Irodalmi Ujság, 1986 (37. évfolyam, 3. szám)

1986 / 3. szám

Irodalmi Újság XXXVII. évfolyam. A MAGYAR ÍRÓK LAPJA _ 1986. 3. szám Mikor kell ébresztőt fújni ? A « rejtélyes » 1985-ös évről és 1986 még rejtélyesebb első negyedéről Mikor kell ébresztőt fújni ? » — tette föl a kérdést az Iparpolitikai Tanács áprilisi tanácskozásán Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja és a Központi Bizottság titkára. — «Lehet-e még két hónapig tétlenül nézni, hogy majd változik, és majd valamilyen csoda folytán javul a hely­zet ?... Mi azt mondjuk, hogy az ébresztőnek most van az ideje, s talán késésben vagyunk már most is... A tét nem kicsi, az 1985-ös év kudarcai nem ismétlődhetnek meg­­. Melyek voltak az 1985-ös évnek azok a kudarcai, amelyekre az « ébresztőt fújó » Havasi utalt ? Először megint Havasi saját szavait idézem : « 1985-ben csökkent a nemzeti jövedelem és szerény külkereske­delmi aktívum mellett romlott a fizetési mérleg. Hosszú évek óta először megállt az adósságtörlesztés tendenciája, sőt megnőtt a tőkés adósságállomány... Az 1986-os év első három hónapja azt mutatja, hogy az 1985-ben felerősödött negatív tendenciák január elsejével sem változtak meg, élnek, hatnak, léteznek most is­­. Hasonló hangnemben írt 1985-ről és 1986 elejéről Antal László « Lépéskényszer » című cikkében­­.­­ 1985 kevezőtlen fordula­tot hozott. Olyan év volt ez, amikor a gazdaságpolitika egyetlen célja sem telje­sült : a külkereskedelem aktívuma számottevően elmaradt a tervezettől, las­súbb volt a gazdasági növekedés, miközben a belföldi felhasználás gyorsabban emelke­dett, így romlott a belső pénzügyi egyen­súly, s ez növelte az inflációs feszültsége­ket... 1985-öt jó lett volna kisiklásnak, rossz évnek tekinteni, de az 1986 évi folyamatok is rosszul indultak. A tervezők már előre jelezték, hogy az 1986-os előirányzatok feszítettek, bizonytalansági tényezőkkel terhesek. Mégis hideg zuhany­ként hatott az első negyedévben a külke­reskedelem szokatlanul nagy passzívuma­­, é­s a továbbiakban Antal egy sor további kedvezőtlen tényezőt sorol fel. Valamivel részletezőbb képet kapunk 1985 kudarcairól Kocsis Györgyi « Rejtélyes ides év ? » című cikkéből.. . « 1985-ben a nemzeti jövedelem a tervezett növekedés helyett csökkent, az ipari termelés az elképzelt 3 százalékos növekedéssel szem­ben 1 százalékkal visszaesett, a mezőgazdasági termékek termelése 1 száza­lékos emelkedés helyett 6 százalékkal csökkent, az építőiparban 5 százalékos teljesítményesést regisztráltak­­. A nem rubel elszámolású külkereskedelemről ugyanez a cikk megállapítja, hogy 5-6 százalékos emelkedést tűztek ki célul, de ebből csak 3 százalék valósult meg, import­ban pedig 5 százalékos emelkedést ter­veztek, ebből viszont 16 százalék lett. Mindezek következtében : « az ország kon­vertibilis fizetési mérlege passzív lett 1985- ben, sőt a konvertibilis adósságállomány a megelőző kétévi csökkenés után ismét nőtt­­. A Heti Világgazdaság február 15-i száma adatokat közöl Magyarország 1985 évi külkereskedelméről a fontosabb országok szerint. Íme a külkereskedelmi deficit né­hány példája : Nyugat-Németország 13 és fél milliárd forint, Ausztria 3 és fél milliárd forint, Egyesült Államok 2 és fél milliárd forint, Anglia 1,7 milliárd, Franciaország 1,9 milliárd, Hollandia 1,4 milliárd, Brazí­lia 5 és fél milliárd, Japán 5 és fél milliárd, Svédország 1,3 milliárd forint. Mi a magyarázata mindennek ? Az egyik magyarázó tényező az olaj. A világpiacon zuhant az olaj ára, és vele minden más terméké is. Magyarország viszont, mint a többi KGST ország, a Szovjetuniótól vásárolja az olajat, a vi­lágpiaci árnál jóval drágábban. A magyar kivitel jelentős részét képezik a drága szovjet olajból előállított és Nyugaton csak olcsón eladható olajipari és olajvegyipari termékek. Inotai András írja­­ : « A ma­gyar kivitel 12 százalékát adják energiahor­dozók és finomított olajipari termékek, amiből összesen 1,3-1,9 milliárd dolláros exportcsökkenés következhet... Az olajnál kisebb mértékben, de egyértelműen csökkennek az olajvegyipari termékek árai is, ami nemcsak ismételten megkérdőjelezi a szocialista országok mindig is vitatott nehézvegyipari fejlesztésének célszerűségét, hanem tetemes veszteségek forrásává is válik... Igen súlyosak lehetnek a jelenlegi helyzet költségvetési kö­vetkezményei, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az egyik oldalon a világpiacinál drágább olajimportot, a mási­kon pedig a világpiacinál ugyancsak drá­gábban előállítható, de a külgazdasági egyensúly miatt létfontosságúnak gondolt, a nyugati piacra szánt exporttermékeket, olajszármazékokat, energiigényes alapa­nyagokat kell központi eszközökből szub­vencionálni­a. Magyarország csökkenő árú hússal és gabonával fizet növekvő árú szovjet olajért. De fizet azzal is, hogy olaj- és gázvezetékek építésében vesz részt, mégpedig Nyugatról vásárolt csúcstechnológiával. Már a het­venes évek dolláradósságában is tetemes szerepe volt ennek, és a mai dolláradós­ságban is. Egy másik tényező a veszteséges nagyvál­lalatok támogatása. Az 1986-os költségve­tésben 41 milliárd forintot fordítanak válla­latok támogatására, és 61 és fél milliárdot adóik visszatérítésére. Az így kifizetendő összeg vállalati adóbefizetésekből szárma­zik majd. A gazdasági élet költségvetési szabályozását az jellemzi, hogy a költségve­tés a jó vállalatoktól elveszi a nyereséget, hogy azután a a rossz vállalatoknak adja ajándékba­­. Már idézett cikkében Antal László is foglalkozik e jelenséggel : « Ro­hamosan növekednek azok a költségek, amelyeket az egyre növekvő mértékben gazdaságtalan tevékenységek fenntartása igényel. Az ezzel kapcsolatos támogatások, kedvezmények zöme alig több mint egy tucat nagyvállalathoz kötődik... Az 1985 évi ...egyeztető tárgyalások során az alacsony jövedelmezőségű területek jelentős, évi 15-20 milliárd forintra tehető adókedvezményeket harcoltak ki. Időközben a válságágazatokban adósságo­kat engedtek el, hiteleket alakítottak át kedvezményekké, úgynevezett alapjutta­tássá­­. A szovjet olaj árának emelkedéséből, a Szovjetuniónak szállított élelmiszerek árá­nak csökkenéséből és a hetvenes években fölvett és könnyelműen eltékozolt kölcsö­nök törlesztéséből származó gondjait a kormány tudatosan tervezett inflációval igyekezett enyhíteni. 1979 és 1984 között évi átlagban mintegy hat százalékkal emel­ték a névleges béreket, de jóval nagyobb mértékben az árakat. Az ebből keletkezett reálbércsökkenést Tardos Márton tíz száza­lékra becsüli. A reálbér valóságos csökke­nését azonban nagyon nehéz megállapítani. A Statisztikai Hivatal fogyasztói árin­dexszámításai ugyanis távolról sem tükrö­zik a drágulás valóságos mértékét. Nem foglalják magukban a csúszópénzeket, há­lapénzeket, borravalókat, nem követik a magánkisipari, magánkiskereskedelmi, a telek-, a lakás-, az építőanyag-árak, vala­mint az albérleti és ágybérleti díjak tény­leges emelkedését­­. Valószínűnek látszik, hogy a csökkenés tényleges mértéke a Tardos által becsültnél nagyobb. A reálbérek csökkentését úgy is meg lehetett volna oldani, hogy a névleges bérek ne emelkedjenek, és a fogyasztói árak minden évben csak kis mértékben emelkedjenek. A ténylegesen követett gya­korlatot minden bizonnyal annak az elképzelésnek alapján választották, hogy az emberek kevésbé észlelik és mérik fel veszteségüket, ha névleges bérük emelke­dik. Magyar közgazdák az elmúlt években több ízben felhívták a figyelmet az inflációs politika várható súlyos következményeire. Eddig azonban hiába. Az 1985-86-os akut válságban valószínűleg szerepet játszott a gazdasági fejlődés « élénkítésének » programja, ame­lyet a párt legutóbbi kongresszusa fogadott el. Bauer Tamás — és sok más közgazda — már a kongresszus idején figyelmeztetett e program veszélyeire. Arra nevezetesen, hogy 1979 és 1984 között megállt ugyan az ország eladósodása, de egész gazdasági helyzete nem javult, hanem romlott, az élénkítéshez tehát nincsenek meg a szükséges feltételek. « Ha most — írta akkor Bauer — politikusok és a gazdaság­­irányítás vezető tisztviselői meghirdetik az élénkítés programját, a még meg sem haladott válság néhány éven belüli kiéleződését kockáztatják­­. Az előrelátás amúgy sem jellemző a magyar vezetőkre. Az 1973 és 1978 között bekövetkezett romlást úgy kezelték, mint valami ideiglenes, átmeneti és rendkívüli eseményt, amelynek múltával helyreáll a dolgok megszokott rendje. Azzal sem szá­molt senki, hogy a nyugati államok és bankok egy idő múlva már nem szívesen adnak további kölcsönöket, emelik a kamatlábakat, és szigorúbb feltételeket diktálnak. Arra sem gondoltak, hogy a KGST energia- és nyersanyag-szállításai csökkenhetnek, az értük fizetendő ár emelkedhet, és egyre nagyobb részét dol­lárban kell majd kifizetni. Ezek a nem várt és nem is sejtett változások mégis bekövetkeztek­. Optimizmusuk azóta is rendületlen maradt. Nagy és kis dolgokban egyaránt tapasztalható, hogy költségvetés­ben, pénzügyekben, tervezésben mindig kedvezőbb fejleményekre számítanak, mint amelyek azután tényleg bekövetkeznek­­. Az élénkítés azonban — amennyiben egyáltalában megvalósult — csupán súlyos­bító hatással járt. Az 1985-ös év gazdasági intézkedései legföljebb módosítottak, alap­jában véve azonban nem változtatták meg az 1979 óta követett gyakorlatot. Ez a gyakorlat nem volt és ma sem más, mint pillanatnyi alkalmazkodás a mind gyakrab­ban ismétlődő veszélyhelyzetekhez, mégpe­dig egymást szédületes gyorsasággal követő és egymást keresztező kényszerintézkedé­sekkel, ú.n. « szabályozásokkal » 8. Ez a gyakorlat a változások kiszámíthatatlansá­gát és a gazdasági élet szétzilálását hozta magával. A kormány szavakban tervbe vette az « átstrukturálást », de mint arra több magyar közgazda rámutatott : « A meglevő erőforrások — tőke, munkaerő 8. U.o. stb. — újraelosztását részint a korábban kialakult szervezeti érdekek gátolják, részint nem is rendelkezünk a meglévő erőforrások újraelosztására alkalmas in­tézményrendszerrel (nincs tőkepiac, nem fejlődtek ki értékpapírok, nem alakult ki a munkaerő-átcsoportosítás kezelésére alkal­mas jogi és gazdasági intézményrendszer). A jelenlegi helyzetet a korábban kialakult döntési gyakorlat átalakulása, felbomlása, bizonytalanság és polarizálódás, egymással ellentétes döntési mechanizmusok , szélsőséges centralizmus és a korábbinál sokkal szabadabb, kontrollálatlanabb vál­lalkozási, piaci kapcsolatok — instabil együttélése jellemzi­­­­. 1978 végén kiderült, hogy a hetvenes évek gyakorlata nem folytatható tovább. Ez év elején az vált nyilvánvalóvá, hogy az 1979 és 1985 közötti gazdaságpolitika sem hozta meg a kívánt eredményt. Az ország lakói ezt már tudják, a bőrükön érzik. Életszínvonaluk egyre csökken. Nekik nem kell ébresztőt fújni. De azt még nem tudni, hogy ez a felismerés milyen döntéseket érlel majd meg a hatalom birtokosaiban, a politikai és gazdasági vezetőkben. _________ KEMÉNY ISTVÁN 9. Antal, id. mű, 356 l.V.ö. még Tardos Már­ton : « A szabályozott piac kialakításának feltéte­lei », Közgazdasági Szemle, 1985 november. 1. Heti Világgazdaság, 1986. május 24. 2. Heti Világgazdaság, 1986. március 15. 3. « Olcsó olaj és a KGST ». Heti Világgazda­ság, 1986. április 12. 4. V.ö. : Tardos Márton : « Az infláció sajátos­ságai és a pénzgazdálkodás fejlesztése Magyaror­szágon ». Gazdaság, 1985.3.sz. 5. V.ö. Petschnig Mária cikkét a Heti Világ­­gazdaság 1985.június 1-i számában. 6. Ld. Tardos idézett cikkének bevezető részét. Z. V.ö. Antal László : Gazdaságirányítási és pénzügyi rendszerünk a reform útján. Budapest, 1985, 352-353­­. LAPUNK TARTALMÁBÓL Fejtő Ferenc : Levél Gorbacsovhoz (3. old.) Kasza László : Közmunka, vagy amit akartok (4. old.) Illyés Elemér : A Maniu-gárdisták atrocitásai (5.-6. old.) Orosz István : Egy hazai Pálffy­életrajzról (7.-9. old.) Kerényi Magda : Szondi Lipót emlé­kezete (10. old.) Passuth Krisztina : Bálint Endre ha­lálára (10. old.) Dmitrij Sosztakovics : Sztálin, a művészetek atyja (17.-18. old.) Albert Pál, Gosztonyi Péter, Halász Péter, Hanák Tibor, Dr. Haynal András, Kabdebó Tamás és Nagy Csaba kritikái, tárcái. MELLÉKLET: Tőke Ferenc : A magyar munkásta­nácsok története (11.-14. old.) Pályázati felhívás Az INICOM­ független művészeti csoport az ARTÉRIA szamizdat kiadóval közösen képzőművészeti pályázatot hirdet az 1956-os ma­gyar forradalom és szabadságharc 30. évfordulójá­val kapcsolatban, A HARCOS VÁROS címmel. Az adott témához kapcsolódó pályamunkák — méretbeli megkötöttség nélkül — beküldhetők névvel, vagy jeligével, személyesen, vagy ajánlott küldeményben. A pályázati felhívásra egyaránt várjuk a Magyar­­országon és külföldön élő magyar és nem magyar alkotók jelentkezését. A különféle műfajokban : — fotó, festmény, grafika, mail, montázs, kolázs, objekt — beküldött munkákat szakzsűri bírálja el. A képzőművészeti díj összege 5 ezer forint. A beérkezett műalkotásokat dokumentáljuk és kiállítjuk, valamint az ABC-ARTERIA gondozásá­ban művészi album formájában kiadjuk. A pályázatok beküldési határideje, 1986. szep­tember 30-a. A pályamunkákat az alábbi címekre lehet küldeni: — BOKROS PÉTER — 1067. Budapest, Izabel­la utca 92/11. 17/a. — MOLNÁR TAMÁS — 1036. Budapest, Lajos utca 142. VII. em. 39. — NAGY JENŐ — 1039. Budapest, Kalászi út 48. — PÁLINKÁS RÓBERT — 2079. Pilisborosjenő, Patak utca 8. — SZILÁGYI SÁNDOR — 1086. Budapest, Dankó utca 38/3. 32.

Next