Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2022 / 1. szám
94 TANULMÁNY / ESSZE Az előítéletek, a különböző egymásra vetülő projekcióink témája folyamatosan ott van a sorok között. Tomi arra kéri az összes színészt, hogy folyamatosan játszanak a nézőkkel, meg kell érteniük hogyan receptálják, hogyan értelmezik őket és az előadást a nézők, meg kell próbáljanak ugyanazon az oldalon lenni velük, ugyanazon a lapon. #napitomi: „If you are inspired you can play wherever you want, whatever you want, we are grateful for it. But if you are not inspired, please just use what I proposed to you.” 2021. július 12. A mai próba arról szól, hogy próbáljuk megérteni a színház egyszerűségének működését. Például ha egy jelenetben valaki szenved, az inkább egy pszichológiai tény kell hogy legyen, mintsem egy mutatvány. Hogyha a színész bezárja magát, mert így próbál valami mélyebb érzést eljátszani, azzal épp az ellenkezőjét éri el. Nem azt kell lássuk, hogy nekiáll a színész belülről felturkálni az érzéseit, hanem épp az ellenkezője működik, kívülről kell megkeresnie. Át kell öleljen, magába kell szívjon minden külső hatást, ami őt érinti. A mindennapokban sem az van, hogy valaki megbánt, és gyorsan elkezdjük keresni magunkban a sérültség vagy sértettség élményét, hanem egyszerűen a másiktól kapott impulzusra reagálunk. Ezt jelenti a jelenben levés. Ha felidézek és elmesélek egy fontos emléket, akkor nem élem át újra ugyanazt, mint akkor, hanem csak az emlékezés adta érzés, öröm vagy melankólia kezd el dolgozni bennem. Mindent érzékelnie kell a színésznek, ami körülötte folyik, mindent egyértelműsítenie kell. Ugyanakkor nem szabad önmagát túl komolyan vennie. A spontaneitás is kívülről fakad. Amikor csupán végrehajtani vagy reprodukálni akar valamit a színész, az azonnal unalmas lesz, mert látjuk, hogy tudja előre mit és hogyan fog tenni. Ha nem mer kockázatot vállalni és bízni a kiszámíthatatlanságban, akkor semmi köze nem lesz az élethűséghez vagy hitelességhez, amiről mindig beszélünk a színjátszás kapcsán. Meg kell értenie a színésznek, hogy néha elég, ha csupán tényeket közöl, csupán csinál vagy mond valamit és a nézői fantázia, a képzelőerő, a kíváncsiság, az érdeklődés máris elkezd működni. Nem a végrehajtásra kell törekednie a színésznek, amikor megismétel egy jelenetet, hanem a játékról játékra egyre szofisztikáltabb és részleteiben gazdagabb játszótér felépítésére. Amikor ihletettséget látunk a színpadon, az egy szent momentum. #napitomi: „Ki kell nyissátok mindenki felé a történetet. Ne bújjatok a konvencionális színház álarca mögé. Ez nem színház, ez csak a színház limitálása, én ezt nem veszem be. Nem érdekel a „hogyan”. Ne legyetek tökéletesek, késsetek a replikákkal, hibázzatok a szöveggel és használjátok fel a hibátokat. Együtt kell gondolkoznotok a nézőkkel. Értenetek kell, amit ők látnak kintről. Ha nem gondolkodtok ebben, akkor csalódást okoztok bennünk, nézőkben is.” Tomi egy pillanatig sem engedi meg a színészeknek, hogy bezárkózzanak a saját világukba, hogy felépítsék a falat köztük és a nézők között. Épp az ellenkezőjére biztatja őket, hogy nyissák meg a teret, vonják be a nézőket is, hisz ugyanazt kell látnunk mindannyiunknak, ugyanabban a helységben vagyunk, miért csinálunk úgy, mintha ez nem így lenne. 2021. július 14. Ma van az első nyilvános főpróba. Én nagyon izgatott vagyok. A színházban felszabadult hangulat van, játékosság, jókedv. Annyira szeretnék én is ezekkel a színészekkel együtt lenni most a színpadon. Végre egy olyan Csehov-előadás, ahol nem vesszük a drámát annyira komolyan, rengeteg humor és felszabadult pillanat van benne, miközben egyáltalán nem térünk el a szövegtől, a