Jel-Kép, 1981 (2. szám)
"Az emberek személyiség után kiáltanak" - Beszélgetés Pozsgay Imre művelődési miniszterrel
BESZÉLGETÉS POZSGAY IMRÉVEL — Tömegtájékoztatásunk rendszerében tisztázatlan a televízió szerepe. Kiderül ez abból is, hogy a televízió sohasem tudja magát anyagilag utolérni, de abban is, hogy gyakran nem azokon a csatornákon keresztül jut el az információ a televízióhoz, ami kézenfekvő lenne. Talán arról van szó, hogy Magyarországon a politikusok a hitelesítés igazi eszközének még mindig a rádiót tekintik. Összefügghet ez azzal is, hogy a jelentős megnyilatkozások a rádión keresztül eljutnak a határon túlra is. A televízió ma még nálunk nem tudja ezeket a határokat áttörni. De feltétlenül érdemes egy másik tényezőn is elgondolkodni. Tudomásom szerint az utóbbi években fejlesztési eszközöket a szükségleteknek és társadalmi igényeknek megfelelően keveset kapott a televízió, vagyis méltatlan körülmények között és nyilván anyagilag szűkös ellátottság közepette kénytelen dolgozni. Viszont az is igaz, hogy az elmúlt öt esztendőben majdnem korlátlan lehetősége nyílott a létszámfejlesztésre és élt is vele. Lehet, hogy nem a létszámot kellett volna növelni, hanem az alkalmasabb emberek számát, a közben rájuk bízott eszközök eredményesebb, hatékonyabb működtetését kellett volna szorgalmazni. De ez sem egyedi jelenség a tömegtájékoztatásban, sőt, a kultúra területén sem. — Személyes élményei alapján mennyire elégedett a televízió, a rádió, az újságok színvonalával? Fontosságuk és jelentőségük nyilvánvaló, értékes erőfeszítéseiket sokra becsülöm. Ugyanakkor bizonyos konkrét jelenségekről szívesen vitatkozom. Például: a tömegkommunikációs eszközök olykor nem veszik kellőképpen számításba, hogy a kulturális élet kritikáját bele kellene illeszteni az egész társadalmi élet kritikájába. Mintha a kultúra területén gyakrabban köszörülnék a pengét, igaz, itt könnyebben lehet bírálni. Természetesen nem a nyilvános bírálat ellen van kifogásom, hanem azzal az egyensúlyt felborító magatartással vitatkozom, amely nem engedi láttatni a politikai vagy gazdasági élet vitáit, és ezért nemcsak a rádió vagy a televízió, illetve a lapok marasztalhatók el, hanem egyoldalú a gyakorlat, amelynek nyilvánvalóan történelmi gyökerei is vannak, de arányai még így is eltúlzottak. Politikánk egészét nézve ugyanis úgy tűnik fel, hogy a kulturális élet az intézményektől az irányításig tele van bajjal, míg az élet többi területén minden sokkal jobban megy, a maga törvényei szerint alakul. Ha már a rádió és a televízió ilyen módon is szóba került, akkor hadd mondjam el, hogy szerintem túl gyakran kerül a divatok hatása alá. Még roszszabb, hogy olykor az igazság bajnoka szerepében fellépve sajátos felületesség is érződik rajta. Gyakran találkozom olyan műsorokkal, írásokkal, amelyek, miközben nem is egészen pontosak, alig törekednek többre, minthogy a dolgok jelenség oldalát jelezzék, miközben élesen kritizálnak: állandó felzúdulással akarják megjobbítani a társadalmat. Lehet, hogy ez belső szervezeti és irányítási probléma, hogy ugyanis a munkatársak nem mindig jutnak hozzá a megfelelő információhoz, nincs megfelelő felkészülési lehetőségük. Ha ez is szerepet játszik, akkor talán méginkább érdemes ezen változtani az egyébként színvonalas munka további javítása érdekében. — Milyen műsorokat figyel a legszívesebben? Nem kedvteléseim szerint válogatok ezekből a műsorokból, hanem elsősorban aszerint, hogy hogyan tudom elérni a nélkülözhetetlen napi tájékozottságot, ezért a hírek, híradók elsőbbséget élveznek és ennek alapján megállapíthatom, hogy az Esti Magazin vagy a Tv-Híradó meghallgatásra, megnézésre méltó. Azért kedvelem .