították előtérbe. Egy másik hivatalos megnyilatkozás (a budapesti párttitkár cikke a központi pártlapban) örömmel konstatálja, hogy ”az új gazdaságirányítási rendszer pozitívan hatott társadalmi életünk valamennyi területére”, vagyis hatékonyabb lett a a termelőmunka, s "fokozódott a politikai aktivitás”. A szerző aláhúzza, hogy ”a reform első évében is tovább erősödött” (folyamat ez, kérem) ”a főváros lakosságának bizalma pártunk és politikánk iránt”, de arról nem tud, hogy az ipar és a kereskedelem jobban elégítette volna ki a vásárlók igényeit. Ellenkezőleg, dicséretes önkritikával megemlíti, hogy ”ma is joggal panaszkodnak a vásárlók egyes cikkek hiányára”, s fájlalja, hogy "lelassult a lakosság számára szolgáltatást végző és kereskedelmet lebonyolító hálózat fejlődése” ("Népszabadság”, 1968. dec. 14.). Fogyasztói szemszögből nézve a mérleg tehát elég kiábrándító ; az egyetlen vigasztaló tény az, hogy az árszínvonal "lényegében megfelel a tavalyinak”. Ugyaneme párttitkár szavai még egy furcsaságra vetnek fényt. Ha jól értettük a reform célját, 1968-ban növekednie kellett volna a vállalatok önállóságának. Szerzőnk szerint azonban a pártszervezetek azok, amelyeknek ”az új viszonyok közepette megnőtt a hatáskörük és a felelősségük”. Javulhat-e a gépezet működése, ha a kerékkötők hatáskörét kiterjesztik ? A fővárosi párttitkár mindjárt példát is ad felelősségteljes beavatkozásból, s megrója az üzemeket hogy ’’feleslegesen kötnek le” (nem ők fizetik?) ’’több milliárd forint értékű készleteket”. Megrója őket továbbá azért is, hogy szerénytelenül állapítják meg munkaerő-igényeiket, s közli velük, hogy a jövő évtől kezdve csak az meríthet a munkaerőtartalékból, aki ezt meg azt csinálja. A párttitkár gyanakszik amiatt is, hogy az év végi nyereségek egy része szabados árkalkulációk eredménye , de itt felülkerekedik a kormány nagylelkűsége, melynek nevében szerzőnk ünnepélyesen kijelenti, hogy ”az 1968-ban elért többletnyereséget nem vonja el az állam, mert ez esetleg akadályozná a tartalékok feltárását”. Más szóval : a gyeplő lazítása csak kegy, mely bármely pillanatban visszavonható. AZ ÖSSZBENYOMÁS, ami e szórványos értékeléseknek nem is annyira a tartalmából, mint inkább a ’’zenéjéből” kicsendül, hogy a reform első éve során igazában még alig változott valami. Senkit se tévesszen meg a részletintézkedések száma : húsz éve a tervgazdaság hónapról hónapra ontja magából az új szabályzatokat, melyek hol lyukakat tömnek be, hol egyszerűsítenek (de többnyire csak átmeneti hatállyal). Terv úrfi öreg legény, ki az évek során megszámlálhatatlan rigolyát szedett fel. Piacorajtával való egybekelése nem ígérkezik könnyűnek. Elméletileg az esztendő legfontosabb újdonsága, hogy 1968-ban a vállalatokra nem tukmáltak rá központilag kidolgozott termelési és értékesítési ’’tervet”. Ez nyilvánvalóan nagy adminisztratív könynyebbség a vállalalati vezetőknek, akiknek majd két évtizeden át úgy kellett szállítási szerződéseiket kiügyeskedniök, hogy azok a "Terv” előírásainak is megfeleljenek. A gyakorlatban azonban a változás kisebb, mint ahogyan ezt a reform újdonsült párthívei beállítani szeretnék. Ugyanis a ’’Terv” azelőtt is inkább csak a papíron élt , hogy az éltető prémiumhoz jussanak, a vállalatok úgy tettek, mintha az előírásokat követnék, valóságos feladataikat azonban az egymásközti szerződések határozták meg. A reform csak szentesít egy megfellebbezhetetlen gyakorlatot, s véget vet annak a költséges színjátéknak, amelyet a ’’Terv” fikciója kényszerített rá a gazdasági személyzetre. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy egy ilyen értelmű reform szükségességét először 1954 és 1956 között fogalmazták meg Budapesten. A párthatalom malmai lassan őrölnek. A vállalati önállóság legalizálása azonban még nem ”új mechanizmus”, s még csak nem is biztosíték arra, hogy a termelőegységek a szükségletek legjobb kielégítésére állnak be. A kulcsvállalatok monopolhelyzete a krónikus hiánygazdaság feltételei között szükségképpen szüli a monopol-nyereségeket, s ez ellen az árak felszabadításával aligha lehet küzdeni. Ugyancsak a ”Népszabadság”-ból idézzük : ”A verseny gyengesége az első évben még nem nagyon szorította rá a vállalatokat erőforrásaik jobb kihasználására, a piachoz való gyorsabb, rugalmasabb alkalmazkodásra. Főként azokat nem, amelyek részben a külső körülmények eredményeként viszonylag könnyűszerrel értek el a számítottnál magasabb nyereséget” (1968. dec. 31.). A szakember számára a magyar gazdasági reform voltaképpen három problémát vet föl : 1.) Lehet-e az árakat felszabadítani infláció nélkül ? 2.) Lehet-e a piaci konkurrenciára visszatérni tartalékok s rátermettvállalkozásra éhes) személyzet nélkül ? 3.) Lehet-e szükségletre termelni az adott merev gazdasági intézmények mellett (tulajdonviszonyok, jövedelmi struktúrák, vállalkozási monopólium, stb.), melyeknek túlnyomó része felett nem is annyira dogmatikus, mint inkább hatalmi szempontok őrködnek? A magyar reform eddig még egyik kérdésre sem adott választ. S korántsem bizonyos, hogy valaha is eljut abba a stádiumba, ahol már érdembeli válaszról lehet beszélni. PÉNTEK ENDRE Péter György Péter György, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal elnöke öngyilkosságot követett el. Haláláról a Magyar Távirati Iroda a következő közleményt adta ki : ’’Mint azt már 1968. december 4-én jelentettük, a Budapesti Rendőrkapitányság büntető eljárást indított Spitzer Miklós és társai ellen, devizagazdálkodást sértő és egyéb bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. Az eljárás keretében a terheltek egybehangzó vallomásai és egyéb bizonyítékok alapján alapos gyanú merült fel arra is, hogy Péter György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke is részese a bűncselekményeknek. Ezért a Minisztertanács 1968. december 4-én Péter Györgyöt állásából felfüggesztette és bűnüldöző szerveink — szabadlábon hagyása mellett — büntető eljárás alá vonták. Az eljárás során Péter György, aki betegsége miatt kórházi kezelésben részesült, 1969. január 4-én a kórházban öngyilkosságot követett el és meghalt. A többi terhelt ellen a büntető eljárás folyamatban van.” A Központi Statisztikai Hivatal elnökének öngyilkossága, amelyről a világsajtó is hírt adott, nagy feltűnést keltett Budapesten. Péter öngyilkossága György — a híres magyar jogbölcselő, Pikter Gyula unokaöccse — régi kommunista volt, aki már az illegális mozgalomban is részt vett. Ő volt az, aki ”A gazdaságosság és a jövedelmezőség jelentősége a tervgazdálkodásban” című könyvében, amely 1954 és 1956 között írt tanulmányait tartalmazta és 1956-ban jelent meg, elsőként adta globális kritikáját a hazai tervgazdálkodásnak és elsőként javasolt vállalati autonómiával egybekötött gazdasági reformot. 1956 után több börtönviselt vagy "revizionistának” bélyegzett és üldözött kutatót felvett intézetébe. Az öngyilkosság okairól kiadott hivatalos közleményt a hazai közvélemény nem tartja meggyőzőnek. Sokan emlékeznek rá, hogy 1954. őszén Péter György élesen szembeszállt Rákosiéknak azzal a gyakorlatával, amely a Központi Statisztikai Hivatal vezetőit és munkatársait a napi politika céljainak megfelelő, hamis statisztikák összeállítására kényszerítette. Budapesten figyelemre méltónak tartják azt, hogy Péter György leváltása és a büntető eljárás megindítása éppen akkor következett be, amikor az ”új gazdasági mechanizmus” első évének statisztikai mérlegét kellett elkészíteni. 1969. január 15. 1969. JANUÁR 15-I LAPUNK TARTALMÁBÓL Léopold Sédar Senghor nyilatkozata az ’’Irodalmi Újság”-nak (3. old.) György Ervin : Új magyar szervezet Romániában (4. old.) Enczi Endre: Két évtized (5. old.) Borsody István : Gyilasz és Csehszlovákia (5. old.) Albert Pál : Csehszlovák bemutatók — Párizsban (6. old.) Gergely János : Négyszemközt Szigeti Józseffel (7. old.) Betzner Tamás : Magvető Almanach (8. old.) Kabdebó Tamás : Holdországi levelek (9. old.) Korek Valéria : Fontane és Magyarország (10. old.) Ladányi László elbeszélése : A kisfiú (11. old.) Fáy Ferenc verse Az Idő Sodrában, Költők a korfordulón, Levelek a szerkesztőhöz, Glosszák, Hírek