Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1930. 19. évfolyam
Műelemzés - N. S.: J. Jankiss et G. Juhász: Panorama de la litterature hongroise contemporaine 256–258. p.
tánt, Mikszáth Kálmánt, Gárdonyi Gézát, Herczeg Ferencet ; a második korszakból Ady Endrét, Móricz Zsigmondot, Prohászka Ottokárt, Kosztolányi Dezsőt, Tóth Árpádot, Juhász Gyulát, Oláh Gábort, Tormay Cecilt, Kaffka Margitot, Karinthy Frigyest, Kurányi Miklóst, Molnár Ferencet, Zilahy Lajost; a harmadik korszakból Babits Mihályt, Szabó Dezsőt, Reményik Sándort, Áprily Lajost, Mécs Lászlót, Kodolányi Jánost, Komáromi Jánost, Pálffyné Gulácsy Irént, Tamási Áront, Szabó Lőrincet, Erdélyi Józsefet. Külön fejezetben foglalkoznak a tudományos élet képviselőivel, kikhez még a zeneirodalom művelői közül Bartók Bélát és Kodály Zoltánt csatolják. Egy kis összefoglalás, könyvészet és névmutató zárja be a kötetet. A könyv általában becsületes törekvésről s lelkiismeretességről tanúskodik; a szerzők elfogulatlanságra és tárgyilagosságra törekszenek; jórészt az általános irodalmi értékeléshez ragaszkodnak; ahol a vélemények szétágaznak, ott inkább a kedvezőbbet fogadják el ; az anyag természeténél fogva számos eredeti értékelést adnak, sőt olykor a régit is módosítják, mint Vajda Jánosnál. Óvakodnak a szélsőségektől s kritikájukat tapintatosan éreztetik, így pl. a Molnár Ferencről szóló cikkben. Az anyagot általában népszerű modorban dolgozzák fel, hogy a külföldi közönség szélesebb rétegéhez férjenek; erre különben bizonyára a vállalat célja is kötelezte őket. Ezért vannak az egyes fejezetek szépirodalmi ízű másodcímei, mint pl. Vajda János vagy tragikus vagy az intenzív élet után; Gárdonyi Géza vagy a hétköznapok eposza ; Móricz Zsigmond és a vidéki élet mélységei. Igen találó fejezetcím: „Prohászka Ottokár vagy az új kereszténység szelleme". A népszerűséget szolgálják egyfelől az életrajzok olykori anekdotás részletei, mint Vajda János Ginájának részletezett sorsa, Mikszáth házassága, másfelől az irodalomtörténeti szövegbe illesztett verses vagy prózai szemelvények , így Vajda Jánosnál, Adynál, Babitsnál s másutt. A francia közönség igényét tartják szem előtt a szerzők, midőn reámutatnak a magyar-francia irodalmi kapcsolatokra, mint Adynál, Ambrus Zoltánnál, Justh Zsigmondnál, Tormay Cecilnél stb. Ugyanazt a célt szolgálják a magyar-francia irodalmi párhuzamok és analógiák. A munka folyamán a szerzőknek nem egy alkalmuk nyílt a magyar igazság tapintatos szolgálatára. A Babits Mihályról szóló fejezet bevezetésében röviden jelzik, hogy a trianoni béke éppen a nemzeti élet folytonosságára nézve legértéksebb területeket szakította le, holott Tisza annak idején tiltakozott a háború, valamint a legyőzött Románia területéből való annexió ellen s így a magyar nemzet kétségen kívül tisztán védelmi háborút folytatott. Hazafias célzatú a Herczeg Ferencről szóló fejezet másodcíme: „Magyarország, amint az assimilált nemzetiségek látják", valamint bevezetése és befejezése. Az a tény, hogy Arany János Nagyszalontán született, hol legtisztábban s leggazdagabban beszélik a magyar nyelvet s e város a románoknak van ítélve, önmagában ékesen szóló érv a magyar igazság mellett. De alkalmilag említik a szerzők a történeti Magyarország példaszerű földrajzi egységét, melyet annak idején éppen francia tudós konstatált ; a Bánát régebbi tiszta magyarságát, a nemzetiségek liberális kezelését, a gentry érdemeit, a magyar paraszt jellemességét és okosságát, az állandó és mély