Alszeghy Zsolt szerk.: Irodalomtörténet, 1940. 29. évfolyam

Műelemzés - Kozocsa Sándor: Császár Elemér: A magyar regény története 23–24. p.

Művészi szempontból A Bélteky háznak nincs egyéb érdeme. Az 1836-os év a magyar regény történetében az a korhatár, amely elhatározó jelentőségű, mert olyan meg nem ismétlődő dátum, amilyenre példa eddig nem volt iro­dalmunkban. Egyszerre három regény látott ekkor napvilágot s mindhárom jelentős­ értékben messze kimagaslik társai közül Jósika Miklós Abafiya, a­z első művészi hatású és értékű regényünk. Ez már műfaji és fejlődéstörté­neti szempontból elsőrangú, s ami értékét még jobban emeli, elsőrangú a regény legművészibb ágában, a történetiben. Gaal József Szirmay Ilonája­, bár megjelenésében pár hónappal megelőzte az Abajit és ugyancsak történeti regény, ennek óriási sikere miatt, észrevétlenül maradt. A harmadik regény írója P. Horváth Lázár, s művének címe: Az elbujdosott, гаду egy tél­i fővárosban. A könyv Kolozsvárott jelent meg, s nemcsak első társadalmi regé­nyünk (határozott társadalmi rajzra való törekvés nyoma érezhető benne), hanem az az érdekessége is, hogy irodalmunkban az első, mely Bulwer ha­tása alatt keletkezett. 1836 után a magyar regény váratlan virágzásba borult: Vajda Péter, Kuthy Lajos,, Nagy Ignác, Petőfi Sándor és Kelmenfy László művei, mindegyik egy és más szempontból jellemző kísérlet. A regény virág­kora azonban a 40-es években éri el tetőpontját s legnagyobb művelői : Eötvös József, Kemény Zsigmond és Jókai Mór. E három magyar íróról szól a könyv legnagyobb és legértékesebb fejezete. Mély átélés és az új források felkutatá­sáig hatoló tárgyismeret teszi egységessé és tökéletessé a fejlődésrajznak ezt a részletét. Regényirodalmunkat az önkényuralom, majd a kiegyezés korában Császár a különböző külföldi hatások alatt dolgozó írócsoportok szerint tár­gyalja. Az angol és a francia realisták, csakúgy megtették hatásukat, mint az akkor népszerűsödő orosz naturalisták. Az angol nyomon járók közül ki­emelkedik a sötét világnézetű Tolnai Lajos és az egyetlen regényében finom jellemrajzra törekvő Beöthy Zsolt, Vértesi Arnold és Gozsdu Elek viszont az oroszok tanítványa. A francia lélektani iránynak Anatole című regényé­vel Toldy István és a torzóban is rendkívüli tehetségű Justh Zsigmond a magyar követői. Külön fejezetben tárgyalja a magyaros ízlésű írókat: Rákosi Jenő A legnagyobb bolondját, Iványi Ödön és Csiky Gergely regény­írói működését. Teljesen különállóan méltatja Mikszáth Kálmánt, s finoman világít rá regényköltészetének értékére. A befejezésben áttekinti regényiro­dalmunkat 1896 után s abból különösen Ambrus Zoltán, Rákosi Viktor, Werner Gyula, Gárdonyi Géza és Pekár Gyula működését emeli ki. Valami­vel részletesebben tárgyalja Herczeg Ferenc pályájának rendkívüli jelentősé­gét. Napjaink irodalmából név szerint fölemlíti a 14 legkiválóbbat s rámutat az új magyar regényírók önállóságára és eredetiségére, örömmel vettük volna, ha a millennium óta föltűnt regényírók működését kissé részletesebben méltatja, ha nem is értékelve, de bizonyos tájékoztatást nyújtva. A könyvet nagyon használhatóvá teszik az egyes fejezetek végén összeállított bibliográ­fiai források. Császár Elemér regénytörténetének második kiadása is csakúgy, mint az első: forrásjellegű. Olyan értéke a magyar irodalomtörténetnek, amelyet ha­szonnal és élvezettel olvashat minden művelt magyar, mert belőle nagy ismeretanyaga mellett eszményi világnézet és a nemzeti értékek megbecsü­lése sugárzik felé. Kozocsa Sándor.

Next