Irodalmi Ujság, 1971 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-15 / 1. szám
ISMERTETŐJELEK ALIGHANEM József Attiláé az érdem, hogy elsőnek használta a ’’fasiszta kommunizmus” kifejezést. Tudta, miről beszél. Tanúja volt a sztálini mészárlás kezdeteinek s hívő párttagból hamarosan maga is üldözötté, kirekesztetté vált. A Diktátor halála után egy ideig abban lehetett reménykedni, hogy a rendszer nemcsak a felületi jelenségeket tekintve, de lényegét illetően is megváltozik. Nem egy-két év, de — mondjuk — egy-két évtized alatt. Most, amikor a második évtized vége felé közeledünk, egyre világosabbá válik, hogy éppen az ellenkezője következik be. A konzervatív, neofasiszta erők szívósabbnak és hatékonyabbnak bizonyulnak a reformátoroknál. ANNAK IDEJÉN a pártiskolákon pontosan meghatározták a fasizmus jellegzetességeit. Az első helyen a munkásosztály kíméletlen elnyomása állt. Kell-e jobb példa rá az elmúlt hetek eseményeiből, mint az, ami Lengyelországban történt? Gdansk és Szczecin munkásaira gépfegyverekkel és tankokkal tört rá a Hatalom, emberek százai maradtak holtan az utcaköveken, csak azért, mert az életszínvonal leszállítása ellen tiltakoztak. Az a tény, hogy egyik pártvezért egy másik váltja fel, nem fogja feltámasztani a halottakat. Egy másik alapvető jellemvonása a fasizmusnak a fajüldözés , ezzel igyekszik elterelni a figyelmet a társadalom valóban égető problémáiról. Kell-e jobb példa rá az elmúlt hetek eseményeiből, mint az, ami Leningrádban történt ? Miközben minden valamirevaló országból az vándorol ki, aki akar és oda, ahova akar, az ’’élenjáró”, a ’’példamutató” Szovjetunióban antiszemita heccperekben ítéltek halálra, szibériai kényszermunkára, börtönre férfiakat és asszonyokat, nem is azért, amit elkövettek, hanem azért, amit állítólag el akartak követni. És ha a halálos ítéleteket — akárcsak Burgosban, a fasiszta Spanyolországban — nem hajtották végre, ez csupán a nemzetközi felháborodásnak és tiltakozásnak köszönhető. Folytassuk a náci ismertetőjelek felsorolását ? Egypártrendszer, hajsza az írók ellen, állami szakszervezetek valódi szakszervezetek helyett, a szólás-, a sajtó-, a vallás-, a gyülekezési szabadság lábbal tiprása, a nemlétező bírói függetlenség, s utoljára, de nem utolsó sorban : a kisebb, a gyengébb államok gyarmatosítása, a területi, a gazdasági, a kulturális, a szándékaiban nem is leplezett imperializmus. Röviden : a tegnapi és a mai Szovjetunió. S HA VALAKI erre azt mondaná , de hiszen a kommunista Magyarországon a helyzet lényegesen enyhébb, mint Oroszországban, akkor hadd válaszoljuk azt : a magyarországi rendszer, egészen Szálasi uralomrajutásáig, a hitleri időkben is jóval liberálisabb volt a németországinál. Ez azonban önt sem változtatott azon, hogy pártiskolákon ne "Horthy-fasizmus"-nak nevezzék. Karácsonyi ajándék lengyeleknek I. EGYES politikai rendszerekkel úgy van az ember, mint a rossz házassággal. Tűrnek a házastársak, néha évtizedeken át lenyelik a sértéseket, megtanulnak jó arcot vágni a partner ismétlődő jeleneteihez, szemrehányó tirádáihoz. Egyszer aztán nagyon ’’felmegy a pumpa”, betelik a pohár. Lengyelországban a pohár a decemberi árrendezéssel telt be. ’’Rendezésről” ebben az esetben csak közgazdász-, illetve politikuszsargonban lehetett beszélni — valójában a változások súlyos áremelést jelentettek a szegényebb néprétegek számára. A jégszekrények és más háztartási cikkek árát ugyan leszállították, de a fontosabb élelmiszerárakat emelték, (a marhahús árát például 26, a pótkávé kilójának árát 92 százalékkal), a szén pedig 10-20 százalékkal lett drágább. Függetlenül attól, hogy az áremelések a lengyel népgazdaság és az 1971- re meghirdetett gazdasági reform szempontjából elkerülhetetlenek voltak. Boleslaw Jaszczuk a lengyel Politbüro tagja, ezeket a lehető legrosszabb időpontban jelentette be , alig pár nappal karácsony előtt. Nem szükséges bizonygatni mekkora baklövést követett el a pártvezetés. ARRA AZONBAN talán senki sem számított, hogy Poznan megismétlődik. 1956. nyarán a poznani munkásság tüntetéséből kipattant, három napon át tartó, zavargások alapjaiban rázták meg az akkori lengyel kormányzatot és meggyorsították a Gomulkít uralomra juttató reformmozgalom kibontakozását. 1970-ben az áremelések bejelentését a munkásság a pártbürokrácia provokációjaként fogta fel és hagyományos módon reagált rájuk a sztrájkkal. A gdanski Lenin Hajógyár dolgozói sztrájkba léptek. Amikor a rendőrség gumibottal és tűzoltófecskendővel próbálta a munkásokat szétoszlatni, azok az Internacionálét énekelve a helyi pártszékház elé vonultak, majd szétverték a pártház berendezését és egyes források szerint felgyújtották az épületet. (A pártszékház felgyújtása, mint azt nyugati fotóriporterek felvételei tanúsítják, biztosan megtörtént egy másik lengyel kikötővárosban, Szczecinben.) A tüntetéseket Gdanskban, a szomszédos Gdyniában, Szczecinben és még több kisebb észak-lengyel városban rendőrsortűz, gyújtogatás és az élelmiszerüzletek gyors kifosztása követte. Szczecinben a sorsukkal elégedetlen dolgozók (az első hivatalos lengyel jelentés szerint ’huligán elemek’) Molotov-koktéllal felgyújtották1 helyi párttitkár villáját. A halálos áldozatok száma egyelőre ismeretlen . Cyrankiewicz rádióbeszédében ’’tíznél több” halottról beszélt, míg egy svéd újságnő egyedül Gdanskban többszázra becsülte a polgári áldozatok, köztük asszonyok és gyerekek számát. Gomulka (mint annak idején elődei Poznanban) tankokat küldött a munkások, diákok és elkeseredett háziasszonyok ellen és néhány nap múlva állítólag mindenütt ’’helyreállt a rend”. De a rendet a tankok és a katonák csak fizikailag állíthatták helyre, a politikai stabilizációhoz szükség volt Gomulka lemondására. A lengyel párt Politikai Bizottsága a lemondást elfogadta. Ez volt a lengyelek legszebb karácsonyi ajándéka. 2. GOMULKA régen elvesztette az értelmiség bizalmát, s az utóbbi években a munkásságét is ; a pártapparátusban voltak még, ha fogyatkozó számban is, hívei, de nyílt titok,hogy 1968-ban már csak Brezsnyev személyes beavatkozása mentette meg a politikai nyugdíjaztatástól. Kiderült ugyanis, hogy amíg ’’Wieslaw elvtárs” van nyeregben, Lengyelország gazdasági és politikai stagnálásra van ítélve , hogy rövidlátása, bizalmatlansága és alapvető dogmatizmusa csupán a status quo egyre makacsabb és egyre sikertelenebb védőjének szerepére teszi alkalmassá. Tévedtek a lengyelek, amikor azt hitték, hogy Gomulkából ’’lengyel Tito” lesz, vagy legalább olyan államférfi, aki okos külpolitikával és merész belső reformokkal enyhíti Lengyelország függését hatalmas keleti szomszédjától. Tévedtek, amikor azt hitték, Gomulka képes lesz tanulni saját és a nemzetközi kommunista mozgalom hibáiból. A Bierut-rezsim foglya, a szovjet pártvezetőkkel való ötvenhatos konfrontáció hőse, az elkövetkező években nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. LIBERÁLIS politikai tanácsadói közül Bienkowskit és Morawskit már 1959-ben menesztette és a hatvanas évek közepétől egyre gyakrabban folyamodott hatalmi szóhoz a vitás gazdasági és politikai kérdések eldöntésében. Megbízott Móczár tábornokban és hagyta, hogy módszerekben nem válogatós káderei kulcspozícióba kerüljenek az állami és pártadmmnisztráció úgyszólván minden területén. Az 1968. márciusában kirobbant (kirobbantott) politikai válságból többek között Gomulka fellépése csinált szégyenletes boszorkányvadászatot, értelmiségellenes, antiliberális és antiszemita kampányt. Móczár csoportjának hatalomátvételét még meg tudta akadályozni, de tömegbázisát szinte teljesen elvesztette. E sorok írója pár hónappal ezelőtt már így látta a lengyel helyzetet : ”A parasztság egy részének kivételével a lakosság ... elégedetlen és valamilyen változást kíván.” (’’Irodalmi Újság”, 1970. március 15.) Azóta nyilvánosságra hozták a legújabb lengyel statisztikai adatokat, amelyekből kiderül, hogy bár az ipari termelés évről éve növekszik, a mezőgazdaság 1969- ben kevesebbet termelt, mint akár 1967-ban, akár 68-ban, továbbá, hogy a lengyel dolgozók évi reálbére 1969-ben alacsonyabb volt — 1960-hoz viszonyítva —, mint évi költségeinek mutatószáma (118,9, míg a reálbér csak 117,4 , lásd a Lengyel Statisztikai Évkönyv 1970-es kiadását). Magyarul ez annyit jelent, hogy az átlagos keresetű lengyel, ha kizárólag a fizetéséből akart megélni, 1969-ben rosszabbul élt, mint kilenc évvel azelőtt. A jelenlegi lengyel problémák részben a mezőgazdaság állapotával függnek össze. A Gomulka rendszer pozitívumaként szokták emlegetni, hogy nem erőltette a kollektivizálást , a földterület túlnyomó többsége még ma is egyéni tulajdonban van. Ugyanakkor azonban az állam elsősorban az állami gazdaságokat támogatja és a kisparaszti földtulajdonos általában nem kap gépeket és elegendő hitelt, hogy modernizálhassa gazdaságát és többet tudjon termelni az állandóan több élelmiszert igénylő piacra. Az ipar állami irányítás alatt áll és egészen a legutóbbi időkig fentről megszabott tervfeladatokat kellett végrehajtania. Az 1971. januárjától életbe lépő gazdasági reform ezt a túlcentralizált, merev irányítási rendszert próbálja lebontani : egyrészt a beruházások ’’profitkényszerének” bevezetésével nagyobb személyi felelősséget ró a gyárigazgatókra, másrészt a jól dolgozó üzemek haszonrészesedési tervével igyekszik elősegíteni az efficiensebb termelést. A LENGYEL REFORM jellegében hasonlít a néhány éve bevezetett kelet-német gazdasági reformhoz. Kérdés, hogy megvalósítható-e ez lengyel körülmények között. Victor Zorza, a londoni Guardian lengyel származású politikai kommentátora szerint — — aligha. Alkatilag a lengyelek képtelenek arra a fegyelmezett munkára és szinte egyöntetű konformizmusra, amivel kelet-német munkásoknak és technikusoknak kell végrehajtaniuk Ulbricht reformját. És még Ulbricht sikere is relatív , bár az életszínvonal jelentősen emelkedett, Kelet-Németországból nemcsak munkaerőhiányról, de újabban súlyos áruhiányokról érkeznek jelentések. Zorza szerint az új lengyel pártvezetés jobban tenné, ha megpróbálna egy, a magyarhoz hasonló, gazdasági reformprogramot kidolgozni. A baj csak ott van, hogy míg az egyáltalán nem tökéletes magyar reformot legalább éveken át előkészítették mind adminisztrációs, mind gazdaság-lélektani szempontból, a lengyel kommunistáknak nincs erre elég idejük. Az elégedetlenséget persze ideiglenes intézkedésekkel lehet csökkenteni, de hosszútávon csak a lengyel népgazdaság gyökeres reformja és gyors, esetleg nyugati kölcsönökkel történő modernizálása hozhat az egész társadalom által elfogadható eredményt. GOMULKA lEMONDÁSA UTÁN Edward Gierek lett a Lengyel Egyesült Munkáspárt új első titkára. Gierek életrajza különbözik az idősebb kommunista vezetőkétől : a hajdani sziléziai bányász a háború alatt Franciaországban és Belgiumban élt, 1956. nyarán választották be a Politikai Bizottságba, ahol elsősorban mint jó adminisztrátort és atechLAPUNK TARTALMÁBÓL Gömöri György : A lengyelországi változások (1. old.) Halász Péter : Találkozás Anatoli Kuznyecovval (3. old.) Györgyey Aladár : De Gaulle éskéme voltam (4. old.) Ignotus Pál : Bolyongás dévajságok közt (5. old.) Lengyel Menyhért : Drámák nők és szerelem nélkül (6.-7. old.) Cs. Szabó László : A puritán sznob (6.-7. old.) Dénes Tibor : A görög kultúra aranykora (8. old.) Fenyő Miksa : Egy aggastyán mulatozásai (9. old.) Albert Pál : Az új Goncourtdíjas regény (10. old.) Monoszlóy Dezső : A villamos alatt (11. old.) Határ Győző és Makkai Ádám versei Az Idő Sodrában, Glosszák, Hírek nokraták” jelöltjét ismerték. Gierek hevesen ellenezte az áremeléseket — a tengerparti zavargások őt igazolták. Televíziós beszédében tett első ígérete a munkásokhoz szólt — a jövőben minden lényeges kérdésben ki fogják kérni véleményüket. (Gierek csak utalt rá, de azóta a lengyel sajtó részletesebben kifejtette Gomulka főbűnét, amit ”a pártvezetés elszakadt a tömegektől” címszóban lehetne összefoglalni.) Bár az áremelések érvényben maradtak, a Lengyel Kormány két évre befagyasztotta az árakat és nagyobb összeget (7000 millió zlotyt) irányzott elő az alacsony keresetű, illetve sokgyermekes munkáscsaládok jövedelmének pótlására. Gierek megválasztása és a felső vezetés más személyi változásai (Cyrankiewicz helyett a KGST- ből ismert lengyel közgazdász, Piotr Jaroszewicz lett a miniszterelnök) azonban nem jelentik a reformista erők győzelmét. Inkább taktikai kompromisszumról van szó a technokraták, fiatal pártfunkcionáriusok és a ’’partizán’ frakció nacionalista-neosztálinista hívei között. Az a tény, hogy Gierek kinevezésével egyidejűleg Móczár tábornok i s tagja lett a párt politikai bizottságának, arra enged következtetni, hogy az utódlási harc korántsem dőlt el, talán csak most kezdődik igazán. Gierek feladata igen nehéz. Bár a nyugat-német — lengyel megegyezés rugalmasabbá teheti a lengyel külpolitikát, a belpolitikai problémák ijesztően nagyok. A tömegek már nem bíznak az ígéretekben és minden részleges reformot gyanakvással fogadnak , ha viszont Gierek egyelőre szűk értelemben vett gazdasági reformprogramja a politikai szabadságjogok kiszélesedéséhez és fokozottabb sajtószabadsághoz vezet, Moszkvával gyűlik meg a baja. Az is kérdés, meg tudja-e szüntetni Gierek a növekvő munkanélküliséget, meg tudja-e nyerni magának a humán és technikai értelmiség osztatlan támogatását. De talán elég megfontolt politikus ahhoz, hogy ne felejtse el a közelmúlt eseményeinek legfontosabb tanulságát : a munkásosztály felháborodása még kommunista országban is elsöpörheti az uralmon lévő politikusokat. Gömöri György 3-