Irodalmi Ujság, 1980 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-15 / 1-2. szám

2 alfaj A hívők Magyarországon Folytatás az­­ oldalról Íaukimondóan bírálják a rendszert a nyilvánosság előtt, azt kell hinnünk, hiánytalan a szólásszabadság. Valójá­ban: meglehetősen nagy. A Sza­bad Európa Rádió adásá­t, az osztrák televíziót könnyen lehet fogni, az or­szág méretei különben is kedveznek a kapcsolatoknak. A cenzúra viszont minden területen éberen létezik, jogilag hiába törölték el a háború másnapján. "A kiadói és szerkesztői döntések minden szintjén fontos szerepe van a cenzúrának", írja Krokovay Zsolt a párizsi Seuil-kiadó­­nál Ellenzék 0,1 százalék című magyar szám­izdat-válogatásban." Elsősorban öncenzúráról van szó. A költő megérzi, hogy már valamelyik ártatlannak látszó jelzője veszélyeztet­heti életművének további gyarapítá­sát". (3.) Vagy ahogy másvalaki mondta nekünk még lapidárisabban: "Mind­egyikünk fejében ott egy kis rendőr- a cenzor". A politikai ellenzék kevéssé szervezett, a "disszidenseket" csak laza szálak fű­zik egymáshoz. Az egyetlen kohézióval rendelkező értelmiségi kör, a Lukács­iskola "harmadik nemzedéke”. (A másodikat emigrációba kényszerí­tették.) Tagjai fiatalok, többségükben ateisták és jórészt zsidó származásúak. Lukács György filozófiájára hivatkoz­nak; támogatják a prágai Charta 77 aláíróit (4.) Egy másik, jóval népesebb szervezett csoport a "narodnyikoké”. Parasztok, értelmiségiek és nacionalisták, akik a "magyar lélek”, a kulturális és folklór­hagyományok föltámasztására töre­kednek A keresztények körében nagyon kevés "disszidens” található, azok is inkább a kis Szabad Egyházakban. De észlelhető tágabb vagy szűkebb szakadék vala­mennyi egyházon belül a vezetőség és a hívek között. Egy budapesti külső kerületben tevékenykedő fiatal református lelkipásztor szerint az alsó­papság az egyházi vezetőket legalább tíz év óta nem az egyház, hanem az állam képviselőinek tekinti, sőt úgy érzi, hogy konfliktusos helyzetben ez a vezetőség nem állna ki mellette. Bár éppen a református egyház vezetői rá­döbbentek a szakadás veszélyére, s három esztendővel ezelőtt új püspököt válaszoltak Dr. Tóth Károly személyé­ben: nyájas, értelmes embert, ügyes politikust, ki azóta igyekszik is a "bázis" bizalmát visszahódítani. Nos, Dr. Tóth Károly szerint, aki a Keresztyén Béketanács elnöke is, "a helyzet fokozatosan javul, sokat tanultak a marxisták, de mi is. Végülis a rendszer meglehetősen ésszerű álláspontra jutott a vallással szemben". Nem egészen így vélekedett az a 12 metodista lelkipásztor, akiknek egyháza 17 lelkipásztorból, két világi prédiká­torból és háromezer hívőből áll), midőn 1973-ban szakítását jelentette be, hogy így tiltakozzék az egyházukra teljességgel ránehezedő Egyházügyi Hivatal magatartása ellen. Ami­kor az Állam az intendánsi tisztség el­látására saját jelöltjét akarta rájuk erő­szakolni (s így törvénytelenül járt el, mert a tisztségviselőt két évenként szabad választásnak kell kijelölnie), a legfiatalabb lelkészek határozottan tilta­koztak. Az Egyházügyi Hivatal erre aztán csak az engedelmes kisebbséget ismer­te el, s a "gyülekezési joggal való visszaélés” címén eljárást indíttatott a rebellis többség élén álló lelkipásztorok ellen; próbaidővel, haladékot adva, hat hónaptól egy évig terjedő börtönre ítél­ték őket A lelkészek azonban, híveik­től támogatva, folytatják harcukat, nem törődve azzal sem, hogy a polgári hatóságok és a hivatalos egyázi frakció­k elöljárói megfosztották őket javaiktól, elűzték őket lakásukból, s rekvirálták templomaikat Szegeden és Györkényben, hol békés gyülekezeteiket korábban a rendőrség verte szét a metodisták most pincék­ben jönnek össze. Budapest munkás­lakta elővárosában, Kispesten a ható­ság bezáratott egy templomot, majd az épületet egy termelőszövetkezetnek adta át Itt egy év óta, az időjárás viszontagságaival is dacolva, a hívek a szabad ég alatt vesznek részt istentisz­teleteiken. A felekezet egyetlen temp­loma, két lakással, Nyíregyházán maradt meg. Az idei év kezdetén a szakadár közösség "Evangéliumi Egy­ház” néven új egyház alapítását hatá­rozta el. Elismertetési kérelmüket azonban az állam elutasította, holott más felekezetek kettéválását korábban elismerte a törvény. „Mi elsősorban az ellen tiltakozunk, mondja az egyik szakadár lelkész, hogy egyházi vezetőink kompromisszumot kötnek az állammal. Ennek fejében olyan kiváltságokban részesülnek (kiemelt fizetés, hivatali jármű, utazási kedvezmények, gyermekeik biztosított fölvétele a legjobb iskolákba s egyetemekre), melyek az egyszerű hívőket megbotránkoztatják; részükről pedig az az ellenszolgáltatás, hogy hétrét görnyednek a politikai hatalom előtt, támogatják, igazolják annak bél­és külpolitikáját, s nem riadnak vissza még attól sem, hogy az egyház fölforgatónak tartott tagjai után kémkedjenek!'' Monarchikus egyház Több más kisebb felekezet, az ad­ventisták vagy a nazarénusok kebelén belül szintén követelték jogaikat az elégedetlen szakadárok, míg a magyar katolikus egyháznak sikerült megőriz­nie monolitikus jellegét. Magyar Ferenc, az Új Ember című katolikus hetilap szerkesztője szerint ,,az Egyházat változatlanul a monarchikus modell szellemében kormányozzák, a püspökök pedig nosztalgikus nagyurak. S az intézmény hagyománya oly erős, hogy a fiatal papok is hamar beadják dereku­kat" Valószínű, hogy ez az egyik oka a papi hivatás megcsappanásának. A tizenegy egyházmegyét képviselő öt papneveldében jelenleg 302 papnövendék tanul; 1948-ban 600-an voltak Az évente fölszentelt 40-50 új pap száma csekélyebb, mint az elhalálozóké. A papi kar életkora viszonylag magas. Magyar Ferenc szavával: "A probléma lényege az, hogy nálunk elterjedtebb a püspöki hivatás, mint az egyszerű papi hivatás!" A fiatalok erkölcsi vágyaiban viszont nem ennek a .,karriereket" biz­tosító Egyháznak képe él. Á­ kontestálásnak nincs helye a katolikus egyházban. A munkáspapokat nem tűri meg sem az egyház, sem az állam. Amikor pedig egy pap elhatározta, hogy kétkeze munkájából fog megélni, s így anyagilag nem kell függenie sem a hívektől, sem az államtól, akkor saját püspöke. Lékai bíboros gondoskodott róla, hogy elhivatott pályáján egyre inkább a peremre szoruljon. A hívek viszont, kiknek bizodalma kezd így megingani az intézményben, egyre inkább, egyre számosabban, papjukkal vagy akár nélküle, afféle „alap­­kommúnában" jönnek össze. Az egyházat és az államot egyaránt nyugtalanítják ezek a ,,nehezen ellenőrizhető" összejövetelek. A püspöki kar nemrégiben felhívást is intézett ezekhez a közösségekhez, figyelmeztetve őket, hogy nincs joguk elszakadniuk az egyházmegye mellett törvényesen elismert másik egységtől, az egyházközségektől, mert ez a ,,szakadás kikezdhetné hitük in­tegritását, s az ördög kísértésének tehetné ki őket. Ha katolikusok akar­nak maradni, így a püspökök, mindig és mindenben követniök kell lelkipász­toraik utasításait, hogy rendben és elfogadhatóan történjenek a dolgok". A rend és a fegyelem a legfőbb gondja Lékai bíborosnak is.ő jegyezte meg nekünk, hogy II. János­ Pál lengyelországi látogatása során ,,a zűr­zavar hiánya és a tömegek fegyelmezettsége" gyakorolta rá a legkedvezőbb benyomást. Az ún. ,,alap­kommunák" kérdésében ugyan­csak tartózkodó a kardinális: „Ilyen csoportok nálunk gyakorlatilag nem léteznek, a mi keresztény népünk nem szereti a túlzásokat. Gyanakvással nézzük ezeket a Nyugatról jövő újdonságokat". A hivatalosan elismert egyházak páratlan engedelmessége ellenére az állam nem mondott le a vallással vívandó harcról. Az eszmék síkján a marxista-ateista ideológiai támadás inkább erősödik. Mintegy kétmillióra­­becsülhető azoknak száma, kiket csupán tanfolyamok, oktatás, továbbképzés stb. formájában megérint a marxista-leninista világnézet vallás­ellenessége, közéjük számítva a közoktatásban részesülő ifjúság egészét, kezdve az elemi iskolától (hol a marxizmus már kötelezően része a tananyagnak) az egyetemekig és pártiskolákig. Noha elvben a törvény tiltaná, a hí­vők zaklatása minden szinten folyik. A vallásos oktatás az állami iskolákban elméletileg fakultatív, ám a gyakorlat­ban a legritkábban biztosított. (Magyarországon hat fiú- s két leánygimnázium van egyházi kézben; az engendélyezett tanítórendek — bencések, piaristák, ferencesek, a kalocsai Miasszonyunk-rend­i papjai és apácái tanítanak itt.) A hatóságok a templomi katekizmust is rossz szem­mel nézik, s gyakran előfordul, hogy a diákot tanárai figyelmeztetik: ha to­vábbra is jár hittanra, elvesztheti ösztöndíját vagy nem fog útlevelet kapni. Az értelmiségi elit, legyen bár hívő, kiváltságosabb helyzetben van; a közönséges halandónak viszont nem érdeke, hogy hitét nyíltan megvallja, ha békében s nyugalomban akar élni. A katolikus hierarchia behódolását a hatalomnak számos hivő szigorúan ítéli meg s úgy véli, hogy az Egyház az elméletileg biztosított szabadság­­lehetőségekkel bátrabban élhetne, s hasonlóan vélekedik II. János­ Pál pápa is, ki a lengyel hierarchia jócskán har­cosabb hagyományaira hivatkozhat. A pápa lengyelországi látogatása alkalmából Wyszynski bíboros eme vonatkozásban igencsak „beolvasott” Lékai kardinálisnak, de maga II János­ Pál pápa is megválasztása másnapján első feladatai egyikének érezte, hogy levélben emlékeztesse a magyar püspöki kart a magyar katolikus egyháznak az ország történelmében játszott szerepére. A keresztény-marxista párbeszéd A vélemények végül mindkét tábor­ban megoszlanak a keresztények és marxisták párbeszédét illetően. Né­melyek úgy vélik, hogy a dialógusnak, a jobb egyetértés érdekében, gyakorlati kérdésekre kell szorítkoznia. Lékai bíborosnak is ez az álláspontja: "Világ­nézeti szempontból országunk lakossá­ga nem egységes, de az élet mégis min­den nap azt bizonyítja, hogy a haza közös érdekében a harmónia megvaló­sítható, ha az ügyek elvégzése közben nem arra figyelünk, ami elválaszt min­ket, hanem arra, ami összeköt. Egy ponton persze osztjuk marxista hon­fitársaink véleményét; a különböző ideológiák végső kérdéseit illetően nincs helye alkudozásnak. Ez azonban nem jelenthet sem merevséget, sem moz­dulatlanságot. Akik a párbeszéd őszinte útján járnak, egymáshoz is közelednek, s anélkül, hogy lemondanának eszmei princípiumaikról, találkoznak az ország üdvösségét szolgáló szolidaritás­ban." Lékai bíboros az erőviszonyok diktálta modus vivendi mellett teszi le garasát; a marxista filozófus, Lukács György taktikai szövetséget javasolt Ezt írta egy cikkében, melyet kevéssel halála előtt közölt a Világosság című folyóirat "A marxizmus és a vallás vi­lágszemléletében egymással minden ponton szemben áll. Nézetem szerint a közvetítésre vállalkozó bölcseleti kísér­leteknek nincs elméleti alapja. A mar­xizmustól idegen minden transzcen­dencia. Teilhard de Chardin próbál­kozása a két világszemlélet összebékí­­tésére kudarcba fulladt. Teljességgel elképzelhetetlen egy olyan út, mely szintézis volna Aquinói Szent Tamás és Karl Marx között." Igaz, Lukács annyit mégis megenge­dett: "A hívőknek és nemhívőknek közös frontja persze lehetséges. A pár­beszédre én még ma is készen állok, noha jelentőségének túlbecsülésétől óvakodnám. Ha fizikészülés és előzetes gondolkozás nélkül kellene találkozni egy baloldali katolikussal, sok haszon nem származnék belőle. A párbeszéd eredményes lehet, de nem elméleti, hanem gyakorlati síkon. " Mások viszont kedvezőbben ítélik meg a bölcseleti és elméleti dialógus esélyeit. Dr. Tóth Károly például úgy véli, hogy a keresztények és a marxis­ták még ideológiai téren is sokat tanul­hatnak egymástól, s meggyőződése, hogy "ha a vallás, Marx jóslatával ellentétben, nem tűnt el a szocialista országokban, annak részben az a magyarázata, hogy az Egyházak, a marxizmusnak hála, képesek voltak a fejlődésre." Pilinszky János, katolikus költő, az ország egyik legnépszerűbb költője megvallotta nekünk, hogy a szívének oly fontos testvériség kérdésében közel érzi magát a marxistákhoz: "Hiszek az eszmék kölcsönös megtermékenyítő erejében. A múlt században Dosztojev­szkij Kelet-Európában írta a leghite­lesebb szövegeket az egyénről: száza­dunkban Simone Weil Nyugat-Európá­­ban a tömegek emberéről" Szennay András, a pannonhalmi bencés kolostor apátja az eszmei pár­beszédet szintén lényegesnek tartja: "Az emberi szellem kibontakozása, ki­­teljesedése szempontjából a filozófiai és ideológiai kérdésekről folytatott pár­beszéd rendkívül fontos. Innen nézve, a beszélgető felek valósan s komolyan ragaszkodnak gondolatmenetük ered­ményéhez, a két világképből levonható tanulságokhoz. S ráadásul: a keresz­tény teológus megbecsüli ateista vita­felét, nem különben, mint a marxista bölcselő keresztény kollegáját. A pár­beszéd során mindkettő gazdagodni akar, anélkül, hogy erőnek erejével a másiknak hitére térne." A párbeszédnek ez a békés, jó­hiszemű koncepciója sajnos, koránt­sem vág egybe a magyarországi való­sággal. S míg jobb idők nem következ­nek, magát ámítaná az egyház, ha ol­csón adná be derekát Az egyházra még komoly szerep vár, s ezt így fo­galmazta meg egy református lel­kipásztor: "Az egyház nem politikai erő, de feladata, hogy bármely rend­szerben is prófétikus erő legyen. Ná­lunk manapság sajnos éppen az ő kriti­kus hangja hiányzik leginkább. Egy­szóval: az egyház szolgáljon, de szolga ne legyen!" MEGJEGYZÉSEK (1.) A Marc Rakovski álnevet használó magyar szerző tanulmányát "Az em­beri jogok Magyarországon" című mellékletünk közölte (Irodalmi Újság, 1978. július-augusztus). (2.) Mint ahogy egy-két más kérdés­ben Erdélyt illetően is lapunk több­szörösen kifejtett álláspontja az, hogy a probléma bonyolultabb az itt vázoltnál. Mégis szerfelett érdekesnek tartjuk, mennyire szemet szúr egy kívülálló­nak, — jelen esetben egy nagy francia újság munkatársának — az erdélyi magyarság súlyos helyzetének ki­használása a hazai politikai vezetés ré­széről, — azért, hogy a belső bajokról elterelje a figyelmet, miközben — ahogy a francia újságíró is megjegyzi — valódi célja a status quo fenntartá­sa, azaz hatalmának megőrzése és nem a romániai magyarok megsegítése. (3.) Krokovay Zsolt cikkét magyarul a párizsi “Magyar Füzetek“ 2. száma közölte, 1978 decemberében. (4.) Alain Woodrow cikke közvetlenül a prágai ítéletek ellen tiltakozó magyar mozgalom Nyílt Leveleinek publikálá­sa előtt jelent meg. A 252 aláírást összegyűjtő megmozdulás meg­mutatta, hogy a Charta '77-tel való szolidaritás vállalása jóval túlnőtt Lukács György tanítványainak körén. (L. az Irodalmi Újság különkiadását, 1979. november 4.) IRODAL­MI ÚJSÁG EGYHÁZI SZÁMADATOK Magyarországon egyedül a kor­mány- és pártszervezetek illetékesek az ország egészére vonatkozó fölmérések­re s ezeknek a statisztikai adatoknak közzétételére. Az alábbi számadatok tehát, melyeket 1973 és 1976 között hoztak nyilvánosságra, némi óva­tossággal kezelendők. Katolikusok — Létszámuk: 5.250.000 (6.500.000 a püspökök szerint, nem számítva a mintegy 500.000 görög­katolikus hívőt), megosztva három érsekség és nyolc püspökség között. 1973-ban 4014 papot tartottak számon. A papképzést négy papnevelde (közülük egy görög­katolikus) biztosítja, valamint a buda­pesti Teológiai Akadémia, melynek egyetemi diplomáját Róma is elismeri. Az Actio Catholica többek között a katolikus sajtó kiadója. Kiadványai: Új Ember (hetilap, négy oldalon, 90 ezer példányban)* Vigilia (irodalmi igényű és érdeklődésű, havonta 14 ezer pél­dányban megjelenő folyóirat. Teoló­gia (negyedévenként 4 ezer példányban megjelenő elméleti folyóirat). Protestánsok — Református (Kálvinista) egyház; kb. 2 millió hivő; Evangélikus (Lutheránus) egyház; kb. 500.000 hivő. A Szabad Egyházak Tanácsa kb. 37 ezer hívőról tud, tíz hitvallásból (adventisták; a 18 ezer taggal legnépesebb baptisták; Isten Gyülekezete; húsvétosok; Isten Egyhá­za; keresztény testvérek; metodisták; őskeresztények; szabadkeresztények; nazarénusok). A református egyház négy kerületre (egyházmegyére) oszlik, mindegyik élén egy püspökkel. Kétezer lelkipász­tor látja el a szolgálatot 1567 gyü­lekezetben (egyházközségben). Az utánpótlást két teológiai akadémia biztosítja; a hallgatók 20 százaléka nő­nemű. Fölszentelését mintegy száz nő várja. A reformátusoknak szintén van egy hetilapjuk, egy havi tájékoztatójuk és egy teológiai folyóiratuk. Az evangélikus egyházat a két püs­pök közül, egy választott világi támo­gatásával a rangidős irányítja. 500 templomban, 320 gyülekezetben kb. 400 lelkipásztor működik. Az evangé­likus teológiai főiskolának 40-50 hallgatója van. Az egyház kiadványai: egy tízezer példányban megjelenő heti­lap s egy 700 példányszámú tájékoz­tató a lelkipásztoroknak. Orthodoxok — Létszámukat 40.000-re becsülik. Szétszórt közössé­geik 1949 óta a moszkvai patriarchátus alá tartoznak. Liturgikus nyelvük: ma­gyar. Izraeliták— A II. Világháború előtt 825.000 zsidó élt Magyarországon; 600.000 közülük a német kivégzőtábo­­rokban pusztult el. Mai létszámuk: 80- 100.000. Az országban 130 zsinagóga működik 26 rabbival. Budapesten található Közép- s Kelet-Európa egyet­len rabbiképzője, hol nyolc-tíz hallgatóra hat tanár jut, s létezik egy zsidó gimnázium is. A­ hitközség kiadványa a kéthavonta megjelenő Új Élet Jegyzet. * Az Új Ember 90 ezer példánya hi­ánytalanul elkel. Bevétele oly jelentős, hogy több katolikus szervezet költség­­vetését fedezi (Actio Catholica, püspöki műemlékvédelmi hivatal stb.). Jelen­leg 11 ezer példányt postán kézbesí­tenek az előfizetőknek, a többi a tem­plomokban kel el. A minap a posta­ügyi minisztérium döntést hozott, hogy ezentúl valamennyi példányt postázni kell, s a jelenlegi 7 százalékos haszonrészesedését 31 százalékra emeli föl. A döntés egyelőre "fenyegetés", gyakorlati kivitelezésre még nem került sor. 1980 Január - február

Next