Járművek, mezőgazdasági gépek, 1967 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1967 / 1. szám

ÚJÉVI ÜDVÖZLET Az 1967. év küszöbén Egyesületünk működésének immár 19.-ik esztendejét kezdi meg. Az elmúlt évet a csendes, de elmélyült munka és emellett pezsgő egyesületi élet jellemezte. Ez meg is felelt annak az irányvonalnak, melyet Egyesü­letünk Vezetősége már korábban kijelölt, amikor a műszaki tudományos egyesületi munka elmélyítését helyezte előtérbe. Egyesületünk helyiségei nap mint nap zsúfoltak voltak és komoly gondot okozott a szakosztályok és munkabizottságok ülé­sei számára helyiségek biztosítása. Az év folyamán Egyesületünk számos nagysikerű konferenciát rendezett, amelyeknek a hazai szakembereken kívül nagyszámú külföldi résztvevője is volt, akik kivétel nélkül elismeréssel nyilatkoztak konferen­ciáinkról és arról a baráti szellemről, mely őket körülvette. Egyesületünk taglétszáma is örvendetesen emelkedett és jelenleg közel 13 000 tagunk van, de ami ennél is örvendetesebb, Egyesületünk tekintélye, megbecsülése mind itthon, mind külföl­dön tovább növekedett. Az elmúlt sikeres esztendő azonban nem jelenti azt, hogy munkánkkal minden tekintetben meg lettünk volna eléged­ve, mert úgy érezzük, hogy Egyesületünk még többre is képes. Még nem aknáztunk ki mindent, amire Egyesületünkbe tömörült szakemberek által képviselt óriási szellemi kapacitás és az Egyesületben uralkodó őszinte baráti légkör lehetősé­get nyújtana. Ezekkel a lehetőségekkel az új esztendőben jobban kell élnünk. Az elmúlt évben Egyesületünk vezetőségét és tagságunkat erősen foglalkoztatta a gazdaságirányítás új rendszerére való áttérés problémaköre. Tagságunk élénk figyelemmel kísérte és örömmel fogadta az alapelvek kidolgozását, mert úgy látta, hogy sikeresen fogja előrevinni azokat a célokat, amelyek érdekében Egyesületünk eddig is lelkesen munkálkodott, mint a gyorsabb ütemű műszaki-gazdasági növekedés és az ehhez szükséges műszaki haladás előmozdítása. Tagságunk úgy érezte, hogy az alkotó kezdeményezésnek eddig nem ismert lehetőségei fognak feltárulni és ezért már az elmúlt évben keresni kezdte azokat az utakat, amelyek révén gazdasági rendszerünknek ezt az új korszakát minél hathatósabban előse­gítheti. Ma már elég világosan kibontakoznak teendőink és úgy véljük, hogy 1967. év folyamán egyesületi munkánk súlypontját e feladatoknak kell képezniük. Tagságunk egyetértése, lelkesedése lehetőséget nyújt arra, hogy munkánkat jól szervezve Egyesületünk sokat te­hessen a közgazdasági gondolkodás fokozottabb érvényesítése, a vezetés színvonalának emelése, az új elvek és módszerek kidolgozása, a fontos kérdések tudományos megalapozása, a műszaki közvélemény formálása terén. Az új esztendő k­üszöbén köszönetet mondok mindazoknak, akik az elmúlt év eredményes munkájában részt vettek. Az új esztendőben nagy, felelősségteljes feladataink vannak. Kérem Egyesületünk minden tagját, hogy ezek megoldásában, egyesületi munkák fejlesztésében az eddigiekhez hasonló ügyszeretettel, lelkesedéssel vegyenek részt. E gondolatok jegyé­ben szeretettel köszöntöm az új esztendő alkalmából Egyesületünk minden tagját, Egyesületünket támogató vállalatokat, folyóiratunk olvasóit és fontos, felelősségteljes, alkotó szellemmel telített munkájukhoz kívánok eredményes és sikerekben gazdag új esztendőt! Dr. Varga József egyetemi tanár a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke .

Next