Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2007. 38/88. évfolyam
Műelemzés - Szilágyi Márton: Két újabb Csokonai-könyvről. Demeter Júlia–Pintér Márta Zsuzsanna: „Jöszte poétának”; Egy ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény; Lukács László: Csokonai a néphagyományban 257–263. p.
SZILÁGYI MÁRTON centől elválasztó térbeli távolság miatt: számolnunk kell azzal is, hogy verseinek egy része talán eleve szóbeli rögtönzés eredményeképpen született - Csokonairól a későbbiekben több olyan anekdotikus feljegyzés maradt fenn, amely a versrögtönzés kivételes képességét tulajdonítja a költőnek, s ez az adottság a tanítás szituációjában jól alkalmazható, hatásos pedagógiai eszköz is lehetett; s ezért lehetett a költőnek szüksége arra, hogy begyűjtse az életművének erről a szeletéről tanúskodó egykori kéziratos gyűjteményeket. Persze ezek a következtetések részben csupán hipotézisek, s számos ponton korántsem teljesen egyértelműek az adatok: például továbbra sem világos, hogy ha mind a Zöld Codex, mind a Szatmárnémeti Gyűjtemény diktáláson alapuló oktatási módszer dokumentuma, akkor mivel magyarázhatók a jelentősebb eltérések bizonyos szövegek között - miközben a különbségek némelyike valóban kielégítően magyarázható a félrehallással (erre tanulságos példákat hoz a bevezető tanulmány: 27—29). Mindazonáltal a Szatmárnémeti Gyűjtemény kiadását éppen az teszi rendkívüli jelentőségűvé, hogy a sajtó alá rendezők érzékenynek mutatkoztak az ehhez hasonló tanulságok észlelésére és rögzítésére, bevezető tanulmányuk sok szempontú és árnyalt problémavázlatot ad mindarról, amihez a versesfüzet tanulságai elvezethetnek. S mivel a versek szövegének közlésénél a kiadók a kritikai kiadás szövegét használták fel — indokoltan, ezzel a gesztussal bizonyosan ezen edíció átdolgozásának a szükségességét is világossá tették. Hiszen alig pár évvel a kritikai kiadás lezárása után az életmű korai fázisának majdnem teljes újragondolásra van szükség: ezt a feladatot a debreceni egyetem Textológiai Műhelyében újrakezdett, hálózati kritikai kiadás magára is vállalta. Az pedig már a jövendő irodalomtörténeti kutatás feladata lesz, hogy számos ponton átrajzoljuk a Csokonai-líra szöveghatárait, s megpróbáljuk a tanulságokat integrálni az életmű értelmezésébe. Az évfordulót követő időszakban jelent ugyan meg, de eredetét tekintve szintén a bicentenáriumhoz sorolható Lukács László munkája is, amely egészen más irányból közelít a Csokonai-életműhöz. A neves néprajzkutató vállalkozása jól jelzi, hogy Csokonai „népiességének" a kérdését —annak számos érintkező problémájával együtt - érdemes és időszerű újragondolni a folklorisztika oldaláról is, hiszen az adatok bővülése mellett szemléletileg is számos új megfontolás bukkant fel az utóbbi évtizedekben, mondjuk, ahhoz képest, ahogyan ezt a problémát 1936-ban exponálta egy néprajzi kismonográfia (DOROGI-ORTUTAY Gyula, Csokonai utóélete, Pécs, 1936); ebből a szempontból Küllős Imola dolgozata már fontos finomításokat végzett el a korábbi megállapításokon (Közköltészeti és folklórhagyományok Csokonai Vitéz Mihály műveiben . ,,"S végre mivé leszel?", 239—253). Persze Lukács nézőpontja alapvetően más, mint Küllős Imoláé volt: nem Csokonainak és az úgynevezett „folklórnak" — bármit jelentsen is ez a 18. század vé- 2007/2 • RECENZIÓK