Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1980. 12/62. évfolyam
Műelemzés - Kardos László: Illés Endre irodalmi portréi. Mestereim, barátaim, szerelmeim 552–560. p.
558 Szemle Illés lezárja, abbahagyja, elvarrja tanulmányai, vázlatai, portréi szövetét. De egyik sem illik minden írására. Az azonban kétségtelen, hogy a záró sorok vagy záró szavak itt mindig valami finom gondolati-nyelvi leleménnyel búcsúznak a témától, majdnem mindig újszerűvel, másfélével. Aki egyfolytában olvassa a két kötet ezer oldalnyi esszéjét, rajzát, jegyzetét, abban hamarosan kialakul egy sajátos és magas esztétikai igény éppen az írások rangos zárómozzanataira. És ez az igény szinte sohasem marad kielégítetlenül. * Néhány vitázó cikket is olvasunk a két kötetben. Ahogyan egy író vitázik, az sokat megmutat az íróból. Érezteti temperamentumát, önfegyelme és hiúsága méreteit, kultúrája magasságát-mélységét, olykor emberi félénkségét vagy vakmerőségét is. Illés Endre meggyőzően vizsgázik a viták porondján. Szigorú és elegáns vívó. És pedig: gyöngéden szigorú és szerény mozdulatokkal elegáns. Justh Zsigmond Naplóját megalkuvás nélkül védelmezi nyers gáncsok ellenében, Móricz levelezésében nem ad pardont egy meghökkentő szemléleti fordulatnak, Karinthy gyöngének látott Lepketánca, körül ifjan is állja a sarat — s hetykeség és hivalkodás nélkül — a csodálatos mesterrel szemben, s ha valaki Ady forradalmi útjában lát törést, szembe száll a kételkedővel és tagadóval. S mindezt — hadd ismételjük - a gyöngéd szigorúság és a szerény mozdulású elegancia formáiban és szellemében. Vitatársainak soha nem kell attól tartaniok, hogy pillanatnyilag és figyelmetlenségből fedetlenül hagyott felületeiket élelmes, ravasz szúrás éri. * A két gazdag kötetnek az irodalomtörténetírás is jó, igen jó hasznát veszi. Kivált a huszadik század kutatói nyerhetnek belőlük bőven, adatokat, atmoszférát, inspirációt. Aki Amb-