Jelenkor, 1980. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1980-03-01 / 3. szám - Bor Ambrus: Réztányér (elbeszélés)

BOR AMBRUS Réztányér - Menjünk föl Percnyihez - mondja Króhnak Elek, amikor délután ötkor kilépnek az irodaház kapuján. - A bora mindig jó. Króh rábólint. A kapun belül fárasztó volt a nap. Sok nap fárasztó sok embernek sok kapun belül. Eleket sem az érdekli, amit csinál. Sok embert érdekel más, mint ami a dolga. Az ilyen más köznyelvi neve hobbi, a hobbi szociológiai neve ki­egészítő tevékenység. Elek hobbija a 19-20. századi képzőművészet, Króh­nak nincs hobbija, mind a ketten idestova ötvenévesek. Perényi koros mű­értő és műgyűjtő. Elek emlegetni szokta, általában a művelt és szükség­szerűen kicsit különc intellektuelnek kijáró tisztelettel. Ez a tisztelet csak akkor kétes valamelyest, ha Elek anekdota-szerű részleteket mond el Peré­nyi életéből, pontosabban előéletéből. Ami az anekdotákból és finoman ci­nikus megjegyzésekből az idők folyamán Króh fejében összeállt, őbenne nem gerjeszt tiszteletet. Perényi igazi úr, mondja Elek. De azt is, hogy néhai apja vendéglős volt Poprádon, Václav Petrmichl, és hogy a vendég­lős­ vagyon már az első háború idején megcsappant, a két háború között pedig elúszott. Megjegyezte még Elek néhányszor, hogy a roppant jó csen­gésű Perényi név eredete, használatának jogcíme homályos. Perényi nullá­ról indult negyvenötben, különböző kulturális munkahelyeken töltött be különböző közepes pozíciókat, közepeseket, most nyugdíjas, magányos, tár­latokról írogat lapokba. Hosszú és sötét előszoba, egy sor ormótlan, sötétbarna szekrény, aztán egy nagy szoba, Króhnak meghökkentően nagy, anakronisztikusan nagypol­gári könyvtár-szalon-keverék, századvégien zsúfolt, a mennyezeten hosszú láncon üvegcsillár függ, a falak tele képpel, a bútorokon mindenütt tárgyak meg tárgyak, kétfelől két fehér szárnyasajtó, az antik íróasztal négy lába griffláb. Krelt majdnem nyomasztja a kép, egy szürke táskaírógépnek örül meg, amely az íróasztalon áll, meg az asztal sarkára csavarozott mo­dern munkalámpa rugós krómnikkel-gémjének, lángpiros zománcernyőjé­nek. Perényin dumas-i köntös, a lábán papucs. Perényi arcra hatvanöt, moz­gásra tíz évvel fürgébb. Szikár, inas. Nem lepődik meg, nem vág se fa­nyar, se lelkes arcot, amikor két váratlan vendég áll a lakása ajtajában, Elek, akit ismer, és Króh, akit hírből sem. Bemutatkozó keze száraz, kéz­fogása csak futó érintés. Foglaljanak helyet: odabenn ovális asztal mögött kanapé, kétfelől két fotel, a szoba meglepi-meghökkenti Króht, az asztal­ról meg a körébe állított bútorokról futólag a szülői háza jut eszébe. Pe­rényi kimegy, egy üveg bort hoz be, három poharat, nem tálcán, csak kéz­ben. Amíg kinn van, Elek azt mondja Króhnak: - Van neki. 15 JELENKOR

Next