Irodalomtörténet, 2018. 99. évfolyam

2018 / 1. szám - KRITIKÁK - Hegedűs Máté: Császtvay Tünde: Erő Tér / Tér Erő. Élet- és társadalomformáló kapcsolatok a 19. század utolsó harmadának irodalmi életében

KRITIKÁK a vendégkör összeállításával is igyekeztek elkülönülni más szalonoktól: „egyetlen ajánlólevél a tehetség volt” (167.) - azon kisebbséghez tartoztak, ahol a női szalon­­vendégek nemcsak állandó jelenlevői voltak az összejöveteleknek, de mindvégig egy térben mozoghattak a férfiakkal, főleg irodalmi-művészeti esteken. A vendégkör leg­nagyobb részét a művészek adták, de néha előkelő vagy éppen extrém vendégek is megjelentek, mint például Kossuth Lajos fiai vagy Munkácsy Mihály. A szükséges kapcsolati tőke megteremtésének lehetősége a szalon házigazdái számára kitüntetett szereppel bírt. A szalon szellemi mediátora Justh Zsigmond volt, az általa közvetített Czóbel István-i újkonzervativizmus jelentőségét a szalon életvitelében több forrással is alátámasztja a szerző. Justh jelentősége olyan mértékű volt, hogy korai halála a sza­lon működésében is azonnal éreztette hatását. A szellemi inspirációs háttér hirtelen megszűnése mellett Feszty és Jókai eltávolodása, Róza visszatérő betegségei (és ezzel összefüggő külföldi utazásai) egyaránt hozzájárultak a szalon gyengüléséhez - mely­nek további okai a források ismeretében fokozatosan formálódnak és világosodnak az olvasóban. Mint látható, Császtvay könyve a Jókai- és Feszty-szalont alaposan és részletekbe menően ismerteti, és gyakran a lábjegyzetekben kelti igazán önálló életre. Számos kapcsolódó, apró érdekesség, levéltári és elfeledett, korábban feltáratlan forrás ár­nyalja itt a szalonok életéről kirajzolódó képet. Ennek érzékletes példája, hogy míg a kávézásról nem maradt fenn megemlékezés, a teázásról viszont annál több, sőt ki­alakulni látszott egy angol típusú irodalmi vitakör - amely Császtvayt egyben arra engedi következtetni, hogy a Jókai-ház (melynek a fekete elengedhetetlenül hozzá­tartozott a mindennapjaihoz) fokozatosan Feszty-házzá alakult át. (177.) Proble­matikus viszont, hogy néhány hosszabb szövegrészletet többször is teljes egészében citál a szerző, noha azoknak rövidebb szakasza is megvilágítaná az idézet relevanciáját, így viszont a visszatérő ismétlések megakasztják az egyébként lendületes sorokat, és megbontják a fejezet linearitását. A Czilinder és borgőzös katzenjammer. A nemzeti borivászat kultikus ereje és lepár­­lódása a 19. század végi költészetben című fejezet másik tanulmánya azt mutatja be, hogyan vált a Pósa-asztal nemzetformáló céljának eszközévé a magyar bor fogyasz­tása. Pósa Lajos asztaltársasága a budapesti Orient szálló éttermében gyűlt össze, és a közösség mindvégig megmaradt egy félkomoly szabályzattal bíró kocsmai-kávéházi baráti társaságnak. Az asztaltársaságok már a reformkorban kialakultak, eleinte fő­leg nomád asztalokként, később már kötött lokációval. Császtvay számos forrással, visszaemlékezéssel teszi jelenvalóvá az asztaltársaság mindennapjait, a szabályokról fennmaradt elbeszélések ismertetése által mutatja be annak különös működésmód­ját. Részletekbe menő filológiai kutatások eredményeként sorolja fel azokat az írókat, művészeket, politikusokat, akik az asztaltársaság tagjai voltak - ennek száma a leg­népszerűbb időben a kétszáz főt is elérte. „A közösség elsődleges célja az anyanyelv ápolása, a nemzeti tudat alakítása és erősítése, a hazai irodalom támogatása” volt. (264.) Ennek elérésében más egyebek mellett kitüntetett szerepet játszott a bor nem­zeti italként való meghatározása. Az ülhetett a Pósa-asztalhoz, aki egy „czilinder” (egy pintet tartalmazó flaska) bort töltetett magának. Ez az aktus, amely a borivást

Next