Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1933. 22. évfolyam

Figyelő - Felhívás az Akadémia Arany-ereklyemúzeuma ügyében 176. p. - Magyar irodalomtörténeti előadások egyetemeinken az 1932/33. tanévben 176–177. p.

FIGYELŐ 198 Felhívás az Akadémia Arany-ereklyemúzeum­a ügyében. A M. T. Akadémia elhatározta, hogy Arany János emlékének kegyeletes ápolása céljából a Széchenyi- és Vörösmarty-szobák mintájára, külön helyiség­ben gyűjti egybe s teszi közszemlére a nagy költőtől származó vagy személyé­vel kapcsolatos ereklyetárgyakat. Határozatában az a meggondolás vezette, hogy az így egybegyűjtött anyag a tudomány érdekein kívül — egy nagy szellem hatáskörének szemléltetésével — nemzetnevelő szempontból is szolgála­tára lehet a magyar közműveltségnek. Kéri ezért a nagy költő tisztelőit, hogy akik a M. T. Akadémia palotá­jában létesítendő gyűjteményt valamely birtokukban levő emléktárggyal (kéz­irat, levél, magyar- és idegennyelvű nyomtatványok, alkalmi hírlappéldányok, könyvek, ritka kiadások, zeneművek, képek, érmek, szobrok vagy ezek másola­tai stb.) gyarapítani óhajtják, szíveskedjenek ezeket a M. T. Akadémia főtit­kári hivatalának (Budapest, V. Akadémia­ u. 2.) eljuttatni. Az Arany-szoba javára ily módon beérkező küldeményeket a M. T. Aka­démia tagjaiból alakult bizottság az adományozók nevének feltüntetésével fogja számon tartani és a gyűjtés eredményéről időközönként külön jelentésben fogja tájékoztatni a nyilvánosságot. Magyar irodalomtörténeti előadások egyetemeinken az 1932/33. tanévben. A) A budapesti kir. magyar Pázmány Péter Tudomány­egyetemen: I. félév. Császár Elemér r. t.: Elbeszélés a régi magyar irodalomban. Heti 3 óra. — U. a.: Arany János. Heti 2 óra. — Horváth János r. t.: Humanizmus és reformáció. Heti 3 óra. — U. a.: Újabb magyar lírikusok. (II.) Heti 2 óra. — Kéky Lajos c. rk. t.: A magyar költészet a XIX. században. Heti 2 óra. — Szinnyei Ferenc c. rk. t.: Regény- és novellairodalmunk. (Rövid áttekintés 1820-ig.) Heti 2 óra. — Zlinszky Aladár c. rk. t. : Középiskolai olvas­mányok. Arany Toldija. Heti 1 óra. — Madzsar Imre m. t.: Rogerius Carmen miserabile című műve. Heti 2 óra. II. félév. Császár Elemér r. t. : A XVII. század lírai költészete. Heti 3 óra. — V. a.: Arany János. Heti 2 óra. — Horváth János r. t.: Humanizmus és reformáció (folyt.). Heti 4 óra. — Kéky Lajos c. rk. t.: A magyar költészet a XIX. században. Heti 2 óra. — Szinnyei Ferenc c. rk. t.: Regény- és novella­irodalmunk. (XIX. és XX. század. Rövid áttekintés.) Heti 2 óra. — Zlinszky

Next