Tamás Attila - Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2003. 34/84. évfolyam
Tanulmányok - Nyilasy Balázs: Az arany ember és a modern románc. [Jókai] 206–227. p.
NYILASY BALÁZS föl egy ilyesféle társadalomvilág. A belülről vezérelt, magasabb értékszempontokat követő, megértő, együttműködés-elvű attitűdök, cselekvések kiszorulnak a margóra, és pontszerűvé zsugorodnak: a Dunán honos Szent Borbála fedélzetére, a határterület kisembereihez kerülnek, a senki szigetére költöznek, a hajóbiztoshoz, kormányoshoz, a peremvidék halászaihoz, csempészeihez, felkelőihez, a pénzt, intézményt, rangot, hierarchiát nem ismerő szigetlakó asszonyokhoz köthetők. Timár Mihály a rábízott feladat teljesítését becsületbeli ügynek tekinti; utasaiért, ha kell, akárhányszor életét kockáztatja. A világ működési rendjével a szegény hajóbiztos már a mű elején tisztában van, sőt azt is megmutatja, hogy az instrumentális cselekvés világában a maga invenciózus rátermettségével a győztesek közt volna a helye. A vámtiszteket, pénzügyőröket érintő vesztegetési procedúrát kifogástalanul bonyolítja le, s vaslogikával lépi meg azokat a sakkhúzásokat, amelyek Ali Csorbadzsi porhüvelyének eltüntetéséhez és a hajórakomány megmentéséhez vezetnek. De ekkor még nem a maga hasznára dolgozik, lelkiismeretét tisztán tartja, elválasztja a történésektől. Fabula János, a másik szegény ember zsánerszerűbben jellemzett figura, de az ő karaktere is a munkaerkölcs, a kisemberi becsület világába gyökerezik bele. A hajó sorsa kettejük együttműködésén múlik, s a kooperáció kényszere kipróbált bizalmat, kenyeres pajtási hűséget hoz létre. Az al-dunai halászok, úgy tűnik, szintén a célracionalizmustól élesen elváló „életvilág-morál" képviselői. Elég annyit mondani nekik, hogy a szigetre szállítandó ládákban fegyver van, s a titkait féltő ember ettől kezdve biztonságban érezheti magát. A ládák birtokosát a szerb és „cernagorca" szabadsághősök ügynökének vélik, és nincs az a kínzás, amivel bármiféle információt ki lehetne csikarni belőlük. De ezek az „önazonos", bensőséges („kommunikatív racionalitást" mutató) attitűdök, életvezetési módok, mint említettem, kizárólag a peremvidékhez köthetők. A centrumban, a „világban" a haszon akarása uralkodik, és a nyomában járó célelvű, instrumentális cselekvési formák gyűrnek maguk alá mindenféle emberséget, méltányos megértést, hűséget. Az államgazdászati főelv úgy szól, hogy „Lopni és lopni hagyni". Ferenc császár a szegényen maradt élelmezési biztost azzal a maximával marasztalja el, hogy „az ökör a jászolhoz volt kötve, miért nem evett? " A világgal kapcsolatos attitűd-alternatívák közül Kacsuka kettőt jelöl meg: a dolgok rendjét lehet szidni (szegényen, egy szatócsbolt kirakatából), és lehet kacagni rajta. („Hát miért ne nevetnék én is?" - vonja le a tanulságot.) Az okos ember elhelyezkedik a dolgok rendjében, és kitanulja a használat szabályait. „Mármost azután csak az volt a bölcsek köve, kitudni, hogy az egymásba bonyolult maschinériának melyik kerekét kell megmozdítani, hogy a láda felnyíljék, amelyikbe bele szabad markolni a becsületes állampolgárnak. Mi van kapni való? és hol? és mi segítséggel, és mi oknál fogva, és mi módon és mikor? És hogy ki barátja és ki ellensége ott a másiknak? és hogy kinek mi szenvedélye van? és hogy ki 208