Jelenkor, 1971. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1971-06-01 / 6. szám - Arató Károly: Sobor Antal: Az utolsó nap
„Savanyú a szőlő" elméletét a Velencében nyaraló középkorú házaspár. (És ha mégse mennénk Muranóba?) A könyv első és utolsó novellája azonkívül, hogy egybefogja a többit, két magatartásforma, két út lehetőségét kínálja. Az első, az Ablakból című a közöny, a világot és a többi embert páholyból, a kis saját kuckóból figyelő életforma rajza. Azé a világjelenséggé terebélyesedő álláspontté, amely a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatja mások iránt, azé az emberé, aki elfordítja a fejét, ha embertársait szenvedni látja, aki tétlenül nézi, ha az utcán agyonvernek, megaláznak valakit. Az utolsó, a Szarvasszem című novella a humánus, a társadalmi ember bemutatása, aki a tömeggel sodródik ugyan, de képes áldozatot hozni másokért, mert megtalálta önmagát. A két írás összevetése, helye a kötetben azt bizonyítja, hogy az írónak „pedagógiai" szándéka van, s nem vitás, hogy melyik emberre szavaz. A tanulságot azonban nem ő mondja ki, s ez teszi a kötet egyik legjobb írásává a kafkai attmoszférájú utolsó novellát. Apró portréiban, karcolataiban emberi arcokat, sorsokat és jellemvonásokat rajzol. Tömörítő képessége, lírai ereje ezekben éri el a legmagasabb fokot. Kiemelkedik közülük a Katona, a Profil, a D, a Kishirdető, a Páratlan, a Napszám. Bár Ambrus mintha a célnak alárendelné eszközeit: egyszerűségre, pontosságra törekszik. Az egyszerűség néha szürkeséget eredményez, a pontosság és a tömörség viszont sajátos tiszta levegővel tölti meg írásait. Helyzetképe, erkölcsi ítéletei, az a szándéka, hogy az „Árnyékból mutasson a fény felé" ezáltal az atmoszféra által hatnak. Ez adja korszerűségét, és ez bizonyítja írói jelentőségét. (Magvető.) BERTÓK LÁSZLÓ Sobor Antal: AZ UTOLSÓ NAP Az utóbbi időben prózairodalmunkban sorra születtek azok a regények, amelyek a háború utolsó huszonnégy óráját és a felszabadulás első napjait idézik. Főhősük gyerek, akinek szemével látjuk az eseményeket és aki a gyötrő, szorongató élmények szorításában egy történelmi sorsfordulón hirtelen felnőtt lesz. A „sebzett nemzedék" gyermekkorának ábrázolását kísérlik meg ezek a regények, annak a nemzedékét, amelynek felhőtlen kamasz- és ifjúkora nem volt, mert nem is lehetett. Ez a nemzedék, a közti fokozatot kihagyva, egycsapásra lett felnőtt a gondolkodásra, ítélkezésre és felelősségtudatra kényszerítő élmények miatt. Míg mások hat-hétévesen bújócskáznak vagy számháborúznak, az akkoriak 1944-45-ben a halál előli bújócskát és az igazi háborút élik át és szenvedik meg. Bertha Bulcsu és Mezei András regénye mellett Sobor Antalé is ennek a gyerekkornak a rajzát adja szépen, hitelesen, pontos leírásaiban néha megrendítően. A regény jelképes címe - „Az utolsó nap" - a háborús szenvedések és megpróbáltatások utolsó szakaszára utal. Egyes szám első személyben mesél egy kisfiú - az író - erről az időszakról, és az emlékezés logikája szerint ennek az utolsó napnak előzményeiről, azokról a tapasztalásokról és eseményekről, melyeknek addig tanúja és részese volt. Ez a kisfiú pedig igencsak jószemű megfigyelő, élesen vésődnek emlékezetébe a legapróbb részletek is. Sobor Antal e találó részletek felidézésével igen jól bánik és kitűnően jellemzi a békeidők és a végéhez közeledő háború kisvárosának figuráit. A kisváros, amelyen majd többször átvonul a front, jellegzetes tenyészet a vasárnap délelőtt katonáival misére vonuló és utána térzenét adó Tülü kapitánnyal, a kacsintáskor bajszát mozgató sarki rendőr Betűvel, a behemót Undrid bácsival, fehér ruhás lányokkal. Idillikus lenne tehát a kép, ha a romokból felcsapó füst nem keretezné. Az író szerkesztési leleményét bizonyítja, hogy az emlékképek észrevétlen, törés nélkül csúsznak át egymásba, láncolatot alkotva kapcsolódnak, mégsem burjánzanak el, hanem az egyes fejezetek végén a pillanatfelvételek sorát követve visszakanyarodunk a fejezetet nyitó képhez. Így a látszólagos laza komponálás ellenére a regény Statikai egyensúlya nem billen ki - viszont az írónak lehetőséget ad a kötetlenebb, oldottabb előadásra. Él is a lehetőséggel, minduntalan keveredik a valóságos történés a képzeletben lejátszódóval, a konkrétum a valóság felettivel. Néhol ezt mítosszá és legendává tágítja, mint az aratás szünetében az árnyékban pihenő béresek előtt a búzában lépegető paraszt-Jézus