Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 2001. 32/82. évfolyam
Tanulmányok - Dobos István: A szöveg történetisége – a történelem textualitása. Az újhistorizmus. [I.] 594–610. p.
A SZÖVEG TÖRTÉNETISÉGE - A TÖRTÉNELEM TEXTUALITÁSA. AZ ÚJHISTORIZMUS dolkodáshoz alkalomszerűen kapcsolódik, a kivételt talán csak Foucault képviseli. Olyan szerzők maradnak a háttérben így, mint Nietzsche, Valéry, Heidegger, Sartre, Lévi-Strauss, akik hangsúlyozták a történelmi rekonstrukciók fiktív jellegét, s akiknek a munkásságát Hayden White kiindulópontnak tekinti a történeti tudatról készített nagyszabású elemzésében.19 A modern történetírás számára már régóta problémát jelentett a valósághű reprezentáció természete. Az irodalomtörténészek jobbára azt firtatták, melyek a „valósághű" (realistic) művészet „történelmi" összetevői. Hayden White kérdése arra vonatkozik, melyek a valósághű történetírás artisztikus elemei. Ha nem csalódom, az újhistorizmus nagy hangsúlyt fektet annak a kérdésnek a kidolgozására, amely az értelmezés tropologikus stratégiáinak következményeivel, illetve a fiktív elem történelmi elbeszélésben betöltött szerepével vet számot. (Csak reménykedhetem abban, hogy Joel Fineman elemzésre kiválasztott tanulmányának segítségével sikerül valamennyit megmutatnom a sajátos újhistorista érdeklődésből, sőt, szemléletből és módszerből is tanulmányom 5. fejezetében.) Az újhistorizmus szorosan kapcsolódik a női írás hagyományához, szövegelemzéseiben gyakran választ feminista kiindulópontot. Több értelmezője számára viszont nem teljesen egyértelmű az irányzat kezdeményező szerepe az irodalmi szöveginterpretáció területén, sőt, némely szigorúbb feminista, mint Judith S. Newton, régen meghonosított feminista érvek és olvasási stratégiák szerény hatásfokú újrahasznosításáról beszél ennek kapcsán. A feministák részéről megnyilvánuló gyanakvás másik oka, hogy a „nem-feminista újhistorizmus hajlamos a vezető szerepre törő ideológiák mindenre kiterjedő hatalmát túlhangsúlyozni - írja Judith Lowder Newton -, olyan ideológiákét, amelyeket értelemszerűen az uralkodó maszkulin értékrend hat át, és amelyeket gyakran úgy szokás beállítani, mint a kultúra mintáját, amely jellemzően mint univerzum épül fel".20 A feministák közül mások hasonló kifogásokat emeltek a hatalom újhistorikus hangsúlyozása miatt, mert az újhistorikus kutatás elkerülhetetlenül a hatalomban lévő férfiak tanulmányozására korlátozódik. III/2. A német recepció tanulságai A német elméleti gondolkodás befogadóképességéről tudnivaló, hogy az nehezen nyílik meg a kívülről érkező elméleti javaslatok előtt. A német recepciós helyzet jellemzéséhez példaként éppen az újhistorizmus első számú német szaktekintélyének, Moritz Basslernek az álláspontját említhetem, aki 1995-ben kijelentette, mások mellett, hogy „Az irodalomelméletet már évek óta nem Németországban csinálják."21 A német szellemtudomány nehezen tudott tanulni a kívülről jött újhistorizmustól, mert nem azokat a kérdéseket tette fel, amelyekre az újhistorikusok válaszolni szeretnének. Niklas Luhmann egy fontos összefüggésre hívta fel a figyelmet ezzel kapcsolatban: a