Iskolakultúra, 2004/2 (14. évfolyam, 8-12. szám)
2004 / 9. szám - SZEMLE - Palkó Gábor: Közel és távol között
Iskolakultúra 2004/9 (3) Rotterdami Erasmus (1987): A keresztény fejedelem nevelése. Kiad. Barlay Ö. Szabolcs, Ford.: Csonka Ferenc, Budapest. 88. (4) Bene, 1990. 169. (5) Heller, 2000. 71. (6) Uo. 75. (7) Nem értünk tehát egyet Heller Ágnes azon kijelentésével, hogy „Johanna emberi, nagyon is emberi”. Bár való igaz, hogy szellemek máskor is megjelentek már Shakespeare drámáiban, amit Johanna esetében látunk az szellemidézés azaz boszorkányoság, ami különös jelentőséggel bír majd a VI. Henrik I második részében. Az pedig, hogy Jeanne D'Arc ki végzése előtt azzal védekezik, hogy terhes, a mitológia legdurvább arculütése. (8) Heller, 2000, 105. (9) Cs. Szabó László (1987): A szent király és a vadkan. VI. Henrik és 111. Richárd. In: Cs. Szabó László: Shakespeare. Gondolat Kiadó, Budapest. (10) Stoppard, Tom (1973): Rosencrantz és Guildenstein halott. In: Világszínház. 3. Magvető, Budapest. Seress Ákos egyetemi hallgató, BTK, PTE, Pécs Arról a kérdésről, hogy a Weöreséletmű közlőképessége a szerző halála óta eltelt másfél évtizedben hogyan változott, kevés szó esik a magyar modernség líráját érintő mai irodalomtudományi diszkurzusban. Az elmúlt néhány év Weöres-recepciója tulajdonképpen kétféle választ ad e kérdésre: a szövegek egy része, így Tüskés Tibor, Domokos Mátyás vagy Steinerl Ágota munkái a hetvenesnyolcvanas évtizedfordulón kialakult elképzelést Weöres líratörténeti helyéről annak problematizálása nélkül veszik át, míg néhány szöveg kísérletet tesz az elképzelés szinkronizálására a magyar líraértés leg-frissebb fejleményeivel. Schein Gábor életrajzi narratívát követő kismonográfiája (1) és Horváth Kornélia tanulmányai egyaránt arra törekszenek, hogy a magyar későmodern líráról alkotott elképzelések kontextusa felől fogalmazzák újra Weöres-értésünket. Módszerük azonban eltérő: míg Schein tulajdonképpen csak átfogalmazza a Kenyeres és Szilágyi Ákos szövegeiben emlegetett tételt Weöresnek az objektív líra korabeli fejleményeivel egyenrangú, de attól eltérő költői világáról, addig Horváth Kornélia Weörest e kánon részeként kezeli vagy pontosabban e kánonba igyekszik beilleszteni. A szerző Weöres olyan verseit választja ki érvelése alapjául, amelyek feltételezhetően nem tartoznak a lírai életmű javához, a recepció sem méltatta komoly figyelemre őket. A szóetimológiákra és motívumfejtésre épülő olvasásmód termékenyen járulhat hozzá az egyes szövegek újraértelmezéséhez, ám irodalomtörténeti horizontú érvelése, mely Weöresnek Szabó Lőrinc és József Attila líratörténeti pozícióját meghaladó értéket tulajdonít, éppen a szövegstruktúrára irányuló figyelem hangsúlyossága miatt nem meggyőző. Schein Gábor könyvében Weöres költészetszemléletét a humanisztikus illúziók meghaladásában mutatja fel Szabó Lőrinc és József Attila életművénél is radikálisabbnak. Ez az érv még akkor is figyelmet érdemel, ha az ezt alátámasztó érvelés a történetiség és a szubjektumfüggő perspektíva problémája kapcsán némileg meglepő következtetésekre jut: „A Weöresszó- Közel és távol között Weöres Sándor munkássága már hosszú évek óta a középiskolai oktatás anyagához tartozik. Az új kétszintű magyar nyelv és irodalom érettségi követelményeinek,Portré -fejezetében kap helyet. Mindeközben a középiskolák „idő hiányában” nemigen foglalkoznak a közelmúlt irodalmával, ráadásul a Weöres-recepció az elmúlt években elmulasztotta a szembesülést az irodalomelméleti gondolkodás legfrissebb fejleményeivel. 111 Szemle