Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1962. 50. évfolyam
Műelemzés - S. Cs.: A Petőfi Irodalmi Múzeum évkönyve 1960–1961 442–443. p.
hangulatú politikai vitákról és gyűlésekről, azok befejezése után a másik nagy élmény felé űzi." Adynál a probléma sokkal összetettebb, semhogy ilyen sorrendi egymásutánisággal meg lehessen oldani. A költőben sem idő, sem érzés szerint nem követi egymást a kétfajta szenvedély, hanem összefonódva jelenik meg. Az évkönyv szerkesztője — Baróti Dezső — szerencsés kézzel választotta ki az ilyen jellegű kiadványok szerkesztési szempontjai közül a leghasznosabbat: a gyakorlatit. A kötet dokumentálja, hogyan szolgálja a Múzeum az alapító miniszteri rendeletben meghatározott feladatát és ismerteti a Múzeum mindennapi munkáját. Fontos a mindennapi jelző, mert ez a szerkesztési szempont nemcsak hasznossá, hanem elevenné is tette a gyűjteményt; ahogy a jó tárlatvezető is élménnyé varázsolhat egy látogatást abban a kis múzeumban is, mely nem dicsekedhet az Ermitage, vagy a Louvre gazdagságával. A publikációk nem tudományos jelentőségükkel — hiszen legtöbbjük adalék, hasznos, nagyobb koncepciók kialakítását lehetővé tevő szükséges és értékes „aprómunka" -hanem egymást kiegészítő, támogató voltukkal váltak érdekessé: egy sokirányú munkát végző, eleven életet élő intézmény életét és hétköznapi tevékenységét tükrözik. A Múzeum egyik legfontosabb feladata elsősorban Petőfi, Ady, József Attila kéziratainak összegyűjtése és feldolgozása. Győry Jánosné írása az irodalmi kéziratok restaurálásának bonyolult munkáját ismerteti. A restaurálás technikájának ismertetése után a kéziratok következnek: Illés Hana közli Móricz Zsigmond és Kaffka Margit Elek Artúrnak írt leveleit. Móricz levele vívódásairól vall, írói fejlődésének legizgalmasabb korszakában, arról a hatásról, amit egy könynyű kézzel írt, téves kritika gyakorolhat egy saját útját járó nagy íróra is. Kaffka Margit panaszai a kapitalista könyvkiadás kulisszatitkait leplezik le. Julow Viktor Kosztolányinak Maday Gyula verseiről írt ifjúkori kritikáját mutatja be, mely későbbi ars poeticájának és esztétikájának sok lényeges tételét magában foglalja, már 1903-ban. Scheiber Sándor és Zsoldos Jenő Ady Nagy Mihálynak, az elfeledett nagyváradi szocialistaújságírónak küldözgetett leveleit menti meg a feledéstől, amikből közeli barátságuk egész története kiolvasható. Tóth Árpád versváltozatainak egybevetéséből Illés Ilona a költő alkotásmódjának és versei kronológiájának néhány problémáját hámozza ki. Fehér Erzsébet jól megírt tanulmánya szép versA kis tanulmány értékes úttörő munka Ady hatásának, költészete továbbélésének kutatásában. Jó volna ezt a területet nem elhanyagolni, hanem folytatni más szomszéd népeink területén is. Somogyi Anna elemzés foglalatában mutatja be a Falu ismeretlen fogalmazványát; Szántó Judit József Attila hagyatékából közöl néhány dedikációt, levelet, a költő szeretetreméltó alakját jellemző emberi dokumentumot. Sonkoly István összeállította „Ady versmegzenésítéseinek repertóriumát", bár méltóbb erőfeszítés lett volna a megzenésített Ady-versek repertóriumát közzé tenni, hiszen Ady zeneszerzéssel nem sok időt tölthetett. Cikkének erénye, hogy az Ady-versek komponistái közül néhányat bemutat. A Múzeum fontos feladata kiállítások szervezése. Bóka Lászlónak a Magyar írók arcképei című kiállításon elhangzott szép megnyitó beszédét közli a kötet, s elégtételül és kárpótlásul, hogy „egy-egy magyar főúri családról több képet festettek, mint a magyar literatúra nagy családjáról", Vayerné Zibolen Ágnes hozzáértő és adatgazdag tanulmányát Rippl-Rónai nagyszerű íróportréiról. Balkányi Enikő a Múzeum patronálását élvező dunántúli irodalmi emlékhelyekről írt lírai beszámolót. Milós Róbert „Mikszáth horpácsi fundusa" ürügyén anekdotákkal színezett portrét rajzolt az íróról, itt-ott Mikszáth modorában. Krúdy Pál a Krúdy legenda-kör néhány epizódját hitelesítette. A Múzeumban folyó irodalomtörténeti — esztétikai munkát elsősorban Baróti Dezső kitűnő tanulmánya dokumentálja. A XVIII. század stílusproblémái közül a legbonyolultabbal, a rokokóval foglalkozik, amiről sokáig azt kellett tudni, hogy „tartalmatlan semmisségek" cikornyás öncélú játéka. A tételt Watteau, Mozart, Voltaire, Csokonai tragikus nagysága teszi, enyhén szólva, kétségessé, s Baróti az eddig használatos logikai bukfencek helyett különbséget tesz, az ő művükre is apellálva: ,,. .. a rokokó elnevezés általában két, egymástól sokban különböző jelenség megjelölésére szolgál. A hanyatló feudalizmus egyik, valóban dekadens, formalista stílusát éppúgy rokokónak szokás nevezni, mint azt XVIII. század elején kialakulóban levő új, realisztikusabb irányt, mely valamiképp a felvilágosodással is érintkezik." Az utóbbit a szerző „a világosság századának stílusa" definícióval jelöli. Az elméleti alapvetés tisztázza a magyar irodalmi és képzőmű A PETŐFI IRODALMI MÚZEUM ÉVKÖNYVE, 1960 — 1961