Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1912. 1. évfolyam
Folyóiratok szemléje - Pesti Hírlap 275. p.
FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE. 375 meretlen passionalisa. A passiót, mely a négy evangyélista előadásában Jázus szenvedésének és halálának történetét tárgyalta, rendszerint nagypénteken, szóló-énekléssel, olvasta fel a református énekvezér. Erdélyi Pál a magyar írott énekeskönyvekről szóló egybeállításában (Magyar Könyvszemle, 1899. évf.) két passiós kéziratot írt le (1716., 1725.), most Harsányi István három ismeretlen passionális leírásával gyarapítja tudásunkat. (1732., 1733., 1791.) Mindhárom passionális szövege és kótatása az I. Rákóczi György-féle Öreg Graduálból van véve ; csak itt-ott van némi betoldás. Nyugat, 1912. évf. 7. fez. április 1. —Ignotus: Laissez faire. A Társadalomtudományi Társaság f. é. márc. 19-én vitát indított meg az irodalom és társadalom viszonyáról. E vitához Ignotus tartott bevezető előadást. Kétségtelennek tartja «az esztétikának s ezzel az esztétikai értékmérésnek és megállapításnak is társadalmian determinált voltát.» Az irodalmi mű értéke azonban nem a benne lefejezésre jutó társadalmi ideáltól függ, hanem a kifejezés minőségétől. A politika akkor veszi legnagyobb hasznát a művészetnek, ha teljes szabadságot biztosit neki. Ország-Világ, 1912. évf. 14. szám. március 31. — Az első Madáchszobor. A magyar szabadkőművesség megszerezte Köllő Miklós szobrászművész hagyatékából Madách gipsz-szobrát s két példányban ércbe önttette. Az egyik szobrot a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy budapesti palotájában állították fel , a másikat az Alsósztregován létesítendő Madáchmauzóleum egyik fülkéjében fogják elhelyezni. (Bizonyos, hogy Madách Imrével mostohán bánt el az utókor. Szobor mind ez ideig nem örökítette meg emlékét ; összes műveinek kritikai kiadása még mindig késik. Hagyatéka, kéziratai, könyvei, emléktárgyai összecsomagolva, rendezetlenül hevernek ; alsósztregovai sírja elhagyatott, gondozatlan.) Pesti Ilirlap, 1912. évf. 84. sz. április 7.• Vasadi Ottó: Látogatás a francia irodalom jeleseinél. A P. H. párisi levelezője hosszas utánjárás után bejutott a francia Akadémia hat tagjához s választ kért tőlük néhány kérdésre. Az eredmény a magyar irodalomra nézve meglehetősen szomorú. A nagyhírű francia írók Magyarországról többnyire csak annyit tudnak, hogy van , a magyar irodalmat pedig még hírből is alig ismerik. Sőt az egyik halhatatlan, Jules Lemaitre leplezetlen álmélkodással kérdezte : «Hogyan, hát ,önöknek szintén van kifejlett nemzeti irodalmuk ? És színpadi szerzőik is vannak ? És Budapesten a színházban magyar nyelven játszanak ? » Émile Faguet emlékezett Jókai és Petőfi nevére, bár ez utóbbit összetévesztette a valamikor Párisban élő Justh Zsigmonddal ; tudott egyet-mást Huszár Vilmosról, a Revue De Hongrie szerkesztőjéről és Haraszti Gyula egyetemi tanárról. Marcel Prévost és Henri Lavedan Jókait, Henri de Regnier Madáchot és Katonát említette. Eugène Brieux-nek egy név sem jutott eszébe.