Irodalmi Ujság, 1975 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-15 / 1-2. szám
1975. január - február IRODALMI ÚJSÁG NE FELEJTSE EL MEGÚJÍTANI ELŐFIZETÉSÉT az Irodalmi Újságra. Előfizetési ár 70. francia frank. Légipostás pótdíj: 15 frank Előfizetni lehet : 1. Helyi terjesztőinknél (országok sze rinti listájuk a 16. oldalon) 2. Közvetlenül a kiadóhivatalunknak küldött bankcsekkel (32 rue du Faubourg Montmartre, 75009 Paris) 3. Postai csekkszámlánkon : LA SOURCE 34.029.02 Gazette Littéraire Hongroise, 75009 Paris. Szervezeti Kongresszusra készül a magyarországi kommunista párt. Ebből az alkalomból a "Pártélet” című hivatalos folyóirat közli az új Szervezeti Szabályzat tervezetét. Az új Szabályzat majdnem szóról szóra... a régi. Apróbb stiláris változtatásokon kívül az egyetlen "forradalmi" újítás az, hogy a pártkongresszusokat ezentúl nem négy, hanem ötévenként hívják majd össze, s az egyetlen lényeges változás az, hogy míg a múltban a rosszul dolgozó, alkalmatlan, méltatlan funkcionáriusokat az illetékes pártszerv, illetve alapszervezet kezdeményezésére a tagság titkos szavazással felmenthette munkakörükből, sőt ki is zárhatta a pártból, ezentúl nincs többé titkos szavazás, a tagság legfeljebb tudomásul veheti a funkcionáriusok felülről eldöntött felmentését, kizárását, új funkcionáriusok "behívását". A "Pártálét" oldalakon keresztül indokol minden parányi szórendi változást az új Szervezeti Szabályzatban, de a titkos szavazás megszüntetésének tényét semmivel sem indokolja. Alighanem igaza van, minden indokolás fölösleges. A titkos szavazás eltörlése nyilván a párton belüli demokrácia további fejlesztését szolgálja. Ami azonban a legérdekesebb és a legjellemzőbb az új Szervezeti Szabályzatban, az a párttagsági díjak meghatározása. Idézzük : "A párttagok az alábbiak szerint fizetik tagsági díjukat : 800,— Ft havi keresetig 1,— Ft 801—1200,— Ft havi keresetig 2,— Ft 1201—1500,— Ft havi keresetig 10,— Ft Szabályzattal Rosszindulat kellene azt állítani, hogy az új tagdíjfizetési rendszer igazságtalan. Elvégre az a párttag, aki még 800 forintot sem keres havonta, csak havi 1 forintot fizet, az viszont aki több mint 10.000- et keres, 500 forintot. "Fizessenek a gazdagok !”, — hirdette már 1945-ben is Rákosi Mátyás és a párt hű maradt a jelszóhoz. 45-ben persze hozzátették azt is, hogy "Tiéd az ország, magadnak építed", anélkül, hogy megmondták volna : harminc év után egyesek havi tízezernél többért építik majd az országot, mások viszont havi nyolcszáznál is kevesebbért. És ami külön ínycsiklandó, az az, hogy ezek az "egyesek” és "mások” ugyanannak a pártnak — az élcsapatnak, a munkásosztály vezérlő erejének —a soraiban is fellelhetők. Tudjuk, hogy Marx, Engels, Lenin és Sztálin határozottan ellene volt mindenféle "kispolgári egyenlősdi”-nek. De azért legalább az első kettő meglehetősen elcsodálkoznék, ha megtudná, hogy több mint száz évvel a Kommunista Kiáltvány megjelenése után a világ proletárjai még a saját pártjaikon belül is úgy egyesülnek, hogy az egyiknek a havi jövedelme több mint tizenkétszerese lehet a másikénak. 1501—1800,— Ft havi keresetig 20,— Ft 1801- 2100,— Ft havi keresetig 30,— Ft 2101- 2500,— Ft havi keresetig 45,— Ft 2501—3000,- - Ft havi keresetig 60,— Ft 3001—4000,—• Ft havi keresetig 90,— Ft 4001—5000,— Ft havi keresetig 120,— Ft 5001—6000,— Ft havi keresetig 200,— Ft 6001—8000,— Ft havi keresetig 300,— Ft 8001—10 000,— Ft havi keresetig 400,— Ft 10 000,— Ft-on felül 500,— Ft" 5 HALÁLOS ŐSZ Zilahy Lajos 1974 december elsején, vasárnap, egy Újvidék melletti kórházban 84 éves korában meghalt. (napihír). 1966 NOVEMBER 1.-ÉN látogattam meg Zilahy Lajost, a New York-i 82. utca keleti oldalán, a 341-es szám alatti házában. A földszinten volt a lakása, a kaputól balra, egyszerű, csaknem hevenyészett berendezéssel, a szoba, amelyben leültünk, akár egy körzeti orvos rendelőjében a ’’váró’'. Annak is tekintette Zilahy, afféle szolgálati lakásnak, Rhode Islandon volt a szebb otthona, ebben csak úgy üldögélt, mint egy váltóőr, igazgatta a kis ház életét, forgalmát, ügyes-bajos dolgait. Ez ugyanis az ő bérháza volt, tíz lakással és több gonddal, mint jövedelemmel. Amíg ott voltam nála, néhányszor csöngettek, valaki érdeklődött, hogy nincs-e kiadó lakás ? Egy fehér kis macska nyávogott az ajtó előtt, beeresztette. ”Nohra volt a macska neve, talán arra való utalással, hogy inkognitóban óhajt maradni. Később ezt is följegyeztem, mint még néhány, akkor jelentéktelennek látszó részletet, azt például, hogy a szobából nyíló konyha asztalán, egy tálcára odakészítette a Maxwell ”instant”-kávét s két csészét, de megfeledkezett róla. Amikor már búcsúztunk, akkor jutott eszébe. De mindenesetre megmutatta, bizonyítva a kínálás szándékát. — Ne írj rólam semmit, — mondotta, — most semmit. Hetvenöt esztendős vagyok és szeretnék még negyven évig élni. De talán a jövő héten elvágódom az utcán. Akkor megírhatod. ÚTBAN HAZAFELÉ, a Grand Central Terminálról Westchester felé tartó vonaton beírtam egy kis noteszba mindazt, amit azon a délutánon mondott. A notesz most itt van előttem. A dátum. A cím: ”341 East 82 Street”. Az is, hogy fél négyre mentem oda, félhat után öt perccel jöttem el és a hat óra két perckor induló vonattal utaztam haza. Mielőtt elmentem, levette a könyvespolcról a "Halálos Tavasz" újvidéki kiadásának egy példányát és dedikálta. "...igaz barátsággal...” Ez a könyv is itt van most előttem. Az utolsó oldalra lapozok : ’’Már Budán jártunk — éppen az Ág utca előtt haladtunk lassan—, mikor kinyitotta a szemét, és aztán megint lehunyta. A szíve fölé hajoltam, aztán megkerestem a pulzusát. Ekkor, ebben a pillanatban, útközben meghalt.” A regényt befejező két szó jelentősége irtózatosan megnőtt, ’’...útközben meghalt.” A sorok egy mentőorvos naplójából valók. A mentőautó az Új Szent János kórház felé robog egy fiatalemberrel, aki mellbe lőtte magát. Az Ág utca előtt dobban utolsót a szíve, útközben. — Nyolc nap alatt írtam, — mondta Zilahy, de nyolc évig hordtam magamban. Nem a papíron írok. Akkoriban rengeteg időt vesztegettem kártyázásra. 1920 Szilveszter éjjelén az Otthonban játszottam. Mint minden éjjel. Amikor éjfél lett, leoltották a villanyt. A sötétben eltűntem a klubból. Három hónapig betegek voltak az ujjaim. Az osztás, a becslés, az mind az ujjakban van. De akkor megmenekültem a kártyától. A FALON Mihály képe. A fiúé, akit oly fiatalon és oly tragikusan elveszített. Tíztizenkét esztendős lehetett, amikor a kép készült. Tiroli nadrágot visel, lazakötésű nyakkendőt, haja a homlokába hull, belenevet a lencsébe. — A napokban levelet kaptam az öcsémtől. Azt írja benne : ”Az Emke kávéházból írok neked. Szemben bontják a Nemzetit. Úgy érzem, Téged bontanak”. — Elmosolyodik. — Húsz darabomat játszották a Nemzetiben. Tudod, hogy még mindig igazgatósági tagja vagyok az Akadémiának ? S tudod, mit ír rólam az Akadémia kiadásában megjelent lexikon ? Tizenöt sort. Néhány művet megemlít. És a végén : ’’Jelenleg Amerikában él, ahol a Magyar Népköztársaság ellen fejt ki ellenséges tevékenységet. ” Azt hiszed, nem fáj ? De igen. Fájnak a támadások. Itt is és ott is. Elutaztam Frankfurtba, a Penkongresszusra, hogy a magyar Pen visszavétele mellett szavazzak. Bölöni Gyurkával találkoztam. Megöleltük egymást. Erdélyi származásúak vagyunk, református papok voltak az apáink. Megbeszéltük, hogy délután fél háromkor találkozunk a frankfurti Gundelnál. Ott ültem ötig, de nem jött. Este a fogadáson találkoztunk ismét, ott ül Gyurka egy asztalnál két férfi között. Felugrik, átölel, hunyorít. — Nem lehetett... De másnap estére új találkozót beszéltünk meg és arra már eljött. S vele együtt az a két férfi is. Az időjárásról beszélgettünk. Aztán azt mondja az egyik : — író úr, jöjjön haza... — Nem megyek. — Miért ? Fél ? — Félek. — Mitől ? Letartóztatják ? Szibériába viszik ? — Nem. Attól félek, hogy kezet kell fognom egynémely emberrel... Hallgat egy kicsit. — Nagy Imre miatt. Egyszer eljött hozzám tisztelgő látogatásra. — Megrázza a fejét. Persze, nem hozzám, de a Magyar-Szovjet Társaság elnökéhez. Szomorúak voltunk mindketten. Nem kellett sokat beszélnünk. Magányos, szomorú ember volt Nagy Imre. Beleláttam. Értettük egymást. 1947 őszén jöttem el végleg Magyarországról. Én már ismertem Amerikát. 1929-ben megfilmesítették A Tábornok-ot. Piroskával akkor voltunk nászúton Amerikában. Bevittek bennünket a házivetítőbe és megmutatták a filmet. Borzalmat csináltak belőle. Kiáltozni kezdtem. Botrány tört ki a vetítőben. De nem tehettem semmit. 1932-ben színrekerült a Tűzmadár a Broadwayn. Aztán már 47-ben a Prentice Hall-kiadó lekötötte az Ararát-ot. A szerződés ünnepélyes aláírása. Lektorok, cégvezetők tanácsokat adtak, így írtam át az amerikai kiadást, úgy írjam át... A vállalat elnöke kísért ki a lifthez. — Ne törődjön azzal, amit ezek mondtak. Felejtse el. A regényt úgy adjuk ki, ahogyan ön megírta. EZ VOLT a Dukaiak története. Sokan rossznéven vették tőle a regényt. És még néhány tárcáját, versét. Magányos ember volt az emigrációban Zilahy Lajos, kevés barátja volt. — Ez a 82. utca magyar utca. Itt van a magyar templom. A Hungarian Reformed Church. De már nem megyek magyarok közé. Megbántottak. És haza ? Nem megyek többet haza. Mindenki el van temetve. Minden el van temetve. Honvágy ? Hidak, utcák, terek után. Azok hozzád tartoznak. Az emberek ? Az anyanyelv, az igen. Az nagy erő. Nyelvében él a nemzet. Igaz. Ott és itt. Egy nyelven veszekszünk. AMÍG BESZÉLT, folyton ott láttam mögötte azt a másik Zilahyt, a "Szépanyám" próbáján, valamikor 1943-ban. Azt a darabját ő rendezte. A széksorok között állt, sötétkék öltönyt viselt, cigaretta volt a szája sarkában. A haja a homlokába hullt egy kicsit, úgy, mint Mihályé, azon a képen. A színpadon Bajor. Aztán a próba után is láttam, amikor átsietett az Erzsébet körút túlsó oldalára, a lapja szerkesztőségébe. A "Fatornyok” premierjén, amint a második felvonás után sápadtan meghajol a Nemzeti Kamaraszínház színpadán. Regényeiből villannak el jelenetek a szemem előtt. "Két fogoly". Miett. Ki nem volt szerelmes Miettbe ? Takács Péter ott áll az első házipartyn, homályos kis borongással. Miért mosolyog : Sötétkék ruhához nem illik barna nyakkendőt kötni... És a "Szökevény" hőse: "A lélek kialszik". "Valamit visz a víz”. Ezek a férfiak mind szomorúak voltak egy kicsit, különös, nehezen megnevezhető, előkelő bánat lengte körül őket. Előkelőség a szó szép, nemes értelmében. Istenem, hogyan halad át a tiszteletes úr a paplakból a templomba, a "Süt a nap”-ban... Micsoda mély, nyugodt magány uralkodik ezeknek a regény- és drámahősöknek az életén. A "Zenebohócok”. A "Hazajáró lélek". Mintha valahol a közelben, egy ablak mögött, gordonkán játszana valaki... lebben egy függöny... sápadt leányarc tűnik fel egy szempillantásra, sejtelmesen... — Nem megyek többet haza. Mindenki el van temetve. Minden el van temetve. Hidak, utcák, terek. Azok hozzád tartoznak. AZUTÁN elindult mégis. Mint versében írta : ’’az egyetlen, nagy Csúcsszemély felé...” ”Ki túl lát otthon a romokon : A hármashegyi Kilátó Torony...” Ekkor, ebben a pillanatban, útközben meghalt. Halálos őszön. Halász Péter ”MI, ÍRÓK, legtöbbnyire egyszerű betűkereskedők vagyunk", — mondta nemrégiben egy kissé dühös, kissé kiábrándult kollégánk, úgy értette a dolgot, hogy nem ihletünket vagy lelkiismeretünket szolgáljuk legtöbbnyire, hanem betűből készült árut igyekszünk eladni valami piacon. Nem akarok most a kérdés igaz vagy nem igaz mivoltába mélyebben behatolni, de ha legtöbben betűkereskedők vagyunk, Tábori Pál betű-nagykereskedő volt. Mi, egyszerű halandók, írunk egy regényt . Pali rendszerint egyszerre négy regényt írt, esetleg ötöt és az öt közül kettő trilógia volt. Mi, közönséges földi halandók, néha elvállaltuk egy-egy televíziós dráma megírását . Pali rendszerint 26 vagy 52 részből álló sorozatot vállalt egyszerre, néha két-három sorozatot egyidőben. Mi, közönséges emberek,, meggondoljuk, mielőtt egy könyv szerkesztését elvállaljuk . Pali tavaly, csak úgy mellékesen, megállapodott egy holland céggel, hogy a P.E.N. Klub számára egy 150 könyvből álló sorozatot szerkeszt. "Csak úgy mellékesen" azt jelenti, hogy ezt mellékfoglalkozásként vállalta, hogy ne unatkozzék szabad idejében. MERT EBBEN IS különbözött mindnyájunktól. Vegyük például egy másik, szívemhez nagyon közelálló Pali barátomat, Ignotus Palit. Ha Ignotusnak egy középhosszú cikket kell írnia, mondjuk a Times Literary Supplement számára,— ismétlem : egy cikket, — akkor megszünteti magánéletét, heteken át eme cikken dolgozik, írja, megírja, átírja, tökéletesíti és a végén — legfeljebb néhány heti késéssel, de két-három hónapnál csak a legritkább esetben többel — leszállít egy nagyszerű, finoman csiszolt kis remekművet. Tábori Pali hat regénye, két trilógiája, 52 televíziós darabja és számtalan cikke, előadása és ki tudja-mi-egyebe ellenére is mindig ráért, sohasem sietett, sohasem látszott nagyon elfoglaltnak, mindig mindenre volt ideje, főleg arra, hogy embereken, kollégákon segítsen. SIKERÉNEK egyik titka az volt, hogy ellentétben majdnem mindnyájunkkal, nem fecsérelte el az idejét. Ezzel a képességével először a háború alatt ejtett ámulatba, amikor együtt dolgoztunk a BBC magyar osztályán. Ott a szolgálat "bulletinokból állt, mondjuk délben 1 órakor volt egy hírszolgálat, aztán fél ötkor és végül este nyolckor. Mi, többiek,elvégeztük dolgunkat, közben a két "bulletin” között — a kantinban beszélgettünk, a parkban sétáltunk, lányokat kergettünk vagy vitatkoztunk egymással. Pali nemcsak a két "bulletin" közti időt tudta kihasználni, hanem sokkal messzebbre ment ennél. Amikor a munka megkezdődött, a szerkesztő behozott egy pár hírt. Ezt lefordítottuk és vártuk a következő pár hírt. Mi, közönséges földi halandók. De nem így Tábori Pali. Ő ült a gépe előtt és — mondjuk — lírai költeményt írt ; vagy bibliai drámát ; vagy csiklandós történetet ledér hölgyekről ; vagy új regényének egy drámai fejezetét , egy ütközetet a Harmincéves Háborúból, avagy azt a fejezetet, amelyikben a hősnő vad féltékenységében gépfegyverrel lelövi férje szeretőjét. Bejött a hír, Pali kihúzta a regényfejezetet az Írógépből, lefordította magyarra a hírt, a Cordell Hull legutóbbi beszédéről vagy Rommel legutóbbi visszavonulásáról szóló jelentést, aztán visszacsavarta a papírt a gépbe és folytatta a férj szeretőjének mészárlását. NEM SZERETNÉM ezzel azt a látszatot kelteni, mintha ez az írásmód felületességet jelentett volna ; egyszerűen a csodálatos koncentráció megnyilvánulása volt. Pali nem minden írást vett komolyan, sokat írt megrendelésre és ezen ő maga viccelődött a legtöbbet. De éppen elég dolgot vett nagyon komolyan és lelkiismeretesen ahhoz, hogy komoly elismeréssel emlékezzünk rá. Tavaly fejezte be nagy versfordítói vállalkozását : több társával együtt a magyar költészet sokszáz remekét ültette át angolra. A száműzetés filozófiájáról és az emigránsokról szóló könyve talán legsikeresebb és legmélyebb műve volt. És a P.E.N. Klub is életének egyik nagy és fontos pillérévé vált. Ifjúkorában cserkész volt és fiatalabb éveinkben gyakran ugrottam azzal, hogy a világ minden táján van valami cserkész barátja. 1957-ben együtt utaztunk a Távol-Keletre és ekkor jöttem rá, hogy a világ országútja magyar öregcserkészekkel van kirakva. Később a cserkészetet valahogy a P.E.N. Klub váltotta fel. Bár Pali szerette a bizottságokat, az alapszabályokat és a konferenciákat, — e szenvedélyét nemigen tudtam megérteni, — de komolyan vette a munkája igazán komoly részét és talán senkit sem ismerek, aki több időt, fáradságot és szenvedélyt áldozott volna más írókért és főleg a különböző színű és jellegű diktatúrák által börtönbe vetett írók kiszabadításáért. REGÉNYÍRÓ volt, de regényalak is. Egyetemi tanár korában viccgyűjteményeken volt hajlandó dolgozni ; erotikus lapokba írt sorozatát megszakította, hogy börtönben sínylődő kartársaiért bátran kiálljon , és amikor már azt sem tudta, hol áll a feje, Csokonai Vitéz Mihályt fordította angolra. Igazi nagysága talán abban állott, amit olyan kevesen mondhatnak el magukról : jó ember volt. NOVEMBER egyik szombatján meghívott vacsorára, szép és elegáns kensingtoni házába, ahol feleségével, Katóval együtt nagyszerű házigazda is volt. Nagyon jó formában találtam, vidámabb és élénkebb volt a szokottnál, alig akart hazaengedni. Huszonnégy órával később halott volt , összeesett és meghalt. A hír váratlan volt és lesújtó , mindnyájunkat súlyos veszteség ért és Pali nagyon fog hiányozni nekünk. 66 éves volt, 37 évig élt Angliában, úgy halt meg, ahogy élt : gyorsan, minden fölösleges ceremónia nélkül. Nem kell sok időt vesztegetni olyasmire, amit gyorsan is el lehet intézni. Mikes György CEREMÓNIA NÉLKÜL