Jel-Kép, 1981 (2. szám)

"Az emberek személyiség után kiáltanak" - Beszélgetés Pozsgay Imre művelődési miniszterrel

BESZÉLGETÉS POZSGAY IMRÉVEL — Tömegtájékoztatásunk rendszerében tisztázatlan a televízió szerepe. Kiderül ez abból is, hogy a televízió sohasem tudja magát anyagilag utolérni, de abban is, hogy gyakran nem azokon a csatornákon keresztül jut el az információ a televízióhoz, ami kézenfekvő lenne. Talán arról van szó, hogy Magyarországon a politikusok a hitelesítés igazi eszközé­nek még mindig a rádiót tekintik. Összefügghet ez azzal is, hogy a jelentős megnyilat­kozások a rádión keresztül eljutnak a határon túlra is. A televízió ma még nálunk nem tudja ezeket a határokat áttörni. De feltétlenül érdemes egy másik tényezőn is elgondolkodni. Tudomásom szerint az utóbbi években fejlesztési eszközöket a szük­ségleteknek és társadalmi igényeknek megfelelően keveset kapott a televízió, vagyis méltatlan körülmények között és nyilván anyagilag szűkös ellátottság közepette kénytelen dolgozni. Viszont az is igaz, hogy az elmúlt öt esztendőben majdnem kor­látlan lehetősége nyílott a létszámfejlesztésre és élt is vele. Lehet, hogy nem a lét­számot kellett volna növelni, hanem az alkalmasabb emberek számát, a közben rá­juk bízott eszközök eredményesebb, hatékonyabb működtetését kellett volna szor­galmazni. De ez sem egyedi jelenség a tömegtájékoztatásban, sőt, a kultúra területén sem. — Személyes élményei alapján mennyire elégedett a televízió, a rádió, az újságok színvonalával? Fontosságuk és jelentőségük nyilvánvaló, értékes erőfeszítéseiket sokra becsülöm. Ugyanakkor bizonyos konkrét jelenségekről szívesen vitatkozom. Például: a tömeg­kommunikációs eszközök olykor nem veszik kellőképpen számításba, hogy a kultu­rális élet kritikáját bele kellene illeszteni az egész társadalmi élet kritikájába. Mintha a kultúra területén gyakrabban köszörülnék a pengét, igaz, itt könnyebben lehet bírálni. Természetesen nem a nyilvános bírálat ellen van kifogásom, hanem azzal az egyensúlyt felborító magatartással vitatkozom, amely nem engedi láttatni a poli­tikai vagy gazdasági élet vitáit, és ezért nemcsak a rádió vagy a televízió, illetve a lapok marasztalhatók el, hanem egyoldalú a gyakorlat, amelynek nyilvánvalóan történelmi gyökerei is vannak, de arányai még így is eltúlzottak. Politikánk egészét nézve ugyanis úgy tűnik fel, hogy a kulturális élet az intézményektől az irányításig tele van bajjal, míg az élet többi területén minden sokkal jobban megy, a maga tör­vényei szerint alakul. Ha már a rádió és a televízió ilyen módon is szóba került, akkor hadd mondjam el, hogy szerintem túl gyakran kerül a divatok hatása alá. Még rosz­szabb, hogy olykor az igazság bajnoka szerepében fellépve sajátos felületesség is érződik rajta. Gyakran találkozom olyan műsorokkal, írásokkal, amelyek, miközben nem is egészen pontosak, alig törekednek többre, minthogy a dolgok jelenség oldalát jelezzék, miközben élesen kritizálnak: állandó felzúdulással akarják megjobbítani a társadalmat. Lehet, hogy ez belső szervezeti és irányítási probléma, hogy ugyanis a munkatársak nem mindig jutnak hozzá a megfelelő információhoz, nincs megfelelő felkészülési lehetőségük. Ha ez is szerepet játszik, akkor talán méginkább érdemes ezen változtani az egyébként színvonalas munka további javítása érdekében. — Milyen műsorokat figyel a legszívesebben? Nem kedvteléseim szerint válogatok ezekből a műsorokból, h­anem elsősorban aszerint, hogy hogyan tudom elérni a nélkülözhetetlen napi tájékozottságot, ezért a hírek, híradók elsőbbséget élveznek és ennek alapján megállapíthatom, hogy az Esti Magazin vagy a Tv-Híradó meghallgatásra, megnézésre méltó. Azért kedvelem .

Next