Irodalmi Ujság, 1980 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-15 / 1-2. szám
2 alfaj A hívők Magyarországon Folytatás az oldalról Íaukimondóan bírálják a rendszert a nyilvánosság előtt, azt kell hinnünk, hiánytalan a szólásszabadság. Valójában: meglehetősen nagy. A Szabad Európa Rádió adását, az osztrák televíziót könnyen lehet fogni, az ország méretei különben is kedveznek a kapcsolatoknak. A cenzúra viszont minden területen éberen létezik, jogilag hiába törölték el a háború másnapján. "A kiadói és szerkesztői döntések minden szintjén fontos szerepe van a cenzúrának", írja Krokovay Zsolt a párizsi Seuil-kiadónál Ellenzék 0,1 százalék című magyar számizdat-válogatásban." Elsősorban öncenzúráról van szó. A költő megérzi, hogy már valamelyik ártatlannak látszó jelzője veszélyeztetheti életművének további gyarapítását". (3.) Vagy ahogy másvalaki mondta nekünk még lapidárisabban: "Mindegyikünk fejében ott egy kis rendőr- a cenzor". A politikai ellenzék kevéssé szervezett, a "disszidenseket" csak laza szálak fűzik egymáshoz. Az egyetlen kohézióval rendelkező értelmiségi kör, a Lukácsiskola "harmadik nemzedéke”. (A másodikat emigrációba kényszerítették.) Tagjai fiatalok, többségükben ateisták és jórészt zsidó származásúak. Lukács György filozófiájára hivatkoznak; támogatják a prágai Charta 77 aláíróit (4.) Egy másik, jóval népesebb szervezett csoport a "narodnyikoké”. Parasztok, értelmiségiek és nacionalisták, akik a "magyar lélek”, a kulturális és folklórhagyományok föltámasztására törekednek A keresztények körében nagyon kevés "disszidens” található, azok is inkább a kis Szabad Egyházakban. De észlelhető tágabb vagy szűkebb szakadék valamennyi egyházon belül a vezetőség és a hívek között. Egy budapesti külső kerületben tevékenykedő fiatal református lelkipásztor szerint az alsópapság az egyházi vezetőket legalább tíz év óta nem az egyház, hanem az állam képviselőinek tekinti, sőt úgy érzi, hogy konfliktusos helyzetben ez a vezetőség nem állna ki mellette. Bár éppen a református egyház vezetői rádöbbentek a szakadás veszélyére, s három esztendővel ezelőtt új püspököt válaszoltak Dr. Tóth Károly személyében: nyájas, értelmes embert, ügyes politikust, ki azóta igyekszik is a "bázis" bizalmát visszahódítani. Nos, Dr. Tóth Károly szerint, aki a Keresztyén Béketanács elnöke is, "a helyzet fokozatosan javul, sokat tanultak a marxisták, de mi is. Végülis a rendszer meglehetősen ésszerű álláspontra jutott a vallással szemben". Nem egészen így vélekedett az a 12 metodista lelkipásztor, akiknek egyháza 17 lelkipásztorból, két világi prédikátorból és háromezer hívőből áll), midőn 1973-ban szakítását jelentette be, hogy így tiltakozzék az egyházukra teljességgel ránehezedő Egyházügyi Hivatal magatartása ellen. Amikor az Állam az intendánsi tisztség ellátására saját jelöltjét akarta rájuk erőszakolni (s így törvénytelenül járt el, mert a tisztségviselőt két évenként szabad választásnak kell kijelölnie), a legfiatalabb lelkészek határozottan tiltakoztak. Az Egyházügyi Hivatal erre aztán csak az engedelmes kisebbséget ismerte el, s a "gyülekezési joggal való visszaélés” címén eljárást indíttatott a rebellis többség élén álló lelkipásztorok ellen; próbaidővel, haladékot adva, hat hónaptól egy évig terjedő börtönre ítélték őket A lelkészek azonban, híveiktől támogatva, folytatják harcukat, nem törődve azzal sem, hogy a polgári hatóságok és a hivatalos egyázi frakciók elöljárói megfosztották őket javaiktól, elűzték őket lakásukból, s rekvirálták templomaikat Szegeden és Györkényben, hol békés gyülekezeteiket korábban a rendőrség verte szét a metodisták most pincékben jönnek össze. Budapest munkáslakta elővárosában, Kispesten a hatóság bezáratott egy templomot, majd az épületet egy termelőszövetkezetnek adta át Itt egy év óta, az időjárás viszontagságaival is dacolva, a hívek a szabad ég alatt vesznek részt istentiszteleteiken. A felekezet egyetlen temploma, két lakással, Nyíregyházán maradt meg. Az idei év kezdetén a szakadár közösség "Evangéliumi Egyház” néven új egyház alapítását határozta el. Elismertetési kérelmüket azonban az állam elutasította, holott más felekezetek kettéválását korábban elismerte a törvény. „Mi elsősorban az ellen tiltakozunk, mondja az egyik szakadár lelkész, hogy egyházi vezetőink kompromisszumot kötnek az állammal. Ennek fejében olyan kiváltságokban részesülnek (kiemelt fizetés, hivatali jármű, utazási kedvezmények, gyermekeik biztosított fölvétele a legjobb iskolákba s egyetemekre), melyek az egyszerű hívőket megbotránkoztatják; részükről pedig az az ellenszolgáltatás, hogy hétrét görnyednek a politikai hatalom előtt, támogatják, igazolják annak bélés külpolitikáját, s nem riadnak vissza még attól sem, hogy az egyház fölforgatónak tartott tagjai után kémkedjenek!'' Monarchikus egyház Több más kisebb felekezet, az adventisták vagy a nazarénusok kebelén belül szintén követelték jogaikat az elégedetlen szakadárok, míg a magyar katolikus egyháznak sikerült megőriznie monolitikus jellegét. Magyar Ferenc, az Új Ember című katolikus hetilap szerkesztője szerint ,,az Egyházat változatlanul a monarchikus modell szellemében kormányozzák, a püspökök pedig nosztalgikus nagyurak. S az intézmény hagyománya oly erős, hogy a fiatal papok is hamar beadják derekukat" Valószínű, hogy ez az egyik oka a papi hivatás megcsappanásának. A tizenegy egyházmegyét képviselő öt papneveldében jelenleg 302 papnövendék tanul; 1948-ban 600-an voltak Az évente fölszentelt 40-50 új pap száma csekélyebb, mint az elhalálozóké. A papi kar életkora viszonylag magas. Magyar Ferenc szavával: "A probléma lényege az, hogy nálunk elterjedtebb a püspöki hivatás, mint az egyszerű papi hivatás!" A fiatalok erkölcsi vágyaiban viszont nem ennek a .,karriereket" biztosító Egyháznak képe él. Á kontestálásnak nincs helye a katolikus egyházban. A munkáspapokat nem tűri meg sem az egyház, sem az állam. Amikor pedig egy pap elhatározta, hogy kétkeze munkájából fog megélni, s így anyagilag nem kell függenie sem a hívektől, sem az államtól, akkor saját püspöke. Lékai bíboros gondoskodott róla, hogy elhivatott pályáján egyre inkább a peremre szoruljon. A hívek viszont, kiknek bizodalma kezd így megingani az intézményben, egyre inkább, egyre számosabban, papjukkal vagy akár nélküle, afféle „alapkommúnában" jönnek össze. Az egyházat és az államot egyaránt nyugtalanítják ezek a ,,nehezen ellenőrizhető" összejövetelek. A püspöki kar nemrégiben felhívást is intézett ezekhez a közösségekhez, figyelmeztetve őket, hogy nincs joguk elszakadniuk az egyházmegye mellett törvényesen elismert másik egységtől, az egyházközségektől, mert ez a ,,szakadás kikezdhetné hitük integritását, s az ördög kísértésének tehetné ki őket. Ha katolikusok akarnak maradni, így a püspökök, mindig és mindenben követniök kell lelkipásztoraik utasításait, hogy rendben és elfogadhatóan történjenek a dolgok". A rend és a fegyelem a legfőbb gondja Lékai bíborosnak is.ő jegyezte meg nekünk, hogy II. János Pál lengyelországi látogatása során ,,a zűrzavar hiánya és a tömegek fegyelmezettsége" gyakorolta rá a legkedvezőbb benyomást. Az ún. ,,alapkommunák" kérdésében ugyancsak tartózkodó a kardinális: „Ilyen csoportok nálunk gyakorlatilag nem léteznek, a mi keresztény népünk nem szereti a túlzásokat. Gyanakvással nézzük ezeket a Nyugatról jövő újdonságokat". A hivatalosan elismert egyházak páratlan engedelmessége ellenére az állam nem mondott le a vallással vívandó harcról. Az eszmék síkján a marxista-ateista ideológiai támadás inkább erősödik. Mintegy kétmilliórabecsülhető azoknak száma, kiket csupán tanfolyamok, oktatás, továbbképzés stb. formájában megérint a marxista-leninista világnézet vallásellenessége, közéjük számítva a közoktatásban részesülő ifjúság egészét, kezdve az elemi iskolától (hol a marxizmus már kötelezően része a tananyagnak) az egyetemekig és pártiskolákig. Noha elvben a törvény tiltaná, a hívők zaklatása minden szinten folyik. A vallásos oktatás az állami iskolákban elméletileg fakultatív, ám a gyakorlatban a legritkábban biztosított. (Magyarországon hat fiú- s két leánygimnázium van egyházi kézben; az engendélyezett tanítórendek — bencések, piaristák, ferencesek, a kalocsai Miasszonyunk-rendi papjai és apácái tanítanak itt.) A hatóságok a templomi katekizmust is rossz szemmel nézik, s gyakran előfordul, hogy a diákot tanárai figyelmeztetik: ha továbbra is jár hittanra, elvesztheti ösztöndíját vagy nem fog útlevelet kapni. Az értelmiségi elit, legyen bár hívő, kiváltságosabb helyzetben van; a közönséges halandónak viszont nem érdeke, hogy hitét nyíltan megvallja, ha békében s nyugalomban akar élni. A katolikus hierarchia behódolását a hatalomnak számos hivő szigorúan ítéli meg s úgy véli, hogy az Egyház az elméletileg biztosított szabadságlehetőségekkel bátrabban élhetne, s hasonlóan vélekedik II. János Pál pápa is, ki a lengyel hierarchia jócskán harcosabb hagyományaira hivatkozhat. A pápa lengyelországi látogatása alkalmából Wyszynski bíboros eme vonatkozásban igencsak „beolvasott” Lékai kardinálisnak, de maga II János Pál pápa is megválasztása másnapján első feladatai egyikének érezte, hogy levélben emlékeztesse a magyar püspöki kart a magyar katolikus egyháznak az ország történelmében játszott szerepére. A keresztény-marxista párbeszéd A vélemények végül mindkét táborban megoszlanak a keresztények és marxisták párbeszédét illetően. Némelyek úgy vélik, hogy a dialógusnak, a jobb egyetértés érdekében, gyakorlati kérdésekre kell szorítkoznia. Lékai bíborosnak is ez az álláspontja: "Világnézeti szempontból országunk lakossága nem egységes, de az élet mégis minden nap azt bizonyítja, hogy a haza közös érdekében a harmónia megvalósítható, ha az ügyek elvégzése közben nem arra figyelünk, ami elválaszt minket, hanem arra, ami összeköt. Egy ponton persze osztjuk marxista honfitársaink véleményét; a különböző ideológiák végső kérdéseit illetően nincs helye alkudozásnak. Ez azonban nem jelenthet sem merevséget, sem mozdulatlanságot. Akik a párbeszéd őszinte útján járnak, egymáshoz is közelednek, s anélkül, hogy lemondanának eszmei princípiumaikról, találkoznak az ország üdvösségét szolgáló szolidaritásban." Lékai bíboros az erőviszonyok diktálta modus vivendi mellett teszi le garasát; a marxista filozófus, Lukács György taktikai szövetséget javasolt Ezt írta egy cikkében, melyet kevéssel halála előtt közölt a Világosság című folyóirat "A marxizmus és a vallás világszemléletében egymással minden ponton szemben áll. Nézetem szerint a közvetítésre vállalkozó bölcseleti kísérleteknek nincs elméleti alapja. A marxizmustól idegen minden transzcendencia. Teilhard de Chardin próbálkozása a két világszemlélet összebékítésére kudarcba fulladt. Teljességgel elképzelhetetlen egy olyan út, mely szintézis volna Aquinói Szent Tamás és Karl Marx között." Igaz, Lukács annyit mégis megengedett: "A hívőknek és nemhívőknek közös frontja persze lehetséges. A párbeszédre én még ma is készen állok, noha jelentőségének túlbecsülésétől óvakodnám. Ha fizikészülés és előzetes gondolkozás nélkül kellene találkozni egy baloldali katolikussal, sok haszon nem származnék belőle. A párbeszéd eredményes lehet, de nem elméleti, hanem gyakorlati síkon. " Mások viszont kedvezőbben ítélik meg a bölcseleti és elméleti dialógus esélyeit. Dr. Tóth Károly például úgy véli, hogy a keresztények és a marxisták még ideológiai téren is sokat tanulhatnak egymástól, s meggyőződése, hogy "ha a vallás, Marx jóslatával ellentétben, nem tűnt el a szocialista országokban, annak részben az a magyarázata, hogy az Egyházak, a marxizmusnak hála, képesek voltak a fejlődésre." Pilinszky János, katolikus költő, az ország egyik legnépszerűbb költője megvallotta nekünk, hogy a szívének oly fontos testvériség kérdésében közel érzi magát a marxistákhoz: "Hiszek az eszmék kölcsönös megtermékenyítő erejében. A múlt században Dosztojevszkij Kelet-Európában írta a leghitelesebb szövegeket az egyénről: századunkban Simone Weil Nyugat-Európában a tömegek emberéről" Szennay András, a pannonhalmi bencés kolostor apátja az eszmei párbeszédet szintén lényegesnek tartja: "Az emberi szellem kibontakozása, kiteljesedése szempontjából a filozófiai és ideológiai kérdésekről folytatott párbeszéd rendkívül fontos. Innen nézve, a beszélgető felek valósan s komolyan ragaszkodnak gondolatmenetük eredményéhez, a két világképből levonható tanulságokhoz. S ráadásul: a keresztény teológus megbecsüli ateista vitafelét, nem különben, mint a marxista bölcselő keresztény kollegáját. A párbeszéd során mindkettő gazdagodni akar, anélkül, hogy erőnek erejével a másiknak hitére térne." A párbeszédnek ez a békés, jóhiszemű koncepciója sajnos, korántsem vág egybe a magyarországi valósággal. S míg jobb idők nem következnek, magát ámítaná az egyház, ha olcsón adná be derekát Az egyházra még komoly szerep vár, s ezt így fogalmazta meg egy református lelkipásztor: "Az egyház nem politikai erő, de feladata, hogy bármely rendszerben is prófétikus erő legyen. Nálunk manapság sajnos éppen az ő kritikus hangja hiányzik leginkább. Egyszóval: az egyház szolgáljon, de szolga ne legyen!" MEGJEGYZÉSEK (1.) A Marc Rakovski álnevet használó magyar szerző tanulmányát "Az emberi jogok Magyarországon" című mellékletünk közölte (Irodalmi Újság, 1978. július-augusztus). (2.) Mint ahogy egy-két más kérdésben Erdélyt illetően is lapunk többszörösen kifejtett álláspontja az, hogy a probléma bonyolultabb az itt vázoltnál. Mégis szerfelett érdekesnek tartjuk, mennyire szemet szúr egy kívülállónak, — jelen esetben egy nagy francia újság munkatársának — az erdélyi magyarság súlyos helyzetének kihasználása a hazai politikai vezetés részéről, — azért, hogy a belső bajokról elterelje a figyelmet, miközben — ahogy a francia újságíró is megjegyzi — valódi célja a status quo fenntartása, azaz hatalmának megőrzése és nem a romániai magyarok megsegítése. (3.) Krokovay Zsolt cikkét magyarul a párizsi “Magyar Füzetek“ 2. száma közölte, 1978 decemberében. (4.) Alain Woodrow cikke közvetlenül a prágai ítéletek ellen tiltakozó magyar mozgalom Nyílt Leveleinek publikálása előtt jelent meg. A 252 aláírást összegyűjtő megmozdulás megmutatta, hogy a Charta '77-tel való szolidaritás vállalása jóval túlnőtt Lukács György tanítványainak körén. (L. az Irodalmi Újság különkiadását, 1979. november 4.) IRODALMI ÚJSÁG EGYHÁZI SZÁMADATOK Magyarországon egyedül a kormány- és pártszervezetek illetékesek az ország egészére vonatkozó fölmérésekre s ezeknek a statisztikai adatoknak közzétételére. Az alábbi számadatok tehát, melyeket 1973 és 1976 között hoztak nyilvánosságra, némi óvatossággal kezelendők. Katolikusok — Létszámuk: 5.250.000 (6.500.000 a püspökök szerint, nem számítva a mintegy 500.000 görögkatolikus hívőt), megosztva három érsekség és nyolc püspökség között. 1973-ban 4014 papot tartottak számon. A papképzést négy papnevelde (közülük egy görögkatolikus) biztosítja, valamint a budapesti Teológiai Akadémia, melynek egyetemi diplomáját Róma is elismeri. Az Actio Catholica többek között a katolikus sajtó kiadója. Kiadványai: Új Ember (hetilap, négy oldalon, 90 ezer példányban)* Vigilia (irodalmi igényű és érdeklődésű, havonta 14 ezer példányban megjelenő folyóirat. Teológia (negyedévenként 4 ezer példányban megjelenő elméleti folyóirat). Protestánsok — Református (Kálvinista) egyház; kb. 2 millió hivő; Evangélikus (Lutheránus) egyház; kb. 500.000 hivő. A Szabad Egyházak Tanácsa kb. 37 ezer hívőról tud, tíz hitvallásból (adventisták; a 18 ezer taggal legnépesebb baptisták; Isten Gyülekezete; húsvétosok; Isten Egyháza; keresztény testvérek; metodisták; őskeresztények; szabadkeresztények; nazarénusok). A református egyház négy kerületre (egyházmegyére) oszlik, mindegyik élén egy püspökkel. Kétezer lelkipásztor látja el a szolgálatot 1567 gyülekezetben (egyházközségben). Az utánpótlást két teológiai akadémia biztosítja; a hallgatók 20 százaléka nőnemű. Fölszentelését mintegy száz nő várja. A reformátusoknak szintén van egy hetilapjuk, egy havi tájékoztatójuk és egy teológiai folyóiratuk. Az evangélikus egyházat a két püspök közül, egy választott világi támogatásával a rangidős irányítja. 500 templomban, 320 gyülekezetben kb. 400 lelkipásztor működik. Az evangélikus teológiai főiskolának 40-50 hallgatója van. Az egyház kiadványai: egy tízezer példányban megjelenő hetilap s egy 700 példányszámú tájékoztató a lelkipásztoroknak. Orthodoxok — Létszámukat 40.000-re becsülik. Szétszórt közösségeik 1949 óta a moszkvai patriarchátus alá tartoznak. Liturgikus nyelvük: magyar. Izraeliták— A II. Világháború előtt 825.000 zsidó élt Magyarországon; 600.000 közülük a német kivégzőtáborokban pusztult el. Mai létszámuk: 80- 100.000. Az országban 130 zsinagóga működik 26 rabbival. Budapesten található Közép- s Kelet-Európa egyetlen rabbiképzője, hol nyolc-tíz hallgatóra hat tanár jut, s létezik egy zsidó gimnázium is. A hitközség kiadványa a kéthavonta megjelenő Új Élet Jegyzet. * Az Új Ember 90 ezer példánya hiánytalanul elkel. Bevétele oly jelentős, hogy több katolikus szervezet költségvetését fedezi (Actio Catholica, püspöki műemlékvédelmi hivatal stb.). Jelenleg 11 ezer példányt postán kézbesítenek az előfizetőknek, a többi a templomokban kel el. A minap a postaügyi minisztérium döntést hozott, hogy ezentúl valamennyi példányt postázni kell, s a jelenlegi 7 százalékos haszonrészesedését 31 százalékra emeli föl. A döntés egyelőre "fenyegetés", gyakorlati kivitelezésre még nem került sor. 1980 Január - február