Iskolakultúra, 1992/2 (2. évfolyam, 13-34. szám)
1992 / 21. szám - SZEMLE - Sebők Zoltán: A blöffölés művészete: Marcel Duchamp: Az eltünt idő mérnöke, Beszélgetések Pierre Cabanne-nal
SZEMLE JEGYZETEK (1) A 25 szerző: Püski Sándor, Borbándi Gyula, Vekerdi László, Németh Magda, Fodor András, Czeizel Endre, Sándor Iván, Domokos Mátyás, Monostori Imre, Fűzi László, Kocsis Rózsa, Bakonyi István, Jókai Anna, Szabó Ferenc, Jánosy István, Olasz Sándor, Lőkös István, Eiben Ottó, Simon Tamás, Katona Ibolya, Kereskényi Sándor, Máriás József, Mészáros István, Karol Wlachovsky, Zimonyi Zoltán. (2) A Medve utcai fiú polgári. Az ‘‘Iskola és egészség” 1937. októberi teljes száma. Könyvalakban is megjelent 1943-ban a Magyar Élet gondozásában. (3) Itt eszünkbe jut Bethlen, Klebelsberg, sőt Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam című könyve. Úgy gondoljuk, nem ok nélkül. (4) Itt közöljük-ha valakinek elkerülte volna a figyelmét-, hogy szorgos kezek elkészítették Németh László pedagógiai írásainak bibliogrfiáját. Megjelent a Köznevelés 1991. márc. 15-i számában. “Az író rejtettebb birtokán". írások Németh Lászlóról. A Németh László Társaság és a Vörösmarty Társaság kiadása, Székesfehérvár, 1992. Szerk.: Bakonyi István FALUDI SZILÁRD A blöffölés művészete Marcel Duchamp: Az eltűnt idő mérnöke. Beszélgetések Pierre Cabanne-nal “A veszély abban rejlik, ha az ember a közvetlen közönséget elégíti ki - azt, amely körülveszi, amely elfogadja, amely lehetővé teszi sikerét és minden más egyebet. Ehelyett érdemes ötven, vagy akár száz évet is várni az igazi közönségre. Engem ez a közönség érdekel. ” Marcel Duchamp, legendás hírű francia művész sorai ezek, s most, több mint két évtizeddel a halála után nagy biztonsággal állítható, hogy igaza volt, hiszen szemlátomást megkapta az igazi közönségét. Egy nemrégiben megjelent kölni katalógus immár 350 róla szóló publikációt tart nyilván, egyik legkompetensebb mai értelmezője, Octavio Paz kijelentette, hogy Picasso mellett ő volt a legnagyobb hatással századunkra, John Cage pedig így nyilatkozott róla: “Ha Duchamp történetesen nem élt volna, föltétlenül szükség lett volna arra, hogy helyette egy ugyanolyan illető éljen.” Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy már életében sem volt ő magányos, félretolt zseni. Épp ellenkezőleg, 26 éves volt, amikor négy képét kiállították a New York-i Armory Show elnevezésű legendás kiállításon, s művei akkora feltűnést keltettek, hogy egyik korabeli kritikusa szerint abban az időben Napóleon mellett ő számított a második leghíresebb francai személyiségnek az Egyesült Államokban. Ekkor már rendkívül változatos festészeti opuszt tudhatott maga mögött, melyben igen szeszélyesen váltogatták egymást a korabeli stílusjegyek, mint az impresszionizmus, a posztimpresszionizmus és a kubizmus. Duchamp-ot azonban nem elégítette ki a siker. Tulajdonképpen ekkor látott igazán munkához: néhány év leforgása alatt megteremtette a huszadik századi művészet bizonyára legtalányosabb életművét, majd váratlanul bejelentette, hogy felhagy a művészettel és életét a sakkozásnak szenteli. Marcel Duchamp neve azonosult a függetlenség, a merészség fogalmával és a teljes sikerrel a maga területén. Ám művei számos értelmezés kísérlet után is komoly kihívást jelentenek a nézőnek. Hogyan kell megközelíteni úgynevezett ready-made-jeit, ezeket a különös kész tárgyakat, melyek hirtelen ötlettel, egy részlet hozzáadásával vagy elhagyásával emelkednek a műtárgy rangjára? Vajon miért rajzolt a Mona Lisa egy olcsó reprodukciójára csúfolkodó bajuszt és szakállat? Mit kezdjünk minden változtatás nélkül kiállított palackszárítójával, s mit álnéven szignált vizeldekútjával? S egyáltalán, hogyan foglalható össze egységes egésszé ez a zavarbaejtően heterogén életmű, mik voltak a mögöttes mozgatói, s mi a lehetséges értelme? Mint kiderült, Duchamp életművének teljes feldolgozása az egyik legnehezebb művészettörténeti feladat. Aki átfogóan akarja értelmezni, annak a modern festészeten kívül értenie kell a klasszikus perspektíva igen összetett problematikájához, jártasnak kell lennie az alkímiá- 68