Irodalmi Ujság, 1978 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-15 / 1-2. szám
rodalmi Újsá évfolyam 1.-2. szám A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1978 január-február B21889. HELYZET EGYRE ROMLIK KIRÁLY KÁROLY ROMÁNIAI KOMMUNITA VEZETŐ TILTAKOZÁSA A MAGYARÜLDÖZÉS ELLEN Román Kommunista Párt volt vezetője tiltakozik az megkülönböztetés ellen, nem a magyar kisebbség az Ita". Harmadik oldalának ezzel a három hasábon átlermét ismertette Franciaorz tekintélyesebb napilapja, a „Le Monde” azt a levelet, őt Király Károly, a Román Jurista Párt Központiágának volt tagja, a Végre- Bizottságnak, a párt legfelsőnek volt póttagja a román keléshez intézett. Az erdélyi a romániai magyarok nével ilyen kiemelt helyen, ín terjedelemben alig azott még a nagy párizsi lint most. Király levele mn. S a levelet, rövidebben szabban, az egész világsmertette. Először fordult egy nem csupán Romániaról érkezett tiltakozó hang, hanem olyan ember részéről, aki maga is egyik vezetője volt a Román Kommunista Pártnak. Király Károly fiatal munkásként került a kommunista mozgalomba. Mind magasabb pártfunkciókat kapott. Kovászna megyének lett első titkára, s ebben a minőségében azzal vált népszerűvé, hogy szembeszegült a magyarellenes intézkedésekkel. 1972 áprilisában visszavonult a politikai élettől, — nem kívánt többé a román párt funkcionáriusa lenni. Többéves, kínzó hallgatás után 1977-ben megszólalt. Beadványokat intézett a Központi Bizottsághoz, a Maros Megyei Tanácshoz. Tiltakozásai nyomán — úgy hírlik — Ilie Verdet, akit a román párt második emberének tekintenek, beidézte a pártközpontba és ott megígérte neki, hogy a párt orvosolni fogja a magyarok és a többi kisebbség sérelmeit. Nem ez történt. Egy névtelen levél alapján fegyelmi eljárást indítottak Király ellen, azzal a váddal, hogy „kapcsolatot tart fenn magyar írókkal és szembenáll a párt nemzetiségi politikájával”. Tény az, hogy sok erdélyi magyar író, művész és tudós egyetért Király magatartásával, sőt állítólag egyetért vele Maurer volt román miniszterelnök is. Nyilván széles visszhangot keltene Magyarországon is, ha a hazai sajtó ismertetné vagy közölné. Ez azonban nem történt meg. A világsajtó kivonatos beszámolói után Király Károly eredeti szövege teljes terjedelmében először az Irodalmi Újság hasábjain jelenik meg. Annál jelentősebbnek tartjuk e dokumentum közlését, mivel a romániai titkosrendőrség külön utasítást kapott arra, hogy minden eszközzel meg kell akadályoznia Király levelének Nyugatra jutását. A levél egyikmásik megfogalmazása, — például az, amelyikben Romániát a nemzetiségek „közös hazájának" s „jó anyának" nevezi, — aligha hangzik jól magyar fülekben. De el lehet-e felejteni, hogy ez a levél abban az országban született, amelyik ma Európa egyik legkeményebb diktatúrája, s megírója mekkora kockázatot vállalt, amikor megbélyegezte Ceausescu immár paranoiás „személyi kultuszát", felsorolta a magyarüldözés konkrét tényeit, és mekkora szolgálatot tett azzal, hogy az egész világ figyelmét felhívta a romániai magyarság s a többi elnyomott nemzetiség helyzetének állandó romlására?! Király Károly levele Vincze János elvtársnak, Dán Kommunista Párt Közbizottsága tagjának Bukarest vés Barátom, fidalom és gond fátisomért arról szeretnék írni, hogy az utóbbi időben orrban mi módon foglalt nemzetiségi kérdéssel, végzik munkájukat — or- és megyei szinten — azok Nemzetiségi Taná.''^Nemzetiségi kérdés különböző respektusairól több mint hárorm hónapja írtam Verder elvtársnál és — ahogy Önnek is tudomása van róla — fölvetettem a problémát a Központi Bizottság legutóbbi ülésén ugyanúgy, mint a Maros Megyei Tanács ezévi tavaszi ülésén. Egyébként észrevételeit, kritikáit, javaslatait a központi és megyei tanácsok több tagja is elmondta már. Jómagam több mint egy éve kértem, hogy ez ügyben a Legfelsőbb Pártvezetőség előtt fogadjanak kihallgatáson. Mély csalódással vettem tudomásul, hogy nem fogadtak és levelemre sem kaptam semmiféle választ A kérdéskörrel kapcsolatos néhány gondolatomat, töprengéseimet szeretném megosztani Önnel. Elsőként említeném az ezen Nemzetiségi Tanácsok munkájára vonatkozó problémát, vagyis azt, hogy a Nemzetiségi Tanácsok hogyan, milyen módon fejtik ki tevékenységüket Ismeretes, hogy az ezen tanácsok létrehozására vonatkozó, immár tíz éve elfogadott párthatározatot országunk különböző nemzetiségű dolgozóinak milliói fogadták el és üdvözölték megelégedéssel, mert mélyen átgondolt, a nemzeti lét megőrzéséért felelős tettet láttak benne, olyan szervezeti keretet, amelyen keresztül hallathatják gondjaikat-bajaikat, amely elősegíti társadalmi, anyagi és szellemi életük fejlődését. Annak ellenére, hogy már kezdetben a szervezeti felépítettség ugyanúgy, mint a működési szabályzat szűknek, elégtelennek bizonyult, a Tanácsok tevékenységében mégis bátorító-ösztönző jelek mutatkoztak. Gyűléseken szabadon, nyíltan lehetett tárgyalni, a sok javaslat közül jópár meghallgatásra talált, volt néhány plenáris ülés is, melyen részt vett Ceausescu elvtárs és Maurer elvtárs, stb. Élénk visszhangot és örömteljes megelégedést váltott ki Ceausescu elvtársnak az a beszéde, amelyet a Nemzeti Tanácsok közös plenáris ülésén mondott 1971 tavaszán. Sajnos, a megelégedés, a remény rövid életű volt. A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy ezek a szép, sok igaz alapelvet magukba foglaló beszédek nem erettünk vannak, hanem a propaganda, különösen a külföldnek szánt propaganda céljait szolgálják. Általánosan ismert tény, hogy az igazság érvényessége a tartós életrevalóságban, a szavak és tettek teljes összhangjában nyilvánul meg. Meg kell állapítanunk, hogy elmélet és gyakorlat között nagy a szakadék, valójában egyet mondanak és egészen mást tesznek. Szakközépiskolákat, technikumokat ígértek, melyekben a nemzetiségek nyelvén folyna az oktatás, a valóságban tanúi vagyunk ezen iskolák számbeli csökkentésének: évről évre kevesebb .V..ödik A gyermekek nem tanulhatnak anyanyelvükön, bevezették a román nyelv kötelező oktatását az óvodákban is. 1976-ban határozat született a magyar nyelvű felsőfokú intézmények fölszámolására. A kolozsvári „Bolyai" Egyetemet követte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, majd felsőbb határozat alapján a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán román tagozat létesült, ezáltal gyakorlatilag likvidálták az anyanyelvű felsőfokú oktatás utolsó „szigetecskéjét" is, és — hogy semmi kétség ne férjen a dologhoz — a főiskola idén végzett hat növendéke közül csupán egyetlen egyet helyeztek a Magyar Színházhoz, a többi öt — akarva, nem akarva, — román nyelvű színházaknál kapott állást. Egyébként az sem titok, hogy a Marosvásárhelyi Állami Magyar Színháznak román igazgatója van, aki nem beszél magyarul. Ugyanúgy nem újdonság az sem, hogy olyan városokban, melyekben többségben van a magyar lakosság, mint Nagyvárad, Marosvásárhely, Szováta, stb., magyarul nem beszélő, román polgármestereket neveznek ki. Ami az anyanyelv használatát illeti: párt-, KISZ- és szakszervezeti gyűléseken, a dolgozók különféle tanácsaiban teljességgel korlátozott, sőt a Dolgozók Nemzetiségi Tanácsainak ülésein sem engedélyezett az anyanyelv használata. Az intézmények, a helységek stb. stb. elnevezéseinek fölirata lakóinak nyelvén majdnem teljesen eltűnt. Kovászna megyében 1971-ben, amikor első titkár voltam, a Megyei Néptanács Határozata értelmében kétnyelvű, román és magyar föliratokat raktunk ki, de ezeknek rövid élet jutott. Egyszerűen leszedték őket és 1975-ben már egyetlen helység neve sem volt olvasható magyarul. A nemzetiségek anyanyelvüket az állami hivatalokban sem használhatják, hiszen a hivatalnokok többsége román, aki nem beszéli a nemzetiség nyelvét, vagy azért, mert nem ismeri, vagy azért, mert visszautasítja annak használatát. Ami pedig a személyzeti kérdést illeti: hallatlan kitartással folyik a magyar anyanyelvű hivatalnokok románokkal való fölcserélése, (már ott, ahol még vannak). Ez ugyanúgy vonatkozik a politikai-adminisztratív apparátusra, mint a különféle gazdasági egységekre. A marosvásárhelyi „I.P.L augusztus 23" üzemeiben, vagy a Vegyipari Kombinátban — hogy csak két példát említsek — nincs egyetlen magyar nemzetiségű igazgató vagy igazgatóhelyettes sem, annak ellenére, hogy történtek intézkedések ,,a személyzet nemzetiségi összetételének javítására". Nem akarok szólni olyan városokról, mint pl. Nagyvárad, ahol egyetlen magyar nemzetiségű párttitkár sincsen. Ennyiből is látható, hogy tények sokasága ellenkezik az Alkotmánnyal, a Párt Alapszabályzatával, a pártdokumentumokban foglalt és előirányzott alapelvekkel. Ami a gyakorlatban történik, nincs, összhangban ezekkel, sőt mi több, teljesen ellentmond nekik, és semmi köze a marxizmus-leninizmushoz, sem az ember elemi jogaihoz, a humánumhoz, etikához és emberi méltósághoz, vagyis mindahhoz, amit a propaganda legkülönbözőbb formáiban kürtötnek szét. Sok kérdést tesznek föl, melyekre egyáltalán nem nehéz válaszolni; nehéz viszont megérteni azt, hogy kinek használ mindez? Vajon az említett intézkedések hozzájárulnak-e az ebben a hazában dolgozók egységéhez és testvériségéhez? Nem a nemzeti uszítás politikája-e ez? A válasz csak egy lehet: mindez semmiképpen sincs hasznára a román népnek, sem az együttélő nemzetiségeknek. Oly gyorsan feledésbe merült a történelemnek az a tanulsága, hogy nem lehet szabad az a nép, amelyik elnyom más népeket? A gyakorlat a történelem arra figyelmeztet, hogy a megszorító intézkedések nem vezetnek a problémák megoldásához. A Romániában élő nemzetiségek erőszakos asszimilálásának tendenciája olykor — ezt lehetetlen tagadni — a sajtóban is olvasható, ez pedig a nemzetiségi politika irányában teljes bizalmatlanságot kelt sőt kétségessé teszi általában a politika őszinteségét, szétrombolja milliók szocialista társadalom iránti bizalmát Engem most az a makacsság foglalkoztat leginkább, amellyel ezt a problémát mellőzik pártszerveink, a legalsóbbtól a legfelsőbb szintig, úgy tesznek, mintha semmit se tudnának róla. A magam személyes és mások próbálkozásai, hogy ráirányítsuk a figyelmet, mindezideig nem jártak eredménnyel. És a helyzet egyre romlik pártunk és társadalmunk presztízsének rovására. Mély felelősségtudattal írom e sorokat Önnek. Egyike vagyok azoknak a kommunistáknak, akik meggyőződéssel hisznek eszméink igazságában. Ezekért az eszmékért harcoltam már zsenge ifjúságom óta s később a legfelsőbb párt- és államvezetés tagjaként is. A nemzetiségi kérdés próbaköve a demokráciának, szerda része az egész társadalom demokratizmusának. Nem szóban, hanem gyakorlatban (Folytatás a 2. oldalon) LAPUNK TARTALMÁBÓL Király Károly tiltakozó levele a román pártvezetőkhöz (1. old.) Csicsery-Rónay István: A magyar demokrácia felszámolása (2-3. old. Szántó Dénes Bálint: Somogyi Béláék halála (3-4. old.) Határ Győző: Oláh János új regénye (9. old.) Somogyi B. Gerő: Mindszenty az emigrációban (10. old.) Lehoczky Gergely: A Szentkorona otthon (II. old.) Halász Péter és Sárközi Mátyás tárcája Tűz Tamás versei Az Irodalmi Újság melléklete: Kabdebő Tamás: Mit olvas a magyar emigráció? (5-8. old.)