Iskolakultúra, 1995/1 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1-2. szám - SZEMLE - Földényi F. László: A bor sugárzása: Hamvas Béláról - külföldieknek
művészetbe. De jelzi a kötet szerzőjének szemléleti alapállását is. Ennek egyik fontos momentuma, hogy a humor: erőforrás. A bölcs humor leginkább. A legnagyobb teoretikusi kihívást az avantgárd eszmeiségű művészeknek és elméleti embereknek egyaránt a nyolcvanas évek posztmodern fordulata jelentette és jelenti mind a mai napig. Ez ugyanis ellentmond annak a puritanizmusnak, amelyet az avantgárd képviselt, s immár nem hatalmukat védő pártbürokratákkal kell vitatkozni azon, hogy mi a művészet, hanem művészekkel, akik New Yorktól Tokióig más alapokról szemlélik az élet és a művészet kapcsolatát. Medúza és Piroschka (1985) című írásában Beke önkritikát gyakorolva úgy véli, az avantgárd elmulasztotta felismerni a hetvenes évek végi új lehetőségeket (gépiesség, raszter, lüktetés, motorikus ember stb.), ezért következhetett be a transzavantgárd fordulat, a „megfordított előjel” szerinti gondolkodás. A magyar kritikus szerepe (1990) szubjektív helyzetkép az éppen belpolitikai fordulatát élő országról, ahogyan azt egy vezető művészettörténész megéli. Bár kissé pesszimisztikussá áll össze a kép, mégis tudhatjuk, hogy egy közbenső írásban felvázolt intermediális törekvés (Művészet/tanulás/utópia, 1982.), s épp a fordulat következtében lassan testet ölthet a Magyar Képzőművészeti Főiskola oktatási keretében. Ezt a két írást különösen a rajzpedagógusoknak tudom ajánlani. Végül még annyit, hogy a tisztelt olvasó sose felejtse el: az irónia a humor egyik magas szintű intelligenciát feltételező fajtája. Nem megsértődni, hanem újragondolni kell, ha egy evidencia egyszercsak megfordul és másképpen kezd viselkedni, mint amire számítottunk. Horányi Özséb A reprezentációról szóló művéhez is fűzött megjegyzéseket Beke László (1982). Ebből az írásából nézzük meg, hogyan idézi a szürrelista festő, Magritte gondolatát: a művész képét „interpretálni akarni nem más, mint félreismerni egy inspirált képmást és egy önkényes interpretációval helyettesíteni, mely viszont tárgyává válhat fölösleges interpretációk végtelen sorának." „Szóval, így állunk” - fűzi hozzá Beke. Igen, így teszek pontot írásom végére, amellyel máris többek kedvét és idejét elvettem attól, hogy Bekét olvassanak. Beke László: Művészet elmélet, Balassi Kiadó, BAE Tartóshullám, Intermedia, Budapest, 1994. Javaslom még kötelező olvasmányként hozzávenni. Beke László: Műalkotások elemzése, Tankönyv a gimnáziumok l-lll.osztálya számára, Tankönyvkiadó, Budapest, 1985.) CHIKÁN BÁLINT A bor sugárzása Hamvas Béláról - külföldieknek Ezt a könyvet olyan ember írta, aki szerette a bort, mert szerette az isteneket és a költészetet. Vagyis szerette az életet. Nem menekült a borba, mint azok, akik azért isznak, hogy nemet mondjanak az életre. És nem is tartotta pótszernek; nem azért ivott, hogy - Csehovot idézve - világnak látsszék a világ. Számára a bor szenvedélyes és mély igent jelentett. Egész élete is annak az Igennek a megtestesülése volt, amely miatt inkább nevezhetjük őt az ősi bölcsek rokonának (a bor filozófusának), mint a botrányokkal teli huszadik század belső kétségektől gyötört, meghasonlott polgárának. Minden gondolkozást az érzékekkel kell kezdeni, idézi a magyar Hamvas Béla a német filozófust, Franz von Baadert. De közben nemcsak a borról ír, az érzéki, szent italról, amely meg tudja részegíteni az embert, hanem ennek a „hieratikus maszknak” a filozófiájáról is. Vagyis az érzékit az érzékfölöttivel kíséreli meg összhangba hozni, az arcot az álarccal, a személyest a személyen túlival. Nem azért, hogy a bor érzékiségét megszün- * * Előszó Hamvas Béla A bor filozófiája című művének német kiadásához.